Katolikus, azaz…

Együvé tartozni, és mégis önmagunknak maradni

(…) Isten szeretete úgy mutatkozik meg a szememben, mint az igazi katolicitás egyetlen lehetősége. Ő ugyanis Atyaként és Teremtőként képes úgy szeretni engem, téged, mindnyájunkat, hogy egyszerre összekapcsol, és mégis megőriz a különállásunkban.

A nagy csoda ez: együvé tartozni, és mégis önmagunknak maradni. A titok gyökere a Szentháromság misztériumában rejtezik: a három Személy tökéletesen egy a szeretetben – mégis különböznek egymástól viszonyaikban. Azonosság és különbözőség, egység és sokféleség – látszólagos ellentétek megbékélése a kommunikációban és a kommunióban (közösség). Miért teremtett az Isten embert a világba? Talán éppen azért, hogy legyen egy olyan lény, akiben és aki által megjelenik a Mindenségben az „összes” mellett az „egész” is. Hogy az Isten-képmás révén beleáradjon az anyagba a Szentháromság misztériuma, és a szeretet furcsa s magával ragadó sodrásában ne csak a lét alapjainál és rejtve, de létezésünk színén is láthatóvá váljék a végső Titok.

Nehéz dolog katolikusnak lenni, már ha komolyan vesszük ezt a szót,

és nem csupaszítjuk le valamiféle torz felekezeti önmegjelöléssé (ami már önmagában súrolja a contradictio in terminis, a fogalmi önellentmondás kategóriájának határait). Ez az identitás ugyanis azt követeli meg tőlünk, hogy képesek legyünk Isten módjára szeretni, hozzá hasonlóan viszonyulni, és újraértékeljünk olyan fogalmakat, mint az egység, az összetartozás és a közösség. 

(…)

Segítse szerkesztőségünk minőségi munkáját!

Csupán eladásokból és hirdetésekből sajnos nem tudjuk fenntartani lapunkat, ezért számítunk az Ön támogatására is! Előfizetésével, könyvvásárlásával vagy adományával a Jezsuita Kiadó küldetését segíti!

Támogatom a kiadó munkáját

A teljes cikk A Szív | Jezsuita Magazin májusi számában olvasható