Megtalálni a szépséget mindenben

Fehérvári-Michels Annával, a Jezsuita Kiadó irodavezetőjével beszélgettünk

1 Szerinted melyik a legfontosabb tulajdon­ságod, amit annak köszönhetsz, hogy nagy családban nőttél fel?

– Nem tudnék egy dolgot kiemelni, ami tisztán ennek kö­szönhető. Három testvérem van, én vagyok a legidősebb. Emiatt nem ijedek meg a felelősségvállalástól és attól, hogy gondoskodnom kell emberekről. A szüleim teljesen el­lentétes személyiségek: anyukám nagyon kommunikatív, mindenkivel megtalálja a közös hangot, apukám pedig ki­fejezetten hallgatag. Emiatt a legtöbb emberhez gyorsan kapcsolódom.

2 Hogyan találkoztál először a Regnum Maria­nummal?

– A közösség eredetileg Budapest-központú, de ami­kor kicsi voltam, több korábbi regnumi fiatal házaspár költözött ki Zsámbékra és a környező agglomerációs tele­pülésekre. Szerették volna, ha az ő gyerekeik is megtapasz­talhatják azt az élményt, amit nekik nyújtott a közösség. Így jött létre a zsámbéki-medencei Regnum, amiről először az általános iskolai osztálytársaimtól hallottam, akik gyorsan meggyőztek, és a mai napig tagja vagyok.

3 Időközben megmásztad a ranglétrát a mozgal­mon belül. A vezetettek gondtalanságát vagy a felelős vezetői szerepet szereted jobban?

– Rengeteget kaptam a Regnumtól gyerekként, de szerin­tem többet fejlődtem a vezetőség által. Van egy vezetőkép­zőnk, a Műhely, és nagyon élveztem, hogy ennek köszön­hetően bejárhatok képzésekre a városba, megismerhetem a budapesti regnumiakat is. Ezután elkezdtem vezetni egy csapatot, és később a Műhely irányítását is elvállaltam egy vezetőtársammal. Vezetettként szerintem a legjobb az volt, hogy nagyon megtanultunk bízni a feljebbvalónkban. Ha azt mondta, hogy elmegyünk kirándulni, nem is kérdeztük, hogy hova és miért, csak mentünk utána, mert tudtuk, hogy vele semmi baj nem lehet. Vezetőként pedig az meghatáro­zó, hogy milyen kapcsolatokat alakítasz ki a társaiddal. Én szerencsére csodálatos emberekkel dolgozhattam.

4 Pátyon nőttél fel, de gimis korodtól napi szinten be kellett járnod Budapestre. Most is itt élsz. Pátyinak vagy budapestinek érzed magad inkább?

– Inkább zsámbéki-medenceinek mondanám magam, azt át tudom érezni. Sok agglomerációs településre, de Pátyra biztosan igaz az, hogy az egyházközségi életet leszámítva nem nagyon történik semmi, hiszen mindenki bemegy a városba dolgozni, iskolába, ügyeket intézni vagy kulturális életet élni. Én utoljára óvodába jártam Pátyra, egyáltalán nem alakult ki ott egy közösségem. A Regnum is a környe­ző településeken volt. A meghittség, a csönd, a természet közelsége a mai napig velem él, jó volt ott felnőni, de ez nem specifikusan Pátynak köszönhető. Ráadásul egész életem­ben ingáztam, ami nagyon fárasztó. Ezért is szeretem, hogy most Budán lakunk, mert itt csak felülök a biciklimre, min­denhol ott vagyok húsz perc alatt, és még sportolok is köz­ben, megismerem a várost, emiatt az otthonommá is válik.

5 Kalandos egyetemi éveid voltak…

– Először az orvosira jelentkeztem, de egy év után rá­jöttem, hogy ez nagyon messze áll tőlem. Nagyon sze­retem a nyelveket, úgyhogy kerestem egy ösztöndíjat, és ki­mentem Olaszországba egy nyelviskolába, ahol két hónapon keresztül, napi hat-nyolc órát tanulhattam olaszul. Miután hazajöttem, beiratkoztam a Corvinus Egyetemen Nemzet­közi Gazdálkodásra, amit angolul végeztem el.

6 Eközben laktál az Útkeresés Házában?

– A szakdolgozatomat írtam, amikor beköltöztem. Nekem a Regnumban is sokat jelentettek az ilyen jel­legű programok, nagyon szerettem a nyolcnapos szem­lélődő lelkigyakorlatot. Ezeknek az éveknek a lelki lendü­lete még kitartott egy ideig, de utána kezdtem azt érezni, hogy szükségem van arra, hogy valaki segítsen, terelges­sen. Akkor ajánlották az útkeresés évét, egy jezsuita lelki­ségű programot, ami egy tanéven keresztül kísér fiatalokat. Segít közelebb kerülni Istenhez, vannak önismereti képzé­sek, rendszeres imák, lelkigyakorlatok. Nagyon megtetszett, úgyhogy beköltöztem az Útkeresés Házába. Nagy Bálint je­zsuita atya kísért minket. Nagyon jó barátokat szereztem, sőt a férjemet is itt ismertem meg.

7 Mi fogott meg a jezsuita spiritualitásban?

– A mai napig a csendes lelkigyakorlatokat szeretem a legjobban, mert teret adnak nekem és Istennek. Elő­ször Püspökszentlászlón voltam nyolcnaposon. Azt úgy él­tem meg, mintha a Jóistennel kettesben mentem volna nya­ralni. Teljesen feltöltődve jöttem haza róla, komoly nyomot hagyott bennem. A férjemmel a mai napig visszajárunk a Jézus Szíve-templomba misére, mert nagyon szeretjük a je­zsuiták prédikációit.

8 Hogyan kerültél a Jezsuita Kiadóhoz?

– Az egyetem után média- és marketingügynökségek­nél voltam gyakornok, és utána is ilyen helyre kerül­tem. Egy nemzetközi csoportban dolgoztam pénzügyesként. Szerettem a multis lendületet, de két és fél év után már kez­dett elegem lenni, hogy joghurtot, gyógyszert és ilyesmiket reklámozunk, azt éreztem, hogy ez nem nagyon viszi előrébb a világot. Amikor változás történt a vezetőségben, és kezdett toxikussá válni a benti légkör, úgy éreztem, váltanom kell, és felmondtam. Ekkor jött szembe a Jezsuita Kiadó. Mivel tu­dom, hogy a jezsuiták értékes dolgokat csinálnak, úgy érez­tem, ez lehet a megfelelő hely számomra. Igazam lett.

9 Szenvedélyes búvár vagy. Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a hobbival, és milyen emlé­kezetes élményeid vannak?

– Kiskoromban sellő szerettem volna lenni, de amikor rá­jöttem, hogy ez sehogy sem fog összejönni, akkor azt mond­tam, hogy a búvárkodás is megteszi. Tizenhét-tizennyolc évesen, a nagybátyám hathatós közreműködésével – aki technikai búvár – letettem az első vizsgáimat. Szerintem ebben a sportban minden merülésben meg lehet találni a szépséget. A dorogi Palatinus-tóban volt a vizsgám, és azt is nagyon élveztem, de búvárkodtam szlovák tóban is, ahol rengeteg naphallal úsztam, az csodás volt. Merülhettem az Indiai-óceánban, ahol minden színes volt, korallzátonyok között úsztunk, láttunk cápákat, ördögráját és tucatnyi fajta ha­lat, de ettől még ugyanúgy élvezem az Adriai-tengert is, mert annak is csodálatos élővilága van, bár a túlhalászás miatt saj­nos egyre kevesebb izgalmas állattal lehet találkozni.

10 A biciklid szinte mindennap fellelhető a Jezsuita Sziget valamely pontján. Miért kezdtél bele ebbe a sportba?

– Van egy autoimmun betegségem, ami miatt rengeteg sport tilos számomra. A biciklizés és az úszás viszont nem terhe­li annyira a térdemet, ami a gócpontja a betegségnek, ezért ezeket szabad. Mindkét sportot űzöm is kisgyerekkorom óta. Vidéken tanultam meg biciklizni, emiatt eleinte nagyon féltem bejönni a budapesti forgalomba. A Covid idején vi­szont a buszra felülni rosszabb alternatíva volt, így kényte­len voltam rávenni magam a tekerésre. Mostanra egész jól kiépültek a bicikliutak a fővárosban, ez könnyebbség volt, és sikerült legyőznöm a félelmemet. Azóta körbetekertem már a Velencei-tavat és a Balatont is. Nagyon szeretem azt a sza­badságot, amit a kerékpár nyújt.

Fotó: Pásztor Péter


Megosztás