Lapunk karácsonyi összevont számának alapgondolatául a pásztorok hívószót választottuk. A pásztorokról általában olyan ideális képek jutnak eszünkbe, amelyeket a hellenisztikus kor befolyásolta bukolikus költészet jelenített meg: az élet egyszerű, nyugodt, idillikus.
Ilyenkor év végén, decemberben, január elején természetesen a betlehemi születésjelenetre asszociálhatunk, arra, hogy a világba jött a reményt hordozó Megváltó. Most a világot csak azért is szépnek, hibátlannak akarjuk látni. Szemléljük a jászol melegében, a friss, ropogós szalmán pihenő Máriát, keblén a rózsás arcú újszülöttel, a boldogságtól zaklatott, felhevült Józsefet, a szemük sarkában könnyet morzsoló, meghatott, cserzett bőrű pásztorokat, de még az idilli képre felkéredzkedő, nagy szemmel csodálkozó, gyapjúillatú barikákat is. Ám ne feledjük, hogy a bukolika az idők folyamán eklogává formálódott, ahol az idill már csak vágyott állapot az élet realitásának fényében. Babits Eklogájának részlete szépen megfogalmazza ezt a helyzetet:
„mint utasok bús vágya honukbeli
dombok drága
keble felé, ha röpülnek a bábeli
kőskatulyákba
kényszer-hajtva, de lelkük szépen
visszasuhan
ellenmondó röpte szelében: –
én okosan
lelkem küldöm el inkább és magam
itt maradok…”
A posztmodern ember a valóságban marad. Ami nehéz, néha reménytelennek tűnik. Terheket hordozunk, néha még frusztráltak is lehetünk, mert a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan lánglelkű, ábrándozó korunkban elképzeltük. De mindig van választásunk. Az élet súlya alatt roskadozva beleragadhatunk a reménytelennek látszó helyzetekbe, és elveszett bárányként botorkálunk, vagy felemeljük a fejünket, és elküldjük lelkünket az Ég felé, megváltásért kiáltva.
Fontos emlékezni arra is, hogy életünk ösvényén nem kell egyedül kullognunk. Mindenkinek vannak pásztorai, emberek, akik hosszabb-rövidebb ideig mellettünk mennek, világítanak, mutatják az utat, kísérnek. Segítenek megtalálni a betlehemi jászlat. Lehet, hogy ez a jászol nem egészen olyan, mint az idillikus karácsonyi képeken, hanem huzatos, szűkös, szürke, de ott vár a Kisded, a Megváltó, aki ember módjára, törékenyen jött a világba, ismeri nehézségeinket, fájdalmainkat, bűneinket. A vele való kapcsolat reményt ad és megerősít. Megvált.
Keressük a betlehemi jászlat, vegyük kézbe a kis Jézust! A vele való találkozás átformál és küldetést ad: még az is lehet, hogy egyszer mi leszünk mások pásztorai.
Nyitókép: Dreamstime / Rrodrick Beiler
