Finoman szólva sem tömegjelenség, hogy vannak emberek, akik feladják anyagi stabilitást jelentő állásukat, lemondanak arról, hogy tető legyen a fejük fölött, és életüket bolygónk megóvásának szentelik. A Tisza-tónál tevékenykedő Párdy Bence közéjük tartozik. Ellátogattunk hozzá, hogy megtudjuk, miért vágott bele természetes vizeink megtisztításába, hogyan teremti meg az ehhez szükséges feltételeket, és mi ad neki erőt, hogy folytassa e látszólag soha véget nem érő munkát.
A Tisza-tó partközeli nádasai mellett furcsa holmikkal megrakott, méretes tutaj szeli lassan a vizet, kis motorjának kotyogása szinte alig hallatszik. A hordókból és deszkákból összerakott jármű egyszer csak éles kanyart vesz, és orrával előre belehajt az egyik nádascsoportba. Kívülállók akár azt is gondolhatnák, hogy itt valaki a zavarosban halászik, azonban az éppen arra járó halőrök mosolyogva intenek a fiatal férfinak, aki addigra már derékig a nádasban felhalmozódott szemétben gázol.
Nem bántja a szemét?
A tiszaderzsi Kárász-kikötőben horgonyzó tutaján találunk rá Bencére, aki épp két rozsda lepte hűtőszekrény partra juttatásával küzd. A súlyos rakományt a tóból emelte ki, ahogy megannyi más szemetet az elmúlt két évben.
„2019 júniusában jöttem le a Tisza-tóhoz. Szerettem volna részt venni egy önkéntes tevékenységben, mely az élővizeink hulladékmentesítéséről szól. Nem sokkal korábban olvastam először arról, milyen súlyos a hulladékprobléma, melynek megoldásával nagyon kevesen foglalkoznak. Az óceáni és tengeri műanyagszennyezés nap mint nap óriási károkat okoz az élővilágnak. Korábban egy bútorboltban dolgoztam, és láttam, hogy a termékek csomagolásával milyen elképesztő mennyiségű szemetet állítok elő én is. Ezzel részese voltam egy olyan folyamatnak, mely az értékrendemmel nem egyeztethető össze” – meséli, miközben a tutajjal már épp az egyik nádas felé tartunk.
Messziről is látszik, hogy rengeteg szemét gyűlt össze a zsombékok között, de a szennyezés elképesztő mértéke akkor válik egyértelművé, amint közelebb érünk. Nincs talpalatnyi terület, ahol ne fedeznénk fel egy palackot, hungarocelldarabot, dezodort, üdítősdobozt, esetleg strandpapucsot. Kánikula van, de nem támad kedvünk, hogy a vízben hűtsük le magunkat. Hogyan kerül ilyen mennyiségű szemét a Tiszába és onnan a Tisza-tóba? Kérdésünkre Bence elmondja, hogy a szemét több mint kilencven százaléka Ukrajnából és Romániából érkezik.
A hulladék forrása
A 962 kilométer hosszú folyó forrásvidéke és vízgyűjtő területének nagy része Kárpátalján található. Hogy megértsük a probléma gyökerét, fontos tudnunk, hogy Ukrajna Európa legszegényebb állama (az UNICEF adatai szerint az átlagos öregségi nyugdíj nagyjából harminchétezer forintnak megfelelő ukrán hrivnya), Kárpátalja pedig az ország legszegényebb térsége. Nagy kiterjedésű területről beszélünk, melynek azonban viszonylag kicsi a lakossága, és rengeteg elszigetelt falu nagyon nehezen megközelíthető. Mindennek következtében sok helyen nemhogy szelektív, de semmilyen hulladékgyűjtés nincs. Piaci alapon nem éri meg a területen keletkező szemetet elszállítani, így az ezzel foglalkozó cégek elutasítják a helyi önkormányzatok és aktivisták megkereséseit, a településeknek pedig nincsenek forrásaik, hogy szemétlerakókat és -feldolgozókat építsenek. Ráadásul az országban érvényes szabályok szigorúan kikötik, hogy egy szemétlerakó hol helyezkedhet el, erre pedig nagyon kevés alkalmas terület van – derül ki a Telex.hu A szemét útja a Tiszán: Ukrajnától Magyarországig című tényfeltáró kisfilmjéből.
A helyiek ennek következtében úgy szabadulnak meg a szeméttől, ahogy tudnak: van, aki elégeti, van, aki elássa, van, aki a Tiszába vagy valamelyik mellékfolyójába dobja a szemetet, sokan pedig csak kiöntik az ártérben, ahonnan a folyók áradás során szállítják tovább. A reménytelen helyzetről valamelyest képet ad a magyar–ukrán származású Ljasuk Dimitry dokumentumfilmje, A Tisza nevében. A rendező több olyan önkéntest is felkeresett, akik erőn felül dolgoznak azért, hogy a helyzet megoldódjon: főállásuk mellett kisebb vállalkozásokat hoztak létre, amelyek újrahasznosítással foglalkoznak, s oktatják is a helyieket a helyes hulladékgyűjtésre.
Anyagi segítség nélkül azonban az aktivisták csak egy nagyon kis töredékét képesek kezelni az évek során a tarthatatlanságig romlott szeméthelyzetnek. Bár az ukrán kormány az Európai Unió országaival együttműködve új programokat indított, hogy feldolgozzák a hulladékot, ezek a projektek egyelőre még csak a kezdeti szakaszukban tartanak, megvalósításuk éveket vehet igénybe, addig viszont a szemét tonnaszám érkezik a Tiszán hazánkba, majd továbbhalad Szerbiába, ahol a Dunába, végezetül pedig Romániában a Fekete-tengerbe ömlik.
Önkéntes kalózok
„Először tengerparti önkéntes szolgálatra akartam jelentkezni, viszont amikor az interneten lehetőségek után kutattam, rátaláltam a PET Kupára. Ez egy olyan rendezvénysorozat, melyet immáron kilencedik éve szerveznek meg” – mondja Bence, miközben óriási zsákokba szedjük a szemetet, gondosan figyelve, hogy elkülönítsük egymástól a PET-palackokat, a fém-és üveghulladékot, valamint a nem újrahasznosítható anyagokat.
A PET Kupa folyamatosan keresi azokat az embereket, akik hajlandók tenni a folyók megtisztításáért. Rendezvényeiken különböző programokkal, kisebb versenyekkel is készülnek, hogy a résztvevőket motiválják. Sokan a partról, mások csapatokba verődve, kenukról és tutajokról szedik a hulladékot. Ilyenkor közösségek, barátságok alakulnak ki, így sokan örömmel térnek vissza évről évre, hogy ismét – a szervezők saját szavaival élve – PET-kalózok lehessenek.
A szervezet a szemétszedő akciók mellett sok egyéb módon is szeretné felhívni a figyelmet a Tisza és az utóbbi években már a Bodrog szennyezettségére is. Kiállítást szerveznek, melyen a modern tudománykommunikáció eszközeivel mutatják be a látogatóknak a tiszai hulladékszennyezés, a hulladékmonitoring és a természetvédelmi munka eredményeit. Előadásokat és vetítéseket szerveznek, sőt folyómentő tanfolyam néven videósorozatot is készítettek tevékenységükről. Új önkéntesek bevonása céljából cégeknek tartanak csapatépítő programokat. A résztvevőket a Tisza legszennyezettebb ártereihez viszik, és vízi járműről vagy a szárazföldről megtisztítják ezeket a területeket. A begyűjtött hulladékokból idén már új kenuk készülnek, melyekkel az önkéntesek ismét vízre szállhatnak, hogy feltérképezzék a felhalmozódott „szemétbányákat”, és felszámolják őket.
Bence is e szervezet tevékenységére lett figyelmes, azonban életmódváltása mögött mélyebb motiváció is húzódott, mint a puszta tenni akarás. „Szenvedélybeteg voltam. Józanságom fenntartása bizonyos élethelyzetekben kifejezetten nagy erőfeszítést igényel. Amikor életem e nehéz szakaszán túljutottam, éreztem egy nagyon erős elhívást, aminek köszönhetően ki tudtam lépni a komfortzónámból. Felmondtam a munkahelyemen, és jelentkeztem az első PET Kupámra. Azóta én is a közösség aktív tagja vagyok, amikor csak tehetem, részt veszek a rendezvényeiken. A szervezők rengeteget segítenek, nekik köszönhető, hogy az általam gyűjtött újrahasznosítható hulladék a megfelelő helyre kerül, míg a maradék szemétről a helyi hulladékkezelő cég gondoskodik.”
Új szemlélet
A Kárász-kikötő végében hatalmas zsákokban áll az a rengeteg szemét, amely napokkal korábban még a víz tetején, a nádasban megakadva vagy az iszapba ágyazódva pihent. A kupacokat áttúrva igen változatos holmikra bukkanhatunk, de a legnagyobb részük egyértelműen PET-palack. Bence szerint nagyon jó, hogy ezeket fel lehet dolgozni, de az újrahasznosítás sem csodaszer, nem oldja meg teljesen a problémát.
A látványos, kontinensnyi szemétszigetek nyilvánvalóan hatalmas természeti katasztrófával fenyegetnek, de hasonlóan komoly veszélyt jelenthet az is, amit nem látunk: a mikroműanyag. A műanyag palackok ugyanis – sokszor több ezer kilométeres – útjuk során amortizálódnak. A folyó medréhez ütődnek, dörzsölődnek és csiszolódnak, minek következtében mikroszkopikus részecskékre esnek szét, de nem bomlanak el. Ezek bekerülnek a vízi élőlények szervezetébe, a tápláléklánc pedig továbbszállítja őket, így végül az emberben kötnek ki.
Egy környezetvédő szervezet tavalyi felméréséből kiderült: a Duna mikroműanyag-szennyezettségéért olyan műanyagok – a polietilén és a polipropilén – felelősek, melyek az egyszer használatos csomagolóanyagoknak is alkotóelemei. A Dunában a korábbi vizsgálatokhoz képest mintegy háromszor több, köbméterenként 147 mikroműanyag-részecskét mutattak ki, melyek ugyan kisebb koncentrációban, de az ivóvízbe is utat találnak. A WHO még vizsgálja, hogy milyen egészségügyi hatásra kell felkészülnünk hosszú távon, de az már most is ismeretes, hogy a mikroműanyagokban lehetnek káros vegyi anyagok adalékként vagy az anyaghoz kötődve.
Itt kerül képbe a szemléletformálás, mely Bence szerint talán még a szemét összeszedésénél is fontosabb. A legjobb megoldás ugyanis az, ha minél kevesebb mű-és káros anyag keletkezik. Például tisztítószerek helyett érdemes lehet környezetkímélőbb megoldásokat használni, így sem vegyszerek, sem az ezeket tároló flakonok nem kerülhetnek a vizekbe. Emellett egyre elterjedtebbek a csomagolásmentes boltok, az itt beszerzett termékekkel jelentősen csökkenthető a napi vásárlások alkalmával keletkező hulladékmennyiség.
Vízi nomád
A riportunk előtti héten hívott Bence, és arról számolt be, hogy mivel komoly anyagi gondokkal küzd, valószínűleg nem tud ott lenni a megbeszélt találkozónkon. Az utolsó pillanatban kerülhetett mégis sor az utazásunkra – ez is mutatja, milyen kiszolgáltatott helyzetbe kerül, aki mindenről lemond egy nagyobb cél érdekében.
Bár a szeméttel folytatott küzdelem szélmalomharcnak tűnik, amíg a problémát nem oldják meg a forrásánál, Bence, a buddhizmusból merít erőt, melyre szintén nehéz évei után talált rá. „Szeretném még tudatosabban élni mindennapjaimat, hogy értékrendemet megszilárdítsam. Nekem sem könnyű így élni, anyagilag folyamatos függésben vagyok, és kapcsolataimat is megviseli az életmódom, de nem akarom a szenvedélybetegségemmel eladni magamat. Azt szeretném, ha az emberek nem a múltamra figyelnének, hanem arra, amit csinálok; a célra, amiért dolgozom. Korábban a tartós egyedüllét nehezemre esett, de elkezdtem meditálni; erre a valamelyest érintetlen természeti közeg kifejezetten alkalmas. Vannak nehézségeim, de támogatóimnak köszönhetően tudom folytatni munkámat, és végtelenül hálás vagyok, hogy azt csinálhatom, amiben hiszek.”
Belátható időn belül valószínűleg nem tűnik el a hulladék a folyókból, ez azonban nem jelenti azt, hogy Bence nem könyvelhet el sikereket. Csak az első nyáron hét tonna szeméttől tisztította meg a Tisza-tavat, ez a szám tavaly tovább növekedett. Emellett a tiszaderzsi önkormányzat vezetőivel folytatott tárgyalások után, úgy tűnik, nyáron belevághat rég dédelgetett álma megvalósításába: gyermektábort szervezhet.
„Jelenleg a tervezési fázis elején vagyunk. A tábor elsődleges célja az, hogy olyan gyerekek és családok tudjanak nyaralni, akik az utóbbi hónapok viszontagságai, például a világjárvány miatt nehéz helyzetbe kerültek, vagy már korábban is abban éltek. Akik egyébként nem engedhetik meg maguknak, hogy elmenjenek kirándulni. A programjaink természetesen magukban foglalnák a szemléletformálást, a szemétgyűjtést, de nem kizárólag erről szólna a tábor. Helyet kell hagyni a kikapcsolódásnak. Lesz bábszínház a gyerekeknek, koncert, közös énektanulás, valamint kézműves-és készségfejlesztő foglalkozások.”
A tiszai szemétgyűjtő munkához Bence elszántságán kívül olyan személyekre is szükség van, akik támogatni tudják eltökéltségében. „Az ismerőseimtől sok segítséget kapok. Vannak olyan emberek is, akiket egyáltalán nem ismerek, mégis rendszeresen támogatnak. A járművemet is az adományoknak köszönhetően tudtam megvásárolni. Ezzel akár napokat is kint tölthetek a vízen, hiszen a sátramat is felállíthatom rajta. A tutaj motorját Tiszafüred városától kaptam, ott is nézik át, ha valami probléma van vele. A tiszaderzsi kemping tulajdonosa megengedte, hogy ott lakjak, de cégek is megtalálnak azzal, hogy anyagilag támogatnának. Annak is örülök, ha valaki megkeres, hogy jönne segíteni. Van hely neki a tutajon.”
A cikk A SZÍV Jezsuita Magazin 2021. júniusi számában jelent meg, ide kattintva belelapozhat, megvásárolhatja, vagy akár elő is fizethet a lapra!
Fotók: Orbán Gellért