„Óriási károkat okozunk az élővilágnak”

Önkéntesség, életmódváltás, megtisztulás

Finoman szólva sem tömegjelenség, hogy vannak emberek, akik feladják anyagi stabilitást jelentő állásukat, lemondanak arról, hogy tető legyen a fejük fölött, és életüket bolygónk megóvásának szentelik. A Tisza-tónál tevékenykedő Párdy Bence közéjük tartozik. Ellátogattunk hozzá, hogy megtudjuk, miért vágott bele természetes vizeink megtisztításába, hogyan teremti meg az ehhez szükséges feltételeket, és mi ad neki erőt, hogy folytassa e látszólag soha véget nem érő munkát.

A Tisza-tó partközeli nádasai mellett furcsa holmikkal megrakott, méretes tutaj szeli lassan a vizet, kis motorjának kotyogása szinte alig hallatszik. A hor­dókból és deszkákból összerakott jár­mű egyszer csak éles kanyart vesz, és orrával előre belehajt az egyik nádas­csoportba. Kívülállók akár azt is gon­dolhatnák, hogy itt valaki a zavaros­ban halászik, azonban az éppen arra járó halőrök mosolyogva intenek a fi­atal férfinak, aki addigra már derékig a nádasban felhalmozódott szemétben gázol.

Nem bántja a szemét?

A tiszaderzsi Kárász-kikötőben hor­gonyzó tutaján találunk rá Bencére, aki épp két rozsda lepte hűtőszekrény partra juttatásával küzd. A súlyos ra­kományt a tóból emelte ki, ahogy megannyi más szemetet az elmúlt két évben.

„2019 júniusában jöttem le a Tisza-tóhoz. Szerettem volna részt venni egy önkéntes tevékenységben, mely az élővizeink hulladékmentesítéséről szól. Nem sokkal korábban olvastam először arról, milyen súlyos a hulla­dékprobléma, melynek megoldásával nagyon kevesen foglalkoznak. Az óce­áni és tengeri műanyagszennyezés nap mint nap óriási károkat okoz az élő­világnak. Korábban egy bútorboltban dolgoztam, és láttam, hogy a termé­kek csomagolásával milyen elképesztő mennyiségű szemetet állítok elő én is. Ezzel részese voltam egy olyan folya­matnak, mely az értékrendemmel nem egyeztethető össze” – meséli, miköz­ben a tutajjal már épp az egyik nádas felé tartunk.

Messziről is látszik, hogy rengeteg szemét gyűlt össze a zsombékok kö­zött, de a szennyezés elképesztő mér­téke akkor válik egyértelművé, amint közelebb érünk. Nincs talpalatnyi te­rület, ahol ne fedeznénk fel egy pa­lackot, hungarocelldarabot, dezodort, üdítősdobozt, esetleg strandpapucsot. Kánikula van, de nem támad ked­vünk, hogy a vízben hűtsük le ma­gunkat. Hogyan kerül ilyen mennyiségű szemét a Tiszába és onnan a Tisza-tóba? Kérdésünkre Bence el­mondja, hogy a szemét több mint ki­lencven százaléka Ukrajnából és Ro­mániából érkezik.

A hulladék forrása

A 962 kilométer hosszú folyó forrásvi­déke és vízgyűjtő területének nagy ré­sze Kárpátalján található. Hogy meg­értsük a probléma gyökerét, fontos tudnunk, hogy Ukrajna Európa leg­szegényebb állama (az UNICEF ada­tai szerint az átlagos öregségi nyugdíj nagyjából harminchétezer forintnak megfelelő ukrán hrivnya), Kárpátalja pedig az ország legszegényebb térsé­ge. Nagy kiterjedésű területről beszé­lünk, melynek azonban viszonylag ki­csi a lakossága, és rengeteg elszigetelt falu nagyon nehezen megközelíthető. Mindennek következtében sok helyen nemhogy szelektív, de semmilyen hul­ladékgyűjtés nincs. Piaci alapon nem éri meg a területen keletkező szeme­tet elszállítani, így az ezzel foglalkozó cégek elutasítják a helyi önkormányza­tok és aktivisták megkereséseit, a tele­püléseknek pedig nincsenek forrásaik, hogy szemétlerakókat és -feldolgozó­kat építsenek. Ráadásul az országban érvényes szabályok szigorúan kikötik, hogy egy szemétlerakó hol helyezked­het el, erre pedig nagyon kevés alkal­mas terület van – derül ki a Telex.hu A szemét útja a Tiszán: Ukrajnától Ma­gyarországig című tényfeltáró kisfilm­jéből.

A helyiek ennek következtében úgy szabadulnak meg a szeméttől, ahogy tudnak: van, aki elégeti, van, aki el­ássa, van, aki a Tiszába vagy valame­lyik mellékfolyójába dobja a szemetet, sokan pedig csak kiöntik az ártérben, ahonnan a folyók áradás során szállít­ják tovább. A reménytelen helyzetről valamelyest képet ad a magyar–uk­rán származású Ljasuk Dimitry do­kumentumfilmje, A Tisza nevében. A rendező több olyan önkéntest is felkeresett, akik erőn felül dolgoznak azért, hogy a helyzet megoldódjon: főállásuk mellett kisebb vállalkozá­sokat hoztak létre, amelyek újrahasz­nosítással foglalkoznak, s oktatják is a helyieket a helyes hulladékgyűjtésre.

Anyagi segítség nélkül azonban az aktivisták csak egy nagyon kis töre­dékét képesek kezelni az évek során a tarthatatlanságig romlott szemét­helyzetnek. Bár az ukrán kormány az Európai Unió országaival együttmű­ködve új programokat indított, hogy feldolgozzák a hulladékot, ezek a pro­jektek egyelőre még csak a kezdeti sza­kaszukban tartanak, megvalósításuk éveket vehet igénybe, addig viszont a szemét tonnaszám érkezik a Tiszán hazánkba, majd továbbhalad Szerbi­ába, ahol a Dunába, végezetül pedig Romániában a Fekete-tengerbe ömlik.

Önkéntes kalózok

„Először tengerparti önkéntes szol­gálatra akartam jelentkezni, viszont amikor az interneten lehetőségek után kutattam, rátaláltam a PET Kupára. Ez egy olyan rendezvénysorozat, melyet immáron kilencedik éve szerveznek meg” – mondja Bence, miközben óri­ási zsákokba szedjük a szemetet, gon­dosan figyelve, hogy elkülönítsük egy­mástól a PET-palackokat, a fém-és üveghulladékot, valamint a nem új­rahasznosítható anyagokat.

A PET Kupa folyamatosan keresi azokat az embereket, akik hajlandók tenni a folyók megtisztításáért. Ren­dezvényeiken különböző programok­kal, kisebb versenyekkel is készülnek, hogy a résztvevőket motiválják. Sokan a partról, mások csapatokba verődve, kenukról és tutajokról szedik a hulla­dékot. Ilyenkor közösségek, barátsá­gok alakulnak ki, így sokan örömmel térnek vissza évről évre, hogy ismét – a szervezők saját szavaival élve – PET-kalózok lehessenek.

A szervezet a szemétszedő akciók mellett sok egyéb módon is szeret­né felhívni a figyelmet a Tisza és az utóbbi években már a Bodrog szen­nyezettségére is. Kiállítást szerveznek, melyen a modern tudománykommu­nikáció eszközeivel mutatják be a láto­gatóknak a tiszai hulladékszennyezés, a hulladékmonitoring és a természet­védelmi munka eredményeit. Előa­dásokat és vetítéseket szerveznek, sőt folyómentő tanfolyam néven videó­sorozatot is készítettek tevékenysé­gükről. Új önkéntesek bevonása cél­jából cégeknek tartanak csapatépítő programokat. A résztvevőket a Tisza legszennyezettebb ártereihez viszik, és vízi járműről vagy a szárazföld­ről megtisztítják ezeket a területeket. A begyűjtött hulladékokból idén már új kenuk készülnek, melyekkel az ön­kéntesek ismét vízre szállhatnak, hogy feltérképezzék a felhalmozódott „sze­métbányákat”, és felszámolják őket.

Bence is e szervezet tevékenységé­re lett figyelmes, azonban életmód­váltása mögött mélyebb motiváció is húzódott, mint a puszta tenni akarás. „Szenvedélybeteg voltam. Józansá­gom fenntartása bizonyos élethelyze­tekben kifejezetten nagy erőfeszítést igényel. Amikor életem e nehéz szaka­szán túljutottam, éreztem egy nagyon erős elhívást, aminek köszönhetően ki tudtam lépni a komfortzónámból. Fel­mondtam a munkahelyemen, és jelent­keztem az első PET Kupámra. Azóta én is a közösség aktív tagja vagyok, ami­kor csak tehetem, részt veszek a ren­dezvényeiken. A szervezők rengete­get segítenek, nekik köszönhető, hogy az általam gyűjtött újrahasznosítható hulladék a megfelelő helyre kerül, míg a maradék szemétről a helyi hulladék­kezelő cég gondoskodik.”

Új szemlélet

A Kárász-kikötő végében hatalmas zsá­kokban áll az a rengeteg szemét, amely napokkal korábban még a víz tetején, a nádasban megakadva vagy az iszapba ágyazódva pihent. A kupacokat áttúr­va igen változatos holmikra bukkan­hatunk, de a legnagyobb részük egyér­telműen PET-palack. Bence szerint nagyon jó, hogy ezeket fel lehet dolgoz­ni, de az újrahasznosítás sem csodaszer, nem oldja meg teljesen a problémát.

A látványos, kontinensnyi szemét­szigetek nyilvánvalóan hatalmas ter­mészeti katasztrófával fenyegetnek, de hasonlóan komoly veszélyt jelenthet az is, amit nem látunk: a mikroműanyag. A műanyag palackok ugyanis – sok­szor több ezer kilométeres – útjuk so­rán amortizálódnak. A folyó medréhez ütődnek, dörzsölődnek és csiszolód­nak, minek következtében mikrosz­kopikus részecskékre esnek szét, de nem bomlanak el. Ezek bekerülnek a vízi élőlények szervezetébe, a táplá­léklánc pedig továbbszállítja őket, így végül az emberben kötnek ki.

Egy környezetvédő szervezet ta­valyi felméréséből kiderült: a Duna mikroműanyag-szennyezettségéért olyan műanyagok – a polietilén és a polipropilén – felelősek, melyek az egyszer használatos csomagolóanya­goknak is alkotóelemei. A Dunában a korábbi vizsgálatokhoz képest mint­egy háromszor több, köbméterenként 147 mikroműanyag-részecskét mutat­tak ki, melyek ugyan kisebb koncentrá­cióban, de az ivóvízbe is utat találnak. A WHO még vizsgálja, hogy milyen egészségügyi hatásra kell felkészül­nünk hosszú távon, de az már most is ismeretes, hogy a mikroműanyagok­ban lehetnek káros vegyi anyagok ada­lékként vagy az anyaghoz kötődve.

Itt kerül képbe a szemléletformá­lás, mely Bence szerint talán még a szemét összeszedésénél is fonto­sabb. A legjobb megoldás ugyanis az, ha minél kevesebb mű-és káros anyag keletkezik. Például tisztítósze­rek helyett érdemes lehet környezet­kímélőbb megoldásokat használni, így sem vegyszerek, sem az ezeket tá­roló flakonok nem kerülhetnek a vi­zekbe. Emellett egyre elterjedtebbek a csomagolásmentes boltok, az itt be­szerzett termékekkel jelentősen csök­kenthető a napi vásárlások alkalmával keletkező hulladékmennyiség.

Vízi nomád

A riportunk előtti héten hívott Bence, és arról számolt be, hogy mivel komoly anyagi gondokkal küzd, valószínűleg nem tud ott lenni a megbeszélt talál­kozónkon. Az utolsó pillanatban ke­rülhetett mégis sor az utazásunkra – ez is mutatja, milyen kiszolgáltatott hely­zetbe kerül, aki mindenről lemond egy nagyobb cél érdekében.

Bár a szeméttel folytatott küzde­lem szélmalomharcnak tűnik, amíg a problémát nem oldják meg a forrá­sánál, Bence, a buddhizmusból merít erőt, melyre szintén nehéz évei után talált rá. „Szeretném még tudatosab­ban élni mindennapjaimat, hogy ér­tékrendemet megszilárdítsam. Nekem sem könnyű így élni, anyagilag folya­matos függésben vagyok, és kapcsola­taimat is megviseli az életmódom, de nem akarom a szenvedélybetegségem­mel eladni magamat. Azt szeretném, ha az emberek nem a múltamra fi­gyelnének, hanem arra, amit csinálok; a célra, amiért dolgozom. Korábban a tartós egyedüllét nehezemre esett, de elkezdtem meditálni; erre a valame­lyest érintetlen természeti közeg kife­jezetten alkalmas. Vannak nehézsége­im, de támogatóimnak köszönhetően tudom folytatni munkámat, és végte­lenül hálás vagyok, hogy azt csinálha­tom, amiben hiszek.”

Belátható időn belül valószínűleg nem tűnik el a hulladék a folyókból, ez azonban nem jelenti azt, hogy Bence nem könyvelhet el sikereket. Csak az első nyáron hét tonna szeméttől tisztí­totta meg a Tisza-tavat, ez a szám tavaly tovább növekedett. Emellett a tiszader­zsi önkormányzat vezetőivel folytatott tárgyalások után, úgy tűnik, nyáron be­levághat rég dédelgetett álma megva­lósításába: gyermektábort szervezhet.

„Jelenleg a tervezési fázis elején va­gyunk. A tábor elsődleges célja az, hogy olyan gyerekek és családok tudjanak nyaralni, akik az utóbbi hónapok vi­szontagságai, például a világjárvány mi­att nehéz helyzetbe kerültek, vagy már korábban is abban éltek. Akik egyéb­ként nem engedhetik meg maguknak, hogy elmenjenek kirándulni. A prog­ramjaink természetesen magukban fog­lalnák a szemléletformálást, a szemét­gyűjtést, de nem kizárólag erről szólna a tábor. Helyet kell hagyni a kikapcso­lódásnak. Lesz bábszínház a gyerekek­nek, koncert, közös énektanulás, va­lamint kézműves-és készségfejlesztő foglalkozások.”

A tiszai szemétgyűjtő munkához Bence elszántságán kívül olyan szemé­lyekre is szükség van, akik támogatni tudják eltökéltségében. „Az ismerő­seimtől sok segítséget kapok. Vannak olyan emberek is, akiket egyáltalán nem ismerek, mégis rendszeresen támogat­nak. A járművemet is az adományok­nak köszönhetően tudtam megvásárol­ni. Ezzel akár napokat is kint tölthetek a vízen, hiszen a sátramat is felállítha­tom rajta. A tutaj motorját Tiszafüred városától kaptam, ott is nézik át, ha va­lami probléma van vele. A tiszaderzsi kemping tulajdonosa megengedte, hogy ott lakjak, de cégek is megtalálnak azzal, hogy anyagilag támogatnának. Annak is örülök, ha valaki megkeres, hogy jönne segíteni. Van hely neki a tutajon.”

A cikk A SZÍV Jezsuita Magazin 2021. júniusi számában jelent meg, ide kattintva belelapozhat, megvásárolhatja, vagy akár elő is fizethet a lapra!

Fotók: Orbán Gellért

Megosztás