Gondoltak már arra, hogy a hitnek lehet bármilyen komolyabb kapcsolata a krimivel? S arra, hogy a mindennapok és a színpadon, filmen játszott szerepek felismerései, valóságai, igazságai hogyan járják át egymást? Ennek a fajta „átélésnek” is részese David Suchet, aki a felejthetetlen belga magándetektív, Hercule Poirot megformálójaként lopta be magát a legtöbbünk szívébe. A sajátjának a legmélyére pedig több megnyilatkozásában is bepillantást engedett már a közönségnek. Az alábbi cikk A Szív magazin 2022. márciusi számában jelent meg.
Lovaggá ütötték David Suchet-t – olvashattuk év elején a kultúra világának békésebb hírei között. Nagy megtiszteltetés érte hát a jobb és rosszabb napokat egyaránt látott brit királyi családot. Igen, már csak azért is hálásak lehetnek a közös fotókért, mert a kiváló angol karakterszínész – nekünk és világszerte úgy hétszázötvenmillió társunknak szinte „csak” Hercule Poirot – az elmúlt jó három évtizedben több globális és egyértelmű dicsőséget szerzett a koronának, mint a legutóbbi időben rendre inkább egy B kategóriás szappanopera történetvezetését elénk tálaló uralkodócsalád némely tagja. Szóval Vilmos herceg a Windsor-palotában lovaggá ütötte Suchet-t. (Személyi sérülés nem történt.) Igazából már tavaly decemberben sor került volna, ahogy maga a hetvenöt éves színész mondja, „életének legbüszkébb pillanatára”, de közbeszólt a koronavírus. Felgyógyulva aztán hamar színpadra is lépett a művész: januárban Poirot and More – A Retrospective [Poirot és sok más – visszatekintés] címmel több mint fél évszázados pályája emlékeit osztotta meg a londoni West Enden található Harold Pinter Theatre szerencsés közönségével.
Sok mindenről szó eshetett a három héten át zajló sorozat estéin, hiszen (a hajdan szintúgy lovaggá, helyesebben szólva dámává ütött) Agatha Christie hetven részt felölelő „nyomozati anyagának” kibontakoztatása mellett, illetve két évad forgatása között számos színpadi szerepet is eljátszott Suchet. Mielőtt 1989-ben Poirot jelmezébe, de igazabb, ha azt mondjuk, a bőrébe bújt volna, már igen komoly színházi tapasztalattal rendelkezett: csak a nagy múltú Royal Shakespeare Companynak másfél évtizedig volt a tagja. Erről a korszakról, az ott zajló közös munkáról fogalmazta meg egy alkalommal, hogy művészileg egy életre megalapozta működését.
Suchet, aki negyedszázadon át formálta meg a nevével fémjelzett pazar tévésorozatban a „szürke kis agysejtjeire” olykor tenyérbe mászóan, de alapjában véve szeretni valóan beképzelt kis-nagy magánnyomozó alakját, 2013-ban szomorúan szembesült azzal, hogy immár „kész a leltár”, hiába is keresnék, a krimiirodalom királynőjének nincs több története, melyben ő újra átadhatná magát a legendás figurának. A Függöny című regényben és feldolgozásában véget ér az egyébként halhatatlan Poirot földi élete. Filmbeli elhunytát maga a művész is megszenvedte, hiszen az saját mulandóságára szintén ráirányította a figyelmét. Ez is kiderül az életét, munkamódszerét, gondolkodásmódját és számos kulisszatitkot egyaránt feltáró, 2014- ben magyarul is megjelent Poirot és én című kötetéből, melyben hosszan szól arról, milyen nehéz és elevenébe vágó volt számára huszonöt év után végső búcsút venni az idők folyamán egészen hozzá- vagy inkább vele egybenőtt irodalmi alaktól.
Azt ugyancsak megtudjuk az emlékezésfüzérből, hogy a tévésorozat vége felé az alkotók egyre tudatosabban törekedtek arra, hogy Poirot karakterét mind elmélyültebben mutassák be. Például Suchet és a forgatókönyvíró számára egyaránt fontos volt, hogy ízig-vérig racionálisan gondolkodó hősük (katolikus) hite is megjelenjen némelyik történetben, úgy, ahogyan az Agatha Christie műveiben kirajzolódik.
„Én mindig úgy gondoltam, hogy Poirot jellemének nagyon fontos része volt a vallásos hite, valamint az a meggyőződése, hogy Isten küldte őt a Földre, és képes megküzdeni a gonosszal. Ez a raison d’être [a létezés oka] húzódott meg minden egyes cselekedete mögött” – mondja a színész.
Mindez a Gyilkosság az Orient expresszen adaptációjában válik a legvilágosabbá, amelyben Poirot-nak egy nagyon mély erkölcsi dilemmával kell szembenéznie, mely érzékenyen érinti vallásos hitét. „Vajon igazolható lehet-e egy gyilkosság? Szabadon lehet engedni a gyilkost vagy a gyilkosokat a tett elkövetése után? […] Ez a történet nem Poirot hírnevéről, modorosságáról vagy a furcsa hajhálójáról meg a bajuszkötőjéről szól. Ez a történet a gonoszról szól, és arról, igazolható-e a gonoszság.” A szerepeihez mindig is elemző módon közelítő művész szavaiból az is egyértelmű, hogy alkotói igyekezetük nem önkényes döntés eredménye volt: „…megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy megfeleljünk a Dame Agatha regényében rejlő mélységnek és hangulatnak… és azt hiszem, hogy ez remekül példázza a szakmai hitvallásomat: színészként mindig a szerzőt szolgálom.” S erőfeszítésének gyümölcse egy megrendítő, emlékezetes, drámai alakítás lett – pedig „csak egy krimiről” van szó…
David Suchet a Gyilkosság az Orient Expresszen című filmben
Sajátos háttérfénybe vonja a fentieket David Suchet élettörténetének egyik fordulópontja, amely épp csak két évvel előzte meg Poirothoz fűződő kapcsolatának kezdetét. Ugyanis negyvenévesen találkozott közelebbről a keresztény hittel, illetve az épp akkor szólította meg. Litván származású zsidó apától és anglikán anyától született 1946-ban, ám a vallásnak nem volt szerepe az életükben. Meg sem keresztelték. De ahogy szintén maga mondja egy interjúban: „Az egész életem a keresésről szólt.” Ez kamasz- és fiatalkorában egyaránt igaz volt, s a művészileg biztos hátteret nyújtó Royal Shakespeare Companynál töltött időszak során is folytatódott: „Kerestem valami mást, de fogalmam sem volt, mi is az valójában.” Próbálkozott például a zen buddhizmussal, de nem gyökerezett meg benne, s azzal a felvetéssel sem elégedett meg, hogy pusztán humanistaként tekintsen maga köré. „Úgy éreztem, nincs semmiféle világnézetem. Nem volt mire törekednem.”
Aztán 1986-ban, miután otthagyta társulatát, egy filmforgatás idején a szállodai fürdőkádban ázva hirtelen arra jutott, hogy a Bibliában keres választ az őt foglalkoztató nagy kérdésekre a túlvilágról és a feltámadásról.
A Szentírás terjesztésére szakosodott Nemzetközi Gedeon Társaságnak köszönhetően ez nem ütközhetett volna komolyabb akadályba, ez esetben mégis így történt: Suchet nem talált a szobájában Bibliát. „Másnap felhívtam egy kegytárgyboltot, és úgy suttogtam bele a telefonba, mintha legalábbis egy pornóújság felől érdeklődnék. »Van Bibliájuk?« És a férfi így válaszolt: „Igen, árusítunk Bibliát, ezzel foglalkozunk.«”
Talán a Római Birodalom iránti vonzalmától hajtva Pál apostol rómaiakhoz írt levelét lapozta fel. „Nem sokat értettem belőle, de a könyv felénél rábukkantam egy olyan szakaszra, amely egy olyan életmódról szólt, aminek részese akartam lenni… egy olyan világnézetről, melyet az 1960-as évek óta kerestem. Hirtelen találtam valamit… amiről úgy éreztem, hogy talán felnőtt életem legnagyobb részében ezt kerestem… egy koherens filozófiát, amihez valóban tudok kapcsolódni. A kereszténység ezt kínálta nekem. A keresztény világnézet a szeretet” – írja Behind the Lens [Az objektívek mögött] című, 2021-ben megjelent önéletrajzi kötetében.
Pál tehát magával ragadta, de a saját megtérése hosszabb folyamatnak bizonyult, mint hajdan a damaszkuszi fordulat. Krisztus és a feltámadás valósága még sokáig nehézséget okozott számára. „Huszonegy éven át bolyongtam a pusztában, nagyon zavarodottan, nagyon dühösen, próbálva értelmet adni mindennek.”
David Suchet Pál apostol egy korai ábrázolása mellett
Végül a keresztény hit hosszas és mély elemzése után – amely olyasféle lehetett nagyban, mint amikor egy-egy szerepre készül – 2007-ben konfirmált az anglikán egyházban. Kínzó kérdései, aggályai persze ma is vannak, de a középpontról már így fogalmaz tavalyi könyvében: „Pál apostol a korintusiakhoz írt levelében azt mondja: feltámadás nélkül nincs hit. Tehát az egész kereszténység nemcsak Jézus halálán, keresztre feszítésén, hanem a feltámadáson is alapul. A korai keresztények hittek abban, hogy a feltámadás miatt Jézus Isten, és számomra a feltámadás nélkül nincs hit. Nem lehet elválasztani a keresztet a feltámadástól, ami a legnagyobb csoda, amely igazolja a Jézus istenségébe vetett keresztény hitet.”
Érdekes egybeesés, hogy épp az anglikán egyházzal való nyílt közösségvállalása évében mutatták be Angliában Roger Crane The Last Confession [Az utolsó gyónás] című színpadi művét, amely I. János Pál pápa megválasztásáról, illetve váratlan és mindmáig találgatásokra okot adó, tisztázatlan körülményekkel terhes halálának hátterével foglalkozik, a mélyben az isteni gondviselés és az emberi beavatkozás feszültségének dilemmáját boncolgatva. Suchet egy valós személyt, a rendkívül befolyásos Giovanni Benelli olasz bíborost alakította benne, aki két konklávénak is kulcsfigurája volt, és a drámában például a vatikáni pénzügyi botrányok feltárásán dolgozik. „Végső soron azt hiszem, az egész darab arról szól, hogyan tartja meg az ember a hitét egy politikai, bürokratikus szervezetben. […] az egész az általam játszott karakterről […] szól, és arról, hogyan nyeri el a hitét, hogyan veszíti el, és hogyan találja meg talán újra.”
David Suchet a The Last Confession című darabban
A művész Bibliához és Szent Pálhoz fűződő kapcsolatát egyaránt tükrözi, hogy 2012-ben épp a „népek apostolának” alakjához tért vissza egy kétrészes BBC-dokumentumfilmben, melynek címe In the Footsteps of St Paul [Szent Pál nyomában]. Ebben afféle gyalogos zarándokként a Földközi- tenger vidékének varázslatos helyszínein különböző szakemberekkel, köztük régésszel, bibliakutatóval, történésszel beszélget az apostol személyéről, életéről, missziós útjairól. A film sikerét és Suchet elfogulatlanságát is mutatja, hogy 2014-ben a folytatás is elkészült, amelyben már Péter apostol után nyomoz a színész. Négy évvel később pedig Questions of Faith [Kérdések a hitről] címmel podcastsorozatot indított, amelyben újra útra kelve a három ábrahámi vallás kapcsolatát és megosztottságát igyekszik feltárni.
Idekapcsolódik talán legszemélyesebb művészi terve is, mely 2013-ban valósult meg, abban az esztendőben, amikor a Poirot-sorozat befejező részeit forgatták. Suchet huszonhét évig dédelgette küldetésnek is tekintett elképzelését, hogy felolvassa a teljes Szentírást, egészen pontosan annak új angol fordítását. Több mint kétszáz órát vett igénybe a Hodder & Stoughton kiadó hangosbibliájának felvétele, melynek eredményeként a zengő, érzelemdús, ugyanakkor természetes, bensőséges, nyugalmat árasztó orgánummal megáldott színész hangján szólalnak meg a kinyilatkoztatás szövegei. A felvételek során olyan mélyen hatott rá a Bibliában gyakran ismétlődő felszólítás az Úr szavának meghallására, hogy egy interjúban elárulta: azóta otthon is hangosan olvassa a Szentírást, s másokat is erre buzdít. És digitális kor ide, MP3 és ilyen-olyan kütyük oda, lássuk be, a gyökerekhez tértünk így vissza, egy egészen eredeti és ősi élményhez, hiszen a Biblia elbeszélései sokáig élőszóban terjedtek, embertől emberig, lélektől lélekig.
Tavaly húsvétra videó készült arról, hogy Suchet a János-evangéliumot olvassa fel a Westminster-apátság Jeruzsálem- termében, ott, ahol a XVII. század elején a fordítók szintén fennhangon „tesztelték” az akkori uralkodóról elnevezett King James Bible frissen elkészült angol nyelvű szövegét. Ezt a felvételt alig egy év alatt hat és fél millióan tekintették meg a YouTube-on. Korábban is volt már hasonló alkalom, amikor Márk evangéliumát tolmácsolta Suchet a zsúfolásig telt londoni Szent Pál-székesegyházban.
Előttünk áll hát Sir David, e rendkívül megnyerő, szerény és csendes művész, aki miután évtizedeken át számtalan karakter (és különösen is Poirot barátunk figurájának) megformálásán keresztül segített jobban értenünk és ismernünk az embert, most sokakhoz juttathatja el személyesen átélt örömhírét arról, aki a neki juttatott talentumokkal ebbe a világba helyezte.
„A kereszténységem segített a hivatásomban, a magánéletemben, a személyes életemben. Egy pillanatig sem állítanám, hogy sikerült a szeretet útját követnem. Mindig azt érzem, hogy jobban kellett volna csinálnom, de legalább tudom, mi a helyes és mi a helytelen. Végül is hinnem kell abban, hogy Isten irányít, és tudja, mi történik.”
