Tiszta véletlen

Látszólag messzebb már nem is lehetnének egymástól: a tudós, egyetemi tanár, Szent Ágoston szakértő Heidl György és a sokak által liberálisnak titulált rockzenész Lovasi András közös produkciója, a Véletlen Trió mégis egyértelmű, tiszta és páratlan. A Fishing On Orfű fesztiválon hallgattuk meg őket.

„Nincs olyan, hogy véletlen. Egyes istentagadó filozófiai irányzatok egyfajta alternatívaként találták ki ezt, de az istenfogalmat így sem tudják kikerülni, mert végül csak oda jutnak, hogy mindennek a hátterében kell lennie valaminek, ami mindent előidéz – magyarázza Heidl György, amikor Lackfi János verseire írt dalait előadó zenekarának nevéről kérdezzük. (Heidl György eszmetörténésszel készült interjúnk A SZÍV nyári számában olvasható) – A véletlennel nem a determinizmust állítom szembe, hanem a szabad akaratot, a választási lehetőségeket. Azt, hogy olyan döntést hozok, amiért felelősséggel tartozom. Hogy miért Véletlen zenekar? A nevet Lackfi János egyik versének címéből vettük. A lemezen csupa komoly verset éneklünk, ez az egyetlen vicces darab, emiatt kiugrik a többi közül.”

Tiszta véletlen, hogy az idei Fishingen a pénteki fröccstúrát a quimbys Varga Líviusz helyett a fesztiválalapító Lovasi András vezette – mondhatnánk. Az előbb említett zenész ugyanis a csütörtöki koncertjét is csak nagy fájdalmakkal tudta vállalni váratlanul begyulladt és aznap eltávolított foga miatt. A helyére ugrott be utolsó pillanatban Lovasi. De talán Heidl Györgynek van igaza, és semmi nem történik véletlenül. Bárhogy is legyen, az esti koncertélményhez kétségkívül sokat adott a fesztivál talán legbarátságosabb programja: a kulturális, helyismereti, gasztronómiai és zenei elemekből összegyúrt Hosszú lépés „tókerülő” fröccstúra.

A program receptje egyszerű. Végy pártucat lelkes fesztiválozót, egy fellépő zenészt, egy borászt, egy helyi kísérőt, és látogass végig helyi nevezetességeket a mesébe illő szépségű tó körül, közben pedig adj finom ételeket, borokat és érdekes sztorikat. A pénteki fröccstúrán összesen 8 km-t tettünk meg a szitáló esőben négy helyszín között. Mire a Panoráma Camping legmagasabb pontján található borfaluból a Pécsi-tó körül elhelyezkedő Malommúzeum, Kemencés udvar és Horgásztanya érintésével eljutottunk a tekeresi Lovas Panzió ebédlőjébe, a társaság már szinte közösséggé alakult. A közös étkezés, borozás, az egy esernyő alá bekucorodás, a séta közben kialakuló beszélgetések és az élmények fél nap alatt ismerősökké tették a fesztiválozókat.

Az állomásokon Bakonyi Péter, a villányi Bakonyi Pincészet vezetője szolgáltatta a borászati ismereteket, Lovasi András pedig egykori orfűi lakosként a helyi érdekességekkel, horgásztörténetekkel és egyszál gitárral eladott dalaival tette különlegessé a programot. A túra utolsó állomásául szolgáló szűkös ebédlőhelyiségben a Kiscsillag frontember rögtönzött próbát szervezett a Véletlen Trió esti koncertje előtt, ami abszolút csúcspontja volt a véletlenszerűen alakuló fröccstúránknak.

Lovasi András végiganekdotázta a túrát. (Fotó: Fishing On Orfű)

Az egész napos eső után bizonytalan léptekkel csúszkálunk a fesztivál leghangulatosabb helyszínére. A délutáni próbára gondolva izgatott várakozással ülünk le a Tűzhöz közel színpad elé az óriási fenyők között. Sötétedik. Az ég egyre tisztább, a lombkoronák között előbuknak az első csillagok. A beállás hangulatában a néhány órával ezelőtti élményeket idézi. A zenészek kedvesek, humorosak, lazák. A hangosítás még nem tökéletes, gerjednek a hangfalak. A színpadhoz – hiába van távolabb a fesztivál forgatagától – behallatszik a többi helyszín dübörgése. Még nem egészen értem, mi történik: hogy kerül egy színpadra a rockidol Lovasi és a Pécsi Egyetem docense? Heidl elképesztő lazán improvizál gyakorlatilag bármire. Úgy váltogat a klasszikus zenei témák és a párakkordos popdalok között, mintha egész életében csak ezt csinálta volna. Lovasi pedig úgy énekli a Lackfi verseket, ahogy a legjobb irodalomtanárok szavalják el a kötelezőt, amikor először bemutatják az osztálynak. Félreérthetetlenül pontos hangsúlyokkal és lehengerlő meggyőzőerővel. Szeles dalokkal indítanak:

Szélmagasan vagy aljnövényzet-mélyen
támaszkodni a dolgok négyzetében,
mindig más pózban: négy fal négy tenyér-talp,
őrizni vakon a szikkadt-kenyér-fal
rücskét bőrödön, le sohase mosni,
harmonikázni radiátor zokni
redőivel, terelődve-terelten
bagolyköpetként eleven mederben,
morzsában gombóc, porzsákban pormacska,
hengeregni lisztes álomban, jóllakva

A Lackfi-versre írt dal aztán átfordul az ismert Kiscsillag sláger melódiájába:

Menetszélbe bele tartom az arcomat
nagyon fejlett országon át visz a vonat….

Két ilyen dal után már megvan a lendület. Persze egész más, mint párszáz méterrel lejjebb a nagyszínpadnál. A Tűzhöz közel színpadán más metronóm diktálja az ütemet. Az idő szinte megáll ebben a különleges atmoszférában. A dalsorrend logikája folytatja a kezdetet Lackfi versek és Lovasi dalok váltogatják egymást. Heidl György remek érzékkel válogatott az egyébként főleg humoráról híres költő, mélységeket megszólaltató verseiből. Mintha nem is Lovasi énekelne. A dalok szépek, a szavak sokáig visszhangzanak a hallgatóságban. Gábor Andor gyönyörűen ütőzik a háttérben. A két gitár és dob, néhol basszusgitár-gitár-ütőhangszerek alkotta trió remekül működik. Olykor teljesen egybefolynak a popdalok és a versek. A Lacrimoso Kiscsillag-dal vagy Lackfi-vers?

Könnyre fakaszt már minden giccs,
strandroki, lavzjú, nincs szebb, nincs,
szívdoki, megtért bérgyilkos,
alkonyi fényben kékfrankos,
AIDS, koki, alkesz: bűnbánók,
sírva bucsúzó hű párok,
nagymami: kérges, foltos kéz,
gyermeki szem, mely csak rám néz,
bajnoki győztes úszónők:
nemzeti himnuszt éneklők,
eb, ha lihegve embert ment,
s könnyezek minden jó Batmant.

Jó, tudom, itt lenn rend nincsen,
de sírni szabad még, vagy mégsem?

Persze, hogy Lackfi. A tűz egyre jobban lobog. A három zenész néhány szám után már érzi: ez a koncert megvan. Lovasi új dalokat énekel a készülő második szólólemezéről. Zenésztársai követik bárhova. Abból, amit hallottunk, azt érezni, a Bandi a hegyről 2. a legőszintébb Lovasi-lemez lesz. Minden a helyére kerül. A gerjedő hangfalat sikerült megzabolázni, a helyszín tökéletes, a kezdő dalok megteremtették a kellő atmoszférát. A fesztivál többi színpadának zaját sikerült teljesen kizárni. A közönség nyitott szívvel és nyitott füllel hallgat. „Most egy latin himnuszt fogok énekelni” – mondja váratlanul Lovasi András. Caeli Deus sanctissime. Tiszta hangok, mélyen átélt szavak. Senki sem ütközik meg azon, hogy mit keres Szent Ambrus imádsága itt, de a dal végi csendből érződik, mindenkit megérintett. Ahogy a 2008-ban megjelent Lackfi-Heidl lemez talán legmélyebb dala, a Babzsák is.

Bennem mennyi ócska vágy van
S mennyi vád van ellenem,
Mindet le kellene ráznom,
El kellene ejtenem.

Mégis bennem úgy csörögnek,
Mint babzsákban a babok,
Üzengetik már a rögnek,
Miféle sárból vagyok.

Ágyba kell engem temetni,
Tán reggelre kikelek,
Bár mag bennem van seregnyi,
Akad itt elég gyerek.

Földön van utódom bőven,
S lesz is, osztódnak tovább:
De nem sokszorozódom fenn,
Csak vétkeim szaporák.

Ugyanegy úton taposva
Elbuktat minden gyökér,
Kaszám éle csupa rozsda,
A fű homlokomig ér.

Istenem, rabolj ki sportból,
Legyek üres, üreges!
Tölts ki, vess szét: tömlőt újbor,
Csak a végén te nevess!

Lovasi profizmusára jellemző, hogy a nagyjából egyórás műsor a végére egésszé kerekedik. Nincs hiányérzet. Persze tudnánk még hallgatni, de Heidléknek olyan ívet sikerült húzniuk a dalokból, amelyben a befejezés is olyan egyértelmű része a koncertnek, mint ahogy a kezdete volt. A zenekar névadó Véletlent nem játszották el. Talán ez is csak véletlen. Mindenesetre köszönjük nekik.

Amikor a visszataps után Lovasi előveszi a basszusgitárját már tudjuk, az egyik legszebb Kispál-dalt fogjuk dúdolni elmenőben a színpadtól. És valóban – A rétek halványak.