Egy amerikai teológus arra vállalkozott, hogy – még bővülő – nagyszabású könyvsorozatában minden eddiginél alaposabban, előítéletektől mentesen rajzolja meg a történelmi Jézus személyét. Milyen szempontok alapján zajlik, mire alkalmas és mire nem egy ilyen hatalmas munka?
A Názáreti Jézus személye, élete és működése iránti érdeklődés évszázadok óta tart. Ki volt Jézus? Mit mondott? Mit tett? Milyen hatása volt a történelemre? Műve és tanítása milyen hatást fejt ki a mai világra? Ki ez a Jézus az én számomra? Hogyan viszonyulok hozzá? Ezek a kérdések ma is mozgatják az emberek szívét, és előreláthatólag mozgatni fogják a világ végéig. Ezt mutatja a Jézusról szóló könyvek megjelenésének szakadatlan sorozata, kezdve a Krisztus utáni I. századtól egészen napjainkig.
Nem mindennapi tudományos nekifutás
E művek írói különböző szempontokból közelítik meg Jézus személyét. Legtöbbjüket olyan emberek írták, akik hittel elfogadták őt Isten végleges kinyilatkoztatójának és az emberiség Üdvözítőjének. Ilyenek voltak már az evangéliumok és a többi újszövetségi könyv szerzői is, és a Jézusról szóló írások legtöbbje ma is a benne hívők alkotása. Minthogy azonban Jézus az I. századi Palesztinában élő személy volt, jogos feltenni azt a kérdést is, hogy pusztán az előfeltételek nélküli objektív történelmi kutatás módszerét használva mit tudhatunk biztosan vagy legalább nagy valószínűséggel erről a názáreti férfiról. E kérdés megválaszolására törekszik többek között John P. Meier amerikai katolikus pap, a Notre Dame Egyetem szentírásprofesszora, akinek hatalmas művéből nemrég jelent meg az ötödik kötet. A mű címe: A Marginal Jew. Rethinking the Historical Jesus [Egy mellékes zsidó. A történeti Jézus újragondolása].
A szerző egy elképzelt esemény leírásával mondja el, hogy milyen hozzáállással dolgozott és dolgozik művén. Tételezzük fel a következő helyzetet: hat-hét történészi képzettséggel rendelkező, különböző hátterű kutatót bezárnak egy nagy egyetem könyvtárának valamelyik termébe, azzal a megbízással, hogy együtt végezzenek történeti kutatást a Názáreti Jézusról. Néhányan közülük katolikus papok, néhányan különböző felekezetekhez tartozó protestáns szentíráskutatók, néhányan zsidó vallásúak, néhányan iszlámhívők, néhányan pedig ateisták. Azt a feladatot kapták, hogy egy könyv formájában közösen dolgozzák ki mindazt, amit a történelemkutatás mai módszerének használatával biztosan vagy nagy valószínűséggel tudni lehet Jézusról. Munkájuk eredményeként olyan mű szülessen, amelyet valamennyi résztvevő tudományos módszerrel szerzett ismeretként elfogad.
Tehát a Krisztus-hívő, az Isten-hívő, az ateista világnézeteket stb. valló kutatókat felszólítják, hogy kutatásuk idejére vonatkoztassanak el e meggyőződéseiktől, tegyék mintegy zárójelbe őket, és csak a történelmi igazságot kereső tudós módszerével elért eredményeket foglalják össze.
Meier bámulatos ismeretanyaggal rendelkezik; könyve érdekfeszítő, nem árasztja el az olvasót információk tömegével. Kutatásának eredményét olvasmányos stílusban vetette papírra, és minden fejezethez annál jóval hosszabb terjedelemben jegyzetek csatlakoznak, amelyekben a szerző minden állítását referenciahelyek jelölésével vagy rövid értekezésekkel, tudományosan alátámasztja. Ezzel igyekszik elérni, hogy olyan szöveget fogalmazzon meg, amelyet a fenti elképzelt kutatócsoport valamennyi tagja elfogadna. E célból megfogalmaz öt általános kritériumot, melyek alkalmasak arra, hogy a Jézusra vonatkozó forrásokból kiszűrjük azt, ami biztosan vagy nagy valószínűséggel magától Jézustól származik, nem pedig az első keresztényektől vagy a korabeli zsidó csoportoktól.
Szövegek hitelességének kritériumai
A Jézustól származó szövegek és a Jézussal kapcsolatos események megállapítására szolgáló öt kritérium a következő:
- Criterion of embarassment (a kínosság kritériuma). Az olyan evangéliumi szövegek vagy események, amelyek a keresztény krisztológia számára problémát okoznak, biztosan magától Jézustól származnak. Ilyen például az az esemény, hogy a zsidó vallási vezetőség és a római hatóságok Jézust elvetették és kivégezték. Nehéz volt ugyanis megmagyarázni és megokolni, hogy az Isten által küldött végső kinyilatkoztatót elutasították és megölték, szenvedő és elutasított messiássá lett, anélkül, hogy Isten megoltalmazta volna. Problémát okozott az is, hogy Jézust Keresztelő János megkeresztelte, mert ezt nehéz volt összeegyeztetni Jézus bűntelenségével és a Jánossal szemben meglévő felsőbbrendűségével. Az is nehézséget okozott, hogy Jézus fontos dolgokról (például a világ végének időpontjáról) azt mondja, hogy nem tudja. Ilyen és hasonló szövegeket az őskeresztények biztosan nem találtak ki, mert ők hajlamosak voltak mindentudást tulajdonítani Jézusnak.
- Criterion of discontinuity (a folytonosság hiányának kritériuma). Az olyan Jézusnak tulajdonított evangéliumi mondások vagy tettek biztosan az ő saját mondásai és tettei, melyek sem az előző zsidó hagyományokkal, sem a későbbi keresztény irányzatokkal nem egyeznek, sőt ellentmondanak nekik. Meier ennek példájaként azt említi, hogy Jézus jelenlétének idejére megtiltotta a tanítványok önkéntes böjtölését.
- Criterion of multiple attestation (a többfajta írásban megjelenő azonos állítás kritériuma). Ha valamelyik jézusi tanítás vagy esemény több evangéliumban, az apostoli levelekben és a jánosi írásokban is olvasható, vagy ha ugyanaz a tanítás példabeszédként és rövid tantétel formájában is megjelenik, az e tanítás jézusi eredetét sugallja.
- Criterion of coherence (az összefüggés kritériuma). Miután a fenti kritériumok alapján felfedeztük Jézus tanításának és művének lényegét, akkor az e tanítással, illetve működéssel való összhang további hitelességi kritériumnak számít.
- Criterion of rejection (az elutasítás kritériuma). Biztos történelmi tény, hogy Jézust a korabeli zsidó vezetőség elutasította, és a római hatósággal együttműködve kivégeztette. Ezért az olyan jézusi tettek és szavak, amelyek ehhez az eredményhez vezettek, hitelesnek tekinthetők.
A történeti Jézus Meier szerint
Meier ezt az öt kritériumot használva végighalad az evangéliumi szövegeken. Minthogy nagy művének további két kötetén még dolgozik, a történeti Jézusról rajzolt végső kép még nem mutatkozik meg a maga egészében. De már az eddig megjelent kötetek is azt mutatják, hogy a történelmi Jézus Illéshez hasonló prófétának tartotta magát, akinek működése megjeleníti és bevezeti Isten eszkatologikus uralmát a világban.
XVI. Benedek pápa a Názáreti Jézusról írt könyvében dicsérettel említi Meier művét. Kétségtelen, hogy az általa bemutatott kép
Jézusnak számos olyan vonását kiemeli, amelyeket eddig nem hangoztattunk eléggé.
Legyen szabad azonban némely kételyt is felhozni Meier művével kapcsolatban. Először is a szerző egymaga írja művét, és bármennyire igyekszik is csupán történelmi módszert használni, félek, hogy ha tényleg egy amerikai egyetem termébe bezárt, különböző háttérrel rendelkező kutatók közösen írták volna ezt a könyvet, nem ilyen „történelmi Jézust” hámoztak volna ki a forrásokból, mint ő. Nem olyan könnyű dolog a kutatóknak elvonatkoztatni „előítéleteiktől”, melyek öntudatlanul is állandóan befolyásolják gondolkodásukat. Gadamer ír ezekről az „előítéletekről” nagyon megfontolandó dolgokat.
Egyébként maga Meier figyelmeztet arra, hogy
a „történelmi Jézust” nem szabad azonosítani az „igazi Jézussal”.
Szerencsés esetben a történelmi módszerekkel végzett kutatás fel tudja mutatni a valódi Jézus néhány vonását, de távolról sem meríti ki az igazi Jézus teljes valóságát. Például ha csak a „történelmi Jézus” kutatásához felhasznált legdöntőbb kritériumot, vagyis a „criterion of discontinuity”-t tartanánk szem előtt, egy olyan Jézust konstruálnánk, akire semmi hatással nem volt népének múltja és zsidó környezete, és aki semmi hatást nem gyakorolt volna a tőle eredő kereszténységre. A „multiple attestation” kritérium kizárólagos használata szintén egyoldalúsághoz vezet: ez Meier könyvében is nyomon követhető, mikor a jézusi példabeszédek jézusi eredetét kutatja. Ő ugyanis csak azt a négy példabeszédet fogadja el eredetinek, amelyek történetesen több független forrásban (a szinoptikus és a jánosi hagyományban) is megjelennek. Nagyon kétlem, hogy például a csak Lukácsnál szereplő, az útfélen heverő sebesültet gondozó „jó szamaritánus” példabeszéde kevésbé lenne biztosabban Jézus eredeti alkotása, mint a mustármagról szóló példabeszéd, mely Márknál és a Q-forrásban is szerepel. Azt a tényt, hogy Jézus példabeszédekben szólt a néphez, annyira hangsúlyozzák az evangéliumok, hogy a példabeszédek jézusi hitelességét elfogadó nézet valószínűsége nagyon is kézenfekvő. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az evangéliumi hagyomány kifejezetten Jézus saját tanítását kívánta megőrizni, és ez a példabeszédek esetében sokkal könnyebb, mint tantételeknél.
Végül az evangélisták szándékát és a Szentlélek támogatását figyelembe véve valószínűbb, hogy egy Jézus mondásaként áthagyományozott szöveg valóban tőle származik, mintsem az, hogy csak későbbi hozzátoldás az evangéliumokhoz. Azoknak kell bizonyítékokat nyújtaniuk, akik valamelyik jézusi mondást nem tőle származónak állítják, nem pedig azoknak, akik elfogadják, hogy amit a Biblia Jézus mondásaként említ, az valóban az is. Természetesen nem a pontos szavakra vonatkozik ez, hiszen köztudomású, hogy Jézus arámi nyelven beszélt, az Újszövetséget viszont görögül írták. A mondások értelméről van szó, melyet a fordítók igyekeztek helyesen visszaadni.
Tehát a „történelmi Jézusra vonatkozó kutatásnak” van ugyan haszna Jézus valóságos alakjának felismerése szempontjából, de ne várjuk tőle azt, hogy megváltoztatja a Biblia által nyújtott Jézus-képet. Ahogy Órigenész írta a III. században Iulius Africanus nevű barátjának: az az Isten, aki saját Fiát adta oda nekünk üdvösségünkért, bizonyára arról is gondoskodott, hogy úgy mutassák be a szent írások, amilyennek Isten mutatni kívánta. Hiszen ő az Út, az Igazság és az Élet mindenki számára, a világ végéig.