Káldos János, másfél évtizede iszlám hitre tért szociológus az az ember, aki egyszerre képes tudományos problémaként és a hit egész egzisztenciánkat megszólító tárgyaként tekinteni a vallásokra: életünket, gondolkodásunkat meghatározó voltukra, párbeszédükre és a különböző meggyőződésű, kultúrájú emberek békés együttélésének esélyeire.
Politika és vallás viszonya néha szinte végzetesen összekeveredni látszik, amikor az iszlám, a menekültválság és az azt övező félelmek kerülnek szóba. Kevesebb a józan, mérlegelő hozzászólás, mint a „kinyilatkoztatás”, a pánikkeltés, a kizárólag az egyik oldal igazságait hangoztató bezárkózás. Talán nagyrészt az ismerethiányból fakadóan, hiszen bonyolult kérdéscsomagról van szó, amelynek átlátására kevesen képesek. Káldos János, másfél évtizede iszlám hitre tért szociológus az az ember, aki egyszerre képes tudományos problémaként és a hit egész egzisztenciánkat megszólító tárgyaként tekinteni a vallásokra: életünket, gondolkodásunkat meghatározó voltukra, párbeszédükre és a különböző meggyőződésű, kultúrájú emberek békés együttélésének esélyeire.
Hogyan hat a szekularizáció az iszlám országok mindennapjaiban?
– Ez országról országra változik, de az mindenhol jellemző, hogy a fiatalok gondolkodására erősen hatnak a világtrendek. Az arab és török klipek ugyanazt az életérzést közvetítik, mint a nyugatiak: miniszoknyás lányok szerepelnek bennük, és a szabad szerelemről szólnak. Ez országonként változó formában, de mindenhol éles kontrasztban áll a társadalmi elvárásokkal, hagyománnyal: például gyakoriak a család által elrendezett házasságok, és ezt a gyakorlatot a fiatalok kénytelenek elfogadni. Ez erős konfliktust jelent.
Léteznek olyan társadalmi elvárások is, amelyek mára teljesen diszfunkcionálissá váltak, például egy-egy család többéves bevételébe kerülő esküvők rendezése. E hagyományok egyre élesebb ellentétbe kerülnek a napi társadalmi valósággal: Marokkó és Algéria házasságainak zöme elrendezett, a férfiak negyede azonban Nyugat-Európában dolgozik, ahol könnyen kivonhatják magukat a hagyományos családi szabályok alól. Így amikor visszatérnek vagy hazalátogatnak, gyakoriak a feszültségek. Általános az egymással nehezen összeegyeztethető társadalmi szerepek, viselkedések párhuzamos létezése.
Ezt hívhatjuk akár képmutatásnak is. Kuvaitban nemegyszer voltam tanúja, amint egy-egy fekete abaját (a teljes testet elfedő fekete köpenyt) hordó fiatal lány a szülő kocsijából kiszállva egy percen belül európai mércével mérve is kihívó ruhába öltözött át. És a vallási hagyományokhoz ragaszkodó vagy még a hagyományoknál is szigorúbb gyakorlatot követő fiatalokról se feledkezzünk meg.
Tudjuk-e, hogy az Európába érkező muszlimok mekkora hányada nagyon vallásos, és mekkora számára csupán mellékes körülmény, hogy éppen iszlám hitű?
– Sejtjük. Pakisztán és Afganisztán az iszlám legzártabb, a hagyományokat szigorúan tartó területe, így a menekültek mintegy harmada, aki onnét érkezik, biztosan gyakorolta a vallását, míg ott élt. Máshol a vallásgyakorlat jobban elszakadt a mindennapi élettől, ám nem szabad elfelejteni, hogy a vallásosság dinamikusan alakuló jellemző. Van, aki éppen Európába érve, a vallástalan társadalom „kultúrsokkjával” szembesülve fedezi fel magában a vallás iránti vonzalmat, míg sokan a vallásos környezetből kikerülve éppen itt válnak vallástalanná. Fontos azonban, hogy a társadalmi integráció szempontjából nem a vallásosság az elsődleges szempont.
Afganisztán az 1970-es évek óta konfliktuszóna, ahol szinte egyfolytában háború dúl, vagyis az ő esetükben tömegekre igaz, hogy menekülttáborban születtek. Ők vagy a haduraknak dolgoztak, mákot termesztettek, vagy a nyugati segélyekre vártak. Az afgán GDP hetven százaléka az ópiumból származik. Míg tehát az afgán menekülteknek nincs működő társadalmi mintájuk, a szírek évtizedeken át polgári keretek között éltek, amelyeket csak a közelmúlt polgárháborúja dúlt szét. Szíriában a Bath, amely arab nacionalista párt, a szekuláris társadalom diktatórikus arab változatát építette ki.
Hívő odaadássalTények és tévedések az iszlámmal kapcsolatban
Fontos hangsúlyozni, hogy európai fogalmaink nem teljesen alkalmasak a közel-keleti jelenségek leírására. Míg az afgánokra vallás és tradíció egysége jellemző, más arab országokból érkezők, például a szírek és az egyiptomiak gyakran elhagyják a vallásukat, ugyanakkor a családi hagyományaikat továbbra is őrzik. De úgy is dönthetnek, hogy vallásosak lesznek. A Franciaországban élő muszlimoknak csupán a negyede heti-kétheti mecsetlátogató, de a muszlim identitás ennél sokkal nagyobb arányban jellemző. Magyarországon húsz-huszonötezer muszlim hátterű ember él, és körülbelül három-ötezren gyakorolják a vallásukat legalább úgy, hogy a nagyobb ünnepeken megjelennek egy-egy közösségben.
Milyen esélyeket, lehetőségeket lát, milyen hozzáállást tartana ideálisnak keresztény oldalról az iszlámmal való testvéri együttélés, sőt egymás tisztelete érdekében? A kérdésem első fele a realitásokra, a második az ön szerint szükséges teendőkre, helyes lépésekre vonatkozik.
– A mindennapokban szerintem már most is jól együtt tudnak működni keresztények és muszlimok közös célok érdekében. Ha a két vallás közötti intézményes kapcsolatra gondolunk, akkor szerintem fontos annak az előzetes meghatározása, hogy mi a dialógus célja. Van mit adniuk egymásnak. Sok szempontból nem egyeztethetők össze, de ezeknek a teológiai kérdéseknek az ügyében is fontos lenne az ismeretterjesztés, az egymás jobb megismerésére törekvés. A tisztességes keretek között folyó polémia biztosan nem káros, és bizonyos témákra vonatkozóan a nézőpontokat közelítő dialógusnak is helye van. Az pedig még jellemzőbb, hogy gyakorlati együttműködésben kell gondolkodni. Fontosnak tartanám, ha az intézményi szereplők önazonosságuk megőrzése mellett valóban meg tudnák hallgatni egymást, és egyaránt tartózkodnának a semmitmondó vállveregetésektől és a sunyi rosszindulattól.
„A mindennapokban szerintem már most is jól együtt tudnak működni keresztények és muszlimok közös célok érdekében.”
Hogyan hat a menekültválság az iszlám–keresztény kapcsolatokra? Mi lehet az oka, hogy sok, magát kereszténynek állító szereplő semmi mást nem lát a muszlim tömegekben, mint félelmetes idegeneket?
– Ez természetes emberi reakció. Gondolom, buddhistákkal vagy más nemzetiségű, más társadalmi helyzetben lévő keresztényekkel szemben szintén támadhatnak averziók: félünk vagy idegenkedünk mindentől, amit nem ismerünk. A viszonyulás országonként eltérő. Történeti teher, hogy az európai keresztény civilizáció hajlamos az iszlámmal szemben meghatározni magát. A magyarok például sűrűn emlegetik a százötven éves oszmán hódoltságot, hódítóként tekintenek az iszlámra. De ezt a képet azért árnyalják például a hódoltság idejében játszódó Jókai-regények, amelyekben a török és a magyar jellemzően egymást tisztelő, hasonlóan gondolkodó ellenfél, szemben a gonosz vallon zsoldosokkal. És a magyar történelem más időszakaiból is lehet példát találni az együttélésre, kooperációra.
A menekültválság és a tömeges bevándorlás ismeretlen új helyzet, amely komoly társadalmi kérdéseket vet fel. A jelentkező problémák egy része inkább jelzője az általános európai társadalmi krízisnek, mintsem okozója – mégis túl nagy a kísértés, hogy a beérkező idegent tartsuk minden bajunk forrásának: ez gyakori, rossz, de érthető reakció. Tagadhatatlan az is, hogy sok esetben nem sikeres vagy túl lassú folyamat a beérkező muszlim és nem muszlim bevándorlók integrációja, és szociális problémák, terrortámadások is súlyosbítják a helyzetet.
Fotó: Földházi Árpád
A teljes cikk az EMBERTÁRS Ökumenikus lelkigondozói és mentálhigiénés folyóirat 2017/3. számában olvasható
