„Minden reggel jöttem misére, és ahogy a jezsuita atyákat hallgattam, hála töltött el, hogy itt lehetek. Sajgó Szabolcs atya kísérése mellett szerzetesi magánfogadalmat tettem. Megfogadtam, hogy önkéntesen, ott szolgálok a belvárosi Jezsuita Szigeten, ahol szükség van rám.”
1 Felvégi a vezetékneved, sokan mégis Fischer Ritaként ismernek. Miért?
– Sváb gyökereink miatt édesapámat még Fritz-Fischer Frigyesnek hívták. Ő nagyon tanult ember volt, és amikor a karmesteri diplomáját kapta, magyarosítania kellett a nevét, így lettünk Felvégiek. De megszokásból sokan a mai napig Fischernek szólítanak.
2 Fiatalon tragédia ért. Hogyan küzdöttél meg a nehézségekkel?
– Tizennégy éves voltam, amikor édesapám fiatalon, ötvenhét éves korában meghalt. Ez nagyon megviselte az egész családot. Nekem nagyon szoros volt vele a kapcsolatom – például a zeneszeretetemet biztosan tőle örököltem. A halála után édesanyámnak dolgoznia kellett, mi pedig a húgommal állami nevelőotthonba kerültünk. Tizennyolc éves koromra már nagyon ki akartam törni ebből a kollégiumi közegből, igyekeztem talpra állni, hogy kiköltözhessek onnan. Akkor már ismertem a későbbi férjemet, és ő is noszogatott, hogy jöjjek el az otthonból. Mivel jogilag nagykorú voltam, nem tartóztathattak, így hazaköltöztem Zebegénybe, és nem sokkal ezután házasságot kötöttünk.
3 Ilyen fiatalkor után miként vágtál a felnőtt életbe?
– A kollégiumi évek alatt elvégeztem az út-, híd- és vasútépítő technikumot. Az iskola után megszereztem a technikusi minősítést, amivel el tudtam helyezkedni építésztechnikusként. Öt évig magasépítőként dolgoztam a MÁV-nál. Ezután megszületett a fiam, Bálint, így otthagytam a munkahelyemet. A férjemmel elkezdtünk vásárokba járni, és végül e köré építettük ki a családi vállalkozásunkat.
4 Nyíltak számotokra távlatok ebben a szakmában? Milyen volt a „piacos élet”?
– Filmnyomó kisiparosként kezdtük, ami azt jelenti, hogy pólókra csináltunk mintákat, és azzal jártuk a vásárokat. Megfordultunk Esztergomban, Vácott és a környékbeli falvakban. Később elkezdtünk kézimunkát és ruhát is árulni. Ez a nyolcvanas években volt, amikor virágzottak a butikok. Emlékszem például, hogy ekkoriban látogatott Magyarországra Kabir Bedi indiai színész, aki a Sandokan című film miatt nagy sztár volt. Mi megláttuk ebben a fantáziát, és készítettünk sandokanos pólókat. Az évek során egyre bővült a kínálatunk és a helyek száma, ahol árultunk. Például sikerült kijárnom, hogy a legelső hazai Forma-1 versenyen is árulhassunk. Végül nagykereskedő-szerűen elkezdtem körbejárni a Balaton környéki butikokat, és nekik eladni a pólóinkat.
5 Összefért a vásározó és a családi élet?
– Nagyon sokat tudtam foglalkozni Bálinttal, nekem ő volt az első. Ugyan reggel meg kellett kérnem valakit, hogy vigye el suliba, hiszen a piac hajnalban nyitott, de délután egy-kettő körül már otthon voltunk, és tudtam érte menni az iskolába.
_____________________________
Az árubeszerző körútjaimra sokszor elvittem magammal, de ez neki kaland volt. Ahogy az is, hogy ötéves korától minden nyarat a Balatonnál tölthetett velünk. Ő is nagyon szerette a vásárokat, voltak barátai, hiszen sok kolléga szintén hozta a gyerekét. Amikor kora délután véget ért a piac, elmentünk egy ebédlőbe, jót ettünk, utána pedig irány a strand.
_____________________________
Egy gyereknek ez nem trauma, hanem csodás nyári elfoglaltság. Emellett mehetett, ahova szeretett volna, hatévesen már megtanulta, hogyan kell villamosozni, buszozni, és iskola után szakkörökre járt a barátaival, nyáron pedig tenisz-, vitorlás- meg úszótáborba ment.
6 A kilencvenes évek végén viszont már Kanadában találunk titeket. Mi történt?
– A rendszerváltáskor megnyíltak a határok, a piacokat pedig elárasztotta az olcsó kínai áru. Hiába feslett le egy ilyen póló két mosás után az emberről, töredékébe került, mint a mi termékeink. Ilyen konkurenciával nem tudtak mit kezdeni a butikosok. 1994-ben már láttam, hogy minden kezd összedőlni körülöttünk, a forgalmunk visszaesett. Volt egy ismerősünk, aki Kanadában élt, de minden nyáron két-három hetet nálunk lakott. Ő mondta, hogy látja, mennyit dolgozunk, és szerinte megpróbálhatnánk ezt Kanadában, a segítségét is felajánlotta. Ekkor elmentem a kanadai nagykövetségre, és elkezdtem intézni, hogy minden hivatalosan történjen. Eladtuk az ingatlanjainkat, a megmaradt árukészletünket, a felszereléseinket, és Torontóba költöztünk.
7 Hogy vetettétek meg a lábatokat egy idegen országban?
– Vásároltunk egy boltot, a Mézes Mackót, ami szemben volt a magyar Szent Erzsébet plébániával, emiatt rengetegen jártak hozzánk az ottani közösségből. Gyakran tőlünk rendelték a cateringet a plébániai rendezvényekre. Mi magyar termékeket árultunk, és bár delikátesz voltunk, a hazai ételek mellett elkezdtünk egyéb termékeket is felvenni a kínálatba, így lehetett például A Szív újságot is megvenni nálunk.
8 Korábban nem voltál vallásos. Hogyan kerültél bele mégis az egyházi közegbe?
– Gyerekkoromban jártam ministrálni, a családom gyakorló katolikus volt. Szerettem is az oltárnál szolgálni, és éreztem a Jóisten szeretetét. Aztán a későbbi nehézségek során elmaradoztam a templomból, megszűnt a kapcsolatom az egyházi élettel. A fiam viszont már kisiskolásként elkezdett hittanra és templomba járni, teljesen magától. Kanadában gyakran járt a boltunkba Feigl Rudolf jezsuita testvér, akit mindenki csak „brádernek” szólított. Jóban lettem vele és a többi jezsuitával, akik a plébánián dolgoztak. 2008-ban Sajgó Szabolcs lett a plébános, akit nagyon megkedveltünk. Pár év múlva zarándoklatot szervezett Európába, a helyi közösség tagjai pedig meggyőztek, hogy tartsak velük. Fatimában rengeteget imádkoztam, és végül Lourdes-ban volt egy nagyon mély istenélményem. Hazatérve elkezdtem rendszeresen templomba járni, és részt vállaltam a plébániai feladatokban.
„Igyekszem a legnagyobb odafigyeléssel teljesíteni a szolgálatom, hogy az tényleg Isten nagyobb dicsőségére válhassék.” (Fotó: Hegedüs Márton)
9 Milyen emlékeid vannak a jezsuitákról?
– Nagyon befogadók és közvetlenek voltak. Megragadott, hogy a gyerekeket és a fiatalokat mennyire felkarolják, hivatásuknak tekintik a lelkek mentését, ápolását. Ők voltak a motorjai a torontói magyar közösségnek. Egy találkozási pontot hoztak létre, és aki magyarként ott élt, megfordult náluk. Volt például március 15-i ünnepségük is.
10 Most ismét itt élsz, és talán többet vagy a Jézus Szíve-templomban, mint bármelyik jezsuita.
– 2012-ben véget ért a házasságom, és két évre rá hazaköltöztem. Önkéntesként elkezdtem dolgozni a templomban és a Párbeszéd Házában. Minden reggel jöttem misére, és ahogy a jezsuita atyákat hallgattam, hála töltött el, hogy itt lehetek. Sajgó Szabolcs atya kísérése mellett szerzetesi magánfogadalmat tettem. Megfogadtam, hogy önkéntesen, ott szolgálok a belvárosi Jezsuita Szigeten, ahol szükség van rám. Így kerültem a templom könyvesboltjába, ami amolyan portaszolgálatként is működik. Aki betér, az nálam kérdezősködik, így nemcsak a könyvek, de a miseidőpontok, templomi programok, koncertek ügyében is útba tudom igazítani. Apróság, de szeretem friss virággal díszíteni a templomot. Igyekszem a legnagyobb odafigyeléssel teljesíteni a szolgálatom, hogy az tényleg Isten nagyobb dicsőségére válhassék.
