Nagyon örülök, hogy A Szív magazin úgy ítélte meg, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéről szóló szám nem jelenhet meg egy Kuklay Antalról szóló cikk nélkül. Ha rajtam múlna, egy Magyarországról vagy akár Európáról szóló szám sem jelenhetne meg nélküle. Mert Tóni atya európai ember, a szó legigazabb, legszebb értelmében. Hosszú élete során – idén júniusban lesz kilencvenkét éves – bármelyik európai egyetemen taníthatott volna. Már csak a nyelvismeretei alapján is. Ehhez képest több mint egy emberöltőn keresztül (miután az 1956-os eseményekben való részvételéért kapott hosszú börtönbüntetése után szabadult) egy ezerháromszáz lelkes zempléni falunak volt a plébánosa. Talán ennek is köszönhető életének hihetetlen evangéliumi kisugárzása. Tovább olvasom „Egy európai és evangéliumi ember”

Több mint reális
Fekete István műveinek újszerűségéről

Nyári pihenés kisgyerekekkel?
Hogyan találjunk magunknak cseppnyi nyugalmat?

Jezsuiták vakáción, avagy néha a páterek is pihentek
Rekreáció a magyar rendtartományban

„Uram, jó nekünk itt lennünk”
Egy tábor, amely az ég felé növel

Az Aquinói nyomában
Egy középkori itáliai teológus üzenete a mának

Félúton a természet és a civilizáció között
Ismerkedés a kapolnak.hu tematikus honlap szerkesztőjével

A kisugárzás a fontos
Interjú Kisbán Zsófia világbajnok kenussal

Kikapcsolódás (is) kell nekünk
Hogyan viszonyulunk a nyárhoz?
Patsch Ferenc SJ