Eddigi szülői és pedagógusi tapasztalataim alapján azt látom, az írás is olyan területe a nevelésnek és a tanításnak, ahol a gyerekekhez való viszonyunk egésze érezteti a hatását. Négygyermekes családapaként, középiskolai és főiskolai tanárként sokféle módon köszön rám az írás: az alkotás útjaként, nevelési kihívásként, feladatként, csiszolandó képességként, mint a hétköznapi kommunikáció minőségének egyfajta jelzője, a gyermek benső történéseinek „lecsapódása”, a szem mellett a lélek másik tükre… A következőkben az írás hat olyan kapcsolatát jellemzem röviden és a teljesség igénye nélkül, amelyek átgondolása hasznos lehet a ránk bízott gyerekek nevelése során.
Fotók: iStock
Olvasás és írás
Saját gyerekeinkkel szerzett örömteli tapasztalatom, hogy kicsi korukban a mesék, versek, történetek olvasása vagy saját szavainkkal való elmondása megkedveltette velük az olvasást. Jellemző volt, hogy amikor már tudtak írni, saját meséket alkottak, és ezek szövegében visszaköszönt az olvasással, a mesék hallgatásával magukba szívott gazdag szókincs. Ennek segítségével nemcsak hogy árnyaltan ki tudták fejezni magukat, hanem megtalálták az önkifejezés alaposabb megfontolásra késztető módját is. Hiszen az írás lassúsága az érleltebb gondolatok megszületését segíti.
Írás és apró mozdulatok
Az írás ujjaink finommotorikus mozgását igényli. Ez – mint minden moz gásos készségünk – a rendszeres gyakorlással fejlődik. A kézügyességet igénylő játékok, alkotás (gyurmázás, színezés, kirakós játékok stb.) észrevétlenül fejlesztik a finommozgást. Tudományos vizsgálatok szólnak arról, hogyan hatnak a modern digitális eszközök a kisgyerekek mozgásfejlődésére. Az okostelefonok két ujjal nyomogatása oda vezet, hogy a többi ujj mozgásfejlődése hátrányt szenved. Ez a kézügyességet igénylő egyszerűbb játékoknál éppúgy visszaköszön, mint az írásnál: a gyermek „ügyetlenebb”, írásképe darabosabb, írása lassúbb lehet.
Írás és önismeret
A naplóírás hozzájárul önmagunk, élményeink, benső történéseink teljesebb megismeréséhez, az otthonosabb mozgáshoz saját világunkban. Ez már a kisgyermekekre is igaz. A „gyereknaplók”, „titkos naplók”, amelyek közül sokat vonzó külsővel árulnak, ezt a célt szolgálják. A naplóírás jótékony hatásáról a gyerekek is be tudnak számolni. A naplóíráshoz szükséges reflektív gondolkodás is fejlődik, miközben a gyermek kiírja magából érzéseit, gondolatait.
Nyugodt ritmus, összeszedett írás
Sokan beszélnek, írnak manapság arról (például „egyszerűbb gyerekkorról”, „lassú nevelésről” szólva), hogy a gyerekekre (is) túl sok inger hat, ami valójában megnehezíti fejlődésüket, és akadályokat gördít az elé, hogy tőlük telhető figyelemmel legyenek jelen abban, amivel éppen foglalkoznak. A sok hatás, a „pörgés” szétszórja, felületessé teszi figyelmüket, nehezen lesznek képesek koncentrálni.
Néhányszor kipróbáltam középiskolásokkal, hogy közvetlenül a témazáró dolgozat megírása előtt pár perces csendgyakorlatot végeztünk: csak ültünk csukott szemmel, és figyeltük a hangokat, a testünket, a levegő hőmérsékletét stb., gondolatainkat pedig próbáltuk elengedni, nem foglalkozni velük. Csak egyszerűen voltunk és figyeltünk. Majd megírták a dolgozatot. Ilyenkor nem kellett fegyelmeznem, a dolgozatok átlaga jobb volt, mint máskor, az összeszedettség a diákok mondatainak érthetőségében és írásképén is megmutatkozott.
Írás és tanulás
Karl Rahner német jezsuita teológus ír arról, hogy a szellemi munka és az imádság között szoros kapcsolat van. Mindkettőben összeszedetten vagyunk jelen, egyetlen dologra figyelünk, ami rajtunk kívül áll. Az írás része ennek a szellemi munkának. Akkor éri el igazán a célját a tanulás során, ha csendben, a nyugalom légkörében, sürgetettség nélkül kerülhet rá sor. Így várható, hogy az olvasott információk átlátása, a tanultak lényegének megragadása és a saját vázlat megírása időhatékonyan és tartalmilag pontosan megtörténik. Kutatások szerint, ha a felismert lényeget az ember kézzel írja, jobban fogja fejben rendszerezni, magában „érlelni”, vagyis hatékonyabban sajátítja el, mint ha nem írná le, vagy ha gépelné. Itt is érvényes a – kissé átalakított – közmondás: a lassabb írással messzebbre érünk el.
A puskázás dolgozatíráskor etikai és nevelési kérdés, a pedagógustársadalom is sokféleképpen viszonyul hozzá. Egy elemében viszont, azt hiszem, egyet tudunk érteni: ha megírása a tananyag – diák által összeszedett – lényegének leírását jelenti (kézzel!), akkor jelentős lépés annak megtanulása felé, s emellett fejleszti a gondolkodást is.
Írás és digitális eszközök
Gyerekeinkkel időnként mosolyogva szoktunk idézni egy filmben elhangzó mondatot, amelyet egy olyan kamasz lány mond, aki folyton a telefonján lóg: „Amióta elhagytam a telefonomat, azóta vannak gondolataim.”
A digitális eszközök és kultúra előnyeiről, hátrányairól, a gondolkodásra, viselkedésre, emberi kapcsolatokra és a személyiség egészére kifejtett hatásairól már sokan írtak. Hogyan tekintsünk ezekre a „kütyükre” (okostelefon, tablet, laptop, okosóra), mint olyan hétköznapi használati tárgyakra, amelyek befolyásolják gyermekeink fejlődését, ezen belül az íráshoz való viszonyukat és írásképességüket?
Az elmúlt évtizedek technikai fejlődése több államban oda vezetett, hogy kivették az iskolai oktatásból a kézírás tanítását, mondván: „erre a digitalizáció korszakában már nincs szükség”. Aztán néhány év után pár helyen mégiscsak újra része lett az oktatásnak.
Szintén kutatások igazolták, hogy ha valaki saját kezűleg, folyóírással jegyzetel gépelés helyett, az agya élénkebben dolgozik. Hatékonyabban képes visszaidézni a tanultakat, hosszú távon is jobbak a tanulmányi eredményei, sőt a helyesírása is, azokhoz képest, akik kizárólag számítógépen jegyzetelnek. Továbbá a kézzel írás más idegrendszeri képességekre is jelentősen hat: hozzájárul a mozgáskoordináció, az egyensúlyérzékelés és a nyelvi funkciók fejlődéséhez.
Az sms-ek, Messenger-üzenetek világa magával hozta a felhasználók szókészletének és nyelvi stílusának jelentős mértékű leegyszerűsödését. Ennek eredménye, hogy a mai közoktatás diákszereplőinek nagy része nem tudja árnyaltan, sokszor még érthetően sem kifejezni magát. Az üzenetek gyors váltása a stílus és a mélység rovására megy.
Gondolkodásunk mérhetően intuitívabb, érzelmibb alapú, mint néhány évtizeddel ezelőtt, és kevésbé elemző, reflektív. Ahogyan az már előkerült, a lassabb írás (a kézírás) magával hozza az időt is a megfontolásra, átgondolásra.47
A digitális eszközök elterjedésének az írás szempontjából jelentős újdonsága az is, hogy a technikailag fejlett társadalmakban élő emberek lényegesen kevesebbet olvasnak (ám sokkalta több képi impulzus éri őket), mint néhány évtizeddel ezelőtt. Ennek köszönhetően a szókincsük is érzékelhetően szegényesebb. Ha kevés szóval tudnak gazdálkodni, és idejük sincs arra, hogy gondolataikat rendezzék (mert „gyorsan kell válaszolni”), a megírt üzenetek is keveset mondanak arról, amit magukban hordoznak.
Itt még egy – szintén a digitális kultúra sajátosságaiból adódó és az írást érintő – problémát jelzek: nemcsak az írás tartalma és stílusa szegényedik el, hanem a köztünk zajló kommunikáció is. Ha nem nézek a másik szemébe, ha nem látom, mert ő is az „eszköze túloldalán” van, és csak néhány esetlen szóval kommunikálunk (például chatben), nem jut el hozzánk a másik hangja, mimikája, testtartása stb. Az információk döntő többsége elvész a leegyszerűsített, írásos kommunikációban. Sokunk pedagógusi tapasztalata azt mutatja, hogy azok, akik ezt szokták meg, a valós, „offline” kapcsolatokban is érzékelhetően ügyetlenebbek, eszköztelenebbek, járatlanabbak, bátortalanabbak, és nemritkán érzéketlenebbek is: nem tudják értelmezni mások testének, hangjának jelzéseit (és – tegyük hozzá – még a kimondott szavakat sem).
Vannak családok, amelyekben a gyerekek kicsi korától világos, egyértelmű keretek között használják a mobileszközöket. Vannak, ahol akkor „keretezik” ezt a területet, amikor azt látják, baj van (komoly tanulmányi problémák, szociális elszigetelődés, pszichés nehézségek stb. miatt). Ez utóbbi általában konfliktustelibb helyzetet jelent, hiszen nehezebb „visszavenni” abból, amit a gyerek, a kamasz már megszokott, természetesnek tart. Továbbá vannak családok, ahol nincsenek korlátok. Az említett veszélyek ezekben a családokban élő gyerekeknél mutatkoznak meg leginkább.
* * *
Eddigi szülői és pedagógusi tapasztalataim alapján azt látom, az írás is olyan területe a nevelésnek és a tanításnak, ahol a gyerekekhez való viszonyunk egésze érezteti a hatását. Ha bennem él a vágy a tudásra, a kutatásra, gondolataim-érzéseim megérlelésére, őszinte és árnyalt kifejezésére, a róluk való beszélgetésre, ehhez pedig örömmel olvasok, és lelkesen osztom meg a gyerekekkel a „belefeledkezős” – eleinte főleg közös – olvasás szépségét, bátran remélhetem, hogy sikerül felébresztenem bennük az olvasás és írás vágyát. Nem pusztán önmagukért, hanem azért, mert ezek emberségünk és helyünk megtalálásának szép és sok izgalmat magukban rejtő eszközei.
