A Borgo Laudato si’, azaz a Ferenc pápa tíz évvel ezelőtt megjelent korszakos enciklikájának nevét viselő vatikáni ökofalu felavatása kapcsán kíváncsiak lettünk, működnek-e hasonló, a teremtésvédelmi elveket gyakorlatba átültető és spirituális keretbe helyező kezdeményezések az európai jezsuiták körében. Mint gyors körképünkből kiderül: több helyütt is, és van, ahol meglepően régóta.
Szeptember első hétvégéjén avatta fel hivatalosan XIV. Leó a Borgo Laudato si’-t, azaz a még Ferenc pápa által megálmodott vatikáni ökofalut. A pápák Castel Gandolfó-i nyári rezidenciájának telkén kialakított mintagazdaság a kereken tíz évvel ezelőtt megjelent, a katolikus világon kívül is jelentős visszhangot kiváltó teremtésvédelmi enciklika (lásd Tennünk kell az élhető jövőért című cikkünket júniusi lapszámunkban) alapvetéseit ülteti át a gyakorlatba.
A remény magja, avagy az ökológiai megtérés modellje
A Rómától húsz kilométerre elnyújtózó, Vatikánvárosnál ötször nagyobb kiterjedésű birtok hasznosítását 2023 tavaszán határozta el Ferenc pápa, aki a paradicsomi környezetben álló „nyári palotát” soha nem vette igénybe rendeltetésszerűen, azaz pihenésre. A birtokból mintegy ötvenöt hektárt választottak le, melynek nagyobbik fele lényegében egy arborétum halastóval és több mint háromezer növényfajjal, a kisebbik felén pedig tangazdaság működik, üvegházakkal és veteményesekkel. Utóbbiakban termelik meg a vatikáni asztalokra kerülő zöldségeket és gyümölcsöket, illetve nevelik elő a pápai kertekbe kiültetett virágpalántákat. Mellettük különféle kísérleti ágyások mutatják be a fenntartható, körforgásos és regeneratív gazdálkodás elveinek alkalmazhatóságát. A Borgóban működik továbbá a Laudato Si’ Kutatóközpont is, ahol Ferenc pápa elképzeléseinek megfelelően a teremtésvédelem alapjait tanulmányozzák és oktatják is – akár a társadalom peremén élőknek. A cél világos: a ránk bízott természeti kincsek megóvása a jövő generációi számára.
Leó pápa a Borgo felavatása során Jézus tanításából kiindulva – „Nézzétek az ég madarait…! Nézzétek a mezők liliomait…!” (Mt 6,26.28) – úgy fogalmazott: Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette, ám ez a kiváltság nagy felelősséggel is jár, amennyiben gondoskodnia is kell minden más teremtményről, méghozzá tiszteletben tartva a Teremtő tervét. Hozzátette, a teremtésvédelem egyfajta hivatás: Isten teremtő művének őrzőiként a remény magját vetjük el, amely az igazságosság és a béke gyümölcseit képes megteremni. Az egyházfő reményének adott hangot, miszerint a Borgo a hit és a fenntarthatóság élő laboratóriumaként működhet, majd végül a palotakert „zöld katedrálisában” mindenkit ökológiai megtérésre hívott, sürgetve, hogy ki-ki vizsgálja felül az életmódját, és vállaljon nagyobb felelősséget közös otthonunk megóvásában. Végül Isten kegyelmét kérte a világ vezetőire, hogy világosítsa meg őket, s minden erejükkel mozdítsák elő a közjót, dolgozzanak az élet védelmén, s legyenek előkészítői „az igazság, a béke, a szeretet és a szépség királyságának”.
Agrárökológia a spanyol Mezetán
Hasonló elvek alapján, de már húsz éve és nagyságrendekkel nagyobb léptékben működik a spanyol jezsuiták agroökológiai projektje Valladolid mellett. Az álmos kisváros, amely a XVII. század legelején néhány évig a Spanyol Királyság fővárosa és központja volt, Madridtól bő kétszáz kilométerre északra fekszik, a mára a mi Alföldünkhöz hasonlóan rohamosan sivatagosodó kasztíliai felföld közepén. A város szélén, a Torres folyó menti szántóföldek között terül el az INEA, azaz a Mezőgazdasági Vállalkozók Nevares Intézete néven 1964-ben a spanyol jezsuiták által alapított főiskola kampusza. Az 1981 óta egyetemi szintű képzést is nyújtó népfőiskolát José Quintanilla SJ álmodta meg, felismerve, mekkora társadalmi igény mutatkozik vállalkozási ismeretekkel is rendelkező kisgazdákra. Az alapítványi formában induló intézményt Quintanilla atya az 1930-as években a mi Kalotunkkal rokonítható Katolikus Szakszervezetet megalapító rendtársáról nevezte el. A 2020 óta a rangos madridi Comillas jezsuita egyetem kihelyezett tagozataként működő INEA levelező felnőttképzési programja keretében több mint kétezer-ötszáz kisgazdát juttattak naprakész elméleti és gyakorlati tudáshoz, illetve szakképzettséghez.
Őszi munka a valladolidi INEA főiskola közösségi kertjében
Fotók: INEA
Az INEA élén csaknem harminc éve Félix Revilla Grande SJ áll. A földrajz–történelem szakos, teológiai, agrármérnök-technikusi, környezetpedagógusi és agrárvállalat-vezetői diplomákkal rendelkező jezsuita 2005-ben indított el a városi önkormányzattal összefogva egy ökokertprogramot, amelynek keretében négyszáznyolcvan kis parcellát alakítottak ki a főiskola parlagon álló földjein, és osztottak szét nyugdíjasok között. A közösségi kertekbe hajnalról hajnalra csoportostul buszoznak ki a gazdák locsolni, kapálni, szüretelni. Megtanítják nekik az öko-bio kertgazdálkodás csínját-bínját, s a program olyan népszerű, hogy csak várólistáról lehet újonnan bekerülni, sőt, a több mint nyolcszáz nyugdíjas mellett kétszáz munkanélkülinek a városon belül kialakított közösségi kertekben biztosítanak munkát. „Mindent a természet és folyamatainak végtelen tiszteletére alapozunk, ügyelünk a részletekre, tiszteletben tartjuk az évszakok körforgását és ritmusát, igyekszünk megérteni és megismerni az okát mindannak, amit észlelünk” – foglalja össze munkamódszereiket és tapasztalataikat az igazgató.
A joviális földesúrnak tűnő, nyaranta rövidnadrágban sürgő-forgó, cserepes tenyerű Félix atya a spanyol jezsuiták kulturális folyóirata, a Razón y Fé hasábjain a frissen megjelent Laudato sí’ enciklikát üdvözlő írásában így fogalmazott 2015-ben: „…szinte véletlenül jutottunk ugyanarra, mint a szentatya, de mostantól tudatosan formáljuk teljes programmá.” Az elmúlt tíz évben az INEA a tanterveket, a képzéseket, a kutatási portfólióját, a publikációit, de még a szakdolgozatok témáit is a fenntartható öko-mezőgazdaság eszméje alá rendelte. Sőt, a Társaság legtöbb helyi műve: a valladolidi jezsuita közösséghez tartozó szinte összes intézmény és projekt is az INEA misszióját erősíti. A belvárosi rendház és templom mellett önkéntesek által működtetett szövetkezeti kisbolt nyílt, ahol helyi termények mellett egy mexikói jezsuita közösség által fenntartható módon termesztett kávé is kapható, de van ökopiacuk is. Hiszen, ahogy Félix Revilla a Laudato sí’ környezetet, társadalmi igazságosságot és fenntartható társadalmat összekapcsoló hármas gondolatmenetére reflektálva kiemeli: „Az agroökológiai gazdálkodás igazi célja, hogy a társadalmi változás motorjává váljon, a nagyobb társadalmi igazságosságot szolgálja, és az egymás iránti szolidaritás, törődés eszközévé váljék. S mindeközben óhatatlanul belső változáson megy át mindenki.” Az érintettek spirituális kinyílását Félix Revilla SJ ökológiai újramegtérésnek nevezi, a program egyöntetűen pozitív társadalmi visszhangjára pedig harangszóeffektusként hivatkozik. Hiszen mire hívja a valladolidiakat és a kasztíliaiakat az INEA-kertek híre? A kertészkedésen keresztül, az ökológiai ismeretek elterjedésén túl „arra, hogy elmélyüljenek a lelki útjaink, s végül az emberek rátaláljanak Istenre.”
Félix Revilla Grande SJ
Spirituális ökocentrum Lyon mellett
Más eszközökkel közelít az ökológiai megtérés felé az a Lyon mellett néhány éve megújult francia jezsuita lelkigyakorlatos központ, amelynek jelentőségét az adja, hogy a programját kidolgozó fiatal szerzetest választották a Jézus Társasága európai teremtésvédelmi felelősének és az „ökojezsuita” munkacsoport vezetőjének. A svájci határhoz közel, a Rhône folyó partján, Le Châtelard mellett csaknem száz éve működik lelkigyakorlatos ház. Mezőgazdasággal itt nem foglalkoznak, azzal annál inkább, hogy az immár az átfogó ökológia jegyében kínált Szent Ignác-i lelkigyakorlatokon részt vevők a teremtés művét szemlélve tapasztalják meg Isten jelenlétét, közelségét. 2023-ban indított egyedülálló ökolelkiségi programjuk három irányt jelöl ki. Elsőként kidolgoztak egy új lelkigyakorlatos tematikát, a hozzá kapcsolódó előadásokkal és mozgásformákkal, hogy a résztvevők minél könnyebben megérkezhessenek az ökológiai megtérés folyamatába, és elmélyedhessenek a teremtett világ szemlélésében. A második lépés a lelkigyakorlatos ház épületének és működésének fenntarthatóbbá tétele (a kastélynak is beillő épület szigetelése és átfogó renoválása jövőre fejeződik be), valamint a házat körülvevő harminchat hektáros park gazdag élővilágának megóvása és integrálása a lelkigyakorlatos mindennapokba. Végül a harmadik fázis a ház emberi erőforrásainak megújítását célozza, hogy az itt működő kilenc jezsuita, kilenc világi munkatárs és mintegy száznyolcvan önkéntes valódi, sőt szinodális módon működő közösséggé kovácsolódjon.
A lyoni ökolelkiségi átalakulás motorja, Xavier de Bénazé SJ eredetileg agrármérnökként és fenntartható fejlődési szakértőként diplomázott, s már jezsuitaként iratkozott be Londonban és Párizsban ökoteológiai mesterképzésekre. Ferenc pápa enciklikájával kapcsolatban kiemeli: „A Laudato si’ voltaképp hivatalosan elismert egy folyamatot, mely a mélyben régebb óta érik. A megjelenéséig egy zöld beállítottságú kereszténynek magyarázkodnia kellett, miért tartja szem előtt az ökológiát.” Saját hivatása voltaképp tehát a Laudato si’ gyümölcse, na és persze az enciklikát komolyan vevő francia és európai jezsuita elöljáróié, akik lehetővé tették számára, hogy agrármérnöki hátterét, a lelkiség iránti elkötelezettségét és a társadalmi-ökológiai igazságosságra irányuló érdeklődését összekapcsolja. A fiatal francia jezsuita a tettek embere, és azt vallja: „Ha valóban tenni akarunk közös otthonunk megóvásáért, mindenekelőtt időt kell rászánni, továbbá felelős embereket szükséges megbízni a kitűzött feladatokkal – az ökológiai paradigmaváltást várni és remélni nem elegendő, mint ahogy az sem, hogy a célokat beleírjuk rendi dokumentumainkba és iskolai tanterveinkbe, vagy ha kevesebb húst eszünk, és kevesebbet ülünk repülőre.”
Xavier de Bénazé SJ
Ennek jegyében bízták meg Xavier atyát a Le Châtelard melletti lelkigyakorlatos központ átalakításával. Ő – spanyol rendtársához hasonlóan – meg van győződve róla, hogy a „zöldítést” érdemes kiterjeszteni más területekre is. Az átfogó ökológia, vagyis a spirituális és szociális irányban kiteljesedő teremtésvédelem elméletét és gyakorlatát szeretné a francia jezsuiták kulturális és oktatási intézményeiben is terítékre helyezni, a közös európai színtéren pedig olyan együttműködések kialakításán dolgozik, mint például egy Laudato sí-tematikájú, jezsuita Erasmus-csereprogram.
Hazai tájakon
S hogy mi a helyzet Magyarországon az átfogó ökológia terén? A SZÍV hasábjain rendszeresen írunk hasonló kezdeményezésekről, legyen szó családi biogazdaságról, a monasztikus szerzetesrendek évezredes hagyományokon alapuló, de persze mai viszonyok között folytatott gazdálkodásáról, a magyar jezsuiták egykori nagykapornaki mintamajorjáról vagy XX. századi agrárszociális törekvéseiről és jeles gazdáiról, illetve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Felzárkózó települések programjáról, vagy a Naphimnusz Egyesület tevékenységéről. Természetesen ezeken túl is bőven van hasonló kezdeményezés és jó gyakorlat országszerte az egyházi berkekben – a katolikus körökön túl is –, s persze a jezsuiták barátai között. Szeredi Attila makói gazda például a természet ősi rendjére figyelő talajmegújító földművelés apostola, a miskolci Szimbiózis Alapítvány biokertészetében és tanyáján pedig a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásával és az iskolások szociális érzékenyítésével sikerült összekötni a fenntartható gazdálkodást. Mind külön-külön riportot érdemelnének – reméljük, hogy idővel be is mutathatjuk őket.
Az egyes programokon túl általánosságban elmondható, hogy részben a Laudato sí’ nyomán, részben a 2021/22-es rezsiválság miatt a zöld átmenet hazánkban is számos egyházi intézményt, így a jezsuita műveket is elérte. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a teremtésvédelem kiemelt helyen szerepelt már a Jézus Társasága 2019-ben közzétett „tízéves tervében”, hiszen a 2029-ig tartó időszakra kitűzött négy kiemelt missziós cél, szakszóval egyetemes apostoli preferencia között szerepel közös otthonunk megóvásának előmozdítása. Az eredmény: több-kevesebb napelem mindenhol szolgáltat már megújuló energiát, a fűtést korszerűsített, igényvezérelt és energiatakarékos rendszerek biztosítják. A hulladékgazdálkodás, illetve a helyi termelőkkel való együttműködés terén is szép eredményekről számolhatunk be, legyen szó a dobogókői Manrézáról, a püspökszentlászlói Életrendezés Házáról, a miskolci iskolakomplexumról, az arlói Mustó Péter-házról vagy éppen a szegedi Szent József-templomról (A részeleteket lásd A napelemtől a komposztálóig: teremtésvédelem a jezsuita mindennapokban című, a MIND 2024. tavaszi számában megjelent írásban.) Villanyautókat ugyan nem használnak a magyar jezsuiták, de töltő épült több helyütt, és szinte kizárólag takarékos, hazánkban gyártott kisautókat hajtanak, a bicikliző rendtársakról nem is beszélve. A Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia előadás-sorozatot szervezett, majd a Jezsuita Kiadóval együttműködésben tanulmánykötetet jelentett meg Átfogó ökológia címmel, több közösség is végigelmélkedte különböző formában Ferenc pápa tanítását, két fiatal magyar jezsuita pedig Laudato si’ ökotábort szervezett középiskolásoknak.
A magyar jezsuiták ökospirituális gondolkodását is meghatározó enciklikáról ezúttal Nagy Ernő testvért kérdeztük, akinek mintha már eredeti foglalkozása megválasztásakor a teremtésvédelem lebegett volna a szeme előtt… „Számomra az a Laudato sí’ legfőbb üzenete, hogy a természet és környezetünk védelme összefügg a szegény emberek nehéz helyzetének javításával. Ne a pénz és a nyereség legyen világunkban a vezérelv, hanem az élet és az élővilág sokfélesége, levegőnk, vizünk és talajunk tisztasága. Mint hajdani növényvédelmi üzemmérnök az organikus növénytermesztést és állattenyésztést tartom jó iránynak. Kevésbé mozgatni a földet, kevesebb vegyszert használni, és emberségesebben bánni az állatokkal” – összegez Ernő testvér. Amikor arról kérdezem, honnan forrásozik a teremtett világ iránti érzékenysége, és hogyan igyekszik a maga módján megtenni, amit lehet, a lehető legnagyobb természetességgel meséli: „Falun nőttem föl, a természet közelében. Sokkal kevesebb szemetet »termeltünk« annak idején: disznónak ment a megmaradt élelmiszer a moslékba, és a komposztba a zöldhulladék. Tiszta volt a levegő, rácsodálkoztam a csillagos égboltra. Mostani városi életemben is igyekszem kevés élelmet kidobni, inkább vállalom a konyhamalac szerepét, és megeszem a maradék, régebbi ételeket. Hál’ Istennek, Szegeden is vannak szép parkok és virágok, meg a Tisza. Jó látni, hogy sokan bicikliznek itt.”
S ha agrárfőiskolát nyitni vagy ökospirituális központot alapítani még a jezsuiták sem tudnak bárhol és bármikor, arra azért törekedhetünk mi magunk is, hogy fogyasszunk kevesebbet, ügyeljünk a szemét szelektálására, üljünk minél többet autó helyett kerékpárra, s ahogy pénztárcánk engedi, időről időre válasszunk organikus termékeket, vásároljunk őstermelőktől. Közben pedig emeljük tekintetünket teremtő Istenünkre, s ne fukarkodjunk a hála szavaival. Mondhatjuk akár Ernő testvér lapunk legelső oldalán szereplő imájának sorait: „Áldott légy, Uram, Földanya nővérünkért, ki fenntart és ellát minket, gyümölcsöket terem, színes virágokat és füvet!”
A SZÍV | Jezsuita Magazin – 2025. október
1500 Ft