Heves vitákat váltott ki egy indiai származású pap budapesti látogatása, aki az egyik szentmise szertartása alatt a szentélyben a hinduizmus jegyeit magán viselő tradicionális öltözékben jelent meg. Szeretnénk a jelenség mögé tekinteni, hogy lássuk, valójában mi is történt a magyar jezsuiták központi templomában.
Európai szemmel nézve csakugyan különös jelenség lehetett az indiai jezsuita szereplése az oltár körül. Öltözéke nemcsak bizarrnak, de akár hiányosnak is tűnhetett. Egyrészt csupa élénk színű kelmét viselt magán, másrészt a nyakán lévő ékszereken kívül egész felsőtestét egyetlen stólaszerű ruhadarab fedte.
Ki ez az ember?
Saju George Moolamthuruthil harminchárom éve jezsuita szerzetes, felszentelt katolikus pap. Indiai keresztény családban született, és egy olyan vallási közösség tagjaként nőtt fel, amelynek identitása a hagyomány szerint egészen Tamás apostol indiai hithirdetéséig nyúlik vissza. Saju atyára gyermekkorában mély benyomást tett Kalkuttai Teréz anya, akivel személyesen is találkozott. A szeretet misszionáriusának hatására nem szülőhelyén, a viszonylag gazdag Kerala államban lépett be a jezsuita rendbe, hanem a sokkal szegényebb keleti parton, Kalkutta közelében. Keralában a keresztények aránya mind a mai napig eléri az összlakosság csaknem egynegyedét. India keleti partjainál ez a szám két százalék alatt marad.
Miért táncol?
Ötéves korában egy katolikus óvodában tapsolták meg először a táncáért. Az óvoda igazgatója egy kármelita szerzetesnő volt, aki az ügyes előadást látva megölelte és megáldotta a gyereket. A sokszínű indiai kultúra forgatagában osztálytársai és barátai között szép számmal voltak hinduk, muszlimok és szikh vallásúak is, és persze keresztények. Feltűnt Saju számára, hogy az indiai kultúrában a tánc nemcsak a szórakozás kifejeződése, mint többnyire Nyugaton, hanem mély szakrális tartalma is van. Főleg a hinduk világképében az egész univerzum a különböző isteni erők harmonikus táncaként fogható fel, de az iszlám is ismeri a misztikus táncot. Hazája kultúrájának behatóbb tanulmányozására Saju atya saját szerzetesi közösségétől kapott küldetést. 2003-ban kiváló eredménnyel fejezte be doktori tanulmányait, és témájául India szakrális táncait választotta. Keresztény részről jelenleg ő számít az indiai vallási kultúra egyik legbeavatottabb szakértőjének.
Miért a templomban?
Budapestre az Ars Sacra Fesztivál keretében érkezett a jezsuiták által vezetett Párbeszéd Háza meghívására. Fellépett a megnyitó rendezvényen a Nemzeti Múzeumban, ahol Erdő Péter bíboros és több más egyházi méltóság előtt is táncolt. A Párbeszéd Házában, majd Egerben, Miskolcon, Szegeden is tartott kisebb műhelyeket. Az érdeklődők leggyakoribb kérdései ezeken a találkozókon rendre arra vonatkoztak, hogy mennyiben lehetséges összeegyeztetni India ősi szakrális táncainak világát a kereszténység biblikus gyökerű hitével. Saju atya szerint ez lehetséges. Sőt meggyőződése, hogy keresztényekként valamennyire kötelességünk is lenne megérteni India ősi vallási világát, hiszen ez csaknem egymilliárd embert érint. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kereszténység csaknem kétezer éve jelen van Indiában, és volt mintegy kétszáz év, amikor tulajdonképpen csaknem egész Indiában megvolt minden eszköze, hogy terjessze a hitet, akár hatalmi eszközökkel is. India lakosságának egészét nézve a kereszténység mégsem jutott túl a mindössze kétszázalékos arányon. Nem lehet, hogy van valami a magatartásunkban, ami meggátolja az evangéliumi örömhír terjedését Indiában? A budapesti jezsuiták templomában Saju atya arra kapott felkérést, hogy az egyik misén a szentbeszéd keretében mutasson be néhány olyan mozdulatot India ősi kulturális hagyományából, amellyel az evangéliumi üzenet is kifejezhető, amelyet tehát hinduk és keresztények egyaránt megérthetnek, és amelynek alapján a vallásközi párbeszéd egyszer talán több is lehet, mint egymás melletti illedelmes elbeszélés, merthogy talán megértés, esetleg őszinte találkozás is kijöhetne belőle.
A jelenlévők az angyali üdvözlet jelenetét, illetve a Szentlélek kiáradásának megjelenítését láthatták Saju atya néhány perces előadásában. Előtte gondosan elmagyarázta, hogy a templomban lévők mire számíthatnak, mit jelentenek majd a mozdulatok, a rajta is látható szimbólumok, az öltözéke.
Misézett vagy nem misézett?
Akik heves méltatlankodásba kezdtek annak hallatán, hogy egy indiai jezsuita járt a pesti Jézus Szíve templomban, és ott valami performance-t művelt a szentmise alatt, esetleg látták is a róla készült kiváló fotókat a világhálón, nagyon kis hajlandóságot mutattak annak megértése iránt, hogy mi is volt Saju atya jelenlétének a célja, hogy – mint említettem – az Ars Sacra egyházművészeti fesztivál hetében jártunk, és hogy Saju atya gondosan elmondta a jelenlévőknek, hogy mire is számíthatnak a rendhagyó tanúságtétel során. A templom internetes közösségi oldalán kitartóan háborgók egyetlen kérdésre élezték ki a vitát: szabályos volt-e így misét ünnepelni, vagy sem? Az ő konklúziójuk természetesen az, hogy nem. A helyzet azonban az, hogy Saju atyát senki sem kérte fel misézésre. A jezsuita, aki meghívta Budapestre az Ars Sacra Fesztiválra, a szentmise kapcsán arra kérte, hogy a jellemzően fiatalok által látogatott Jezsuita Nyolcason a prédikáció keretében mutasson a jelenlévőknek néhány olyan mozdulatot, amely által világossá válik, hogy India ősi kultúrájának gesztusaival is ki lehet fejezni az evangélium üzenetét. A szentmise alatt azonban előállt néhány nem várt helyzet. Saju atya a Jezsuita Nyolcas illusztris vendégeként a maga egzotikus öltözékében már a szentmise elején a főcelebráns mellé keveredett. A prédikáció keretében elmondott néhány perces kommentárja, illetve a mozdulatsora után pedig a koncelebráló papok nem küldték ki, hogy öltözzön át, tehát húzzon magára megfelelő liturgikus öltözéket, hanem egzotikus ruhájában végig a szentélyben maradt. Mivel a Jezsuita Nyolcas a legnépesebb szentmise a pesti Jézus Szíve templomban, mintegy négyszáz fiatal vesz részt rajta minden vasárnap, ilyenkor több kehely van az oltáron, hiszen az áldoztatás gördülékenysége érdekében néha öten-hatan is segítenek az Oltáriszentség kiosztásában. Amikor a szertartás az áldoztatáshoz közeledve ahhoz a ponthoz ért, hogy „Őáltala, Ővele és Őbenne…” – a fotókon világosan látszik, hogy –,Saju atya megfelelő liturgikus öltözet nélkül ott állt az oltárnál, és bár oldalt állt, mégis papi funkcióban.
Világos helyretétel
Saju atya felszentelt katolikus pap, tehát nem hindu személyként és nem laikusként állt a katolikus szentmisén az oltárnál. A mise ezért mindenképpen érvényes volt, mindezzel együtt azonban el kell mondani: itt bizony súlyos liturgikus szabálysértés történt. Nem véletlenül alakulnak ki egy vallási közösség életében az évszázadok során liturgikus hagyományok, szokások, sőt előírások is, hogy hogyan helyes, hogyan illő és hogyan kell ünnepelni a szertartásainkat. Az esemény után az Esztergom–budapesti Főegyházmegye főpásztora, Erdő Péter bíboros úr fel is hívta a pesti jezsuita templom igazgatójának figyelmét arra, hogy a történtek ellenkeznek a Római Misekönyv Általános Rendelkezéseinek több pontjával (337, 342, 344), amelyek világosan kimondják, hogy a szentmise alkalmával a papnak fehér albába (lepelszerű öltözék) és stóla fölé felvett kazulába (miseruhába) kell öltöznie. Mivel hazánkban ettől eltérő határozat nincsen, és a nevezett indiai atya öltözéke nem felelt meg az itteni igényeknek és szokásoknak (ÁR 342), a főpásztor nyomatékosan felkéri a templom felelős lelkipásztorát (CIC 562), „hogy a továbbiakban ilyen jellegű misézésre és koncelebrációra ne adjon alkalmat”.
Jezsuita trollkodás?
Látva a jezsuita internetes oldalalak látogatottságának hirtelen felfutását, az egyik hozzászóló meg is jegyezte a Jézus Szíve templom közösségi oldalán, hogy lám, a jezsuiták ismét valami nagyon menő dologba kezdtek, amit úgy hívnak: trollkodás. Néha ugyanis a negatív hírek vagy akár bizonyos álhírek keltésével hatványozottan nagyobb figyelmet lehet elérni a virtuális világban, mint ha csak mondjuk az igazat, az egyszerűt, az egyeneset közöljük. Internetes oldalainkon a Saju atyával kapcsolatos bejegyzések csakugyan soha nem látott látogatottságot produkáltak. Vigyázni kell azonban, mert a heves hozzászólások nagyon torz képet adhatnak a dolgok valódi állásáról. Ha valaki ugyanis csak az eseményhez fűzött hozzászólások alapján tájékozódik, a Saju atyáról készült fotók alatt szinte csak lincshangulatra emlékeztető bejegyzéseket talál. A mérsékelt hozzászólók mintha eleve kerülnék a konfliktusokat az ügyeletes kommenthuszárkodókkal. A virtuális világ ugyanis, ahol minden következmény nélkül és többé-kevésbé személytelenül is lehet a nagy igazságok nevében vagdalkozni, nem éppen a legalkalmasabb hely a párbeszéd kultúrájának művelésére. Sokan ezért a viták helyett egyszerűen csak bejelölték templomunkat, hogy rendszeresen követni szeretnék a nálunk történő eseményeket. Új barátainknak köszönjük ezt a tapintatos bátorítást.
„Tehetnénk esetleg valamit máshogy mi, keresztények, hogy a mindössze kétszázaléknyi ismertségből a kereszténység kétezer év után végre valóban megszólító erővé tudjon válni Indiában is?”
A megértés reményével
Saju atya a miénktől nagyon különböző világból jött közénk. Törékeny jelenléte, ahogy a Párbeszéd Házában és másutt is Magyarországon a műhelyeit tartotta, alkalmat adott sok érdeklődő számára, hogy rácsodálkozzon egy sok ezer éves, távoli kultúra legszebb kincseire. Ezeken a találkozásokon kérdezni is lehetett Saju atyát, és ő igyekezett is a legjobb tudása szerint válaszolni. Keresztény körökben a leggyakoribb kérdés Indiára vonatkozóan természetesen az inkulturáció problémája: hogyan lehet az evangéliumi örömhírt a kifejezetten európai sallangoktól mentesen átadni India lassan másfél milliárdos népének? Lehetséges lenne, hogy a keresztény hit egyszer Indiában is belobbanjon, mint ahogy a kereszténység csaknem kétezer évvel ezelőtt sikerrel átterjedt a Közel-Keletről Európába? Tehetnénk esetleg valamit máshogy mi, keresztények, hogy a mindössze kétszázaléknyi ismertségből a kereszténység kétezer év után végre valóban megszólító erővé tudjon válni Indiában is? Ezeknek a kérdéseknek Saju atya nemcsak a szavaival igyekezett közöttünk teret adni, hanem sajátosan csendes, mégis különösen színes jelenlétével is. Mindannyian éreztük, hogy abból a világból, ahonnan ő jött, mi alig értünk valamit. De éppen keresztény hitünk alapján azt is tudjuk, hogy hitünk forrása szempontjából India sorsa sem lehet számunkra közömbös. Különbözők vagyunk, mégis lehetünk együtt, főleg a Jóisten színe előtt.
Ezt olvasta?
Koronkai Zoltán SJ
Ideje van a táncnak – avagy egy tánc margójára
Meglehetősen nagy visszhangot váltott ki egy indiai rendtársunk Saju atya tánca és az oltárnál való jelenléte az egyik szeptemberi jezsuita nyolcas misén. Kommentelők sokasága fejezte ki véleményét tartalmilag és stílusban meglehetősen széles spektrumban pro és kontra. A kérdésben tekintélyes atyák is megszólaltak. Mi jezsuiták magunk is reflektáltunk az eseményre és a reakciókra. […]