Ezúttal a böjtölés szükségességéről, esetleges alul- vagy túlteljesítéséről kérdeztünk nyolc jezsuitát, akiktől ismét eltérő, valamiképp mégis egy irányba mutató válaszokat kaptunk. Most Forrai Tamás, a torontói Szent Erzsébet egyházközség plébánosa válaszol.
Számomra a böjt tudatos döntés, választott életvitel ideje, és nem fogyókúra, s főképpen nem önsanyargatás. Ha böjtölök, elhatározom, hogy egyszerűbbé teszem az életem, mert valami nagyobbra készülök. Leteszem terheimet. Először is lélekben: elengedem a haragot, a dühöt. Ez azt is jelenti, hogy lelki ráhangolódás nélkül nincs is megfelelő fizikai böjt. És ez persze fordítva is igaz.
Kezdhetem azzal, hogy kevesebbet eszem, vagy elhagyok egy étkezést vagy bizonyos élelmiszereket vagy valamilyen szokást, hogy a szervezetem felszabaduljon, megtisztuljon. Életembármelyik területén teszem is ezt – ha komolyan teszem –, akkor számomra ez a könnyedség és szabadság tapasztalatát adja.
A többi választ keresse a
A SZÍV | jezsuita magazin máriusi számában >>