Ahol hála, ott az Isten

Hála. Egyszerű szláv eredetű szavunk ez, amely anyanyelvünkben furcsán közel sodródik a hál–(meg)hal igékhez, a halál tapasztalatához. Filozofikus véletlen ez, ám mégis van benne valami találó.

A köszönet, a hála érzése ugyanis akkor a legőszintébb, amikor a végesség, az elégtelenség helyzeteivel találkozunk. Előttem tornyosult egy megoldandó feladat, amihez nem volt elég a saját képességem. Ekkor pedig valaki a segítségemre sietett, s lehetővé tette a lehetetlent. „Köszönöm!” — ilyenkor tényleg átélt ez a gyakran elcsépelt szó. Ahol az én elfogy, amikor a saját már kevés, ott és akkor döntés előtt állunk: küzdünk, harcolunk, vagy megadjuk magunkat, letesszük a fegyvert, és apránként megnyílunk. Elfogadjuk és befogadjuk a valóságot.

(…)

A teljes cikk A Szív Jezsuita Magazin júniusi számában olvasható

Segítse szerkesztőségünk minőségi munkáját!

Csupán eladásokból és hirdetésekből sajnos nem tudjuk fenntartani lapunkat, ezért számítunk az Ön támogatására is! Előfizetésével, könyvvásárlásával vagy adományával a Jezsuita Kiadó küldetését segíti!

Támogatom a kiadó munkáját