Aki a kezdetekkor a közösséghez akart tartozni, annak „kétkezi munkával járó” önkéntes szolgálatot kellett végeznie. Három évtizeddel később viszont önkénteskoordinátorok fogadják a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz jelentkező embereket, mert ma már komoly felkészültségre van szükség, hogy mindenkinek a számára megfelelő feladatot adják.
Az önkéntesmenedzsment manapság önálló tudományterület, könyvtárnyi irodalma van annak, hogy miként kell toborozni, fogadni, képezni, megtartani, mentorálni azokat, akik ingyen adják a szabadidejüket, hogy másoknak (a társadalomnak, a környezetnek) segítsenek. 2005-ben még törvény is született, hogy szabályozza az önkéntes munka jogi kereteit.
Arról azonban, hogy milyen módon lehet ilyen munkát végezni törvényi szabályozás nélkül, jó szándékból, tenni akarásból, a Máltai Szeretetszolgálat emberei sok példát tudnak. A hajléktalanellátás hőskorában nem létezett még szociális törvény, de Óbudán, a Miklós utca 32.-ben, egy volt munkásőrlaktanyában már fogadtuk a fedél nélkül maradt embereket, önkéntesek segítségével. Ezek az önkéntesek mind egy közösségnek a tagjai voltak.
Kozma Imre atya hittanosaival, a zugligeti plébánia közösségével már a nyolcvanas években kezdte kiépíteni azt a szociális védőhálót, amely akkor a környék nehéz sorsú lakóit segítette.
A legfontosabb tanítása így szólt: a kereszténység nem elmélet, hanem gyakorlat.
Ez azt is jelentette, hogy az órákra nem lehetett csak úgy beülni, aki oda szeretett volna járni, annak valamilyen kétkezi segítő munkát is végeznie kellett. Amikor 1989. február 4-én megalapították a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesületet, a szervezet körül már több száz önkéntes tevékenykedett, sokan közülük napi gyakorisággal végeztek valamilyen segítői feladatot. Az elmúlt három évtizedben nagyon sokan csatlakoztak ehhez a munkához.
A Máltai Szeretetszolgálat egy korábbi „egyszázalékos” kampányának plakátján ez a szöveg volt: „A jó emberek majd segítenek. Te is jó ember vagy.” Hisszük, hogy az emberek többségében benne van a segíteni akarás. Önkéntest fogadó szervezetként az a feladatunk, hogy ezt az erőt, energiát becsatornázzuk a rászorulókért végzett munkánkba. Ehhez viszont erőforrásokra van szükség. Ma már önkénteskoordinátor munkakörben dolgozó kollégák működtetik az önkéntesek fogadásának rendszerét. Feladatkörük nagyon változatos, és komoly elhivatottságot, rátermettséget kíván. Kapcsolódni a különféle emberekhez, megérezni a motivációjukat, és megtalálni számukra a megfelelő szolgálati helyet nagyon emocionális feladat. S közben alkalmazkodni kell a szervezeti elvárásokhoz, igényekhez is. Máshogy kifejezve ezek a munkatársak a szeretet szolgálatában állnak.
A SZÍV | Jezsuita Magazin – 2022. december – 2023. január
940 Ft
Az önkéntesnek jelentkezőktől motivációs levelet kérünk, és személyesen interjúzunk velük. Nagyon fontos szempont, hogy védenünk kell az ellátottakat és az önkénteseket is. Azt is tudjuk – és természetes –, hogy nem mindenki altruista személyiség. Sokan jelentkeznek azért, hogy terápiás jelleggel önkénteskedjenek, saját gyógyulásuk kulcsát látják mások segítésében. Ez viszont nem lehet elsődleges motivációja egy önkéntesnek. Sokakon azt látjuk, hogy nem tudják pontosan, mit jelent önkéntesnek lenni.
Különleges állapot az önkéntesség, hiszen belülről, szabad akaratból fakad, és iránya, haszonélvezője általában a másik ember. Ez a szeretetre emlékeztet. Önkéntesnek lenni annyit jelent, mint szeretni a másik embert. Ez Jézus parancsa is, amelyet a tanítványainak adott. Aki önkéntesként tevékenykedik, még ha nem tudja is, keresztényként viselkedik, és önkéntes munkatársa lesz a teremtés művének, hogy a világ még jobb hely legyen. Koordinátorként e küldetés kiteljesedésében kell segíteni a jelentkezőket.
A kiválasztott jelentkezők számára önkéntesképzést szervezünk, ahol beszélgetünk arról, hogy milyen lelkülettel végezzük a munkánkat, kik azok az embertársaink, akikért dolgozunk, milyen problémákkal, milyen mentális állapotban keresnek meg minket, és mi hogyan tudunk úgy kapcsolódni hozzájuk, ahogyan az nekik a legjobb. Bemutatjuk a Máltai Szeretetszolgálat szervezeti felépítését, hogy az önkénteseink otthon érezzék magukat a rendszerben, tudják, hogy milyen problémával kihez tudnak fordulni. Interaktív formában tanulunk az önkéntesek kompetenciáiról és a határokról.
A képzést követően elsőként közösségi programokra hívjuk új segítőinket. A közösségben végzett önkéntes tevékenységek válhatnak aztán rendszeressé.
Ilyen például a monori programunk. Húsz fiatallal három éve járunk a szegregált telepen élő gyerekekhez. Nyáron egyhetes napközis tábort tartunk, év közben pedig havi rendszerességgel sport- és kézműves-foglalkozásokat. Igazi világnyitogatás ez a kaland, a gyerekek és az önkéntesek számára egyaránt.
Az „Add a kezed” programunk keretében önkénteseink fogyatékkal élőket látogatnak rendszeresen, és kézműves-foglalkozással, sütéssel, táncházzal, fagyizással vagy éppen egy Duna-parti sétával teszik színesebbé támogatott lakhatású házaink lakóinak életét.
Ha éppen olyan világ van, hogy nem lehet találkozni egymással, akkor is meg kell és meg lehet találni a módját, hogy mit csinálhat egy önkéntes. Kincseket – megható történeteket, szép emlékeket, életbölcseletet – rejt a 2021- ben megjelent Kapocs könyv, huszonöt olyan beszélgetésben, amelyet a Máltai Szeretetszolgálat generációkat összekötő programjában részt vevő középiskolások készítettek a saját nagyszüleikkel. Nagyon különleges, hogy fiatalok, akik számára nem feltétlenül trendi, hogy a nagymamájukkal, nagypapájukkal hosszasan beszélgessenek, és kérdezgessék őket a múltjukról, ezt mégis megtették. Csodaszép ajándék a Máltai Szeretetszolgálat számára, hogy ez a könyv megszülethetett. Az önkéntesség szerepe folyamatosan változik, nemcsak évről évre, hanem van úgy, hogy hónapról hónapra is.
Az év bizonyos szakában – például az újévi fogadalmuk hatására vagy az iskolai tanévkezdés idején – sokan jelentkeznek önkéntesnek, máskor viszont alábbhagy a lelkesedés. Legutóbb az ukrajnai háború kitörését követően rengetegen jelentkeztek a Keleti pályaudvarnál és a BOK Sportcsarnokban is a menekült családok megsegítésére. A szolidaritás hatalmas mértékű volt, és ez reményt ad számunkra. Több mint hatszáz regisztrált önkéntes csatlakozott a változatos feladatokhoz: a szendvicskészítéshez, a tolmácsoláshoz, a beregszászi raktár pakolásához. Adományszervezéssel vagy a két kezük munkájával járultak hozzá a segítői feladatokhoz. Ezen önkéntesek többsége már nem aktív, de a BOK csarnokban működő, menekülteket fogadó központban most is elsősorban önkéntesek segítségével vagyunk jelen és látjuk el a kisebb-nagyobb számban, de folyamatosan érkező menekülteket.
Az biztosan látszik, hogy az alkalmi segítségre nagy a „kínálat”. Legyen szó homokzsákok pakolásáról árvíz idején vagy mikuláscsomagok kiosztásáról, toboroznunk ilyenkor nem nagyon kell.
A hosszú távú elköteleződést igénylő, rendszeres feladatok azonban ma már kevésbé népszerűek. Célunk mégis az, hogy stabil kapcsolatot építsünk ki segítőinkkel, hogy minden intézményünk körül alakuljon ki egyönkéntesi kör, amelynek tagjai folyamatosan segítik a munkájukat.
A karitatív munkába könnyebben bekapcsolódnak az önkéntesek, ennek során könnyebb megélni a „hősök vagyunk” motiváló érzését is. Ez is az emberségünkhöz tartozik. Ahogy a tökéletesen tiszta szeretetre is az Úr adott példát, és mi csak törekedni tudunk rá, a tökéletesen tiszta önkéntesmotiváció sem létezik senkiben. Ettől is izgalmas önkéntesekkel dolgozni.
A szociális intézményekben élőknek is nagy szükségük van az önkéntesek jelenlétére, arra a színességre, amit ők tudnak hozni az életükbe, legyen szó hajléktalan emberekkel való kártyázásról vagy idős hölgyek körmének a kifestéséről. Egy intézményben önkénteskedni viszont nehezebb, több szabályt kell betartani. Erre is fel kell készíteni az önkénteseket.
Esetenként a főállású munkatársakkal való közös munka is nehéz lehet. Egy rosszul fizetett, túlterhelt dolgozó nyűgként, pluszfeladatként élheti meg, hogy neki még egy önkéntessel is bajlódnia kell. Ezért az intézményekben is dolgoznak munkatársak önkénteskoordinátori feladatkörben, hogy legyen, aki kifejezetten az önkéntesekkel foglalkozik. Arra viszont figyelni kell, hogy ne alakuljon ki két párhuzamos valóság: az intézményi világ a maga szabályozottságával és mellette az önkéntesek szabadabb és rendszertelenebb akciócsoportja. Ha a kettő nem találkozik, és nem tud egymásról, az konfliktusok forrása lehet, hiába akarja mindenki a legjobbat tenni. Nekünk ebben is feladatunk van: egyensúlyozni kell, hogy az intézmények és az önkéntesek világát egyaránt segítsük fejlődni, úgy, hogy közeledjenek egymáshoz.
Nem szabad, hogy versengés legyen abból, ki is az igazi „máltai”: az önkéntes vagy a szeretetszolgálat munkavállalója. Kozma Imre atya szavait idézve önkénteslelkületű munkatársakra van szükségünk. Való igaz, nagyon sokszor önkéntesekből lettek a legjobb munkavállalók. Az önkénteslelkület jelenti az önkéntesekkel együttműködő hozzáállást.
Az önkéntes munkának pénzre váltható értéke is van. Az önkéntes munkaórákat statisztikába gyűjtjük, és civil szervezetként évente jelezzük a beszámolónkban, hogy hány önkéntes mennyi munkaórát dolgozott. Az önkéntes tevékenység a nemzeti össztermékbe is beleszámít, több mint egy százalékát adva a hazai GDP-nek. E munkaórák mögött mindaz ott van, ami pénzben vagy számokban nehezen kifejezhető.
Kicsit több szeretet. Szintén máltai szlogen, de mi is ez a kicsit több szeretet… Ennek megválaszolása a fentiek fényében már az olvasó feladata.
A szerzők a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-magyarországi Régiójának munkatársai.
