Az Alacoque Szent Margit és én című, magyarul a napokban megjelent könyv szerzője, Clémentine Beauvais ifjúsági regényeivel lett ismert Franciaországban és azon kívül, ám emellett kutat, tanít és fordít is.
1. Az Alacoque Szent Margit és én nemcsak egy szentről és egy családtörténeti „nyomozásról” szól, hanem a szerző anyává válásának története is. Mi volt a legnagyobb felismerése az anyasággal kapcsolatban?
A nagymamám egészsége fokozatosan romlott, miközben az első gyermekemet vártam, és ez furcsa – bár bizonyára sokak számára ismerős – élmény volt. Egy új generáció érkezése, amelynek már nem lesz hozzáférése az idősebbek tapasztalataihoz, rádöbbentett, hogy én lettem a családi történetek hordozója. Talán a legtöbben a gyerekvállalásban a gondoskodás és kapcsolódás feladatát látják, én azonban inkább a felülről érkező felelősség átadásának éltem meg. Az is kihívást jelentett, hogy tudtam, a vallás része lesz a fiam életének az apja miatt. A könyv megírása ezért kísérlet is volt, hogy egy kicsit előrevetítsem, milyen lesz az a megnövekedett tér, amit a vallás ezentúl az én életemben is elfoglal. Ami közben még tovább nőtt, mivel most már két kisfiam van.
Fotó: Cha Gonzalez
2. Amellett, hogy anya és író, kutat és tanít is a Yorki Egyetemen. Szigorú időbeosztás szerint él?
Azt hiszem, elég fegyelmezett vagyok, de jól fel is tudom mérni, mennyi időre van szükségem egy-egy feladathoz. A naptáramban különböző sávok jelölik a különböző projektekre szánt időt. Ezt a doktori disszertációm írása során fejlesztettem ki, amikor rendszeresen néhány órás intervallumokban kellett írnom. A gyerekvállalás bizonyos szempontból segített is, mert rákényszerít, hogy mindent beleillesszek azokba az órákba, amelyeket a kicsik a bölcsődében, óvodában töltenek. Amikor a gyerekekkel vagyok, nem dolgozom, és hétvégén sem, így mindennek bele kell férnie a hétbe.
3. Min dolgozik jelenleg?
Több mindenen. Mindig is érdekelt az irodalmi nevelés, különösen az olvasás élvezete és az szövegek elemző megközelítése közötti kapcsolat. Az elemzést rettentően izgalmasnak és szórakoztatónak tartom, de érdekes módon ezzel nincs mindenki így. Ezért igyekeztem – az írás és a tanítás során is – kigondolni a szövegelemzés játékos és szórakoztató formáját. Most épp egy detektívregény-sorozaton dolgozom, amely a gyermekirodalom klasszikusai köré épül, mint például A kis herceg vagy a Pán Péter. Ezekben az irodalom elmélete egyfajta nyomozásként jelenik meg.
4. Nemrég publikált egy tanulmányt „Hogyan élvezzük az olvasást?” címmel. Mi a fő gondolata?
Ez az esszé az olvasás élvezete körül kialakult két domináns diskurzusról szól. Az egyik kicsit megrögzötten azt mondja, hogy a klasszikusok a legjobb szövegek; ha nem találsz bennük örömöt, akkor veled van a baj. A másik szerint, ami nem kevésbé szélsőséges, az embereknek szeretniük kell, amit olvasnak, és nem számít, hogy mi az, amíg örömüket lelik benne. Nincsenek jó vagy rossz könyvek, csak könyvek vannak. Én megpróbálok egy harmadik utat találni, mert mindkét megközelítést sok szempontból problematikusnak tartom. Fontos, hogy úgy gondoljunk az olvasás örömére, mint ami tanítható, nem valami, ami varázsütésre megtörténik. A szövegekkel való találkozásokon keresztül kell kiművelnünk magunkban. Ha így gondolkodunk róla, akkor az olvasás élvezete a szövegek megértéséhez, az élvezet típusainak megkülönböztetéséhez, a műfajok és különböző országok, korszakok irodalma iránti kíváncsisághoz kapcsolódik.
5. Tizennégyezer követő az Instagramon szép számnak tűnik. Tudatosan építi az online jelenlétét?
Az Instagramra csak úgy öt évvel ezelőtt regisztráltam, amikor a barátaim oda vándoroltak a Facebookról, hogy képeket osszanak meg a gyerekeikről, és én látni akartam őket. És mivel nem volt ott semmi dolgom, elkezdtem kritikákat posztolni azokról a könyvekről, amiket éppen olvastam, aztán valahogy egyre többen és többen követtek. Rejtély számomra, hogy kik ezek az emberek, akik az én random könyvkritikáimat akarják olvasni. Egyébként nagyon élvezem az Instagramot, mert sok felfedezést tettem általa az engem érdeklő könyvekről és az új megjelenésekről.
6. A fordítási munkáiban mi érdekli a leginkább?
Amikor fordítói műhelyt vezettem gyerekek és fiatal felnőttek számára, elkezdtem együtt fordítani velük, és a fordításról mint kreatív együttműködésről gondolkodni. És egyszer csak rájöttem, hogy amit ők a fordításon keresztül megtanulnak az irodalomról, az sokkal több, mint amit a kreatív íróműhelyekben sajátítanak el, mert olyan mélységét érzik meg a poétikának és az irodalmi nyelvnek, amihez a saját szövegeik írása nem viszi őket közelebb. Ennek az oktatási aspektusa kezdett igazán érdekelni, amiben azóta jobban elmélyedtem.
7. Többek között J. K. Rowling Az Ickabog című művét fordította franciára. Lát hasonlóságot kettejük írói világa között?
Nem igazán, bár tinédzser koromban nagyon hosszú ideig a Harry Potter gyakorolta a legerősebb hatást az életemre. Semmi más nem volt akkoriban olyan fontos. Bizonyos szempontból ahhoz is hozzájárult, hogy az Egyesült Királyságba költöztem. Ami a stílust illeti, azt hiszem, Rowlingnak, mint sok más angol írónak, van egyfajta humoros látásmódja, amivel tudok azonosulni. De az ilyen jellegű írások már Rowling előtt is érdekeltek, így nem hiszem, hogy ez hozzá tesz hasonlóvá. Ő nagyszerű világépítő, amiben én nem vagyok jó. Azt hiszem a hatása rám inkább személyes, mint irodalmi.
8. Ha már a hasonlóságoknál tartunk, van közös önben és Alacoque Szent Margitban?
Ő bizonyos értelemben görbe tükre annak, amivé a legtöbb mai nő a maga kíváncsiságával, ambícióival vagy szenvedélyével vált volna, ha olyan korlátozott körülmények közé születik, mint ő. Nagyon intelligens volt, szabad szellemű, szenvedélyes és rendkívüli látnok, de kezdettől nagy nyomás nehezedett rá. Az ilyen személyiségnek ma már nem okozna gondot kifejezni magát. Ám ő egy aprócska faluban született, egy olyan társadalomban, amely semmiféle szabad gondolkodást nem fogadott el a nők részéről. A családjának nagyon pontos elképzelése volt arról, mi lesz belőle: lehetőleg egy unokatestvér felesége. Korán elvesztette szeretett apját, aki talán támasza lehetett volna. Ahogyan mindezzel megbirkózott, és amivé vált, számomra elég modern figurává teszi őt, ahogy a miszticizmusa, és az is, hogy mindig hajthatatlanul és ellentmondást nem tűrve a maga feje után ment, és megrémült attól, hogy elveszítheti ezt a szabadságot. Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy én is ilyen vagyok, de nagyon át tudom érezni, és azt hiszem, még sok nő lehet ezzel így. Ez a szenvedély és intenzitás ma már megengedett nekünk, de korábban nők nemzedékei számára nem volt az.
9. A könyvben az elbeszélő-szerző félve gondol a reakciókra, amelyek a baloldali ateista közösségétől, illetve a „nagyon katolikus” olvasóktól fognak érkezni. Milyen visszajelzéseket kapott végül?
A könyvet katolikus körökben nagyon jól fogadták, nagy médiavisszhangja volt, és felolvasást is rendeztek belőle Paray-le-Monialban. Kellemesen meglepett a legtöbb visszajelzés a baloldaliaktól is. Rengeteg levelet kaptam olyanoktól, akik egyetértettek velem a társadalmunk megosztottságának abszurditásával kapcsolatban. Miért is olyan elfogadhatatlan katolikus körökhöz kötődni, ha baloldali vagy? Érkezett néhány üzenet „rejtőzködő” baloldali katolikusoktól is. És kaptam egy levelet aláírás nélkül, aminek az írója úgy érezte, hogy a könyvem a történelem borzalmas meghamisítása, és nem a szent „valódi” történetét írtam meg. Ezzel a figyelmeztetéssel zárta: „Vigyázzon! A szenteknek óriási hatalma van!”
10. Az idei év két magyar kiadást is hozott önnek, a másik a Király lányok című ifjúsági regény. Van valamilyen kötődése hazánkhoz?
Azon túl, hogy az egyik legjobb barátom magyar, nem sok. Soha nem jártam még Magyarországon, de alkalomadtán nagyon szívesen ellátogatnék.