Munkácson született 1974-ben. A domonkos rend tagja, teológiai tanulmányait Krakkóban végezte. 2003-ban szentelték pappá. Ferenc pápa 2023-ban nevezte ki a Munkácsi Egyházmegye főpásztorává. Több nyelven beszél. Fontos szerepet vállal a kárpátaljai közösségek lelki és társadalmi támogatásában. Szolgálatát az irgalmasság jegyében végzi, ezt a szót választotta püspöki jelmondatául is. A jelenben élésről, kihívásokról, békéről, reményről beszélgettünk a háború sújtotta Ukrajnában szolgáló magyar püspökkel.
-Szerzetes papból lett püspök. Ez elég nagy változást, sőt talán perspektívaváltást is jelent az életében. Hogyan élte meg ezt a váltást?
Számomra az alapvető, hogy a mennyei Atya akaratát szeretném teljesíteni. Szerzetesi életem alapja a mély, élő kapcsolat Jézussal. Hallgatom, figyelem, hová hív, merre vezet. Ebből a kapcsolatból következik, hogy Jézus folyamatosan vonz, emiatt vagyok domonkos szerzetes, ebből a kapcsolatból forrásoznak a hétköznapi munkáim is, például a prédikálás és a tanítás. Jézus folyamatos hívása a szívemben: ez segít, bárhová szólít is az Úr. Ez az alap, a istenkapcsolat megmarad, sőt megtart. Nem pusztán azért fogadtam el a püspöki szolgálatot, mert Ferenc pápa megkért erre, hanem azért, mert éreztem, tapasztaltam és megerősödtem abban, hogy Isten akarata, Jézus hívása ez a feladat. Ő azt akarja, hogy ilyen módon szolgáljam, illetve szolgáljuk Isten népét. Mert Jézus szívével egyesülve, vele egységben élve tudom végezni ezt a szolgálatot. Püspökké szentelésemnek voltak előzményei: 2019-ben Ferenc pápa kinevezett a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye segédpüspökévé. 2022 januárjában elfogadta elődöm, Majnek Antal életkora miatt benyújtott lemondását, és kinevezett az egyházmegye apostoli kormányzójává, majd 2023. október 7-én megyés püspökké.
Fotók: Munkácsi Egyházmegye
-Már a segédpüspöki évek alatt mélységében megismerhette az egyházmegye életét, realitását. Mik lettek munkájának a súlypontjai?
Püspöki szolgálatomnak, küldetésemnek három alapdimenziója van. Az egyik a tanítás. „Menjetek, és hirdessétek az evangéliumot”: így küldte szét Jézus a tanítványait. A vizitációimnak része a tanítás is, az evangélium hirdetése és magyarázata. Háborúban élünk, most különösen fontos elvinni az embereknek az örömhírt, Krisztus békéjéről beszélni. A tanítás reményt ad, és élteti a híveket. Munkám második fontos része a szentségek kiszolgáltatásához kapcsolódik. Idetartozik például a bérmálás, a diakónus- és papszentelés. Ezek kegyelmet közvetítenek, amely püspöki szolgálatomon keresztül árad az emberek felé. Munkám harmadik súlypontja az adminisztráció. A struktúránkban fontos ez a fajta jelenlét. Mivel a papjaim elöljárója vagyok, fontos, hogy jól építsük ki közösen a papi testületet. Ha jó a kapcsolatunk, attól a papok egyházközségi munkája is jobb lesz. Fiatal egyházmegye vagyunk, 2027-ben lesz huszonöt éve az alapításunknak, én csak a második püspök vagyok. Sok jól működő struktúrát kell még kialakítani a papokkal, intézményvezetőkkel, egyháztanácstagokkal, presbiterekkel.
-Gondolom, nem kizárólag magyar anyanyelvűek tartoznak a területéhez. Milyen az egyházmegye nemzetiségi összetétele?
A háború miatt nagyon nehéz friss adatokat mondani, nagy a mozgás. Nagyjából fele-fele arányban vannak a magyar és ukrán nyelvű hívek. De négy nyelven szolgálnak a papjaink: magyarul, ukránul, szlovákul és németül. Vannak roma közösségeink is, ők jellemzően falvakban laknak. Vizitáltam is őket, a jubileum évében roma zarándoklatot is szerveztünk. Ők nagyon egyszerű és mély hitű emberek, teli élettel, reménnyel. Sok gyermekük van. Van egy karizmatikus közösségük is, sőt, domonkos harmadrendiek is vannak a roma közösség tagjai között. Számomra nagyon jó tapasztalat, hogy mennyire mélyen élik meg a kapcsolatukat Jézussal. Amióta kitört a háború, felekezetközi imavirrasztásokat is szerveznek a békéért. Szép gyümölcse a hitüknek, hogy ezekben a vészterhes időkben ez egyesíti a különböző felekezetekhez tartozó közösségeket.
-Milyen a kapcsolatuk az ortodoxiával?
Mi Kárpátalján évszázadok óta és főleg az utolsó évszázadban vegyes családokban élünk – a nemzeti identitás szintjén. A családjainkban együtt vannak magyarok, ukránok és esetleg más kisebbséghez tartozók. Ezért nekünk nem probléma, hogy valaki ortodox, református vagy görögkatolikus vallású. Köztünk mély a békesség. A politikának lehet saját folyamata, logikája, de szerencsére a megélt kereszténységnek is van iránya. És ez a béke felé mutat: családon belül vagy a szomszédokkal egymás mellett tudunk élni, mert nem azt nézzük, hogy például a szomszéd ortodox-e. Abban nőttünk fel, hogy azt figyeljük, miben tudjuk segíteni egymást, és nem azt firtatjuk, hogy a történelem folyamán ki mit tett a másikkal. A hétköznapi élet szintjén békében élünk.
-Erős hatással van az egyházmegyéjére a háború okozta belső migráció. Az aktív harcterek közeléből sok ukrán ember menekül Kárpátaljára, mert itt biztonságban érzik magukat. Milyen tapasztalataik vannak ezzel a nehéz valósággal szembesülve?
Kárpátalja lakosságának jelenleg több mint egynegyede „migráns”, aki a háború elől menekült hozzánk. Hozzávetőlegesen három-négy százezer emberről van szó. Amikor kitört a háború, az egyházmegye minden olyan használható helyiségét átadtuk számukra, ahol meg tudtak húzódni. Ezerkétszáz embert fogadtunk be rövid idő alatt, a helyi családok pedig nagyjából háromszázezer embert. Minden második család megnyitotta a kapuját. Nagyon szegények vagyunk, de megosztjuk az életünket a menekültekkel. Közülük, akik tudnak, elhagyják az országot, de sokan tartósan nálunk maradnak. A helyzet napról napra változik, a harcok állásától függően. Aki teheti, elmenekül. Sok nyugdíjas maradt nálunk, a fiatalok elhagyták Kárpátalját, a szülők kimenekítik a gyerekeket, ha lehetséges, a mi kárpátaljai közösségünkből is. Jelenleg azt éljük meg, hogy „megöregedtünk” és elszegényedtünk. De megvan a mindennapi kenyerünk, hála a jótevőinknek. Magyarországról nagyon sokan segítenek nekünk, amit nagyon köszönök, és továbbra is kérek minden segítséget, mert nagy szükségünk van rá. Ne felejtsenek el bennünket, kárpátaljaiakat!
-Hogyan lehet helytállni, kitartani egy ilyen súlyos helyzetben?
Most az evangélium azon szavait lehet életre váltani, amelyekkel Jézus arra tanít minket, hogy ne törődjetek a holnappal, az gondoskodik magáról. Elég az embernek a mai nap felelőssége. Ez az állapot nagyon mélyen az Isten gondviselésébe vetett bizalom megélésére hív bennünket. Csak azt tudjuk tenni, hogy bízunk a Jóistenben, elvégezzük a mindennapi tennivalókat, és megtapasztaljuk Isten gondviselésének csodáit. Most nem szabad azon siránkozni, hogy milyen nehézségeink vannak, milyen kevesen maradtunk, mennyire elszegényedtünk, mert a negatív gondolkodás nem segít rajtunk. Úgy kell élnünk, hogy lehetséges, ez az utolsó napunk, lehet, hogy Jézus még ma eljön hozzánk, ezért nyissuk meg magunkat bizalommal a Gondviselő előtt, aki erőt ad. Ebben az élethelyzetben egyet tehetünk: megéljük a gondviselés jelenlétét, erejét. Van erre egy szép példám is. Mi is paphiánnyal küzdünk, ez mindig nehézséget okoz a hétköznapi szolgálatban. Két éve egyszer csak beállított egy bencés pap, Hortobágyi Arnold, és jelentkezett nálam. Őszintén szólva először kicsit megijedtem, azt kérdeztem magamban: vajon mi elől menekül ez az ember? De kapcsolatba léptünk a pannonhalmi főapát úrral, Cirill atyával, és ő megerősítette, hogy Arnold atya talpraesett pap és szerzetes, s úgy érzi, Isten hívja Kárpátaljára. Most Arnold atya a székesegyházunk káplánja, a líceumunk lelkésze, szolgálatával, jelenlétével az egész egyházmegyét erősíti. Ő jó példa a gondviselés ajándékára.
-Mit jelenthet a béke ebben a súlyos helyzetben? Nem a politikán múlik a béketeremtés?
Abban tudatosak lehetünk, hogy ne tápláljuk a félelmeinket. A félelemből forrásozik az erőszak. Az is fontos, hogy ne a földrajzi határok alakítsák a kapcsolatainkat, és ne „világi” békemegállapodásra várjunk, hanem mi magunk legyünk a béke emberei. A békét tápláljuk és hordozzuk a szívünkben. Arra kérek mindenkit, hogy mélyüljünk el Jézus jelenlétében, békéjében, és ezt vigyük tovább. Mindenki a saját környezetében sugározhatja a békét.
-Karácsony időszaka közeleg. Hogyan várják az ünnepet?
Nem várjuk. Mi csak a mindennapokra tudunk koncentrálni, igen rövid távokban látunk előre, ezért nem tudunk készülni karácsonyra. Inkább azt próbáljuk megérteni és elmélyíteni, hogy a Megváltó már megváltott minket, és elhozta a békéjét. Végül is karácsonynak az a mély dimenziója, hogy a világ várta az Üdvözítőt, hogy kiszabadítsa a rabságából. Izrael mindig várta, hogy végre helyreáll Dávid királysága. Olyan világi vezetőt, királyt reméltek, aki kiszabadítja a népet, hogy senki ne uralkodhasson rajta. Végül is ez már megtörtént, de Jézusé nem világi uralom – és ezt nem értette meg a választott nép. Számunkra Kárpátalján a karácsony olyan várakozás, amely során még mélyebben szeretnénk megélni Jézus jelenlétét, hogy ne a háború nehézsége diktálja az életünk folyamatát, hanem a Megváltóval való mély kapcsolatunk. Arra vágyunk, hogy a háborúban a béke és az örömhír küldöttei lehessünk. Egy olyan háborús helyzetben karácsonyozni, amikor bármely percben ránk eshet egy rakéta, arra kényszerít bennünket, hogy feltegyük a legvégső kérdéseket: Miért vagyok az, aki vagyok? Miért vagyok keresztény? Milyen küldetést bíz rám a karácsonyi üzenet? Ezt hogyan élem meg? Ebben a helyzetben megláthatom a lényeget, hogy az ünnep nem az ajándékozásról szól, hanem a kitaszított Szent Család mellett állhatok a betlehemi barlangban.
A SZÍV | Jezsuita Magazin – 2025. december – 2026. január
1800 Ft
