Írók, költők sokszor eljátszanak a gondolattal, miszerint az álom az élet – s az élet az álom. A betegség és az egészség párhuzamára vonatkoztatva mindezt bizony komoly kérdéssé válik: mi az „alapállapotunk”? A töredékesség vagy az egész-ség? A gyógyulás visszavezet oda, ahol már jártunk, újra nekünk adja azt, ami amúgy már megvolt – vagy épp ellenkezőleg, olyasmit hoz el, ami új, ami még nem volt? Visszaad vagy ad?
„Mit akarsz, mit tegyek érted?” (Lk 18,41; Simon Tamás László fordítása) – kérdi Jézus a vaktól, aki így kiáltozott utána: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” (38). Egyszerre végtelenül egyszerűnek és mégis elképesztően összetettnek tetszik a jézusi érdeklődés. Mi mást várhatna egy vak, mint hogy megnyíljanak a szemei, és lásson? Másfelől ha Jézus így visszakérdez, akkor mégsem valamiféle játékról, retorikai csűrcsavarról lehet szó, kell, hogy mélyebb oka legyen erre. Ebben a szövegösszefüggésben a látszólag egyszerű és közvetlen válasz – „Uram, hogy újra lássak!” (41) – mozgásba lendül. Mert hát mit is jelent látni? És mi az újra jelentősége? A gyógyulás nem más, mint visszatérés a korábbi állapotba? A testi fogyatkozás kiiktatása? Az élet csupán ennyi lenne, az elvesztés és visszakapás dinamikája? De akkor van-e benne haladás? Nincs tényleges, valódi fejlődés, csak előre- és hátralépés, valamiféle ringó, mégis egy helyben toporgó tánc, amelyben van jobb és rosszabb állapot, de valós előlépés nehezen fedezhető fel? Ráadásul, így szemlélve a dolgokat, végső soron létünk nem más, mint elkerülhetetlen vereség: van egy felívelő szakasz, amikor többet lépünk előre, mint hátra. Aztán jön a rövid ideig tartó stagnálás, az érett felnőttkor, amire ráköszönt az egyre több visszafelé sasszézást rejtő alkony? Az élet kitör a semmiből, a nemlétből, s ennek az ősrobbanásnak a lendülete hajtja-viszi előre. Ám a nehézkedés túl hatalmas és megváltoztathatatlan, mígnem visszaránt minket a nagy reccs állapotába. Hogyan ne jutna eszünkbe a Hamlet lezárása: „A többi néma csend” – hozzáfűzve az írói jelzést: „meghal”. Mi pedig megrendülten felelhetjük: „Nemes szív tört meg itt. – Jó éjt, királyfi.”
A jézusi válasz azonban másként cseng: „Láss újra! Hited megmentett téged” (42). Érdemes pontosan a másmilyenséget megragadva folytatnunk eszmélődésünket. A Mester kilép az egészség–betegség–gyógyulás–egészség láncolati körforgás börtönéből, valamiféle kaput tör, ajtót nyit a létezés falán. Szavainak természetesen van egy egészen egyszerű és közvetlen értelmük: mivel hittél (bennem, az engem küldő Atyában, az isteni jóságban és erőben), megtörténhetett veled a csoda. Ez mintegy ellenpontozza a názáretiek körében szerzett negatív tapasztalatot: „Nem is tett ott sok csodát hitetlenségük miatt” (Mt 13,58).
[…]
Az igazi gyógyító tehát nem csupán restaurál és rekonstruál (a kifejezésben szereplő re- latin igekötő eredeti értelmében, jelentése ezen a helyen: vissza-), hanem megajándékoz egy újfajta létezés esélyével. Ez az adottság, úgy vélem, igen fontos és szem előtt tartandó egy olyan korban, amikor egyre gyakrabban beszélünk terápiás túlkapásokról, túlkezelésekről. Ezek nemegyszer egészen borzalmas állapotokat hozhatnak létre: megnyújtják a fizikai létezést, újra működővé tesznek szerveket, ám szörnyű árat kell ezért fizetnünk. Hatalmas kérdés napjainkra a jó ars moriendi, az emberhez méltó eltávozás művészete – amely ilyen összefüggésben elválaszthatatlan a gyógyítás gondolatának helyes megértésétől. Ahhoz, hogy radikálisan ellent tudjunk állni az eutanázia kísértésének (amelyet olykor a legmegérintőbb, legérzelmesebb történekkel próbálnak megindokolni), meg kell értenünk az emberi lét, az egészség és a gyógyulás lényegét.
Eddig nem tűnt fel, de Lukács idézett 18. fejezetének újraolvasásakor szemembe szökött, hogy itt hangzik el a kérdés: „Jó Mester, mit tegyek, hogy részem legyen az örök életben?” (18). Jézus szikár felelete ennyi: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, egyedül csak Isten” (19). A teremtő Atya jósága a menedékünk. Gyógyulásunk végső távlata nem valami elveszettnek a vissza-, hanem valami radikálisan újnak az elnyerése. Ez pedig maga az élet, amelyre minden betegségünkben megszülethetünk, s amelyre Isten gyógyítása révén juthatunk el.
A cikk teljes terjedelmében A SZÍV Jezsuita Magazin 2021. márciusi számában jelent meg, ide kattintva belelapozhat, megvásárolhatja, vagy akár elő is fizethet a lapra!
Illusztráció: Meszleny Anna