Oktat, nevel – és növel

Beszélgetés Herpainé Velkey Klárával, a Jezsu, azaz a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium tanárával 

1. Tősgyökeres miskolci, de még inkább diósgyőri vagy. Számodra mit jelent ez a mondás: „Sorsod Borsod”?

Az, hogy Miskolcon születtem, alapkötődést jelent. Soha nem akartam úgy igazán elköltözni innen – bár pályakezdőként felmerült, hogy elkalandozzunk a Dunántúlra. Ez azonban csak romantikus fellángolásnak bizonyult, valójában természetes létterületem Miskolc. Számomra Diósgyőr és Miskolc egyet jelent, s bár erősebb a diósgyőri kötődésem, amióta a Jezsuban dolgozom, ez jelentősen tágult, s mondhatom, hogy az egész várost átöleli.

Fotók: Pásztor Péter

2. A városban mi a kedvenc helyed, amit megmutatnál egy távoli rokonodnak vagy barátodnak?

Elsőre biztosan a diósgyőri várat és a Bükk ölelésében látható környezetét mutatnám meg, amiért rajongok. A diósgyőri templom előtt létrehozott Szent II. János Pál pápa tér lett újabban a kedvencem. Hazafelé, ahogy meglátom azt a gyönyörű kis fehér templomot, mögötte a zöld hegyet, repes a szívem. Nem tudok betelni vele. Összességében nagyon szeretem a város természeti adottságait, a hegyek közelségét, ahova gyerekkorunkban sokat jártunk kirándulni, síelni. Közben nyilván megéljük a tönkrement acélváros jellegéből adódó nehézségeket is, de egyszerűen azt gondolom, tényleg a sorsom, hogy itt vagyok.

3. Népes családba születtél, öt testvéred, öt fiad és már öt unokád is van, harminchárman vagytok unokatestvérek. Mit jelent számodra a család?

 Nagyon erős – jó értelemben végső – erőforrást, alapvető közösséget. Talán ez a legfontosabb, ugyanakkor a népes együttlétet is jelenti, mint természetes közeget. Számomra lételem, hogy sokan vagyunk együtt. A nagy család ellátásának igénye hívta elő belőlem már középiskolás koromban a gondoskodásra való hajlamot, s valahol innen fakad az anyai ösztönöm is.

4. A Jezsuhoz már az iskola alapításától kapcsolódtok. Nagybátyád a templom alapítója, testvéred, rokonaid az iskolában dolgoznak, a következő generációt pedig tanítod.

A Jezsu számunkra – indulása óta – egyértelműen élettér. Az iskola előkészítő bizottságának tagjaként az alakulás eseményeinek is tanúja lehettem, sőt az első felvételiben is részt vettem. Természetes volt, hogy az akkor éppen negyedikes fiunk, Gergő ide jelentkezik. Én azonban a város másik katolikus gimnáziumában dolgoztam, ahová már korábban elköteleződtem. A fiam és a testvérem révén azonban az új iskola továbbra is erőteljesen benne volt az életemben. Később szinte sorsszerű volt, hogy átkerültem én is. Fontos része lett az életemnek a Jezsu: az iskolai események sokszor családi ünnepet is jelentettek, sőt nagy családi alkalmaink, esküvők, keresztelők, temetések színhelyévé is vált. Mondhatom, összeforrt a mindennapjainkkal. Különösen fontossá vált a személyiségemre formált „drámaterem”, amely mára fogalommá vált: olyan tér, ahol mindenki otthon érzi magát.

5. Oktatás vagy nevelés? Mi a te pedagógusi ars poeticád?

Természetesen mindkettő, kicsit hangsúlyozottabban a nevelés, bár a növelés szó még jobban tetszik. Azt gondolom, hogy azt a tananyagot, amit egy középiskola tanít, meg lehet tanulni, persze magyarázat, irányítás, gyakorlás kell hozzá. Ugyanakkor mindaz, ami a tanítás során történik, több mint tanítás és több mint nevelés. A gondolkodás, a koncentráció, az érzelmi intelligencia fejlesztése, mindenfajta készségfejlesztés, a közösségi élet kihívásai, a konfliktusok feldolgozása, a közös élmények szerzése és az ünnepek mind hozzájárulnak egy gyermek egészséges testi-szellemi-lelki növekedéséhez, teljes emberré formálódásához. Számomra ez az iskola valódi feladata. Különösen a 10–18 évesek esetében, akik tiszta lelkű, az igazságot és a jót kereső korosztály, s akik – ha sikerül őket a helyes irányba terelni és az alapképességeket megadni – „meg tudják váltani a világot”. Nekem ez az álmom, s ezt teljességgel megtaláltam a jezsuita pedagógiában és lelkiségben.

6. Ének és magyar a két szakod – húz valamelyik felé jobban a szíved?

Nagyon sokáig abszolút magyartanárnak vallottam magam, és azt gondoltam, az ének csupán kiegészítés és „szórakozás”. 2016-ban, amikor – az épp végzett osztályom elbúcsúztatása után – felmerült, hogy a magyart elengedve tehermentesíthetem kissé magamat, önmagamat is meglepve el tudtam engedni a presztízsszakommal magam elé állított elvárásaimat, s hihetetlen nagy kő esett le a szívemről. Megtaláltam a valódi küldetésemet, s tudatosult bennem hogy a művészetekkel mennyi értéket lehet adni, s hogy ez mennyire elengedhetetlen a harmonikus fejlődés szolgálatában – még akkor is, ha nem jelent „presztízst”. Ez a szolgálat a mai napig nagy alázatot kíván, de annál több öröm fakad belőle.

7. A Jezsuban a szentmisék a hétköznapok részét jelentik, s a vasárnapi és a nagy egyházi ünnepeken túl közös iskolai liturgiákon is szolgáltok.

A Cédrus énekegyüttessel 1992 óta szolgáltunk Diósgyőrben, 2000-től pedig – Forrai Tamás atya meghívására – itt, az Avason az esti miséken. Eleinte gitáros ifjúsági énekeket énekeltünk, később gregoriánt és kórusmuzsikát is. A liturgikus szolgálatban eltöltött hosszú időt különleges meghívottságként élem meg. Most is, amikor az iskola különböző kórusaival éneklünk, amikor zeneileg összeállítok egy szentmisét, olyan énekeket választok, amik az imát viszik tovább. Így ha „dolgozunk” is – ami elvonhatja a figyelmünket az imáról –, valahogy mégis erőteljesen benne tudunk lenni a liturgiában, s tényleg többé válik számunkra a jelenlét. Mindezt diákokkal együtt átélni – nagy megajándékozottság.

8. Népdalköröket és gregorián férfikart vezetsz, kórustalálkozókra jártok, minden évben előadtok egy musicalt. Honnan ez a műfaji sokszínűség?

Eddig ebbe így bele sem gondoltam. Mind éneklés. És számomra az a legfontosabb. Igaz, mind kicsit más, de mégiscsak zene, ami rajtam keresztül kel életre. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ez a műfaji sokszínűség korlátokat is teremt. Én, aki énektanárnak vallom magam, tudom, hogy behatároltak a képességeim, soha nem leszek művészi gregorián- vagy népdalénekes. Azonban a szakmai képzéseken szerzett tudásommal el tudom indítani a gyerekeket bármelyik irányba, mindegyikből tisztességes alapot tudok nekik adni. Ez számomra testhezálló, és teli van örömmel.

9. Tényleg minden évben bemutattok egy musicalt, amely témáját tekintve a szentek életétől Don Quijotén át a Maszat-hegyig nagyon széles spektrumon mozog. Mi a szempontod egy ilyen darab kiválasztásánál?

Érdekes a Jóisten humora, mert fiatalon ki nem állhattam a musical műfaját. Felületesnek tartottam, olyan típusú populáris zenének, ami nem több önmagánál. Az első zenés darabok létrehozása során azonban rájöttem, hogy ez a műfaj alkalmas arra, hogy fontos üzeneteket juttathassunk el minél több emberhez. Eközben döbbentem rá, hogy a jezsuita iskoladráma szerepe is valami ilyesmi lehetett, s hogy a zenés darabjaink által folytatható annak a hagyománya is. A kiválasztásnál döntő szempont a mondanivaló, az értékközvetítés, a katarzis.

10. Huszonkét éve tanítasz a Jezsuban. Mi fogott meg leginkább a jezsuita lelkiségben? És a rendalapítóban, akiről még egy musicalt is írtak nektek?

Ha azt mondanám, hogy a lelkigyakorlatok, az kevés lenne. Az iskolai élet, az iskoladráma és a lelkigyakorlatok viszonylatában azonban könnyebb választ adnom: a folyamatos reflektálás, a másokért élő ember és a magis szelleme. Ez a három hozzám különösen közel áll, valahol ez jellemzi a küldetésemet is. Számomra flow-élmény, magával ragad. Ugyanakkor kihívás is, mert – épp emiatt – nehéz benne szétválasztani a magánéletet és a munkahelyet. Mégis mondhatom, hogy nagy erővel visz előre, és tényleg boldoggá tesz.

Megosztás