Önfegyelem nélkül nem megy

Kamaszok, dicséret, büntetés, rend – a rendi iskolában

Mára két bentlakásos fiúgimnázium maradt hazánkban: a pannonhalmi bencés és az esztergomi ferences. Utóbbinak az igazgatójával, Szánthó Gellért testnevelő tanárral beszélgettünk, aki állítja: a büntetések hatékonyságához pozitív élményeket kell nyújtani. A „Frankában” egy éve bekövetkezett változásokról is szót ejtettünk – úgy is, mint az iskola két öregdiákja.

A mi időnkben, a 2000-es évek elején mondta valaki, hogy bár ma már nincsen sorkatonaság, aki ifjúsága jelentős részét kollégistaként éli le, szigorú keretek között, megtanulja azt a fajta fegyelmet, amelyben a katonaság során megedződöttek részesültek. Igaz ez még ma is?

Szerintem ugyanúgy aktuális, és minden bentlakásos intézményre érvényes lehet. Magamban azt nevezem fegyelemnek, amikor megvannak a nagyon határozott keretek, és ezeket be is tartják. Ha csak keménykedés van, illetve ha vannak a keretek, de nincs számonkérés, az nem fegyelem. Nálunk például a napirendi pontok meghatározzák, hogy melyik időpontban mit és hogyan csinálunk, és ha a nevelők azon vannak, hogy ez tényleg megvalósuljon, akkor a fegyelem is könnyebben tartható.

Olyat is lehet hallani, hogy egyes szülők az „adjuk be a kamasz fiunkat egy bentlakásos iskolába, majd ott a szerzetesek megnevelik” gondolat mentén küldik kollégiumba a gyermeküket. Érezhető ez olykor?

Igen, sőt egészen nyíltan beszélünk erről a szülőkkel. Sok esetben pozitív eredménye lesz ennek: ha nálunk kamaszodnak a srácok, a konfliktusaik nyolcvan százalékát a nevelőkkel vívják meg, és a szüleikkel való kapcsolatuk többnyire jobb marad. Nincs is gond azzal, ha a szülő úgy van vele, hogy inkább itt élje ki a kamaszkorát, itt kapja meg a büntetéseket alkoholfogyasztásért, netán cigiért, bármi másért, majd érettségi után megkapja azt a gyermeket, aki túl van ezeken a dolgokon. Az viszont gond, ha a szülő más értékrendet képvisel, és tényleg csak azért küldi ide a gyermekét, hogy megneveljék. Az csak rosszul sülhet el, ha mi itt a keresztény, konzervatív értékek mentén nevelünk, otthon meg ezekkel ellentétes nézetekkel találkozik. A lényeg, hogy nem a rossz diákok megnevelését érezzük a küldetésünknek, de az átlagos kamaszok lázadásaival szívesen megbirkózunk a mindennapokban.

Hogyan tud összedolgozni a kollégiumi nevelő és a szülő?

Ez elég komoly kihívásokat okoz mostanában. Húsz éve tanítok a Frankában. Még tíz évvel ezelőtt is sokkal inkább partnernek éreztem a szülőt a nevelési folyamatban, de az most már időnként nálunk is megjelenik az a tendencia, amit más iskolákból is hallok, hogy a szülő nagyon sok esetben a gyermek pártján áll egy tanár-diák konfliktus esetén. A legkönnyebb az öregdiákjaink gyermekeivel, ők ugyanis pontosan tudják, mit miért csinálunk. Sok esetben, ha valami fontos dolgot szeretnénk megvalósítani a diákok életében, először a szülőkkel kell elfogadtatni, s csak ha már azt érezzük, hogy mellettünk állnak az ügyben, akkor vezetjük be az osztályokban. Tipikusan ilyen helyzet mostanában a mobiltelefon-használat.

Egyértelmű célunk, hogy radikális mértékben csökkentsük azt az időt, amit a diákjaink telefonnal a kezükben töltenek.

Ha a szülők ezt nem tudják elfogadni, és két, esetleg három telefonnal is ellátják a gyermeküket, hogy bármelyik pillanatban elérhessék, akkor az egész folyamat eredménytelen lesz.

Milyen fegyelmezési módszereket használnak?

Konkrét válasz azért nem adható, mert minden nevelőnek megvannak a saját módszerei. De ez jó is, mert balul szokott elsülni, ha én más eszközeit használom. Volt is már, hogy jelezték: utánozok valakit. Ugyanakkor elmondható, hogy a mi diákjainknak a legjobban a „szabadidő fáj”, ha például azt kapják büntetésül, hogy az ebéd és a délutáni tanulóidő közötti kimenőben dolgozniuk, mondjuk gyomlálniuk kell.

 Gyomlálniuk? Netán saját veteményeskertben termesztik a zöldséget a reggelikhez?

Nem, bár az iskola történetében ilyen is előfordult már. Az udvaron és az iskolaépület melletti járdán elég sok gyom nő, de a közeli Prímás-szigeti sportpályánkon is van erre lehetőség. Igaz, pont a fejébe vette néhány nevelő, hogy kialakít egy kis házi kertet, ahol növényeket, főként fákat ültetnének, és ott is lesz munka a gyermekek számára, bár ezt nem feltétlenül büntetésül adnánk. A büntetés ugyanis rossz viszonyt alakíthat ki az adott tevékenységgel kapcsolatban, ami miatt később már lehet, hogy nem segítenének szívesen.

1999 óta testnevelő tanár az iskolában. Emiatt fokozottan érdekes, hogy mit gondol a fizikai jellegű fegyelmezési módszerek alkalmazásáról, akár csak tíz fekvőtámasz mint büntetés kiszabásáról…

A fekvőtámasszal való büntetést, bevallom, én is alkalmazom időnként az óra eleji késések és a túlzott munkazaj esetében. Bár testnevelőként azt tanultam, hogy nem szerencsés, ha bármilyen sporthoz vagy mozgáshoz kötődő dologgal szankcionálunk, mondván, a mozgás nem lehet büntetés egy diák számára. Ugyanakkor mégiscsak hatékony, így számomra egy az alkalmazható eszközök közül.

Minket gyakran padoztattak is, vagyis hármasával-négyesével kellett egy tornatermi padot a fejünk fölé emelnünk, ott adott ideig megtartanunk, majd a másik oldalon leengednünk, sokszor egymás után.

Ezt máig alkalmazzuk, szerintem jó módszer, mert nem egyedül csinálják, segíti az együttműködést. Ha az egyik lazsál, azt megérzik a többiek. Amúgy annyira hozzátartozik a frankás hangulathoz, hogy az iskola iránt érdeklődőknek szervezett egyik beszoktató táborban néhány nap után szóvá is tették a gyerekek, hogy miért nem volt még padozás, amiről annyit hallottak. Aztán persze az első alkalom után már nem akkora a kíváncsiság…

Ha már a kollektív büntetésnél tartunk: összességében jónak vagy rossznak tartja, ha egy egész osztály kárát látja néhány diák kihágásának? Vannak elveik, hogy mikor alkalmazzák?

Kimondott elvek nincsenek, de a bejövő osztályoknál, az elején többször van ilyen büntetés. Segíti a közösségi szellem kialakulását, érzik, hogy amit csinálnak, az mindenkire hat. De később inkább személyes büntetések szoktak lenni, mivel tény, hogy igazságtalanság, ha valaki mindig más miatt vesz részt büntetésben. Illetve akkor van még kollektív, ha valaki tényleg nagy galádságot csinál, de senki nem vállalja fel a dolgot.

Ilyenkor általában kiderül a végén, ki volt a tettes?

Igen, bár vannak olyan osztályok is, amelyek nagyon összezárnak, és akár egy ablak betörésének a vétkét is együtt vállalják. Ez a fajta bajtársiasság azért nem minden szempontból jó, mert ilyenkor az igazi tettes lapíthat.

A padozás mellett a szecskaavatás is híres-hírhedt elem volt. Az elsőévesek durva beavatásának, próbatételeinek él még a hagyománya?

Az elmúlt években már nem volt ilyen, mert a szülők nagyon ellenálltak, féltek, hogy valami megalázó történik a gyermekükkel. Van is abban igazság, hogy egy pocózást (a csupasz has „pofozása” – a szerk.) testileg és lelkileg is kellemetlen megélni, még ha később a szecskaavatást sokan az egyik legnagyobb élményként emlegetik is.

Ha avatni nem is, de fegyelmezni fegyelmezik az idősebb diákok a kisebbeket? Engem például volt, hogy megfeddtek, mert nem köszöntem előre az utcán.

Ilyen van, és hatékony is, mert a kortársaktól és a felsőbb évesektől való tanulás minden közösségben meghatározó lehet. Csak az a nagy kérdés, hogy megfelelő irányba terelik-e egymást az iskolatársak. Ha az idősebbek tényleg fel tudnak vállalni értékeket, és azok szerint élnek, az két-három évfolyamot is képes pozitívan befolyásolni. Például megesik, hogy rászólnak másokra, ha csúnyán beszélnek. A tanárok dolga, hogy felismerjék, a legidősebb korosztályt lehet-e, érdemes-e példaként állítani a kisebbeknek, vagy meg kell próbálni csökkenteni a korosztályok egymásra hatását.

Min múlik, hogy egy tanár hatékonyan tud-e fegyelmezni?

Én azt látom, hogy nem mindegy, hogy az a nevelő, aki büntet, amúgy milyen pozitív dolgokat tud felkínálni a diákok számára. Tehát aki focizik, kirándul, társasozik vagy jókat beszélget velük, attól minden típusú fegyelmezést elfogadnak. Akkor viszont nehéz, ha valaki csak büntet, és az élmény részét nem tudja hozzáadni. A rendőröket, börtönőröket nehéz megszeretni. Ez a családban is valahogy így van: attól az apától vagy anyától, aki szeretettel és rengeteg pozitív tettel fordul a gyermeke felé, a szidást, büntetést is elfogadják a gyerekei.

Ez hasonló ahhoz, mint amikor azt mondjuk: egy kritikát három dicséretbe érdemes csomagolni…

Én ebbe az irányba bátorítom a kollégáimat.  Ahhoz, hogy elfogadjanak minket, kell, hogy kötődjenek, tiszteljenek.

A másik, amit fontosnak tartok: semmit nem ér a fegyelmezés, ha nem alakul ki a belső önfegyelem.

És úgy gondolom, a legjobb, ami egy frankás diákkal történhet, ha a külső szabályok által ráerőltetett rendből kialakul egy fegyelmezettség, ami később is kitart. Ahogy régebben a hadseregben is rá voltak szoktatva a besorozottak a rendrakásra, s bár gyűlölték naponta megtenni, a többségük aztán otthon is élére hajtotta a ruhákat, mert ráéreztek, hogy egy rendezett környezetnek komoly értéke van. Szerintem Esztergomban is olyan értékekkel találkozik egy diák, amiket ha el tud fogadni, akkor beépülnek a jellemébe. Ugyanakkor frankásnak lenni nem egyszerű. Sok lemondással, áldozattal jár, már csak a havi egyetlen hazautazás miatt is. Akik ezt vállalják, mert látják az iskola értékeit, azok már meg is mutatják, hogy ismerik az önfegyelmet. Azaz képesek rövid távon nélkülözést vállalni hosszabb távú vagy magasabb szintű célok érdekében.

Mintha a nevelés fontosabb is lenne ebben az iskolában, mint maga az oktatás.

Igen, bár ez nem azt jelenti, hogy az oktatásra nem helyezünk hangsúlyt, hanem elsősorban azokat várjuk az iskolába, akik nyitottak arra, hogy a keresztény értékrend és a ferences szellemiség mindennapi megélését tanulják a kollégiumban. Ha olyan gyerek jelentkezik hozzánk, aki nem annyira jó tanuló, de ez a világ nem idegen tőle, vele is szívesen foglalkozunk.

Értékes keresztény férfiakat szeretnénk nevelni.

Kilencven év után az első civil igazgató, korábban mindig szerzetesek vezették a gimnáziumot. A változás egy éve állt be, amikor több ferences is elkerült az intézményből. Mi történt?

Úgy gondolom, Dobszay Benedek tartományfőnök döntésének egyik oka az volt, hogy miközben egyre kevesebb a ferences hivatás, sok intézményt kell fenntartani, és előbb-utóbb itt-ott csökkenteni kell a szerzetesek létszámát. Esztergomban azt kellett belátni: fontosabb, hogy a ferencesek a gyerekek életében legyenek jelen, mint az, hogy az intézményt is szerzetes vezesse. Így lett civil az igazgató, de továbbra is minden osztályhoz tartozik ferences.

Az intézményben dolgozó szerzetesek száma azonban így is csökkent. Ki lehet mondani, hogy a ferencesek kisebb vagy nagyobb része nem alkalmas az iskolai feladatok elvégzésére – és esetleg nem csak azért, mert a legtöbbeknek tanári végzettségük sincs?

A végzettség megléte nem feltétlenül indok erre, mert az elmúlt tanévben is voltak olyan szerzetesek a diákok körül, akiknek még nincsen tanári diplomájuk, mégis ügyesen bántak velük. Egy hiteles szerzetes jelenléte önmagában nagyon nagy hatással van a diákok gondolkodására, hiszen elsőre megfoghatatlan számukra, hogy miért és hogyan lehet Szent Ferenc regulája szerint élni. Azt viszont fontos látni, hogy míg húsz-harminc évvel ezelőtt még példás családi háttérből érkező, több szempontból is megszűrt gyermekekkel kellett foglalkozniuk a ferenceseknek, most sokkal keményebb dolguk van a nevelőknek.

Ahogy az országban mindenhol, nálunk is nehezebb a gyerekekkel.

Egyre több BTM-es, SNI-s (beilleszkedési, tanulási, magatartási problémákkal küzdők, illetve sajátos nevelési igényűek – a szerk.), figyelemzavaros vagy éppen hiperaktív gyermeket „termel ki” a jelenkor, akikhez egyre több szakmai tudásra is szükségük van a nevelőknek, ezért bárki már nem tud könnyen bekapcsolódni ebbe a munkába.

A változás folyamatát mégis sokan kétkedve fogadták, az öregdiák-szervezet is felemelte a szavát, féltve az iskola keresztény jellegét. Mennyire volt feszült a helyzet?

Érzékeltük, hogy van egyfajta felbolydulás, és számomra is feszült volt az egész év, amelynek jó része arról szólt, hogy miként kommunikáljunk. Igyekeztünk megnyugtatni a kedélyeket, de néhány diákot így is kivettek azok a szülők, akik féltették a gyermeküket egy civil igazgató vezette iskolától, vagy a kevesebb ferences jelenléte miatt.

Viszont Varga Kapisztrán testvér személyében lett egy külön lelki igazgató.

Valóban, és ennek már az első év után is láthatók a gyümölcsei. Számos gyerek és tanár keresi meg a problémáival, és sokunknak igazi lelki vezetője tud lenni. Esztergomba érkezésekor azt kérte, hogy fegyelmi döntéseket ne kelljen hoznia, és mindjárt máshogy is állnak hozzá a diákok, mivel tudhatják, hogy segíteni és nem büntetni fogja őket. Számomra is nagy biztonságot ad, hogy hozzá fordulhatok az iskolával kapcsolatos dilemmáimmal, kérdéseimmel. Érdekes helyzet, mert még diákkoromban ismertem meg a Frankában, most pedig egy asztalnál ülünk, és együtt döntünk az iskolát érintő kérdésekről.

Egy tanév elteltével milyen tapasztalatok születtek a változásokról?

Rengeteg tényezőt tudnék említeni, de a legfontosabb, hogy működik a rendszer. Tavaly ezt még csak reméltük, hiszen a hely szellemiségét meghatározó több szerzetes is elment. Természetesen van még hova fejlődnünk, és idén elég sokat foglalkoztunk azzal, hogy az iskolánk hosszú távú stratégiáját is kidolgozzuk, hogy kijelöljük az utat, amelyen haladni szeretnénk. Számunkra egyértelműen eldőlt, hogy a jövőben is fiúgimnázium maradunk, és a hatnapos tanítási rendet is megtartjuk. Lehet, hogy magasabb lenne a jelentkezők száma, valamint a szervezés is egyszerűsödne, ha szombaton nem lenne tanítás, de úgy éreztük, ha ezektől eltekintenénk, akkor azzal a Franka már elveszítené egyedi jellegét, és nem lehetne többé az, aminek megismertük. A jövőre gondolva külön öröm számomra, hogy 2020-ban megkezdődhet az új tornacsarnokunk építése, s az építkezés során az iskola és a kollégiumi épület is új terekkel, új termekkel bővülhet.

Fotó:  Andráskó Balázs

 

Segítse szerkesztőségünk minőségi munkáját!

Csupán eladásokból és hirdetésekből sajnos nem tudjuk fenntartani lapunkat, ezért számítunk az Ön támogatására is! Előfizetésével, könyvvásárlásával vagy adományával a Jezsuita Kiadó küldetését segíti!

Támogatom a kiadó munkáját