Végh Dániel

Oxford az Alpokalján

Látványos körmenetekkel és rézfúvós zenei aláfestéssel segítették a rekatolizáció ügyét, s a templomuk és a gimnázium mellett patikát, de úttörő módon még árvaházat is nyitottak a je­zsuiták Kőszegen az 1700-as években. Igyekezhettek is a lakosság kedvében járni, hiszen csak évtizedes ellenállás és némi karhatalmi fenyegetés után engedte betelepülni a derék pátereket a városba a büszke és akkoriban színtisztán protestáns polgárság. Bővebben „Oxford az Alpokalján” »

Bednárik János

A megörökítés gesztusa

Mitől érdekesek egy jezsuita szerzetes édesanyjának az 1980-as években írt visszaemlékezé­sei? Id. Hofher Józsefné Krenn Borbála Amire még emlékszem címmel megjelent memoárját olvasva feltárulnak előttünk a XX. századi Budakeszi, sőt, részben Budapest és az egész az ország társadalmi viszonyai, megismerhetjük a korabeli oktatási helyzetet, a főváros-széli kiskereskedelem miliőjét, s a Jezsuita Kiadó gondozásában megjelent szövegértékes forrás­szöveg azok számára is, akiket a második világháború vagy az ’56-os forradalom tapasztalatai, a magyarországi németek 1946-os kitelepítése és az így szétszakított családok sorsa vagy az államszocializmus évtizedeinek életstratégiái érdekelnek. Bővebben „A megörökítés gesztusa” »

Kajtor Domonkos SJ

Így írunk mi

A Jézus Társaságában mindig is nagy hagyománya volt az írásnak. Hamar eszünkbe juthatnak különböző jezsuita szerzők könyvei, teológusok, filozófusok vagy tudósok történelmet megvál­toztató híres írásai, esetleg jezsuita költők versei. Mélyebben belemerülve a jezsuita írás törté­nelmébe és hagyományába, egészen a rendalapítóig kell visszanyúlnunk, akinek a lelkisége és gyakorlatiassága azóta is meghatározza az írás kultúráját a Jézus Társaságában. Bővebben „Így írunk mi” »