Folytatjuk Ferenc pápa világvallásokhoz fűződő viszonyának elemzését. Mint már utaltunk rá, a vallásközi párbeszéd terén az elmúlt fél évszázadban jelentős szemléletbeli átalakulás történt.
A Szív cikkei
Az Istent szeretőknek minden a javukra válik
Az alábbi beszélgetés Tibor atya 2020. augusztus 29-én bekövetkezett halála előtt fél évvel készült. Egyikünk sem gondolta, hogy ez lesz az utolsó interjúja.
Tovább olvasom „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik”
Csobbanás a valóságba
A jezsuita kulturális folyóiratok főszerkesztői nemrég Rómában találkoztak, hogy megvitassák küldetésük kilátásait a gyorsan változó kulturális környezetben. A főszerkesztőket Ferenc pápa is fogadta, aki megosztotta velük meglátásait a jezsuita újságírói hivatásról.
Szerepünk az isteni színjátékban
Az USA-ban élő Őrsy Lászlót nem más, mint a rend általános elöljárója, Arturo Sosa SJ köszöntötte fel 101. születésnapja alkalmából. A legidősebb magyar jezsuita 1921. július 30-án született. Huszonkét évesen kérte felvételét a rendbe, majd zugligeti Manrézában végezte a noviciátust. Filozófiai tanulmányait Szegeden kezdte meg, majd 1946-ban külföldre távozott, és Rómában, majd leuvenben folytatta teológiai tanulmányait. 1953-ban St. Asaphban végezte a terciát, a következő évben Londonban volt lelkipásztor, majd Rómában bienniumot végzett kánonjogból, és a Pápai Gergely Egyetemen doktorált. 1958–60-ban Oxfordban tanult polgári jogot, majd 1961–66 között Rómában a Gregorianán tanított kánonjogot, közben spirituális volt az Angol Kollégiumban. 1967-ben a washingtoni katolikus egyetemen, 1968–73 között New Yorkban a Fordham Egyetemen teológiát, 1974–93 között pedig a washingtoni Georgetown Egyetemen kánonjogot tanított, és közben a katolikus egyetemen is oktatott. Professor emeritusként egészen a közelmúltig tartott jogi kurzusokat, és gyakran hívták előadni különböző amerikai és európai egyetemekre is. Tucatnyi könyv, és számtalan cikk szerzője.
„Társadalmi barátság”
Jelen írás nagy vonalakban áttekinti, Ferenc pápa hogyan viszonyul a világvallásokhoz, és milyen módon lép párbeszédre a képviselőikkel. Mint látni fogjuk, hozzáállása a „társadalmi barátság” és a „vallásközi találkozás” kulcsfogalmaival írható le. A téma egyúttal arra is jó alkalmul szolgál, hogy röviden mérlegre tegyük a pápa immár közel egy évtizedes pontifikátusának egészét is.