Van mondanivalónk!

A Jezsuita Kiadó könyvheti újdonságai

Négy új kötet bemutatójával, dedikálással és kedvezményes könyvvásárral várja az olvasókat a Jezsuita Kiadó a Szent István Könyvhét keretében.

Május 18-án, csütörtökön délután 16.00 órától mutatja be a Jezsuita Kiadó legfrissebb négy kötetét a budapesti Ward Mária Gimnáziumban (1056, Irányi utca 3.). Azért itt, mert ebben az iskolában tanított és vezetett Szent Ignác-i lelkiségi programokat éveken át Barnai Brigitta CJ. A tragikusan fiatalon, tavaly elhunyt szerzetesnővér halála előtt közvetlenül beszélte el életét. A Tornya Erika RSCJ által sajtó alá rendezett, Teljes, amennyi adatott című kötet morzsányi fejezeteiben őszintén és hitelesen vall Istenről, a családjáról, szerzetesi hivatásáról, nővérközösségéről, szerelemről, küldetésről, munkáról, sikerekről és kudarcokról is. Brigitta nővér élete és halála tanúságtétel Isten szerető jóságáról, megpróbáltatásainak történetéből erőt meríthet mindenki, aki vigasztalást, fényt, csodát remél.

Hasonló életutat ismerhetünk meg Koronkai Zoltán SJ könyvéből, mely a 20. század elején élt Kaszap István jezsuita novícius portréját történeti és teológiai szempontból is újrarajzolva szólít meg minden Istent kereső fiatalt. A Van célom! című kötet célja, hogy új szemmel – Ferenc pápa fiatalokhoz szóló tanítása fényében – tekintsünk rá Kaszap István élethivatására, s hogy felismerjük, miképp tükröződik Krisztus titka István életében. Mi lehet az üzenete a mai ember, különösen a fiatalok számára? Mi az, ami követésre ösztönző lehet egy olyan korban, amely alapvetően különbözik attól, amilyen az ő világa volt? Példáján keresztül rácsodálkozhatunk, mire képesek a fiatalok, amikor valóban megnyitják magukat Isten előtt.

A jezsuita noviciátus belső utaiba enged betekintést Elek László SJ saját fotóival illusztrált könyve, a Semmit se vigyetek az útra. A jezsuiták képzésének egyik legizgalmasabb, nagy kihívást jelentő szakasza, amikor a szerzetesjelöltek kettesével zarándokútra indulnak, éppen úgy, ahogy Jézus küldi tanítványait az Evangéliumban: „Semmit se vigyetek az útra – hagyta meg nekik –, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, se egy váltás ruhát!” (Lk 9,3). Ebben a könyvecskében Elek László jezsuita rövid, naplószerű bejegyzésekben örökíti meg a 2010-ben Dobogókő és Pécs között megtett húsznapos zarándoklata alatt bejárt belső útját, melyet a tizenkét évvel később ugyanezen az útvonalon készített fotói illusztrálnak. A lírai útibeszámoló nemcsak betekintést ad a jezsuitává válás e nem mindennapi részébe, hanem saját utunkra is segít rátekinteni.

Nem mindenapi úton kísér végig Kiss Ulrich SJ könyve, a Szolgáló vezető a tanuló vállalkozásban is. Az immár második, bővített kiadásban megjelent kézikönyv a jézusi menedzsment fogalmával ismertet meg. A korábban sikeres vállalatvezető, vállalkozó, illetve társadalomkutató tréner és egyetemi oktatóként is aktív szerző frappánsan úgy fogalmaz: nem a siker elérése a cél, hanem a cél elérése a siker. A 2004 óta tartó Management by Jesus szeminárium-sorozat tanítását összegző könyvében a szerző nem tuti „recepteket”, hanem – Szent Ignác lelkigyakorlatos tapasztalatait az üzleti élet világára alkalmazva – módszert kínál, hogy a vezető a csapatával karöltve maga találja meg a célravezető választ. Ulrich atya menedzsment-módszere dióhéjban: Ingenuity + Heroism + Self-awareness = Love. Avagy még rövidebben: szenvedély x szolgálat = szeretet.

A május 18-án 16.00 órakor kezdődő könyvbemutató keretében Jenei Gyöngyvér és Végh Dániel, a Jezsuita Kiadó szerkesztői beszélgetnek Tornya Erikával, Elek Lászlóval, Koronkai Zoltánnal és Kiss Ulrich-hal a Ward Gimnázium közösségi termében, majd 17.00 órától a szerzők dedikálnak a Szent István Könyvhét sátrában, a Ferenciek terén.

A kötetek a Szent István Könyvhét keretében, 2023. május 15-től 21-ig 30% kedvezménnyel vásárolhatók meg a Jezsuita Kiadó standjánál, illetve a „könyvhét” kuponkód használatával a jezsuitakiado.hu címen elérhető webshopban.

Megosztás