ǀ A SZÍV jezsuita magazin ǀ Jezsuita Könyvek ǀ Embertárs
Eredetileg megjelent A Szív 1931. május 16-i számában
Interjú Joób Máté evangélikus lelkésszel, lelkigondozóval
A teremtésvédelem boldogsága
Idősek és gyerekek találkozása a nyugdíjasházban
A húsvét utáni események 14 állomása óvodások és kisiskolások számára
Könyveivel és a róla szóló cikkekkel búcsúzik a Jezsuita Kiadó a jezsuita egyházfőtől
Film Dietrich Bonhoeffer életéről
Beszélgetés Pál István Szalonna prímással
Címlapon: Antuan Ilgit jezsuita, az első török származású püspök
A tartalomból:
„Íme, hitünk szent titka” – hangzik el minden szentmisében az átváltoztatáskor. De pontosan mit is értünk ezen, illetve személyesen mit jelent nyolc jezsuitának? Tovább olvasom „Mi hitünk szent titka?”
Egyszerű és bonyolult, kimondható és kimondhatatlan. Mit jelent, hogy Jézus értünk halt meg? Mit jelent, hogy Jézus értem is meghalt? Tovább olvasom „Isten tervének része volt”
Szüntelenül imádkozzatok! Amikor ezt olvassuk Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első levelében (5,17), elfoghat minket a bizonytalanság, hogy hogyan is kell érteni ezt a buzdítást. Lehet-e mindig imádkozni? Lehet-e földi időnk teljesen Istené? Vajon az apostol buzdítása csupán szónoki túlzás, vagy valóban – ahogyan különböző korok keresztényei hitték – életeszmény, amely nemcsak megvalósítható, hanem mindenkinek törekednie kell rá? Tovább olvasom „Szüntelenül…”
Az előző hónapban a kezeink közül minduntalan elfolyó időről gondolkodtunk. Ám mire a márciusi szám megjelent, minden megváltozott. Korlátozott fizikai lehetőségeink között az óráink már nem peregnek annyira. A napjaink mintha időtlenné váltak volna. De mit kezdjünk a váratlanul kapott idővel, a szokatlan korlátokkal? Hogyan lehet a krízishelyzetből lelki megújulás, újjászületés? Tariska Esztert, a dobogókői Manréza Lelkigyakorlatos Ház lelki kísérőjét kértük, adjon útmutatást az idei nagyböjtben, az otthoni hétköznapok lelkigyakorlatában. Tovább olvasom „„Maradok, míg átmegyek” – Beszélgetés Tariska Eszterrel”
Maszkos emberek lépnek ki sietve a Honvéd Kórházból, ahova épp bemenni készülök. Nagy levegő, jobb híján a szám elé húzom a sálam, és kinyitom az ajtót. Rögtön ápolók lépnek mellém, fertőtlenítés, kérdőívek, lázmérés, engedély, és már követhetem is Csókay Andrást a kórház gyomrába, az idegsebészeti osztályra. A főorvos higgadtan, mosolyogva mutatja az utat. A belőle áradó nyugalom lassacskán átragad rám is. Így kezdünk beszélgetni.
Tovább olvasom „Nem szabad félnünk, nincs mitől félnünk – Interjú Csókay András idegsebésszel”
