Miközben a kivitelezés hajrájában, a július végi szikrázó napsütésben bejártuk a zuglói Szent István Zeneház pincétől a padlásig megújult és kibővült épületét, Makovecz Pál igazgató azt fejtegette, hogy mire a mostani diákjaik lediplomáznak, az oktatásügy területe felett is biztosan kiderül az ég. Mesébe illő, happy enddel végződő történet következik egy kivételes iskoláról.
1. Introduzione
A ma Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény nevet viselő intézmény ősét Záborszky József alapította 1954-ben Budapest XIV. kerületében, az ország már akkoriban is egyik legkiválóbb, budapesti gimnáziumában, méghozzá diákzenekar formájában. Az akkoriban a Kodály-féle zenepedagógiai elveknek köszönhetően pezsgő hazai zenei élet adottságait és lehetőségeit meglovagolva az I. István Gimnázium Szimfonikus Zenekarából és Énekkarából a páratlan tehetségű pedagógus keze alatt néhány év leforgása alatt a hazai koncertpódiumokat és nyári szabadtéri színpadokat meghódító, a legnevesebb karmestereket és szólistákat is inspiráló amatőr együttes lett. A gimnáziumi bázis Záborszkyék irányításával 1968-tól kerületi illetőségű zeneiskolává bővült, a zenekar tagjai közül sokan a zenepedagógusi pályát választották, s az „istvánosok” még külföldre is rendszeresen eljutottak – Spanyolországba például többször is Ikarus csuklós buszokkal, napokon keresztül zötyögve át Európán. A fennállásának hetvenedik évfordulóját jövőre ünneplő zenei műhely rangját és súlyát jelzi, hogy mára ez az ország egyik legjobbnak számító, több, mint ezerháromszáz gyereket oktató zeneiskolája, középfokú képzéseik „piacvezetők”. A hangszeres élcsapat éveken át viselte a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet, s a 2006-ban profivá alakult szimfonikusokmára a maroknyi állami fenntartású zenei együttes egyikeként évi többszázmilliós büdzséből gazdálkodhat, az 1991 óta zeneigazgató Záborszky Kálmán életművét pedig hetvenötödik születésnapja alkalmából idén tavasszal Kossuth-díjjal ismerték el.
Az iskola vezetését 2015-ben vette át Makovecz Pál, aki jövőre lesz hatvanéves, negyven éve tartozik az „istvános” zenei műhelyhez, és több, mint harminc éve tanít első és tervei szerint egyben utolsó munkahelyén. Az oktatásirányításban szerzett járatosság mellett édesapja, Makovecz Imre 2011-ben bekövetkezett halála óta az építész hagyatékát gondozó és bemutató közhasznú alapítvány kuratóriumi elnökeként, illetve a Makovecz Központ és Archívum létrehozójaként bőséges tapasztalatot szerzett lobbizásból, kulturális kommunikációból és projektmenedzsmentből is. Innen nézve már nem is olyan meglepő, hogy az eredetileg harsonaművész-tanár és fúvószenekari karnagy végzettségű intézményvezető az elmúlt másfél év során az iskolának otthont adó egykori XIV. kerületi pártház átépítését nem pusztán igazgatóként, hanem projektgazdaként, mindenesként és bloggerként, lényegében egyszemélyben vezényelte le.
Merthogy az intézmény egészen 2022 tavaszáig ugyanabban a zuglói kertek közé ékelődő, kicsiny szocreál irodaházban működött, amit még a rendszerváltáskor sikerült megszerezniük Záborszkyéknak az államtól, hogy konzit, azaz zenei szakközépiskolát, mai nevén szakgimnáziumot indítsanak benne. Csakhogy a diáklétszám már rég megduplázódott, továbbá az épület a zeneiskola központjaként, a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus otthonaként, évi több tucat hangverseny és zenei beavató foglalkozás helyszíneként a hét lényegében minden napján hajnaltól késő estig használatban van. Hiába bővítették még a kilencvenes években tornacsarnok-hangversenyterem szárnnyal, a zsúfoltság állandósult. Mindennapos, hogy többen gyakorolnak ugyanabban a teremben vagy épp egy folyosói WC-ben, a különböző próbák pedig egymást zavarják – a szomszédos házakban lakókról nem is beszélve. Mihez kezd a helyzettel egy vérbeli Makovecz? Álmodni, majd tervez(tet)ni kezd.
2. Giuoco delle coppie
„Még igazgatóhelyettesként éveken át küszködtem a terembeosztás hálátlan feladatával, úgyhogy abból indultam ki, hogy gyakorlófülkék és új hangszeres tantermek kellenek. Az első gondolatom az volt, hogy csak az utcai fronton építsünk rá egy emeletet a házra. Eredetileg hozzá se nyúltunk volna a régi épülethez, némi homlokzati frissítést leszámítva. De aztán menet közben rájöttünk, hogy nagyon sokszor van rendezvény a házban, és ha ilyenkor zenekari próbát is akarunk tartani, ahhoz bizony kell a plusz próbaterem is.” A többes szám arra utal, hogy a bővítés alapkoncepciója ugyan Makovecz Pálé, de elgondolásait rendszeresen egyeztette Záborszky Kálmánnal, az ötletek professzionális tervek formájába öntésére pedig édesapja régi tanítványát és kollégáját, egyben a Makovecz Alapítvány kurátorát, Csernyus Lőrincet kérte fel. „Apám halálát követően, valamikor késő ősszel úgy adódott, hogy lehetőségünk nyílt egy döntéshozó előtt bemutatni a projektet. Úgy gondoltuk, akkor lesz leginkább remény a támogatásra, ha látványtervet is tudunk mutatni. Egy hetünk volt felvázolni a ház leendő sziluettjét – és tulajdonképpen kilencvenöt százalékban ez a terv valósult meg.”
A számos iskolát jegyző építész ötlete volt az új, könnyűszerkezetes harmadik emelet jellegzetes (az eredeti tetőpavilont idéző) cikk-cakk kontúrja, az utcáról nem látható üveg felülvilágító-rendszere és a tetőkert, s hogy az egykor pártgyűléseknek otthont adó, remek akusztikájú kisterem felett úgy épüljenek új próbatermek, hogy a tartószerkezet az épület eredeti falai köré épüljön, vagy, hogy az iskolaépületet és a nagytermi szárnyat összekötő aula galériás, fedett belső udvarként valósuljon meg. „Merítettünk ötleteket a Zeneakadémia Ligeti György épületének hasonló megoldásaiból” – jegyzi meg Makovecz Pál, s nem titkolja azt sem, csak idővel vált számukra nyilvánvalóvá, hogy nemcsak a volt pártház-épület teljes renoválására, hanem még a kilencvenes évek építőipari színvonalán készült nagytermi szárny teljes gépészeti és energetikai felújítására is szükség lesz. A tervek már 2019-ben lényegében készen voltak, és 2021 őszére szerették volna le is zárni a beruházást, de a finanszírozást elsodorta a koronavírus és majdnem az ukrajnai háború is.
Az engedélyes, majd a végleges kiviteli tervek kidolgozása azért is húzódott, mert nem kevés gondot okozott az épület Columbus utcai homlokzata, s rajta egy, a pártállami időket és ideológiát idéző Makrisz Agamemnon-dombormű. A műemlékvédelemben egyre elfogadottabb, korábban lapunk hasábjain is bemutatott szocmodern-reneszánsz hatására a helyi hatóságok a teljes utcafrontot megóvandónak minősítették, és ezzel lényegében megakasztották a projektet. Végül kompromisszum született: a védelmet feloldották azzal, hogy a front meghatározó színei és anyagai változatlanok maradtak, a dombormű pedig pedig áthelyezésre került. „Nagy pillanat volt, amikor tavaly a restaurátorok eltávolították. Belátom, hogy egy neves művész jó minőségű alkotásáról van szó, csak éppen ideológiailag némiképp túlfűtött. Minek egy iskola homlokzatára 2023-ban Marx-kötet, dobtáras gépfegyver meg vörös csillag?” – teszi fel a költői kérdést Makovecz Pál, ahogy belépünk az épületbe. A főbejárat másik oldalán egy ennél semlegesebb, szintén karakteresen szocreál szobor a helyén maradhatott, és megmaradt a földszinti aulában a mellékhelyiségek bejáratát keretező, buján hullámzó domború mázas kerámia burkolat is. A ház múltjára és a szocialista időkre az alagsori zsibongóban emlékeztet majd egy tabló, valamint a padlóburkolatban egy színes csempével kirakott útvonal – arra húzódott a pártház 1989-ben elfalazott, s csak a mostani felújítás során előbukkant menekülőalagútja…
3. Elegia
Rögtönzött épületbejárásunk az alagsorból az új próbatermekbe, majd a harmadik emeletre vezet. Míg odalent az ebédlőben és a konyhában még lázasan dolgoznak a burkolók és a festők, a már elkészült irodákban, osztálytermekben és hangszeres, illetve próbatermekben már csak kisebb javítások, szerelések zajlanak. Az új, háromrétegű hő- és hangszigetelt ablakokból és ajtókból az utolsó táblákat teszik helyükre, az energiatakarékos, hőszivattyús fancoil rendszerű hűtés-fűtést épp beüzemelik. A megújult és újonnan létrejött tereket rengeteg fény járja be, a zuglói háztetők felett az egyik oldalon a Puskás Aréna, a másik irányban a budai hegyek csúcsai látszanak. Az Alabárdos Zsuzsanna mérnöktanár, hangtechnikus szakértő, egyben hangkultúra tanszakvezető által megálmodott hármas hatású speciális akusztikai burkolatok tölgy, mogyoró és drapp árnyalatai egyszerre megnyugtatóak és hűvösen hipermodernek. (Nem véletlen az új próbatermek hullámzó tetőburkolata és a pécsi Kodály Központ közötti hasonlatosság – mindkettő tervezésében oroszlánrészt vállalt a tanárnő, aki nem mellesleg szintén az iskola öregdiákja.) A lift is működik már, sőt, csendben megkezdődött a visszaköltözés az iskolának ideiglenes otthont adó közeli épületből. A kivitelező fogadkozik, hogy semmi akadálya nem lesz, hogy mire e sorok megjelennek, a tanévet a régi-új épületben nyithassa meg Makovecz Pál.
Mára már csak rossz emlék az év eleji válságos időszak, amikor hosszú hetekig a háborús helyzet okozta infláció bizonytalanná tette a projekt költségvetését. Az építtető és a vállalkozó kölcsönös rugalmasságára és kompromisszumkészségére volt szükség a sikeres folytatáshoz. Nem titok, ehhez a megegyezéshez az igazgató erőfeszítései is kellettek, hogy minden problémás részlet végül megnyugtató módon rendeződjön. És közben minden támogatást megkapott a Közép-Pesti Tankerület – az igazgató szerint a híresztelésekkel ellentétben nemcsak rendkívül konstruktív, de egyenesen nagyvonalú – vezetésétől is. Igaz, minden erőfeszítése ellenére a tetőkert és az udvar rendezése, valamint a számítástechnikai, bútor- és hangszerbeszerzés azért még szeptember elseje után is folytatódik majd – de mindez a tanítást cseppet sem akadályozza, s amíg az új eszközök megérkeznek, használják tovább a selejtezésre kijelölt darabokat.
Az épületben tovább barangolva arról kérdezem a láthatóan elégedett igazgatót, édesapjától örökölte-e az építőipar iránti vonzalmát és szakértelmét. „Tény, hogy kamaszkoromtól fogva szívesen bevont apám a munkáiba, megmutatta a vázlatait, s neki köszönhetem, hogy folyékonyan tudom olvasni a műszaki rajzokat. De a szakma csínját-bínját már a halála után tanultam ki, amikor az alapítvány ügyeit kezdtem intézni, annyi felújítani- meg építenivaló adódott.” Így már érthető, hogy a kiköltözés óta miért az igazgató látja el ideiglenesen a műszaki vezetői feladatokat, s felügyel mindent személyesen. (A szemlék és bejárások során saját számításai szerint napi átlag 15.000 lépést, azaz nagyjából tíz kilométert tesz meg, beleértve majdnem minden nyári napot is…) S hogy miért rögzíti és osztja meg élményeit az iskola honlapján vezetett blogjában? „Mindenki kíváncsi volt a suliban, hogy mi zajlik épp az építkezésen, gondoltam, az lesz a legjobb, ha rendszeresen kiteszem a honlapra, ahol tanárok, diákok, szülők is könnyen megtalálják.” A szentistvanzene.hu oldalon olvasható „építési napló” 2022 februárja óta több, mint harminc fejezetben mutatja be a projektet, az épület 1960-as évekbeli elkészültétől és rendszerváltás utáni történetétől kezdve egészen az utolsó simításokig.
4. Intermezzo interrotto
Makovecz Pál szerint a nyílt és intenzív kommunikáció segített abban, hogy a körülményekhez képest jól viseljék az építkezés másfél évét a tanárok és a diákok egyaránt. Az egyetlen nagyobb konfliktus a kiköltözés időzítését övezte, az igazgató ugyanis több kolléga véleményével szembemenve ragaszkodott hozzá, hogy ne várják meg a 2021/22-es tanév végét, hanem még a választások előtt adják át a munkaterületet, hogy ezzel ténylegesen életbe is léphessen a kivitelezési szerződés. Az óvatosság kifizetődött, hiszen emlékezhetünk, néhány héttel később lényegében minden, még nem zajló beruházást befagyasztott a kormány. A tanári munkaközösség pedig nagy levegőt vett, és azóta is kitart. „Mindössze egyetlen, rövidebb ideje a konziban dolgozó tanárnő ment el, de ő is csak azért, mert a kisgyermekeivel már nem tudta megoldani a költözéssel járó többlet utazást” – idézi fel az igazgató. Az „istvános” tanári kar – a közismereti és a zenei egyaránt – ugyanis, ha nem is egyedülálló, de egészen különleges: a kollégák közül sokan kezdő koruktól a nyugdíjig egész pályájukat itt töltik, s a zenetanárok között egyenesen többségben vannak azok, akik – mint Alabárdos Zsuzsanna, Makovecz Pál és Záborszky Kálmán – már diákként az István-konziba jártak, vagy az István-zenekarban muzsikáltak.
Ez az elkötelezettség, összetartás és hosszú távú szemlélet tartja össze a tanári kart a közoktatásra járó mostani nehéz időkben is. „Nyilván érzékeltem, hogy van a kollégákban feszültség a helyzet miatt. Tartottunk szimbolikus szimpátiatüntetést a nulladik órában, amikor egyébként nem tanítunk, de tisztelettel megkértem a tanártársaimat, hogy az iskolán kívül kizárólag magánemberként nyilvánítsanak véleményt. Annyira, hogy úgy mondjam, sűrű közösség a miénk, hogy erről nem kellett túl sokat beszélni. A tanáraink zöme megszállott, tanít csak azért is, bármi történjen, és nem a túlórákat számolgatja, hanem a növendékek, a diákok érdekét, fejlődését, a tehetségek gondozását tartja szem előtt” – mondja Makovecz Pál.
Amikor arról érdeklődök, hogyan tudják a mai környezetben is vonzóvá tenni diákjaik számára a pedagógusi pályát, így fogalmaz: „Kétségkívül válságos időszakot él meg az oktatásügy, de biztos, hogy a helyzet meg fog változni. Lehet, hogy még idén, lehet, hogy két év múlva, lehet, hogy csak öt év múlva. A gyerekeknek mindig azt hangsúlyozom, ne abból induljanak ki, mit ír ma a sajtó. Tanárokra mindig szükség lesz, nekik pedig még rengeteg idejük van. Addig is készüljenek csak nyugodtan a tanári hivatásra és a tanárszakos felvételire.”
A pályaorientáció azért is rettentő fontos a művészeti szakképzésben, mert bár sok zeneiskolás és konzis álmodik arról, hogy nemzetközi szólista, a koncertpódiumok és a zenemegosztók ünnepelt csillaga lesz, valójában alig néhányukra vár ez a sors. Az utóbbi időben éppen ezért mentori rendszert vezettek be az István-konziban, melynek keretében minden növendékkel évente legalább kétszer személyesen elbeszélgetnek a vezetők, s a vizsgáit, eredményeit közösen kiértékelve igyekeznek együtt reális pályaívet rajzolni és karrierdöntéseket meghozni. „A kezdeteknél mindig a lehető legmagasabbra kell tenni a lécet. De nem lehet mindenkiből nemzetközi szólista, keresett kamaraművész vagy élvonalbeli zenekar tagja.” – szögezi le Makovecz Pál. Bár a tanítás a rangsorban hagyományosan ezek után vagy mellett következett, az igazgató szerint évről évre többen vannak, akik kifejezetten zenepedagógusok szeretnének lenni.
Bár a tanárképzés módszertanának átadása alapvetően az egyetemi képzés feladata lenne, kísérőm meggyőződése szerint a leendő tanárokat már középiskolában fel tudják készíteni a pályára a mestereik, ha megtanítják őket saját maguk megfigyelésére és annak tudatosítására,, hogy milyen módon, milyen lépéseket követve fejlődnek. A tanár mindehhez elsősorban eszközöket és módszereket ad át – nem az a lényeg tehát, hogy megdicséri, vagy kritizálja-e az órán a növendék adott napi formáját, érettebb vagy éppen kevésbé kiforrott előadását, többé vagy kevésbé kibontakozóban lévő tehetségét. (Mintha csak a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok és a jezsuita lelkivezetés gyakorlati módszertanát hallanánk…) És hogy a zenészpalántáknak valóban legyen esélye és elegendő ideje elmélyült, önreflektív gyakorlásra, illetőleg megfelelő mennyiségű és minőségű együtt zenélésre, ahhoz mire van szükség? Mindenekelőtt minél több gyakorlófülkére. És ezzel bezárul a kör: éppen ez volt az István-konzi fejlesztésének a kiindulópontja.
5. Finale
S hogy mivel tölti ki majd a napjait Makovecz Pál az évnyitó után? „Egyrészt meg kell ismerjük a házat, hogy miként kell kezelni az új berendezéseket, a hűtés-fűtést, másrészt be kell laknunk az új termeket, ki kell alakítanunk a gyakorlófülkék használatának a rendjét. Nyilván lesz egy akklimatizációs időszak, ami alatt újra meg újra át kell beszélnünk az osztályfőnökökkel, tanszakvezetőkkel, mi az, ami mindebből a gyerekekre vonatkozik. Szeptember végén aztán megtartjuk az ünnepélyes épületavató-koncertet, október elsején leszállítjuk a havi statisztikát a tankerületnek, és utána egy kicsit hátradőlök. Már megbeszéltem a kollégákkal, hogy a nyári szünetet bepótlandó, októberben szabadságra megyek. Éppen harmincéves házasok vagyunk a feleségemmel, a terv az, hogy jó tíz napra teljesen eltűnünk. Utána pedig végre újra többet foglalkozhatok a gyerekekkel meg a kollégákkal!”
A közcímek Bartók Béla Concertójának tételcímeit idézik.
A beruházás augusztus 31-ére lezárult, a tanévet rendben megkezdte a megújult, kibővült épületben az intézmény!