Számomra a jó pásztor személyes kapcsolatokban él. Nem a módszerek és a nyüzsgés embere, hanem abszolút prioritást enged az agapé-szeretetnek mint módszernek, vagyis nem önközpontú, hanem másokért élő ember. Továbbá nem izomból dolgozik, hanem engedi, hogy a Szeretet Lelke működő erővé váljék benne. Mindig hatottak rám, akik az aktuális hatalommal szemben éberen vigyáztak arra, hogy a farkasok ne tévesszék meg a bárányokat simulékony demagógiákkal. Következzék a mögöttem álló hetven évben megismert nyájszagú pásztorok közül néhány, akik akár az életüket is adták volna a juhaikért. Tovább olvasom „Akik formáltak”
Téma: papság
„Isten hozott a fedélzeten!”
Legfontosabb feladatuknak azt tartják, hogy képesek legyenek megszólítani a ma emberét, és vallják, mindenkinek azt kell beraknia a közösbe, amivel Isten egyházát tudja építeni. A két legfrissebb, idén szentelt főpásztort arról is megkérdeztük, a kilencvenkilenc vagy az egyetlen bárány után indulnak-e el. Tovább olvasom „„Isten hozott a fedélzeten!””