Csurilla Bertalan Szent Ignác alakját formálta meg az Ignác – A lelkek lovagja című musicalben. Többek között arról kérdeztük, milyen volt számára a végzős év a jezsuban, milyen változást hozott életében a fővárosba költözés, és szerinte mi foglalkoztatja leginkább kortársait.
1 Gimnazistaként kollégista voltál, vagy bejártál?
– Miskolci vagyok, és már ötödik osztályos koromtól kezdve jezsus voltam. Kollégista nem voltam, de kilencediktől nagyon szerettem volna. Két idősebb bátyám van, akik ugyancsak jezsusok voltak. Már nem laktak otthon, így egy kicsit egyedül voltam, a kollégiumban pedig láttam, hogy élő közösség van.
2 Jelenleg Budapesten folytatod egyetemi tanulmányaidat. Mi a legnagyobb változás számodra?
– A legszembetűnőbb, hogy üres a hűtő (nevet). Összességében a város nagyon gyors, a közlekedés, az emberek. Néha még szokatlan számomra, ezért szeretek gyakrabban hazamenni. Miskolc sokkal nyugodtabb és kiszámíthatóbb. De a nagyváros ellenére érdekes, hogy Budapesten akár véletlenül is összefuthatunk barátokkal, ismerősökkel, öregdiákokkal.
3 Mindenki számára meghatározó a gimnáziumban töltött utolsó év. Te ezzel hogy voltál?
– Azt gondolom, a végzős évből kihoztuk a maximumot. Nagyon boldogan tekintek vissza a tavalyi tanévre, mert a Covid után együtt volt az évfolyam. A sok program (szalagavató, lelkigyakorlatok, ballagás stb.), amire vártunk és vágytunk is, megvalósulhatott. Ráadásul erre még rájött az Ignác-musical is. Nagyon nagy pörgés volt, mindenki beleadott mindent, és ezt fantasztikus volt átélni.
4 Szent Ignác alakját formáltad meg az Ignác – A lelkek lovagja című musicalben. Mit kaptál a darabtól?
– Nagyon sok embert ismertem meg, a Magis kórusban és a musical körül tevékenykedők között. Ugyancsak örök emlék marad az Erkel Színház színpadán való éneklés is. Több önbizalmam lett, magabiztosabbá váltam. Lehet, hogy volt egy pont, amikor kicsit átestem a ló túloldalára, de a végére, azt gondolom, minden a helyére került. Hálás vagyok azért is, amit lelkileg kaptam a darabtól. Abban azidőben elmélyült az istenkapcsolatom. Ez a hitéleti robbanás nemcsak a musicalhez, hanem a Sodrás utcai tizenkettedikes lelkigyakorlatunkhoz, valamint a Parázs csoportban való szolgálatvállaláshoz is köthető. Ezek óriási pluszt adtak az érettségihez és a szerepléshez.
5 Mit gondolsz, fiatal felnőttként, egyetemistaként hogyan lehet fenntartani egy aktív hitéletet?
– Az aktivitásom életemnek ezen a területén most visszább szorult. De nem tartom ezt nagy bajnak, inkább az élet természetes velejárójának. A darab során nagyon ebben éltünk. Sokszor nehéz volt megkülönböztetni, hogy mi az, ami igaz és mi az, ami nem. Azt gondolom, jó egy kicsit hátralépni, és saját szemlélettel szembenézni az élettel. De a vágy bennünk van.
6 Miskolcon az érettségi után is folytatod a magánéneket. Esetleg látunk még a színpadon?
– Vannak terveim a magánékkel, de még nem tisztázódtak bennem. Néha fontolgatom, hogy színházak kórusába lépjek be. De ezt a tanévet még a változásokra szánom, szeretném először az egyetemi életet kitapasztalni. Majd később tudatosabban rágyúrni, akár a Zeneakadémiára továbbmenni. De látom, hogy ehhez pontosabb tervek szükségesek. Ahogy ahhoz is, hogy később a színpadon álljak, ami kétségtelenül a terveim között szerepel.
7 Jelenleg angol–ének tanári szakon tanulsz. Hogyan jött ez, és mi a vonzó számodra a pedagógusi pályán?
– Tizenegyedikes koromban eldöntöttem, hogy a Zeneakadémiára szeretnék menni. Mondtam is a többieknek, hogy nekem nem számít majd az érettségi, mert külön felvételim lesz. Ám végzősként szembesültem azzal, hogy akkori képzettségem ehhez nem lenne elég. Sokat gondolkoztam, merre menjek tovább, ahol zeneileg is fejlődhetek. A tizenkettedikes pályaorientációs beszélgetésen tudatosan választottam a tanári blokkot. Nagyon tetszett, amit az öregdiák tanárok meséltek. Azt éreztem, hogy ez a szakma szép kihívás mindenki számára. Láttam, mekkora hatással vannak a tanárok a diákokra, sokszor akár pótszüleik, példaképeik is lehetnek a fiataloknak. Élveztem a kórusban, amikor a szólampróbákon nekem kellett megtanítani a többieknek a dallamokat.
8 Ahogy egy tanár, úgy egy musical főszereplője is példaképpé válhat sokak számára. Neked kik a példaképeid?
– Kifejezett példaképem nincs, de sokaknak hálás vagyok. Hálás vagyok Jancsó Árpi atyának, hogy tizenkettedikben ajánlotta a Sodrás utcai lelkigyakorlatot, hogy ott belecsöppenhettem a jezsuiták életébe, és hatalmas lelki feltöltődéssel jöttem el onnan. A tanári hivatásban két személyt emelnék ki. Polák Péter tanár úr két évig volt az osztályfőnökünk. Nagyon jól összerázta a csapatot, miközben a figyelmet mindig a mondandójára tudta irányítani. A másik személy Herpainé Velkey Klára, akinek hatalmas ereje van, hogy a mai napig egyben tudja mozgatni a száz-százhúsz fős kórust. Olyan munkamorállal rendelkezik, ami számomra kiemelkedő. Az ő hivatástudatuk biztosan segít majd a későbbiekben.
9 Szerinted mi az, ami leginkább foglalkoztatja a mai fiatalokat?
– A jövőről sokat beszélgetünk a barátaimmal. Furcsa érzésünk van, hiszen az iskola védelmező közegéből kiléptünk, és találkoztunk a rideg valósággal a mindennapokban. A legnagyobb kérdés számomra, hogy hol fogunk lakni, hol fogunk dolgozni. Bizonytalanságot érzünk, olyan, mintha tojáshéjon járkálnánk, bár szerintem nem olyan rossz a helyzet, mint többen mondják. Meg kell tanulnunk a döntés képességét, ami hosszú távon befolyásolja életünket. Tudom, hogy ez a felnőtté válás része, hogy mindent magunknak kell megszervezni, hogy felelősek vagyunk a döntéseinkért.
10 Hol látod magad tíz év múlva?
– Elsőre az jut eszembe, hogy a színpadon. Nagyon vonz a színház világa, és tíz év múlva már a tanári szakon is túl leszek. A tanítás mellett akár az éneket is meg tudom csinálni. Szívesen csinálnám mind a kettőt. Szerencsére olyan hangfajom van, ami később érik be majd teljesen, így még van időm egy kicsit gondolkozni.
Fotók: Pásztor Péter
