Bár az első jezsuiták már 1700 körül felbukkantak a Tisza partján, gyökeret ereszteni csak a trianoni döntés után tudtak a városban. A két háború között virágzó szegedi missziót a kommunizmus csírájában, az 1990 utáni újrakezdésnek szinte esélyt sem hagyva fojtotta el.
Szegedet 1918 decemberétől a franciák tartották megszállás alatt, így a Tanácsköztársaság idején a proletárdiktatúra csupán öt napig tartott. Bukása után Károlyi Gyulával az élén megalakult a szegedi ellenforradalmi kormány, melynek honvédelmi minisztere, Horthy Miklós megkezdte a Nemzeti Hadsereg felállítását. Prónay Pál százados 1919 júniusában szervezte meg azt a tiszti különítményt, amely a Madách utca 17.-be, a Szent Gellért konviktus épületébe hurcolta kommunizmussal vádolt áldozatait – a pincében végezték ki őket, testüket pedig a Tiszába dobták.
Szegeden lesújtó volt az élet azon a nyáron, az emberek éheztek, alig volt szén, világítás, megrokkant a közbiztonság, az Erzsébet-ligetben gaz nőtt a virágágyásokban, és kopaszra száradtak a fák. A várost ellepték az Erdélyből és Délvidékről elmenekült magyarok, őket a városkormányzat – miként a jezsuitákat is – főként üresen álló diákotthonokban próbálta elhelyezni. Loyolai Szent Ignác ünnepén, 1919. július 31-én valamivel több mint harminc jezsuita érkezett a nagyszombati noviciátusból Szegedre. Ők a Madách utca 17.-be költözhettek be, ahonnan Prónay emberei már eltávoztak.
Miért éppen Szeged?
A Felvidék cseh megszállása után az újoncoknak menniük kellett a patinás nagyszombati noviciátusból, és a rendi vezetés Szegeden talált számukra menedéket. Ekkor talán még senki sem gondolta, hogy a város neve végleg összefonódik a Társaságéval, hiszen amikor 1920 júniusában a Pozsonyból kitoloncolt filozófia növendékeit és tanárait is a Szent Gellért konviktusba zsúfolták be, az elöljárók fontolóra vették, hogy a helyszűke miatt inkább másik városba költöznek.
Az igencsak népes – több mint hatvan rendtagot számláló – közösség élén Bús Jakab páter állt, aki az önálló magyar rendtartomány első provinciálisa volt három évig. A gyermeki lelkületű, roppant kedves, ám acélos akaratú páter nem először járt a Tisza-parti városban, a budapesti Urak Mária Kongregációjának egyik csoportját, úgynevezett kolóniáját ebben a városban alapította meg – még a világháború kitörése előtt.
_____________________________
A kolónia alapjaira építette fel később a Szent József-kongregációt; nyitottságával, lelkesedésével sok embert vonzott maga köré.
_____________________________
1921-ben mindenesetre a szegedi katolikus hitközség úgy gondolta, jobb, ha a jezsuiták a városban maradnak, és felajánlotta a Keresztény Szocialista Párt – az egykori Délvidéki konviktus – épületét a Kálvária utca 1.-ben. A filozófushallgatók júliusban költöztek be ide tanáraikkal – a közösség kollégiumi státust kapott, és Szent Józsefről nevezték el. A jezsuita novíciusok Érdre utaztak, ahol a Szapáry-kastély lepusztult épülete lett az új lakhelyük.
A rend ezzel tartósan megtelepedett Szegeden. A város a trianoni békeszerződés után hirtelen az ország szélén találta magát, a korábban itt áthaladó, nagy forgalmú vízi és szárazföldi utakat elvágta az államhatár, a Bácskával és Bánáttal kialakult kölcsönös és élénk kapcsolatok megszakadtak, Szeged gyáripara nyersanyagforrásának jó részét elveszítette. Nyitottsága és befogadókészsége azonban olyan erőforrásnak bizonyult, amely középszerű, poros kisvárosból ragyogó szellemi központtá varázsolta át: a Kolozsvárról száműzött Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemet a nemzetgyűlés 1921-es határozata értelmében Szeged fogadta be – több intézménynek kellett összehúznia magát, hogy épületeikbe ideiglenesen beköltözhessen az egyetem.
„A filozófushallgatók júliusban költöztek be ide tanáraikkal – a közösség kollégiumi státust kapott, és Szent Józsefről nevezték el.” (Fotó: JTMR Levéltár)
1923-ban pedig Glattfelder Gyula csanádi püspök talált új otthonra itt, miután a román hatóságok kiutasították az országból – pásztorlevelében ugyanis védelmébe vette a katolikus egyház és a kisebbségek jogait. A három részre szakadt Csanádi Egyházmegye Magyarországon maradt területének püspöki székhelye 1931-ben hivatalosan is Szeged lett. Az egy csapásra egyetemi és egyházmegyei központtá avanzsáló városban a Jézus Társasága megtalálta azt a szellemi közeget, amelyben a tanuló rendtagok formációját megvalósíthatta, és a Szent Ignác-i lelkületű társadalomépítés vagy az egyház szociális tanításának gyakorlatba ültetése terén is rendkívül eredményesen munkálkodhatott.
A Társaság városi térben elfoglalt helye a szegedi társadalomban és közművelődésben betöltött pozícióját is jelzi: a Kálvária utca a város négy ütőerének – a két körgyűrűt összekötő, a városon belüli forgalmat levezető sugárutak – egyike volt, a rendház a két gyűrű között, polgári-kispolgári miliőben helyezkedett el, közel a tekintélyes és gazdag belvároshoz. Ám az atyák már megtelepedésükkor a rókusi negyedben is pasztoráltak – ott főként szegény munkások és napszámosok éltek –, és a Kálvária utcai rendházban berendeztek egy társasjátékokkal felszerelt társalgót az iparostanoncoknak.
_____________________________
Már a húszas évek elejétől hitoktattak a fiatal gyári körében, és kijártak a tanyákra igét hirdetni, katekizmust tanítani. Bús páter az úri hölgyeket lelkesítette, hogy halottak napja alkalmából kössenek és árusítsanak koszorúkat, az értük kapott pénzt pedig a szegényeknek juttassák el.
_____________________________
A karitatív célú Szent József-akciók mellett Bús Jakab másik szívügye, a Mária-kongregáció csoportjai főként a katolikus középosztályt gyűjtötték egybe, s a lelkigyakorlatos munka is leginkább tanárok, tisztviselők és egyetemisták között folyt. A skolasztikusok a Szívgárda megszervezéséből és irányításából vették ki a részüket – játékkal, énekkel egybekötött hitbuzgalmi foglalkozásokat tartottak a gyerekeknek.
A jezsuiták bekapcsolódtak a városi élet lüktetésébe, és Szeged hamar befogadta őket: 1921. március 6-án Bús atya kezdeményezésére a Szent Rókus-templomban összegyűlt katolikus hívek a települést Jézus Szíve oltalmába ajánlották, az eseményen a főispántól a polgármesteren át a helyőrség tisztikaráig sokan ott voltak. A beilleszkedés azonban valószínűleg nem volt zökkenőmentes, ugyanis 1922 májusának első napjaiban a szegediek körében futótűzként terjedt el a meggyőződés, hogy a jezsuiták ellen bombamerénylet készül. És ez olyannyira valószínűnek tűnt, hogy a rendőrség hat embere egész éjjel őrizte a rendházat.
A Szent József-templom 1933-ban (Fotó: JTMR levéltár)
Mozgalmas hétköznapok
Szegeden a jezsuiták az első tíz évben rakták le a következő másfél évtized nagy műveinek – az egyházmegyés papnevelésnek, a hittudományi képzésnek vagy éppen a KALOT-nak – az alapjait. Bús páter után 1923-ban a kissé szögletes, Molnár Ferenccel is összevitatkozó Jablonkay Gábor lett a közösség vezetője (rektora), őt követte Bíró Ferenc, a későbbi tartományfőnök. A húszas években a házfőnökök sorát Lányi Ede, a nagy tudású, mindig humoros és szétszórt filozófiaprofesszor zárta, aki 1935-ig volt rektor. A szerzetesek élték a maguk precízen szabályozott, fegyelmezett napirend szerinti életét Szegeden, mindenkinek pontosan kijelölt helye és szerepe volt a közösségben.
A páterek a rendház működésével kapcsolatos feladatokat láttak el, és tanították a skolasztikusokat, a skolasztikusok biflázták a filozófiát, a laikus testvérek pedig bevásároltak, mostak, főztek, szereltek. A Szent Ignác-i értelemben vett rend és rendezettség mind az életformában, mind a lelkiségben megmutatkozott: egy jezsuita ápolt volt, és megjelenésében a feje búbjától a halk közlekedést biztosító gumis sarkú cipőjéig igényes, a vörös cérnás SJ-monogrammal ellátott ingek és zsebkendők pedig mindig patyolattisztán ropogtak. Rítusa és ritmusa volt annak, miként kell étkezni, beszélni, járni vagy a házimunkákat végezni, mindenki tudta, mikor van ideje az áhítatnak, a tanulásnak és a szabadidőnek.
_____________________________
A külső körülmények segítették az elmélyült lelki életet. A fiatalok buzgón imádkoztak és végezték erénygyakorlataikat, hol a liturgia külsőségeinek tökéletesítésén fáradoztak, hol a jezsuita atyák apostoli munkáinak biztosítottak imahátteret.
_____________________________
A skolasztikusok rendszeresen hallgattak vagy tartottak közéleti témájú előadásokat, tanulmányi vitákat (disputákat) rendeztek, énekkel, koncerttel és szavalatokkal ünnepelték meg az egyházi és rendi jeles napokat. De kikapcsolódni és mozogni is kötelező volt nekik, hetente tartottak úgynevezett villanapokat, ilyenkor a körtöltésen kívül, a Somogyi-telepen lévő rekreációs házba, a jezsuita villába mentek pihenni.
A házba az egész provinciából jöttek felüdülni, és sokan – nem csak rendtagok – lelkigyakorlatoztak a falai között. A Somogyi-telepen az elcsatolt országrészekről menekült szegény iparosokat és földműveseket helyezte el Somogyi Szilveszter polgármester, a villa így a köztük végzett szociális és hitbuzgalmi munka bázisává, valamint a szegedi tanyák pasztorálásának kiindulópontjává is vált. A harmincas évek közepén Kerkai Jenő páter és munkatársai itt szervezték meg az első gazdaifjúsági vezetőképző tanfolyamokat, többek között ezekből nőtt ki a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Titkársága, vagyis a KALOT. És 1935-ben a villa bejárati ajtajánál esett össze holtan Bús Jakab. Testét a dóm kriptájában helyezték örök nyugalomra hálából azért, mert addig prédikált, buzgólkodott és lelkesített, amíg a szegediek be nem fejezték a Fogadalmi templomot.
Felüdülés a villa kertjében. A kép jobb szélén Bús páter (Fotó: JTMR levéltár)
A jezsuita közösség szépen fejlődött Szegeden. A rendházat a húszas évek végére bővíteni és korszerűsíteni kellett, ekkor húzták fel a második emeletet, és ugyanekkor alakult meg a Jezsuita Templomegyesület, hogy pénzt gyűjtsön templomépítésre. A pátereknek ekkor még nem volt templomuk, csak egy nyilvános kápolnájuk, amelyet a Kálvária utca 1.-be költözésük után, másfél hónap alatt az épületben alakítottak ki: a hívek adakoztak, a városi tanács megszavazott tízezer koronát, a laikus testvérek pedig fúrtak, faragtak, festettek, kalapáltak.
A kis kápolna a jezsuita pasztoráció és közösségépítés fontos helyszíne lett, például itt adta át Glattfelder püspök a polgármester feleségének, Somogyi Szilveszternének a Szent József-akcióban kifejtett karitatív tevékenységéért odaítélt pápai kitüntetést. Az új templom végül 1933-ra készült el, de igen hamar szűknek bizonyult. 1936-ban elkezdték a bővítését, a gyóntatófolyosót bekapcsolták a liturgikus térbe, és oratóriumot építettek. A jezsuiták Szent Józsefről elnevezett temploma a szegedi katolicizmus egyik központja lett, minden évben innen indult a nagy tömegeket felvonultató Jézus Szíve-körmenet.
Papnevelő munka és szociális elköteleződés
Szegeden a jezsuita skolasztikusok képzése, az egyházmegyei papnevelés és a katolikus egyetemi diákszervezetek mozgalmas élete rengeteg szálon kapcsolódott össze a két világháború között. Ezt szimbolikusan az is kifejezi, hogy az 1930-ra felépült gyönyörű Dóm téren Glattfelder Gyula egyházmegyeközi szemináriumot alapított, a kispapok nevelését pedig a jezsuitákra bízta. S mivel a rendtartomány nem volt túl gazdag a harmincas években, az Innsbruckban tanuló teológusok képzését nem tudta fizetni, így 1935-ben a harmad- és negyedéves hallgatókon kívül mindenkit hazarendeltek Szegedre.
A Kálvária utca 1.-ben tulajdonképpen már 1930-tól képződtek teológus rendtagok, mert ha már szemináriumban tanító főiskolai tanárok laktak a házban, kézenfekvő volt, hogy a jezsuita skolasztikusokat is oktatják. Az innsbruckiak beköltözésével a rendház ismét szűknek bizonyult, a filozófushallgatók ezért 1935-ben áttelepültek Budapestre, a rendtartomány pedig még ebben az évben megvásárolta a Kauffmann testvérek telkét és házát, valamint tönkrement fatelepét a Kálvária utca 37–39.-ben. Az építkezések 1939-ben kezdődtek, a korszerű, háromszintes házba – tágas szobák, tantermek, könyvtár, házikápolna, nagy ebédlő, konyha, szabóműhely, raktárak és lift – a teológusok, tanáraik és a segítőtestvérek 1940-ben költöztek be. A közösség a Szent Alajos Kollégium nevet kapta, elöljárója Borbély István lett. Az üresen maradt Kálvária utca 1. alatti Szent József rendház pedig probációs házzá alakult Csávossy Elemér vezetésével.
Az egykori Szent József kollégium a kálvária utcában (Fotó: JTMR levéltár)
A negyvenes évekre beértek az előző évtizedek munkájának gyümölcsei. A szeminárium és a pápai, valamint rendi előírásokat betartó, igen színvonalas képzést nyújtó jezsuita teológia között szorosabbak lettek a kapcsolatok, a kispapok átjártak tanulni az Aloysianumba, a skolasztikusok pedig a Dóm térre. A szemináriumban a papnevelés Szent Ignác-i szellemben folyt, a képzés alapjait a praktikus szemléletű, minden áldozatra kész Müller Lajos páter rakta le a harmincas években, a lelki-spirituális nevelés meghatározó alakja pedig Hunya Dániel páter volt.
Az ő karizmatikus személyisége, mély szociális érzékenysége nagy hatással volt a csanádi, szatmári, váradi, kassai és rozsnyói egyházmegyékbe kirajzó lelkipásztorokra. A Társaság fontos szerepet töltött be mind a szegedi társadalom, mind az egyházmegye életében: az Actio Catholica, vagyis a laikus apostolkodás összefogó orgánuma a jezsuiták által működtetett Anyaszentegyházat Védő Egyesület, karitatív szerve a Szent József-akció lett, a KALOT pedig az AC ifjúsági mozgalmaként működött. A Szent Alajos rendház 1942-re Collegium Maximum rangra emelkedett, itt élt a rendtartomány legnagyobb közössége. Amikor aztán 1945-ben a filozófushallgató rendtagok visszatértek Szegedre, az Aloysianumban kilencvenötre nőtt a létszám.
A második világháború vége, majd a kommunista hatalomátvétel azonban derékba törte a Társaság szegedi történetét. Épületeiket elvették, apostoli munkájukat ellehetetlenítették, a szerzetesek közül többeket bebörtönöztek. A fiatal tanuló rendtagok külföldre menekültek, és emigrációban alapították meg a Sectio II.-t, a magyarországi jezsuiták külföldi viceprovinciáját. Az itthon maradottaknak szétszóratás, 1950 után pedig illegalitás jutott osztályrészül. Az oly sok emléket őrző szegedi jezsuita épületek közül ma már csak az 1989-ben visszakapott Szent József-templomban van jelen a rend.
Az egykori Szent Alajos Kollégiumban a Csongrád-Csanád Megyei Földhivatal, a Szent József rendházban a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara működik. A jezsuita villában az Acél utcai szociális otthon idős lakói élnek. S bár a noviciátust 1991-ben újra Szegeden (előbb a Dóm téren, majd a Jósika utcában, egy adományként a rendhez került családi házban) nyitotta meg a hazatelepült rendtartomány, 2006-ban Dobogókőre helyezték át az újoncképzést, az addigi épületben pedig rövidesen megnyílt a Kaszap István Kollégium. Az egykor legnagyobb hazai jezsuita közösség nyomdokain hosszú évek óta mindössze három rendtag szolgál – s a számukra otthont adó kicsiny rendház szerényen viseli a nagy előd, Bús páter nevét.
Szent József szegedi műhelye
A háromfősre olvadt szegedi jezsuita közösség életében nagy változásokat hozott a 2022-es év: az elöljáró és a Kaszap István Kollégium lelkésze Szőcs László SJ, a Szent József-templom igazgatója pedig Elek László SJ lett. A folytonosságot a 2011 óta Szegeden szolgáló Bohán Béla atya, a közösség rangidőse képviseli. Ők hárman lakják a rendházul szolgáló ódon, zegzugos villácskát a templom mögötti utcában.
„A hangulat príma, Béla atya szállítja a régi sztorikat, Szőcs Laci pedig mindig szívesen süt egy flekkent, ha betoppan egy vendég. Jó velük együtt lenni” – mondja Elek László, akit az átadás-átvételről és terveiről is kérdeztünk. „Tavasz óta ismerkedem Szegeddel, és az első benyomásom minden szempontból pozitív. A város zöld, élhető, tele van fiatalokkal, a legnagyobb gond, hogy rendszeresen bedugulnak a bicikliutak. Ami az egyházi életet illeti, ahogy érzékelem, a közösségek nem ébredtek még fel egészen a Covid után, úgyhogy bőven van lehetőség a megújulásra, igény a friss kezdeményezésekre.”
Ami a Szent József-templomot illeti, mindent – a szó szoros értelmében – a legnagyobb rendben talált, ugyanis Hesz István atya amit csak lehetett, kitakarított, felújított és megszervezett az elmúlt tíz évben.
„A templom szép, a hittanterembe jó belépni, az irodai és sekrestyési szolgálatokat önkéntesek nem is kicsi csapata látja el, remekül kiegészítve egymást” – mondja Laci atya, aki egyelőre nem sok mindenen változtatott, hiszen, mint hozzáteszi, épp elég a munkatársaknak és a híveknek megszokniuk az új templomigazgató személyiségét, vérmérsékletét, formálódó vezetési stílusát. Informatikusi tapasztalatait kamatoztatva hamar megújította a templom igencsak elavult honlapját (ennek mindenki örül), és megszüntette a kis látogatottságú hétköznap esti szentmiséket (ezért nem mindenki lelkesedik) – utóbbit azért, hogy jusson elegendő erő, idő és személyes odafigyelés a jellemzően esti közösségi találkozókra, az egyéni lelki kísérésre.
Elek László SJ misézik (Fotó: Szent József Jezsuita Templom)
Templomigazgatóságként ugyanis a szegedi jezsuiták fő missziójának a város lelki életéből hiányzó „szolgáltatások” nyújtását látja Elek László. Ilyen – már csak a Kaszap kollégium miatt is – mindenekelőtt az egyetemisták lelkigondozása az egyetemi lelkészség munkáját kiegészítve. A kollégista mise, egyetemista hittan, egész napos szentségimádás, változatos gitáros szolgálat mellett új elemként indulhat bérmálkozásra felkészítő csoport fiatal felnőttek számára. Szintén a fiatalok aktív közreműködésére és nagy fellendülésre számít Laci atya a kisgyerekes családok miséje körül, amit hagyományosan a jezsuiták tartanak Szegeden, és amelyben neki személyesen is nagy tapasztalata van miskolci és regnumi éveiből.
Saját ötleteit, preferenciáit tükrözi a frissen megnyitott Szent József-műhely, amely immár nemcsak a templom körüli munkákat szolgálja, hanem új fűrészgéppel, kis 3D nyomtatóval felszerelve nyitva áll a barkácsolni, kopácsolni – és együtt lenni – vágyó kollégista fiúk, illetve templomba járó férfiak számára. Szintén Miskolcról, illetve az Ignáci Pedagógiai Műhelyből hozza magával, és igyekszik Szegeden is elterjeszteni Elek László az iskolai lelkinapos kultúrát – az elsőt, amely tanároknak szól, már szervezik is. Mindeközben Szőcs László atya, aki a dobogókői Manréza lelkigyakorlatos központból érkezett az Alföld fővárosába, a hagyományos, többnapos, egyénileg kísért Szent Ignác-i lelkigyakorlatok helyét keresi Szegeden és környékén, illetve az examen és a többi ignáci imaforma templomi kereteinek kidolgozásán munkálkodik.
S hogy marad-e ideje Elek atyának legkedvesebb hobbijára, a balatoni vitorlázásra? „Eddig csak egy vagy két vasárnap sikerült elszakadnom Szegedről (a hétvégére hazajáró egyetemisták miatt nálunk a hétköznapok számítanak csúcsidőnek), de már kapcsolatban állok tiszai csónakosokkal. Minden jel szerint igencsak gyógyítólag hat rám ugyanis, ha időről időre egyedül lehetek a vízen. Vitorla vagy evező, egyre megy, a lényeg az, hogy nemcsak én, hanem a templom is jobban jár, ha fél napot rendszeresen magamra pazarolok, mert utána sokkal jobban tudok az Istenről mesélni, közösségekkel együtt lenni, embereket meghallgatni, sövényt nyírni, számlaügyeket intézni, értesítőt írni, vagy épp A Szív kérdéseire válaszolni.”
FORRÁSOK
JTMRL II. 05.f. 1., 5. doboz (építési tervek, levelezések, naplók)
Provinciánk Hírei (1923–1940)
Catalogus Provinciae Hungariae S.J. (1919–1951)
A Szegedi Napló, Szegedi Új Nemzedék, Szegedi Híradó, Szegedi Friss Újság korabeli lapszámai
szentjozsef.jezsuita.hu