Végh Dániel

A Missio Rákócziana

Egy város, ahol szinte semmi nem emlékeztet a jezsuita múltra, avagy hogyan került a Jézus Társasága épp a református kollégiumáról híres Sárospatakra, és mire jutottak a páterek a protestantizmus fellegvárában? Bővebben „A Missio Rákócziana” »

Bíró Viktória Teréz

Rejtett kincseink otthona

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye olyan helyeket, történeteket rejt, amelyek igen hamar az ember szívéhez tudnak nőni. A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya tagjai és munkatársai közül többen is innen származnak, közülük Alakszainé dr. Oláh Annamária ügyvezetővel, Nevelős Gábor jezsuita atyával és Érsok Gáborral, a Jézus Szíve-templom koordinátorával beszélgettünk a borsodi élet örömeiről, csodáiról és nehézségeiről. Bővebben „Rejtett kincseink otthona” »

Patsch Ferenc SJ

Egy európai és evangéliumi ember

Nagyon örülök, hogy A Szív magazin úgy ítélte meg, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéről szóló szám nem jelenhet meg egy Kuklay Antalról szóló cikk nélkül. Ha rajtam múlna, egy Magyarországról vagy akár Európáról szóló szám sem jelenhetne meg nélküle. Mert Tóni atya európai ember, a szó legigazabb, legszebb értelmében. Hosszú élete során – idén júniusban lesz kilencvenkét éves – bármelyik európai egyetemen taníthatott volna. Már csak a nyelvismeretei alapján is. Ehhez képest több mint egy emberöltőn keresztül (miután az 1956-os eseményekben való részvételéért kapott hosszú börtönbüntetése után szabadult) egy ezerháromszáz lelkes zempléni falunak volt a plébánosa. Talán ennek is köszönhető életének hihetetlen evangéliumi kisugárzása. Bővebben „Egy európai és evangéliumi ember” »

Tornya Erika RSCJ

Floridából a cigánysorra

Arló nem az a hely, ahová kész tervekkel érdemes érkezni. Jelen kell lenni, figyelni, hogyan alakulnak a dolgok a saját természetük szerint. A jezsuiták arlói jelenlétéből ezúttal nem a „projektet”, hanem a helyi Jelenlét programot vezető fiatal házaspárt, Velkey Robit és Kozár Beát szerettük volna bemutatni. Az eredeti tervek azonban gyorsan füstbe mentek, és kevesebb, mint fél nap alatt találkozások egész sorát élhettük át. Bővebben „Floridából a cigánysorra” »