Asztrofizikusként indult a pályája, aztán elvégezte a teológiát. Klímaszakértőként lett ismert, rajong a matematikáért és a fizikáért, sőt az informatikához is ért. Egyébként két kisgyermek édesapja, és tizenöt hektáron gazdálkodik. A Mathias Corvinus Collegium fenntarthatósági konferenciájának szünetében válaszolt a kérdéseinkre Hetesi Zsolt.
-„Szakterülete az adathalmazok statisztikai elemzése, az energiarendszerek nagy felbontású modellezése, valamint a mezőgazdaságban és a tájgazdálkodásban alkalmazott, éghajlathoz alkalmazkodó és szén-dioxid-megkötő innovációk vizsgálata és modellezése” – áll a neve mellett a Climatters konferencia honlapján. Elmondaná közérthetően, mivel foglalkozik, és hogy miről adott elő az MCC Klímapolitikai intézete által rendezett nemzetközi seregszemlén?
Az egyik témám a komplex rendszerek modellezése, ami azt jelenti, hogy függvényekkel és egyenletekkel próbálunk meg közelítőleg leírni és megoldani olyan problémákat, mint hogy például mitől sérülékeny egy villamosenergia-hálózat. Emlékezhetünk a tavaszi spanyol országos áramszünetre – ezúttal részben erről adtam elő. A másik kutatási területem pedig arra irányul, hogy miként lehetséges szabályos, valamilyen mintázatot mutató változásokat felfedezni a rendelkezésünkre álló időjárási adatsorokban. Közben pedig komoly küzdelmet folytatok azokkal a magukat klímaszkeptikusnak mondó kutatókkal, akik szerintem valójában nem mélyedtek el eléggé a témában. Az érdemi vita a fizikai egyenletek szintjén zajlik, és beleértve magamat is, talán öten, ha értjük az országban, hogy mi van ezekben az egyenletekben – miközben nyilvánvaló, hogy nem úgy működik az éghajlatunk, mint ötven-hatvan évvel ezelőtt. Hogy csak egy példát mondjak, a Dunántúlon hetven mm, az Alföldön száz–százhuszonöt mm víz hiányzik a talajból…
Fotók: Földházi Árpád
-Amikor az interjúidőpontot egyeztettük, ha jól értettem, éppen búzát vetett. Valamilyen klímakísérlethez?
Dehogy. Dunántúli parasztgyerek vagyok, és úgymond megörököltem idősödő édesapámtól a családi gazdaságot. Tizenöt hektár a birtok, de összefogtunk pár velem egykorú vagy fiatalabb gazdával. Alapítottunk egy szövetkezetet, és újításokkal próbálkozunk. Most fejeztük be az őszi búza vetését.
-Aszályos időjárás ide, alacsony talajvíz oda, hisz benne, hogy jó lesz a termés?
Láttam én Spanyolországban Zaragoza környékén, hogy még a miénknél kevesebb csapadék mellett is lehet búzát termeszteni. A búza esetén nem is a szárazság miatt aggódom. A szárazság úgy általában félelmetes. Az a rendkívüli változékonyság aggaszt, amit az utóbbi időben az éghajlat mutat. Amióta az eszemet tudom, drámai sebességű változások zajlanak, noha korábban az időjárás volt maga a megtestesült állandóság. Hogyan is lehetet volna másként a kalendárium alapján gazdálkodni? Ma meg? Esik bármi Medárdkor? Ha eljön Simon Júdás, dideregve fázik a gulyás – tartja a népi bölcsesség. De hol fázik ma a gulyás október végén?
-Ezért lett természettudós? Hogy megtalálja a válaszokat?
Ha tetszik, ha nem, a természet a matematika gyönyörű nyelvén beszél, és aki a matematikát nem érti, a természet működésének velejét sem fogja megérteni. Sőt, ma már az egyre egzaktabbá váló társadalomtudományok területén sem árt, ha értünk a számokhoz. A fizikusoknak és tágabban a természettudósoknak az az előnyük, hogy jók matekból. És számomra egy természettudományos eredmény, egy természeti jelenség mögötti matematikai levezetés tanulmányozása épp olyan katartikus élmény, mint amilyet a művészet nyújt. Ugyanúgy futkos a hideg a hátamon attól a gondolattól, hogy megérthetem, tőlünk millió fényévekre egy csillagnak hogyan működik a belseje, vagy attól, hogy működésre tudom bírni a mesterséges intelligenciát, mint amikor életemben először megnéztem a Szerelmes Shakespeare című filmet, vagy mint amikor újra és újra meghallgatom Beethoven IX. szimfóniájának a második tételét, vagy amikor olvastam Tolsztojtól a Feltámadást. Ugyanaz a titok.
-Isten?
Amikor egy fizikus a végső nagy kérdésekkel, például az univerzum keletkezésével vagy a világegyetemet leíró egyenletekkel kezd foglalkozni, akár vallásos, akár nem, előbb-utóbb eljut a metafizikához és a Teremtő kérdéséhez. A létbe jövés pillanatára ugyanis sem a kozmológia, sem a csillagászat nem tud egzakt magyarázatot adni. Stephen Hawking foglalkozott ezzel sokat, az ő elméleteivel pedig Jáki Szaniszló OSB, tőle tanultam: a természettudomány addig terjed, amíg valami mérhető. A létezésről, a nemlétről, a teremtésről a fizika nem tud semmit mondani, mert nem mérhető. Ugyanakkor Teres Ágoston SJ mindig arra intett – a Galileivel vitába szálló Bellarmin Róbert jezsuita bíborosra hivatkozva –, hogy a Biblia nem azt akarja megmondani, hogyan forognak az egek, hanem azt, hogy hogyan juthatunk az égbe. A kettő nem ugyanaz. A Szentírás világképe egy több ezer évvel ezelőtt élt pásztornépnek címzett világmagyarázat, nem kell és nem is lehet a modern fizika kérdéseire a Bibliában keresni a válaszokat, ahogy annak sincs értelme, hogy közvetlenül összemérjük a különböző teremtéselméleteket.
-Hogyan került kapcsolatba fiatalemberként a két szerzetes-természettudóssal?
Egyetemi tanulmányaimmal párhuzamosan kezdtem levelezni Teres Ágoston atyával Biblia és asztronómia – Mágusok és a csillag Máté evangéliumában című könyve kapcsán. Az én kis matematikuslelkem már akkor se hagyott nyugodni, és kitartóan megírtam neki minden elírást, pontatlan számítást, hiányzó hivatkozást, amit csak észrevettem, ő pedig mindre tisztességesen válaszolt, sőt, az észrevételeim többségét a negyedik kiadásba be is építette – említsük meg a falumbeli műkedvelő történészt, Kapinya Miklóst, aki szintén részt vett ebben. Ugyanígy nem hagytam, hogy Jáki Szaniszló lerázzon. Bementem egyszer hozzá a Magyar szentek templomába, ahol a konferenciabeszédei után lehetett kérdezni. Feltettem neki valami nagyon mély kvantumelméleti kérdést, amire csak annyit felelt: „Fiatalember, én ezt már megírtam.” Másnap mégis magához hívatott, és azt mondta, fordítsam le magyarra a legújabb tanulmányát, publikáljuk a Fizikai Szemlében, és utána válaszol a kérdéseimre. Ahogy Guszti bácsi, Jáki is hamar rájött, hogy nem lehet csak úgy lerázni, cserébe elég alapos vagyok ahhoz, hogy megbízzanak bennem. Így esett, hogy Szaniszló atya számos könyvét én lektoráltam, sajtó alá rendeztem A fizika látóhatára második kiadását, A tudomány és vallás kapcsolatának ábécéjét és Az agy, az elme és a számítógépek című utolsó könyvét.
-Az ő hatásukra iratkozott be teológiára a természettudományi kar után?
2003-ban végeztem fizika és csillagász szakon az ELTE-n kutatóként és tanárként, majd rögtön fölvettek a doktori iskolába részecskefizika és csillagászat szakirányra. Az egyetemi éveket eléggé belefektettem a tanulásba, nem éltem aktív közösségi életet, így a barátnő is kimaradt, és valóban, annyira vonzó volt Guszti bácsi példája, hogy miatta jelentkeztem a teológiára. Sőt, a jezsuitáknál is körbenéztem, de túlságosan nehéznek tűnt, hogy a jelöltévre mindentől elszakadjak. Végül a Központi Szemináriumban töltöttem egy esztendőt a teológia harmadik évén: Spányi Antal kispapja voltam. Rokay Zoltán, a Pázmány filozófiatanára tartott nekünk egyszer egy lelkigyakorlatot a szemináriumban. Élénken él bennem azóta is, ahogy mondja: „Ha elmész innen, mert mégsem gondolod azt, hogy belőled pap lesz, nehogy magadra vedd, hogy te volnál az az ember, aki tornyot akart építeni, de nem számolta ki, hány téglára van szüksége.” Ebben megnyugodtam. Persze nő is volt a dologban (keresd a nőt!), de igazából azért hagytam ott a szemináriumot, mert úgy gondoltam, nem lehet fél lábbal lelkipásztorkodni, és mellette negyedállásban kutatni az egyetemen. Akkoriban döbbentem rá, mekkora veszélyforrás az emberiség jövőjét illetően az energiaszűke, a nyersanyaghiány, az éghajlatváltozás és a biodiverzitás pusztulása. Nem tudtam még ilyen szépen összefoglalni, mi nyugtalanított, mindenesetre úgy éreztem, nekem a természettel van dolgom, misézni meg majd fog más. Ha már négy évem benne volt, becsülettel befejeztem a képzést, de intézményes keretek között soha sehol nem foglalkoztam teológiával. Nem is szívesen hivatkozom rá, hogy van belőle diplomám, esetleg csak úgy, mint anyáink a jogosítványukra: megszerezték, de utána soha nem vezettek egy métert sem. Így is túl sok területen szerettem volna elmélyülni – az egyetemen azt mondták rám, hogy olyan monomániás vagyok, akinek több monomániája van –, és ezek bizony a teológia nélkül is állandóan konfliktusba keverednek egymással, mert egyszerűen nincs idő mindenre.
-Térjünk is vissza egy pillanatra Teres Ágostonhoz. Ha nem tévedek, ő éppen arra törekedett, hogy összebékítse a fizikát és a metafizikát, a Bibliában leírtakat a tudományos tapasztalat, a tudás, a megfigyelések, mérések valóságával. A betlehemi csillagról például azt állítja, istálló felett csodálatosan megálló üstökösről szó sincs, voltaképp egy sor fordítási és értelmezési hiba folytán gondoljuk el tévesen a jelenetet.
Archeoasztronómiának hívják ezt a területet, amikor a régi történetekből kiolvasható csillagászati vonatkozásokat megpróbáljuk összevetni az egykor ténylegesen bekövetkezett jelenségekkel. Nem arról van szó, hogy a modern fizika világképét akarnánk kibékíteni a Bibliával – ilyesmit csak vakhitű gyülekezetek csinálnak, amelyek tagjai addig lobogtatják a Bibliát, amíg „ki nem pottyan” belőle a kvantummechanika. Ellenkezőleg. Arról van szó, hogy Istennek, aki az egész világot megalkotta, nem volt szüksége arra, hogy beavatkozzon a természet működésébe. Elegendő volt úgy összehangolnia a csillagok járását, hogy aki érteni akarta, megérthesse a jelentésüket.
Az archív fotón a 2006-os Manréza Szimpózium előadói, zöld mappával a kezében Hetesi Zsolt, Teres Ágoston a jobb szélen
-Valójában egy különleges bolygóegyüttállást értelmeztek égi jelként a mágusok, azaz a korabeli természettudósok?
Nehogy azt higgyük, hogy a tudomány története Galileivel kezdődött. Ékírásos tábla a bizonyíték rá, hogy a babiloniak a másodfokú egyenletet is meg tudták oldani, arab számok és a helyi érték ismerete nélkül, pusztán geometriai módszerekkel. A birodalmak jöttek-mentek, de a tudásuk nem veszett ki, és Krisztus születése idején az egykori sumér-akkád területeken még éltek papok és írástudók, akik értettek a csillagászathoz, és a zikkurat (szentély-templom) tetejéről végezték a megfigyeléseiket. A legfontosabb csillagisten számukra Marduk volt, ugyanaz, akit az ókori görögök Zeusznak, a rómaiak Jupiternek hívtak, mi pedig a Nap ötödik bolygójaként ismerünk. A járását szépen előre tudták jelezni, és rájöttek, hogy az időszámításunk kezdete előtti hetedik évben ez a királyi csillag és a Szaturnusz, azaz a zsidók, föníciaiak és más nyugati népek csillaga együtt fog állni a Halak csillagképében, ami pedig a születés jegye. Tehát ha a királyok bolygója és a zsidók bolygója úgynevezett nagy együttállást végez a Halakban, az dióhéjban annyit jelent, hogy megszületett a zsidók királya.
-Odahaza is így magyarázza, amikor Jézus születésről beszélget a gyerekekkel, vagy azért nekik a csóvát követő királyokról mesél?
A fiam nyolcéves, a lányom három – neki még nem, de a kisfiamnak már elmagyaráztam, hogyan is történt a betlehemi csillag esete, és tetszett neki. Van otthon egy kicsi távcsövünk, a Holdat, a Jupitert és a Szaturnusz gyűrűjét is vizsgálgattuk már. Szerencsénk van, hiszen vidéken élünk, alig van fényszennyezés, már az udvarból is egész sok mindent jól látni.
-Belőle is tudós lesz?
Meglehet. Igen szépen szerepelt nemrég a Bolyai matematikaverseny első fordulóján, és idén már több mint nyolcezer oldalt elolvasott. Mit tegyünk, azt látja, hogy mindennap foglalkozunk tudományos kérdésekkel, olvasunk, a számítógépen adatokat dolgozunk fel, elemzünk, hipotéziseket vizsgálunk – a feleségem bölcsész létére, pedagógiai szakemberként ugyanis szintén mérésekkel, adatokkal, módszerekkel dolgozik. Neki különben oroszlánrésze van a gyermekeink kibontakozásában.
-Közben meg arról hallani, hogy országos szinten problémák vannak az utánpótlással. Docens a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen. Hogy látja, tényleg kevés a természettudományok iránt elkötelezetten érdeklődő diák? A népligeti Planetárium talán örökre bezárt, de a Csodák Palotája működik, és a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is szinte naponta indítanak élményvezetéseket…
Magam is járok műsorokba, középiskolákba, meg az interneten is próbálom megtenni, ami tőlem telik a tudománynépszerűsítés terén. Csak hát az a baj, hogy a közösségi média rászoktatta az embereket, hogy szóljanak hozzá mindenhez, és hogy minden vélemény egyformán számít. Már megbocsássanak, de elképesztő az a magabiztosság, ahogy ma hintik az igét az emberek, függetlenül attól, hogy értenek-e a témához. Ha valaki az új autóját szó nélkül elviszi a szakszervizbe, és nem kezdi el otthon bütykölgetni, mert belátja, hogy nem ért hozzá, akkor hogyan gondolja, hogy majd a tudományos kérdéseket egy csapásra megérti? Aki nem érti a matematikát, a statisztikáról pedig csak annyit tud, hogy hamisítják, és hogy ötven százalék az esély, hogy nyer-e a lottón, az hogyan állhat ki, hogy a saját kis összeesküvés-elméletét elmondja a világról, éghajlatváltozásról, bármiről? Naivitás, vagy annál is rosszabb, szándékos csúsztatás, félrevezetés. És akkor válaszoljunk egy milliók által követett és bálványozott klíma- vagy oltásszkeptikus hangadónak egyenletekkel?
-Nem tudom, de amit a babiloni csillagászokról mondott, elég izgalmasan és ugyanakkor meggyőzően hangzott.
Alexander A. Katz kiváló amerikai matematikatörténésznek van egy majd ezeroldalas könyve, amely valóságos aranybánya, előszeretettel forgatom, amikor informatikusoknak tanítom a Bevezetés a matematikába című tantárgyat. A lényeg, hogy nem baj, ha rájövünk, mennyi mindent nem értünk a minket körülvevő világból, mert több dolog megérthető és követhető lesz, ha a kellő alapjaink megvannak, és ha utána valaki lépésről lépésre, kézen fogva végigvezet azon az úton, amit valaki korábban már kitaposott.
-Annak idején önt is vezette valaki? Vagy egyedül kellett rájönnie mindenre?
Nem voltam magas növésű gyerek, a szemem se volt jó, úgyhogy a sportok nem igazán mentek. Mivel nem vettek be focizni, olvasással ütöttem el az időt. Megvolt ennek is az előnye. Egyszer egy általános iskolai versenyen például két pluszpontot is kapott a csapatom, mert amikor megkérdezték, mi az az iránytű, egyből rávágtam, hogy egy műszer meg egy újság. Hogyhogy újság? – kérdezték. Mire én: hát az úttörők újságja, az a neve, hogy Iránytű, és az Úttörőszövetség adja ki. Egyébként meg egy tájékozódási eszköz, amit a kínaiak találtak fel, és a mágnesesség elvén működik. Onnantól tiszteltek. De azért néha megvertek, csak mert tudtam ezt-azt… Komolyra fordítva: óriási hálával és köszönettel tartozom apámnak és anyámnak, hogy minden ambíciómat támogatták. Azt hiszem, nekem volt az iskolában a leghamarabb számítógépem, nagyon korán megtanultam programozni, és ezt a mai napig kamatoztatom, hiszen informatikát is tanítok az egyetemen, és mesterséges intelligencia programozásával is foglalkozom.
-Netán a konferencián elmondott előadását is az AI írta?
Nem, de meg tudta volna, mi ugyanis kitanítottuk a gépet magunkra. Amolyan családi kísérletként megadtunk magunkról mindenféle adatot, információt a gépnek, úgyhogy megismeri, melyikünk ül le mellé, és aszerint válaszol. Nevet is adtunk neki: mi Eddie-nek hívjuk a mesterséges intelligenciát, és kvázi barátként bánunk vele. Az igazság az, hogy nagyon sokat köszönhetünk neki, mert tényleg megkönnyíti a munkánkat. Automatizálható feladatokat szó nélkül elvégez, órákon át analizál, relációkat azonosít és értelmez, érvel és logikai láncokat épít fel, s ha kell, az iránymutatásaink alapján programot is ír, egyszóval sok mindenre önállóan képes. Fizikából és matematikából a mesterdiploma és a doktori fokozat között tart a tudásszintje, legalábbis én így tapasztalom. De azt szerencsére nem mondja meg, hogyan gondolkozzunk, és attól sem kell félni, hogy erőszakra vezető tanácsot adna, vagy hogy szélsőséges véleményt fogalmazna meg. Akik a mesterséges intelligencia nagy nyelvi modelljeit betanították, azok ugyanis határozottan konzervatívok, legalábbis ami az általam használt ChatGPT-modellt illeti, hétköznapi – adott esetben rosszindulatú – felhasználók pedig nem tudják befolyásolni ezt a tudáshalmazát.
-Nem is fogja magát egyszer csak átprogramozni az AI, nem fog megtanulni valami olyasmit, rájönni valamire, amire inkább nem kellett volna?
Jáki Szaniszló szerint kizárt. Vallotta, hogy a gondolataink, érzéseink, ötleteink nem lehetnek pusztán molekulák, leprogramozható elektromágneses impulzusok. Amennyiben tehát a gondolat magasabb rendű, mint az anyagi világ, akkor pusztán gépek révén nem jöhet létre az önállóan gondolkodni képes általános mesterséges intelligencia, azaz a General AI. Megfordítva, mindennek vége, ha a gondolataink, érzéseink, ötleteink, vágyaink pusztán anyagi természetűek lennének, mert akkor mi értelme volna az egyháznak, A Szív magazinnak, vagy annak, hogy azt mondjuk egy műalkotásra, egy virágra, hogy szép?
-Márpedig van értelme, nem?
Szenvedélyesen szeretném megérteni a világot, és benne magamat is, de akárhány oldal sem elég ahhoz, hogy tisztességesen kifejthessem, amit gondolok. Aki eddig eljutott, most lehet, hogy húzza is a száját, hogy lehet ennyi mindent összehordani? De közben ezért tartom a kereszténységet végtelenül optimista vallásnak, hiszen csupa olyan célt tűzünk ki magunk elé, ami biztosan elérhetetlen. Nem? „Legyetek tökéletesek, ahogy mennyei Atyátok is tökéletes” – na, ezt a lécet mindig le fogjuk verni, hisz hogyan is tudnánk tökéletesek lenni? Ugyanakkor abban is bizonyosak lehetünk, hogy akármilyen tökéletlen életet élünk, ha halálunk óráján icipicire összehúzódva, de erős hittel Isten színe elé merünk járulni, akkor Jézus odalép hozzánk, megfogja a kezünket, és azt mondja: „Ne őt nézd, Atyám, hanem nézd az én engedelmességemet!” Mert az áll a második korinthusi levél ötödik fejezetében – az egyik legkedvesebb mondatom a Bibliában –, hogy Isten Jézust, „aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne”. Ez azén reménységem. És karácsony ezért van: hogy lehessen nagypéntek és húsvét.
A SZÍV | Jezsuita Magazin – 2025. december – 2026. január
1800 Ft