Hogyan keveredtek a jezsuiták Balatonalmádiba, pontosabban annak legrégebbi, Vörösberény elnevezésű részére? És miként épülhetett fel a jezsuita tárgyú freskókkal gazdagon díszített, pompás barokk Szent Ignác-templom évekkel a rend 1773-as betiltását követően?
A kacifántos történet egyik legtájékozottabb tudója a nyolcvanéves Kovács István, aki a Balatonalmádi Honismereti és Városszépítő Kör elnöke, a helyi települési értéktár bizottság titkára. Szívesen foglalkozik helytörténettel, több dolgozatot is írt e témában. A tőle származó és az értéktár honlapján szereplő, Horváth József tanulmányain alapuló információk segítségével igyekszem föleleveníteni a több évszázados történetet, és bemutatni a Loyolai Szent Ignác tiszteletére 1779. október 15-én felszentelt templom múltját és jelenét.
Árpád-kori zárdából uradalmi központ
A vörösberényi jezsuiták története a török időkig nyúlik vissza. Eredetileg a veszprémvölgyi apácák birtokolták az akkor Szárberénynek hívott területet. (A kolostor alapítólevele a X–XI. században keletkezett, a település templomának legkorábbi hiteles említése pedig 1297-ből való, azaz a legősibb Árpád-kori magyar katolikus kultuszhelyek egyikéről van szó.) A hódító hadsereg elől a nővérek Körmendre menekültek, majd rendjük a XVII. század elején megszűnt, s gazdátlanul maradt birtokaik kezelését II. Ferdinánd király 1625. május 15-én Dallos Miklós győri püspökre, majd később a mindenkori veszprémi püspökre bízta.
A jezsuiták betelepítését szintúgy II. Ferdinánd rendelte el, 1626-ban, méghozzá azzal a céllal, hogy Veszprémben kollégiumot létesítsenek. Az elsődleges cél az ifjúság szakszerű okítása és nevelése volt.
A kollégium jövedelmeinek biztosításához a megszűnt apácarend birtokait kapta meg a Jézus Társasága: Vörösberény, Kenese, Máma (a mai Balatonfűzfő), Sándor (Kenesétől északnyugatra) és Balatonfőkajár az ő kezükbe került. (Kisebb birtokokat is juttatott a rendnek a király, ezek Veszprémben a hajdani kolostor körül, Padragon, Vámoson és Körmenden terültek el.) Ám minthogy az ország e részén továbbra is a török uralkodott, a lelkipásztori szolgálatot pedig protestánsok látták el, az atyák majd egy évszázadon át nem sokat kezdtek a Balaton-parti birtokadománnyal – az adót mindenesetre ők is beszedték a jobbágyságtól.
A török időket követően azonban a jezsuiták mindent megtettek azért, hogy újra a katolikus vallás legyen az uralkodó. Ahogyan az értéktárban föllelhető dolgozatban olvasható, „a jezsuiták az 1606-os bécsi béke vallásügyi cikkelyére és földesúri hatalmukra hivatkozva 1700. június 16-án a császári katonaság segítségével visszafoglalták a reformátusoktól a vörösberényi, Árpád-kori katolikus templomot. A Rákóczi-szabadságharc idején azonban újra református kézre került. A szatmári béke után a jezsuiták ismét mozgolódni kezdtek a templom visszaszerzése érdekében. Évtizedekig tartó kérvényezés, kivizsgálás és királyi döntés után mégis minden maradt a régiben. Ezért a községben tartózkodó szerzetesek 1748-ban egy kis kápolnát építettek, hogy misézőhelyet biztosítsanak maguknak és a katolikus híveknek. A kápolna boltozott szentélye ma is áll, ez a mai [Szent Ignác-]templom Szent Sír-kápolnája.”
„Álkupolával, perspektivikus rövidülésekkel, festett oszlopokkal és hasonló eszközökkel érte el a művész, hogy az alapvetően kicsi és egyszerű tér hatásosan tagolt, nemes anyagokkal díszített, nagyszabású látszatot keltsen.” (Fotó: Thaler Tamás)
Az Árpád-kori templomot tehát elvesztették a jezsuiták (a középkori templom máig a református egyház tulajdonában áll), Vörösberényről és a környező uradalomról azonban egyáltalán nem mondtak le. A régi templomtól látótávolságban emelt kicsiny, fatornyos, fahajós kápolna körül a XVIII. század közepére valóságos birtokközpont volt kialakulóban, s a megerősödő jezsuitáknak minden jel szerint komoly szándékuk volt, hogy a katolikus megújulás ügyét helyből szolgálják. Erre utal, hogy a kápolnával egyidejűleg nagyszabású rendház építésébe fogtak a feltehetően már évtizedekkel korábban felépült méretes granárium, azaz magtárépület szomszédságában. A legelső ütem 1754-ben, az U alakúra tervezett épület keleti szárnya pedig 1767-re készült el. Ám ahogy sorozatunk több korábbi állomásán is tapasztalhattuk: mire élet költözhetett volna a falak közé, és felvirágozhatott volna az új jezsuita központ, egyik napról a másikra mindent felülírt a rend 1773-as feloszlatása. És itt jön a csavar: Vörösberényben ugyanis nem törte teljesen derékba a fejlődést a rendelet…
A vörösberényi Szent Ignác-templom
A derék veszprémi egyházfiak minden jel szerint úgy értelmezték a rend feloszlatását, hogy a mindentől távol eső Balaton-parton hadd folyjék csak tovább minden a tervek szerint, elvégre a birtok művelésére, a katolikus templomra és a hívek „visszahódítására” ugyanúgy szükség van laikus vezetés alatt is, a rendalapító szent tiszteletét pedig nem tiltotta semmilyen rendelkezés. Így hát az 1773-as bulla után négy évvel elkezdődött az építkezés, és 1779-ben fel is szentelték a vörösberényi Loyolai Szent Ignác-templomot.
Buffleur Gáspár SJ jószágkormányzó alakját az egyik falkép örökíti meg. (Fotó: Thaler Tamás)
A barokk stílusú, gazdagon díszített, egyhajós, egytornyos templomocska megépítése az utolsó jezsuita jószágkormányzó, a nagyszombati szemináriumban végzett Buffleur Gáspár SJ (Szered, 1721 – Veszprém, 1787) nevéhez fűződik, aki egészen 1781-es nyugdíjazásáig megtarthatta pozícióját. Alakját az egyik falkép örökítette meg: az ablakból kihajolva, kezében zsolozsmáskönyvet tartva látható. Hasonló pozícióban őrizte meg a festő a templom első plébánosa, a szintén exjezsuita Hatos István arcmását is. A templombelső festőjének neve Kitaibel Pál természettudós német nyelvű útinaplójából ismert, aki húsz évvel a szentelés után járt Vörösberényben. „Pater Buf[f]le[u]r, aki még nyolc évig a feloszlatás után adminisztrátor maradt, s akire szónoki tehetsége és jótékonysága miatt még sokan emlékeznek, egy szép templomot épített. Az építéshez a birtok jövedelméből 1400 Ft-ot fordíthatott.
A templom nemcsak szilárd és szép építmény, hanem belsejét szép oltárok díszítik és az egész ki van festve.
Az oltárképek és az egész festés az ügyes veszprémi festő, Bucher Xavér [Ferenc] műve, aki egyaránt jártas az olaj-, a freskó-és portréfestészetben, és sok munkája található ezen a környéken. A svájci Schaffhausenben született.” Nem sikerült kideríteni, ki tervezte az épületet, de alakját minden valószínűség szerint megörökítette a falfestmények alkotója: ő az, aki kezében a kolostor alaprajzát tartja. A diadalív freskóján látszik a tervezett vörösberényi jezsuita központ a maga teljességében: az alaprajz és „látványterv”, amely a diadalív freskóján szerepel, a templomhoz csatlakozó épületegyüttest háromszárnyúnak mutatja. (Páter Buffleur alighanem nagyformátumú hitszónok és szervező lehetett, előző állomáshelyén, Székesfehérvárott a városi legendárium szerint a Szent István-templom újjáépítésére buzdította igen hatékonyan a helybéli híveket az 1750-es években.)
„Nem sikerült kideríteni, ki tervezte az épületet, de alakját minden valószínűség szerint megörökítette a falfestmények alkotója: ő az, aki kezében a kolostor alaprajzát tartja.” (Fotó: Thaler Tamás)
A már említett széles diadalíven a tervező mellett ott áll Szent István király és Szent Imre herceg, a velük szemben lévő apácacsoport pedig a „jogelőd” veszprémvölgyi kolostor alapítását szimbolizálja, de megtalálhatjuk a templomban a jezsuiták jeles támogatóinak, Ferdinánd királynak és Széchenyi György győri püspöknek az alakját is – többnyire vakablakokból kitekintve, ugyanis a templom falfestményein a barokk freskóművészet minden tipikus optikai trükkös megoldását megfigyelhetjük: álkupolával, perspektivikus rövidülésekkel, festett oszlopokkal és hasonló eszközökkel érte el a művész, hogy az alapvetően kicsi és egyszerű tér hatásosan tagolt, nemes anyagokkal díszített, nagyszabású látszatot keltsen.
A mennyezeti freskók programja Szent Ignác életének három legfontosabb állomását fogja át a bejárattól a szentély felé haladva. Az első kép ifjú katonaként ábrázolja, amint a bűnök allegóriái ellen hadakozik. A másodikon épp lelkigyakorlatos könyvét írja; angyalok veszik körül, felette látható Mária a gyermek Jézussal és a négy evangélista. A harmadik, már a szentély fölötti mennyezetszakaszon a rendalapító megdicsőülését jeleníti meg a freskó: angyalok emelik magasba a szentet, akit a Szentháromság, azaz az Atya, a Fiú és a galambbal szimbolizált Szentlélek ölel magához. Kétoldalt jezsuita szentek veszik körül – Xavéri Szent Ferenc, Gonzága Szent Alajos – és a három kassai vértanú, Pongrácz István, Grodecz Menyhért, Kőrösi Márk, ami igazán különlegessé teszi a festményt, hiszen amikor készült, a vértanúk még csak boldoggá sem voltak avatva. Tiszteletüket minden bizonnyal Nagyszombatból hozta magával Buffleur páter. Természetesen a főoltárképen is Loyolai Szent Ignác látható, a híres La Storta-i látomása közepette. A rendalapítót a művész könyvvel a kezében ábrázolja, melyen a jezsuita rend jelmondata olvasható: „Omnia ad maiorem Dei gloriam”: Mindent Isten nagyobb dicsőségére.
Kétoldalt jezsuita szentek veszik körül Szent Ignácot – Xavéri Szent Ferenc, Gonzága Szent Alajos – és a három kassai vértanú, Pongrácz István, Grodecz Menyhért, Kőrösi Márk, ami igazán különlegessé teszi a festményt, hiszen amikor készült, a vértanúk még csak boldoggá sem voltak avatva. (Fotó: Thaler Tamás)
A templom eredeti harangjai már nincsenek meg, ám minden bizonnyal jezsuita szentek nevét viselték. A meglévők közül a legnagyobbat Szent Ignác tiszteletére szentelték 1925-ben. Az is olvasható rajta, hogy az „Ecclesia Harangművek Rt. öntött engem F. W. Rincker által.” (A cég az első világháború után, a megsérült, illetve beolvasztott harangok pótlására alakult. Fritz Wilhelm Rincker Csepelen, a Weiss Manfréd gyár egyik üres műhelyében rendezett be harangöntödét, és ott dolgozott 1927 végéig.)
A barokk templom következetes ikonográfiáját szemlélve meglepő, hogy a Szent Sír-kápolnában nincs korabeli jezsuita nyom. A Kőnig és Torkovits veszprémi kőművesmesterek által épített kápolna a templom északi oldalához kapcsolódik, és a sekrestyéből közelíthető meg. A nedves falak miatt az itteni falképek sérültek a leginkább, ezért inkább csak sejtjük, hogy az egyik oldalon Jézus sírba tételét, a másikon az Olajfák hegyén vérrel verejtékező Krisztust láthatjuk három apostol társaságában, akik alszanak. A képeken feltűnnek még azok az asszonyok, akik először fedezték fel, hogy a Megváltó feltámadt. A kis kápolna képein feltűnik Mózes és az égő csipkebokor is.
Mint Kovács István helytörténésztől megtudtuk, a templom alapvetően sértetlen, de a háborúkban és a használatban meglehetősen leromlott értékeit a helyiek az Országos Műemléki Felügyelet közreműködésével kívánták megőrizni. A restaurálás, amely 1965-ben kezdődött Pusztai Ilona építész és Voit Pál irányításával, több mint egy évtizedig tartott, s így a vörösberényi templom belül és kívül is megújulva ünnepelhette kétszáz éves jubileumát 1979-ben. A templomkülső legutóbb néhány hónappal ezelőtt fiatalodott meg: kormányzati és helyi forrásból jutott a belső villanyhálózat és a lábazat, illetve a nyílászárók felújítására is, a hívek adományaiból pedig vadonatúj barokk stílusú orgona épülhetett.
(Fotó: Thaler Tamás)
A Balaton-felvidék egyik legszebb épületének tartott templom igencsak vonzó, a hívek örömmel járnak ide, és turisták is gyakran felkeresik. Sokan térnek be nyáron a templomba, és egyre többen vesznek részt a szentmiséken az ott nyaralók közül is, miként ezt Szijártó László plébános atya örömmel meséli. A március 15-én negyvenötödik életévét betöltő, sümegi származású László atyát 2002-ben szentelték. A településre 2020-ban került, előtte Pápán szolgált tizenhét évig, a kertvárosi plébánián. Érdekességként említette, hogy az pedig bencés alapítású hely, ott az „imádkozzál és dolgozzál” szellemiség szerint tevékenykedett, tehát eddig mindig valamely szerzetesrend templomát vezette.
A helyiek nagyon kedvesek, vendégszeretők, segítőkészek, nagy szeretettel fogadták, hamar beilleszkedett. Sajnos a pandémia idején átalakult, szinte megállt az élet, de nagyon bíznak abban, hogy hamarosan újra feleleveníthetik a régi hagyományokat, és a hagyományos július végi búcsúra például jezsuita atyákat is meghívhatnak majd. A templomban Tóth István kántor, orgonista, karnagy vezetésével működik a Szent Ignác-kórus.
A tízezer lelkes Balatonalmádi városában élénken él a jezsuita lelkiség.
Szijártó Lászlótól megtudtuk, hogy a „mindent Isten nagyobb dicsőségére” gondolat az idősebb generáció tagjaiban nagyon is jelen van, és azon dolgoznak, hogy a fiatalabbaknak is átadják ezt a szellemiséget.
A járványhelyzet előtt rendszeresen tartottak háromnapos lelkigyakorlatokat nagyböjt idején, és a búcsúra is rendszeresen hívtak jezsuita atyákat. A jezsuiták és a korábbi plébános, Szabó János, illetve az egyházközség kapcsolata részben talán annak volt köszönhető, hogy élete utolsó éveiben itt szolgált lelkészként Illés Béla SJ (1911–1996).
S hogy miként alakult a „kastély”, vagyis a volt rendház sorsa? A rend 1773-as feloszlatása után az uradalom a Királyi Kamara Egyetemi Alapjáé lett, a rendház pedig az uradalmi központ jószágkormányzói kastélyává avanzsált, s ekként működött másfél száz éven át. Az 1930-as évektől bérlakásokat alakítottak ki az épületben. Az államosítás után több lakrészre osztották föl, s az ötvenes években a vörösberényi ÁFÉSZ asztalosműhelyének raktárhelyiségét is ott rendezték be. Az 1970-es években a lakókat kiköltöztették, és az épületet felújították. 1983 és 1990 között a Veszprém megyei tanács oktató- és üdülőházként hasznosította, de működött közigazgatási központként, iskolaként s még a szentkirályszabadjai reptér raktárépületeként is. A rendszerváltás után Múzeum Hotel Berény lett a neve, majd Hotel Berény, később, 1992-ben pedig a Balaton Akadémia költözött a patinás falak közé, amely a Gábor Dénes Főiskola önálló oktatási intézményeként, kampuszaként működött öt éven keresztül. Ezt követően egy kft. szerezte meg, és Hotel Kolostor néven üzemeltette, majd kollégiumot, szállodát rendeztek be az épületben, a legutóbbi időkben pedig a Pannon Egyetem helyszíneként funkcionált.
A fénykorában igen patinás „kastély” állaga az évek során leromlott, ám a magtárral együtt nemrég felújították. Az épületegyüttesben tizenhat vendégszoba mellett helytörténeti gyűjtemény, képtár, múzeum, valamint étterem kapott helyet, és színházi előadásokon kívül hangversenyeknek, kiállításoknak, szakmai konferenciáknak is otthont ad az egykori jezsuita uradalmi központ. A 2016 óta a város tulajdonában álló épületben kialakított összművészeti kulturális központ a helyiek reményei szerint az impozáns Loyolai Szent Ignác-templommal együtt jelentős turisztikai vonzerőt jelenthet – különösen a néhány hete megkezdődött Veszprém–Balaton Európa Kulturális Főváros programsorozat keretében.
Riportunk során készített fotóink megtekinthetők az alábbi galériában:
Köszönöm Szijártó László plébános, Kovács István helytörténész, Öhlmann Péter sekrestyés és felesége, Öhlmann Ági szeretetteljes segítségét, amellyel az írás és a fotók elkészítéséhez hozzájárultak.
