Egy város, ahol szinte semmi nem emlékeztet a jezsuita múltra, avagy hogyan került a Jézus Társasága épp a református kollégiumáról híres Sárospatakra, és mire jutottak a páterek a protestantizmus fellegvárában?
„Sokan törekedtek – gyűlölködő beszédekkel – arra, hogy távol tartsák Jézus Társaságát a pataki rezidencia elfoglalásától, de miután a Nagyságos Fejedelmek saját tapasztalatukból meggyőződtek az emberek rólunk alkotott véleményének hamis voltáról és a mi buzgalmunkról a vallási teendők ellátása terén, úgy gondolták, hogy mi a pataki megtéréseket jelentősen elő fogjuk mozdítani” – e szavakkal kezdődik a Jézus Társasága sárospataki rendházának 1663- ban elkezdett Historia Domusa. Hogy jobban megértsük e helyzetet, érdemes röviden felidézni a XVII. századi Tokaj-Hegyalja társadalmi és felekezeti valóságát.
A pataki megtelepedés előzményei
Más északkelet-magyarországi régiókhoz hasonlóan, Zemplén vármegye vidéke is többségében protestáns lett az 1600-as évek elejére. A katolikus missziók – javarészt kisebb-nagyobb szerzetesközösségek – csupán szigetszerűen, egy-egy főúri udvarban értek el érdemi eredményt. Ami a Hegyalja és a Jézus Társasága kapcsolatát illeti, 1604-ben Olaszliszkára érkezett a legelső jezsuita a sóvári jezsuita misszióból azzal a céllal, hogy életet lehel a plébániába, ám csakhamar elüldözték, s egy másik rendtag két évvel későbbi beszámolója szerint Kolozsmonostortól (az erdélyi megtelepedésről lásd 2023 októberi lapszámunkat) Homonnáig tartó útja alatt egyetlenegy katolikus lélekkel sem találkozott. Sátoraljaújhelyen azért működött egy pálos, a Bodrogközben pedig egy minorita rendház, a vármegye északi, ma Szlovákiához tartozó részében pedig nem sokkal később megalakultak az első jezsuita missziós házak és kollégiumok is, először éppen Homonnán, majd Kassán. Ám e missziós házak az 1650-es évekig a politikai és felekezeti torzsalkodások miatt csak rövidebb ideig működtek.
A fordulat, és egyben a jezsuiták sárospataki megtelepedésének kiindulópontja II. Rákóczi György erdélyi fejedelem halála volt, kinek özvegye, az eredetileg katolikusnak keresztelt Báthory Zsófia férje halálát követően rövidesen rekatolizált kisfiával, I. Rákóczi Ferenccel együtt. A nagyasszony szenvedélyesen belevetette magát a katolikus megújulás ügyébe, amelyben elsősorban a jezsuitákra támaszkodott. Egy évre rá felállította birtokán, a református egyház és műveltség központjának számító Sárospatak központjában, a vár kellős közepén a Missio Rákóczianát, s 1663-ban meg is kezdték működésüket a Jézus Társasága első misszionáriusai a Bodrog- parti Athénnak nevezett városkában. (A hivatalos alapítólevél 1666. január 1-jén kelt, melyet I. Lipót császár és király 1667. július 7-én kelt oklevelével hagyott jóvá.)
A földesúri ellenreformáció szolgálatában
A Patakon a más korai missziókéhoz képest szinte hiánytalanul fennmaradt rendi feljegyzéseknek köszönhetően tudjuk, hogy az első páter a horvát származású, de magyarul prédikáló Sámbár Mátyás volt, társai pedig a szlovák nemzetiségű Nemczáni Miklós és a győri illetőségű Kun Xavér Ferenc, valamint a morva földön született Támig Ferenc voltak. Az atyák az ekkor még a reformátusok által használt Vártemplom közelében kaptak néhány polgárházat Báthory Zsófiától, ezekből alakítottak ki először is egy kicsiny – és emiatt évről évre bővítésre szoruló – kápolnát Szeplőtelen Fogantatás titulussal, majd néhány évre rá elkészült a rendház is.
Kézenfekvő módon a lelkipásztori szolgálatba vetették bele magukat először a páterek. A kezdetektől ellátták Sárospatak plébániáját, és néhány év leforgása alatt további öt környékbeli egyházközség vezetését vállalták magukra. Prédikáltak a város valamennyi lakójának anyanyelvén: magyarul, németül és szlávul, kijártak a városszéli cigánysorra és a morva származású anabaptisták, a habánok telepére is. Meghonosították a nagyszabású körmenetek és a látványos vallásos színjátékok, valamint a nyilvános hitviták hagyományát, továbbá – a mai magyarország területén elsőként – megalapították a helyi Agonia Christi- társulatot, s összejöveteleiken rendre részt vett Báthory Zsófia is kisfiával és udvarnépével. Sőt, a fejedelemasszony nem restellt a hívek közé térdelni, a gyerekeknek szentképeket osztogatni, és még keresztanyaságot is szívesen vállalt. Amint Mihalik Béla Vilmos megállapítja Katolikus megújulás az egri egyházmegyében című tanulmányában, mindezek „óriási hatást gyakoroltak a korabeli hitéletre, hisz katolikus hívők tömegeinek tették mindennapossá és rendszeressé a napi vallásgyakorlatot és imádságot.” Ami pedig a körmenetek és zarándoklatok régiós jelentőségét illeti, a pataki rendház feljegyzéseiből tudható, hogy már 1664-ben együtt vonultak a helyiekkel Tállyáról, illetve Sátoraljaújhelyre, s az akár ezer fős körmenetekhez bizony a protestánsok kíváncsi csoportjai is csatlakoztak. A plébániai anyakönyvek tanúsága szerint eleinte a hívek többsége az alapvetően katolikus lengyel telepesekből, a várnépből és a helyőrségből tevődött ki, s csak kisebb arányt képviseltek az áttérők. Betudható ez annak is, hogy a rend pataki működésének kezdetei az alapvetően békés, fegyveres konfliktust nélkülöző „földesúri ellenreformáció”-nak nevezett folyamatra szolgáltatnak igen jó példát. Igaz, teszi hozzá Péter Katalin a jezsuiták sárospataki működésének első szakaszáról írt tanulmányában, „a jezsuiták szempontjából örvendetes események a református egyháziak számára ellenszenvesek, nemegyszer döbbenetet keltők” voltak.
Református birtokok jezsuita kézen
Az első, igazán jelentős és erőszakkal is járó fordulat a Vártemplom jezsuita kézre adása volt. Ehhez Báthory Zsófiának a törvények szerint nem lett volna lehetősége (a templom kegyura a középkortól fogva a király volt), így voltaképp a kezére játszott, hogy a császári haderők a Wesselényi- összeesküvést követően 1671-ben bevonultak Sárospatakra, és a vár részeként elfoglalták a reformátusok által használt templomot is. Amikor jó fél évvel később elvonultak a katonák, ők szolgáltatták vissza a katolikus egyháznak, s a plébániát mindaddig templom nélkül is szépen virágoztató jezsuita atyák 1672 húsvétján szentelték fel újra. Ezt követően már katonásabban lépett fel a fejedelem asszony is a reformátusok ellen: megvonta tőlük a juttatásokat és a birtokaikat, egy ideig istentiszteletet sem tarthattak Patakon, elüldözte az iskoláikat (csaknem három évtizeden át a református kollégium is a jezsuitáké volt), s még az ispotályban ápoltak lelkigondozását is az atyákra bízta. Az atrocitások következtében az addigra válságba jutott református közösség újra összekovácsolódott, így lehetséges, hogy a jezsuita atyák buzgósága ellenére csak a XVIII. századi új betelepítések nyomán lett a város lakóinak többsége katolikus.
A pataki jezsuiták ekkorra jelentős szőlőbirtokosnak is mondhatták magukat. Már az alapításkor kaptak Kispatakon egy majorságot, majd a városi ingatlanokkal egyidejűleg 1671-ben a református kollégiumi birtokokat is – köztük a Megyer- és Király-szőlőhegyeket – a jezsuitáknak adta Báthory nagyasszony. Az 1700-as évek elején pedig Bodrogolaszi, Sárazsadány és Nagytornya mellett kaptak további szőlőket, néhány évtizeddel később pedig már a szatmárnémeti jezsuita kollégium birtokait is a pataki jezsuiták igazgatták. A korabeli jezsuita birtokösszeírás tanúsága szerint ugyanis a sárospataki rendház mellett még hat rendház jutott jelentősebb Tokaj- hegyaljai szőlőterületekhez: lényegében az eperjesi, a szatmári, a szepesi, a kassai, a lőcsei és az ungvári központok osztoztak a korábban református, azelőtt pedig jellemzően pálos birtokokon. (A megtermelt bornak természetesen csak elenyésző része került a rendházak asztalaira, illetve a templomokba: a javát értékesítették, a bevételt pedig a missziók javára fordították.)
Balra a vártemplom, jobboldalt az egykori rendház (fotó: Pásztor Péter)
Újra- és újrakezdés
Míg a szőlőbirtokok szépen gyarapodtak, a pataki misszió nehézségeire következtethetünk az iskola működéséből. Bár a letelepedést követően szinte azonnal megnyitották az első osztályokat a páterek, a tanítást minduntalan kénytelenek voltak félbeszakítani. A négy alsó osztály folyamatosan csak 1725-től működött, jezsuita tanár pedig 1746-tól jutott az iskolába, és a felsőbb, poétikai és retorikai osztályok sosem tudtak elindulni. A rendházban ugyanis a XVIII. században sem szolgált tíznél több páter, s a pataki iskola diáklétszáma a legalacsonyabb volt a hazaiak között – szűkebb esztendőkben alig hatvanan voltak, s a leglátogatotabb években is alig-alig lépte át a száz főt a nebulók száma. Az is igaz azonban, hogy a diákokat az első pillanattól bevonták a katolikus tanok népszerűsítését célzó liturgikus látványosságokba, sőt, világi ünnepeken is felléptették őket az atyák. A fennmaradt dokumentumoknak köszönhetően igen pontosan rekonstruálták a kutatók a pataki iskolai színjátszás (és zenei élet!) történetét. „Ennek ismert példája a Zrínyi Ilona és Rákóczi Ferenc esküvőjén 1666-ban előadott nászjáték Sárospatakon. Ebben az ószövetségi jegyespár, Jákob és Ráhel történetét vitték színre, ők jelképezték az ifjú párt, a szintén bibliai Lábán pedig Zrínyi Pétert, a menyasszony édesapját testesítette meg. A színpadon felépítették a Zrínyiek címerében szereplő tornyot, amelyre az előadás során felugrott a Rákóczi-sas, hogy fészket rakjon rajta. A legnagyobb sikert azonban a Báthori-sárkány (Rákóczi anyai felmenőinek címerállata) megjelenése aratta, aki a házasság ellenzőit lenyelte a levegőben” – olvashatjuk Maczák Ibolya összefolgalóját a Jezsuiták története Magyarországon jezsuita iskoladrámákról szóló fejezetében.
S hogy miért alakult ilyen hányattatottan a pataki jezsuita iskola története, s miért nem bővült sosem kollégiummá (azaz hatosztályos gimnáziumból, bentlakásból és rendházból álló központtá), azért elsősorban a környéken zajló hadi eseményeket, jelesül a Thököly-féle felkelést, majd a Rákóczi-szabadságharcot okolhatjuk. „Előbb Thököly katonái üldözték el néhány évre a jezsuitákat 1683- ban, majd 1707-ben kellett távozniuk a szécsényi országgyűlés végzésének értelmében, miután már 1703-tól kezdődően több atrocitás érte a rezidenciát” – állapítja meg R. Várkonyi Ágnes, s hozzáteszi, a hivatalosan az osztrák provinciához tartozó jezsuitákat rendre labancokként azonosították, és mint császári ügynököket üldözték a protestáns érzületű hazafiak. „S bár lehet, hogy a Társaság egyéb tagjait elűzték rendházukból, minket azonban, úgy tűnik, sokkal kevésbé lehet és szabad elűzni, mivel alapításunknál fogva kivételes kötelékkel kapcsolódunk a felséges Fejedelemhez, ahogyan ő is hasonlóan kötődik hozzánk” – idézi a végsőkig kitartó Papp Ferenc házfőnök sorait Gyulai Éva. A Jézus Társasága magyarországi jelenlétének jelentőségét pontosan átlátó II. Rákóczi Ferenc éppen ezért azt igyekezett elérni, hogy alakuljon meg az önálló magyarországi jezsuita rendtartomány. Ám erre, mint tudjuk, csak 1709-ben kerülhetett sor, így P. Papp és társai néhány évre a győri rendházban voltak kénytelenek meghúzni magukat.
Az 1711-es visszatérés nehézségeit mutatja, hogy az iskola mindössze négy koldusszegény gyerekkel indult újra, s az egész esztendőben csupán háromszáz hívőt áldoztattak meg. Ekkortól egészen 1773-ig, a rend betiltásáig immár megszakítás nélkül tevékenykedhettek, s folytathatták megkezdett munkájukat a jezsuiták Sárospatakon. „Az iskolai színjátszással, a hitélet új típusú közösségeinek […] megszervezésével, a fejedelmi családtól a császári katonaságig, a habán telep családjaitól a Bodrog partján táborozó cigányokig minden társadalmi rétegre kiterjedő lelkigondozói munkájukkal átalakították, sok tekintetben máig meghatározták Sárospatak felekezeti és kulturális életét” – foglalta össze a rend helyi jelenlétének történetét Szabó Irén a sárospataki jezsuita megtelepedés 350. évfordulója alkalmából rendezett konferencia előadásaiból készült tanulmánykötet előszavában. Az igazság azonban az, hogy a többi egykori magyarországi jezsuita központtal szemben alig valami őrzi a jezsuita múlt emlékét Sárospatakon – annál élőbb a városban Szent Erzsébet kultusza.
Szent Erzsébet vs. jezsuiták
Míg a jezsuita időkben a vártemplom az első kápolnától megörökölte a Szeplőtelen Fogantatás titulust, ma inkább Szent Erzsébet-bazilikaként hivatkoznak rá. A szentély mögött állott ugyanis egykor az Árpád-kori körtemplom, amelyben Szent Erzsébetet megkeresztelték. Ennek romjai fölé épült az a gótikus csarnoktemplom, amely továbbra is közvetlenül a király kegyurasága, illetőleg az esztergomi érsek alá tartozott, s ennélfogva mindig is reprezentatív helynek számított, az előkelőségek számára külön karzattal és főúri kriptákkal. A mohácsi vészt követően református főurak – Perényiek, Dobók, Lorántffyak, Rákócziak – temetkezési helye lett, s a gótikus templomot alaposan átépítették és kibővítették a protestáns szokásoknak megfelelően. Alighanem Erzsébet asszony tisztelete is ekkor kophatott meg – arra vonatkozólag mindenesetre nem találtunk forrást, hogy az Árpád-házi szent kultusza a jezsuita időkben élt volna. A templom a Jézus Társaságához köthető száz esztendőben nem sokat változhatott a páterek keze nyomán, ugyanis 1737-ben a városban pusztító tűzvészben a boltozata beszakadt, berendezése megsemmisült, és hosszú ideig romos maradt. Az épületet már csak a jezsuita időt követően, 1787-ben állították helyre és alakították át újra a katolikus liturgiának megfelelően, ekkor épült a tornya, s kicserélték a teljes belső berendezést (ma is álló főoltára a budavári karmelita kolostorból érkezett, mellékoltárait más feloszlatott szerzetesrendek kápolnáiból hozták.) A templom 1960-as években zajlott műemléki rekonstrukciója a gótikus állapot helyreállítására törekedett, ekkor tárták fel az egykori körtemplom maradványait, s ekkortól került újra előtérbe Erzsébet kultusza. A szent koponyacsont- és ruhaereklyéit 1987 óta őrzik a falak között, s 2007-ben, a szent születésének 800. évfordulóján a templom basilica minor rangot kapott.
A jezsuita időkből mindössze egy Ignác- és egy Xavéri-szobor, valamint a szerény sekrestyeszekrény maradt meg – ezeket ma a szomszédos múzeum őrzi. A Sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjteményt az egykori jezsuita könyvtár anyagának, illetve a környék plébániáiról, rendházaiból begyűjtött műkincsek megőrzésére alapították az 1960-as években, és egykori igazgatója történetesen ugyanazon Kuklay Antal volt, akiről több visszaemlékezés is olvasható lapszámunkban. A múzeumnak otthont adó, Szent Erzsébet Ház nevet viselő épület helyén annak idején a jezsuita iskola, még korábban pedig a szent szülőháza állott…
Az iskolaépület és a Vártemplom teljes mértékben átépült tehát a jezsuiták kiűzését követően. Egyedül a múzeummal szomszédos, egykori rendházépület maradt meg többé-kevésbé változatlan formában Sárospatakon: a jezsuita idők óta változatlanul mint plébánia működik. A kiterjedt szőlőbirtokokra csupán a mai magyar rendtartomány reprezentációs célokat szolgáló bora, az egykori jezsuita dűlőkön termő Lumina emlékeztet (lásd A tokaji aszú misztériuma című, a MIND 2024. tavaszi számában megjelent remek riportot), s feledésbe merültek az atyák sírjai is – pedig mások mellett a XVII. század egyik legjelentősebb felfedezője is a pataki temetőben nyugszik. (Johann Gruber korának első és leghitelesebb beszámolóját készítette Tibetről – a derék osztrák jezsuita úgy keveredett a Himalája vidékére, hogy a kínai misszióból gyalog küldték haza Rómába. Vissza azonban már nem mehetett megromlott egészségi állapota miatt, így haláláig Sárospatakon és a Felvidék jezsuita misszióiban végzett lelkipásztori munkát.)
Vajon azért alakult ilyen felemásan a Jézus Társasága sárospataki jelenléte, mert Báthory Zsófia még sokkal bőkezűbben támogatta a közeli Kassa jezsuitáit, ahol kollégiumuk és díszes barokk templomuk is épült? Jobban megkímélték a felvidéki várost a kuruc-labanc háborúk? Könnyebben boldogultak a németajkú lakosság körében a páterek, kecsegtetőbb volt a polgárság körében terjeszteni a katolicizmust? Talán soha nem tudjuk meg. Mindenesetre a közvetlen összehasonlítás lehetősége adott: a 2011-ben felavatott Szent Erzsébet zarándokút éppen Kassára vezet Sárospatakról.
FORRÁSOK
Gyulai Éva: A jezsuiták visszatelepedése Sárospatakra 1711-ben = Történelem és Muzeológia 2016/1.
Kilián István, Mihalik Béla Vilmos, Nagy Kornél és R. Várkonyi Ágnes tanulmányai = Szabó Irén (szerk.): Katolikus megújulás Északkelet- Magyarországon. Művelődéstörténeti konferencia a jezsuita rend sárospataki megtelepedésének 350. évfordulója alkalmából. Sárospatak, 2014
Péter Katalin: A jezsuiták működésének első szakasza Sárospatakon = Egyháztörténeti Szemle 2006/2.