Hét vér szerinti gyermekük mellett Saci és férje, Tibor három Down-szindrómás gyermeket nevelnek. A 2016 végén „KézenFogva” nevelőszülői díjjal kitüntetett édesanyát a kezdetekről, az élethez való viszonyáról kérdeztük. Példájával és szavaival azt üzeni, merjünk gyermeket vállalni.
Nagycsaládosként miért döntöttek úgy, hogy tovább növelik a család létszámát?
– Nehéz választ adnom erre a kérdésre. Az ötödik gyermekemmel voltam terhes, és a Nagycsaládosok Országos Egyesületén keresztül tudomást szereztem arról, hogy egy szkizofrén hölgy, akit a pszichiátrián kezeltek, terhes, és az állapota miatt nem tarthatja meg a megszülető babát. Az egyesület körbeérdeklődött, vállalná-e valaki a gyermeket, és mi örömmel jelentkeztünk. Később a hölgy családi körében vették magukhoz a babát, de bennünk, ha szabad így mondanom, már akkor kialakult a vonzalom a nevelőszülői státus iránt. A baráti körünkben is akadt nevelőszülő, emellett korábban bölcsődében dolgoztam, tehát a választásunk szinte adta magát.
Elejétől fogva támogatta a család ebben az ügyben? Senki nem emelt kifogást?
– Egyedül a férjem véleménye számított, és ő gondolkodás nélkül üdvözölte az ötletemet. Nem beszélve a gyerekekről, akik ugyancsak örültek, hogy gyarapszik a család.
Sokan csak álmodnak az önöknél megvalósult nagycsaládról…
– A férjemnek és nekem is több testvérünk van. Ők szintén több gyereket nevelnek, tehát az én életemben mindig is természetes volt a sok gyerek.
Milyen feltételeknek kell teljesülniük, hogy valaki nevelőszülő lehessen?
– Négyszáz órás tanfolyamon kell részt venni, melynek során teszteket, pszichológiai vizsgálatokat végeznek vele, hogy kiderüljön, alkalmas-e a feladatra.
Három Down-szindrómás gyermekük hogyan került önökhöz?
– A nevelőszülői tanfolyam elvégzése után a jelentkező adatai bekerülnek a nyilvántartási rendszerbe, és ha egy családból valamilyen oknál fogva ki kell emelni egy gyermeket, a szervezet felajánlja a tagok számára. A mi esetünk kissé eltért a megszokottól. Kapcsolatban álltunk egy krízishelyzetbe került szülőket segítő alapítvánnyal. Egyszer felhívta őket egy fiatal házaspár, hogy a még pocakban lévő babájukról kiderült, hogy valószínűleg Down-szindrómás, és fogyatékos babát sajnos nem tudnak vállalni. Az orvosok hozzáállása sem túl pozitív ilyen esetekben: tragédiaként állítják be a szülők előtt, ha a babájuk fogyatékkal születik, és ha már a terhességi vizsgálat idején kiderül ez, az abortusz mellett foglalnak állást. Az említett házaspár is hasonló tájékoztatáson esett át, viszont intelligens, vallásos párként semmiképp nem akarták megölni a magzatot. Egy ismerős szervezet segítségével végül nálunk kötött ki a csecsemő. A másik gyerek a Down Alapítványon keresztül került hozzánk. Egy vidéken élő ismerősünk Down-babákkal foglalkozó egyesület megszervezésén gondolkodott, be-bejárt a helyi kórházba, s az egyik osztályon felfigyelt egy kislányra, akiről megtudta, hogy állapota miatt a szülei nem viszik haza. Ismerve a mi hozzáállásunkat hirtelen ötletként vetette fel, hogy nem fogadnánk-e be, és mi kaptunk az ajánlaton.
A tíz hónapos Julcsika, a harmadik baba tavaly áprilisban érkezett hozzánk. Édesanyja a szülés után eltűnt. A kislány súlyos szívproblémákkal született, senki nem merte vállalni, egy intézet vette gondozásba. Miután hallottunk róla, azonnal intézkedtünk. A Máltai Szeretetszolgálat nevelőszülői tanácsadója is segített abban, hogy hozzánk kerülhessen. Bármeddig is éljen, neki is jár, hogy szeretgessék, puszilgassák, vigyázzanak rá.
Az önök esetében tehát magától értetődő volt, hogy a társadalom szemében nem egészségesnek elkönyvelt gyermekeket vesznek magukhoz.
– A Down-szindróma állapot, nem betegség. Noha az ilyen típusú gyerekek eltérnek a megszokottól, kicsit lassabban fejlődnek, betegségekkel küzdenek, de hasonlók a többi gyermekhez. Igaz, másféle foglalkozást igényelnek, viszont ez alól egyik gyerek sem képez kivételt: minden gyerek másképpen más.
Az abortuszt, bármilyen körülmény álljon is elő, teljes mértékkel elutasítja.
– Igen. Azt gondolom, az életigenlés az elsődleges. Annak, hogy egy baba megfogant, oka, célja van, a véletlenekben nem tudok hinni. Sajnos előfordul, hogy már magzatkorában meghal egy gyermek, de hiszem, hogy ezzel is tanított valamit. A dolgok nem olyan egyszerűek, mint sokan gondolják, és érdemes mindennek értelmet találnunk. A férjem szerint úgy lát minket a Jóisten, ahogy mi figyeljük a lábunk előtt csetlő-botló gyermekeinket. Kicsik vagyunk, nem láthatjuk át rendesen az egészet, ezért aztán elhamarkodott ítéletet sem hozhatunk a dolgokról. De nem is mindennek az átlátása a feladatunk. A tragédiákat is nehéz megérteni, de hiszem, hogy idővel mindenről kiderül, hogy mi volt az értelme.
A nehéz dolgok elfogadásában, legyűrésében mi segít önnek?
– A vallásom és az életbe vetett hitem sok nehézséget segít áthidalni.
Miért a nevelőszülői hivatást választották az örökbefogadás helyett?
– A gyámügy szabályzata alapján nem fogadhattunk volna örökbe, mert túl sok gyerekünk van. A törvény értelmében az örökbe fogadott gyermekkel együtt nem lehet több ötnél. A gyámhivatal akár velem is szembeszáll a saját gyerekeim érdekében. Holott rengeteget tanultak ebből a helyzetből.
Elsősorban mire gondol?
– Nyitottságot, elfogadást, bizalmat. Tisztában vannak azzal, hogy történjen velük bármi, a szüleik nem hagyják cserben őket. Ha ma nem kell egy sérült gyerek, mit gondol a másik gyerekem: ha vele történik valami, már ő sem fog kelleni? Ezek súlyos, elgondolkodtató kérdések. Valamelyik nap mesélte a lányom, hogy a buszon együtt utazott egy mindenkire mosolygó, az utazóközönségből meghökkenést kiváltó, felnőtt korú Down-szindrómás fiúval, akire ő visszamosolygott, amitől a fiú még jobban örült, és leszálláskor még integetett is. Semmi különös nem történt, pusztán emberként kezelt a gyermekem egy másik embert, akitől általában elfordul a társadalom.
Ez utóbbit tapasztalva ön szerint hogyan lehetne orvosolni ezt a tarthatatlan helyzetet?
– Nem szabad eldugni a Down-szindrómásokat az emberek elől, fontos, hogy megismerkedjenek velük. Mi például szinte mindenhova magunkkal visszük őket. Egyszer a Müpában a többi koncertlátogató furcsán nézett felénk, aggódtak, hogy a downos gyerekünk megzavarja az előadást. A koncert után többen is odajöttek hozzánk, és csodálatukat fejezték ki, hogy milyen jól viselkedett, mennyire tudta élvezni a zenét. Normál óvodába Down-szindrómás baba nehezen kerülhet be, elutasítók vele szemben. A mieink normál óvodába jártak. Az ottani szülők örültek, nem volt kifogásuk ellenük. Apró változásokkal érhetünk el nagyobb eredményeket.
A Máltai Családok Háza Nevelőszülői Hálózatának a tagja. Ez pontosan mit takar?
– Náluk végeztük el a tanfolyamot, feléjük tartozunk beszámolókkal, ők tartanak nyilván minket. Félévenként kötelező továbbképzésen kell részt vennünk. Legutóbb a jogszabályváltozásokról tájékoztattak minket.
Nevelőszülőként nagyobb a felelőssége, mint más szülőknek?
– Az új törvénnyel részben kiskorúsították a nevelőszülőket. Korábban gyámként is működött a nevelőszülő. A helyzet mostanra megváltozott: gyermekvédelmi gyámok ellenőriznek minket. Nélkülük nem intézhetem szabadon a gyerekem ügyeit, csupán nevelhetem. Sajnos ezzel kicsit megnehezült a nevelőszülők élete.
Sokan a karrierjüket féltik, ezért ódzkodnak a gyerekvállalástól.
– A kettő tökéletesen működhet egymás mellett. Nem értek egyet azzal a szemlélettel, hogy előbb „minden legyen meg”, és csak azután vállaljunk gyereket. Valljuk be, az idő sürget, és nem mindegy, ki hány éves korában szüli meg az első babáját. Meggyőződésem, hogy a gyerekvállalás elsősorban nem pénz kérdése. A gyerek mellett is lehet tanulni és dolgozni, jó időbeosztással minden megoldható. Nekem már három gyermekem volt, amikor érettségiztem, mégsem akadályoztak semmiben.
Honnan nyer erőt a nevelőszülőséggel járó feladatok ellátásához?
– Elég csak rájuk néznem, ők adnak erőt nekem. Azzal, hogy amikor hazajönnek az iskolából, rögtön szaladnak hozzám, kimutatják a szeretetüket, vagy ahogy mosolyognak, figyelnek, ha a közelükbe megyek. Mindez pedig bőven elég.
Magyarországon 9125 gyermek él nevelőszülőknél. Ez azt jelenti, hogy az állami gondozásban lévő tizenkét év alattiak 90 százaléka családban nevelkedhet.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott Máltai Családok Háza Nevelőszülői Hálózat keretében jelenleg 191 gyermeket és fiatal felnőttet nevelnek a hálózattal foglalkoztatási jogviszonyban álló nevelőszülők.
Szerző: Ayhan Gökhan