Szent Ferenc Kisnővérei csaknem harminc éve érkeztek a Borsod megyei Arló kisközségbe, hogy osztozzanak a helybéliek, döntően az arlói cigánysorok lakóinak életében. Átlagos szomszédok – és mégsem azok: közösségi házukban tanulásra, játékra, fejlődésre teremtenek lehetőséget azoknak, akiknek lehetőségből van a legkevesebb.
Arló története a XI. századig nyúlik vissza. Az alig néhány kilométerre lévő Ózd kohóüzemének és a borsodnádasdi lemezgyárnak köszönhetően a rendszerváltás előtt a kisközségben szinte teljes volt a foglalkoztatottság, ám a nehézipar leépülése, a munkahelyek tömeges megszűnése nagyon szűkre szabta a boldogulás lehetőségeit. A szerencsésebbek ma a fővárosba vagy a miskolci Bosch-gyárba ingáznak, mások idénymunkát vállalnak a környéken, ám sok család kilátásait a közmunkaprogram vagy a családi pótlék határolja le. Mint a környező, hasonló sorsú településekről, Arlóról is megindult az elvándorlás, sok idős ember maradt a községben. A lakosság etnikai összetétele is változik: a csaknem 3900 fős településen friss becslés szerint 60-70 százalék a cigányság aránya, jelentős többségük helyi szegregátumokban, Kisfaluban és Csahón él.
A környezet szebb a körülményeknél: a települést körülölelő dombság és a ritka természeti kincs, az Arlói-tó békességet áraszt. A ferences harmadik rendhez tartozó kisnővérek is így köszönnek: „Békesség!” Egy magyar származású óvónő, Szőllősy Julianna Christophora nővér, az ausztriai Keresztes Nővérek Kongregációjának tagja alapította meg a kisnővérek közösségét a rendszerváltás idején; Szent Ferenc Kisnővérei 1994-ben érkeztek Arlóra, azzal a szándékkal, hogy a nemcsak gazdasági, de társadalmi szempontból is perifériára szorult térség lakóival közösséget vállaljanak, a szó szoros értelmében jelen legyenek a szegények életében. A megyében (és az országban) ezenkívül Miskolcon és Bükkszentkereszten telepedtek le. Arlón ma a tizenhat fős szerzetesi közösségből hatan élnek a Szent Mihály-templom kertszomszédságában álló nővérházban. Négy örökfogadalmas és két egyszerű fogadalmas, vagyis junior: Anna, Ráhel, Rita, Judit, illetve Janka és Franciska nővér szolgál most a településen.
Szent Ferenc Kisnővérei Miskolcon és Bükkszentkereszten főleg lelkiségi szolgálatot végeznek, a megyeszékhelyen például az Imádság Házában, az egyetemi lelkészségen, iskolában, a hospice-ellátásban, Bükkszentkereszten pedig a faluban és az általuk működtetett Betlehem Lelkigyakorlatos Házban. Arlón mindez szociális és közösségi szolgálattal ér össze. Itt a nővérek 2003-ban létrehozták az Elfogadlak Alapítványt, és megnyitották a Befogad-lak közösségi házat, ahol a kisgyermekektől a felnőttekig minden korosztálynak tanulást, fejlődést segítő programokat, közösségi eseményeket szerveznek.
Elfogadlak, Befogad-lak
„Szent Ferencnek kolostor az egész világ. Ő nem választja szét a szentet és a profánt, látja a természeten Isten kezét és az embereken Isten arcát. Ez öröm, és biztosítéka is annak, hogy semmi nem választhat el Istentől, bárhol, bármikor lehet vele találkozni. A lelki élet és az emberek szolgálata sem választható el egymástól” – mondja Ráhel nővér, az arlói nővérház felelőse, utalva rendje hivatására, amely „a szemlélődésből és a testvériség megélésből fakadó evangelizáció”. A rend első arlói éveiben a nővérek és a helyiek többnyire az együttélés hétköznapi helyzeteiben, utcán, templomban, boltban, ünnepek és családlátogatások, illetve adományosztások alkalmával találkoztak, így hatva egymás életére.
Ráhel nővér jó szívvel emlegeti, hogy Arlón nem szokás a hűvös távolságtartás: az itteni gyerekek őszinte kíváncsisággal és hangosan kérdezgetik, mit csinál, hová megy.
Abban sincs semmi szokatlan, ha egy kertkapun beköszönő szerzetes nővér pillanatok alatt egy lakodalmas forgatag közepén találja magát, ahogy ez Ráhel nővérrel is megesett. Pedig az itt szolgálók közül ő és Anna nővér találkozik kevesebbet a szegregátumokban élő családokkal. Anna nővér a falu öregjeihez jár, áldoztat, naponta imaórát tart – melyet élőben közvetít is az interneten –, a nyolcvanadik évéhez közeledve is zarándoklatokat szervez, imacsoportot vezet. Ráhel nővér a házfelelősi, illetve a nővértanácsban végzett munkája mellett nagyrészt a környező településeken vagy Bükkszentkereszten lát el lelkigyakorlatos vagy pasztorációs teendőket.
Nővértársaiknak is vannak a lelkigondozáshoz vagy folyamatban lévő tanulmányaikhoz kapcsolódó feladataik, de Franciska, Janka, Judit és Rita nővér fő „terepe” a Befogad-lak. Ez a közösségi ház tanodaként is működik, a helyi általános iskolához igazodva, az ebéd utáni kicsengetéstől már nyitva áll a gyerekek előtt. Délutánonként a nővérek tanulószobai foglalkozásokon segítenek a leckeírásban. A gyerekek többsége tanulási nehézségekkel küzd, sokan osztályismétlők, a napköziben szinte mindenki előtt egy-két évfolyammal korábbi feladatgyűjtemény az asztalon.
Gyakori dilemma, hogy a nővér a lemaradáson próbáljon faragni, térjen-e vissza az alapok gyakorlásához, vagy inkább a házi feladat legyen kész.
Van, hogy a választ a tornateremben kell keresni. A Befogad-lakban a korrepetálás a tanulásnak csak egyetlen kis szelete: sokkal nagyobb szerepet kap a játék és a kapcsolódás által történő formálódás. A készségfejlesztés: ha ahhoz, hogy a számfogócskában részt vegyen, az összeadás ismerete szükséges, a matekháziért különösebben nem rajongó gyerek is lelkesen próbál majd fejben számolni anélkül, hogy észrevenné. Az egészségtudatosság: ha a futástól kimelegedett Janka nővér vizet iszik, valószínűbb, hogy az aprónép sem az energiaital után nyúl. Az összetartozás művészete: aki első nap csak a maga tányérját púpozza a reggelinél, a tábor végén már jó eséllyel a többieket kínálja először… és így tovább. A rejtett hatás ráadásul kölcsönös. Legtöbbször a nővérek is tanulnak a gyerekektől, akár gombalelőhelyek fölfedezését, akár egy új dalt, akár a kendőzetlen érdeklődést Isten és a világ dolgai iránt.
A SZÍV | Jezsuita Magazin – 2022. december – 2023. január
940 Ft
Sok gyerek előtt nincs jó példa sem a szabadidő értékes eltöltésére, sem az önmagukkal való törődésre. A Befogad-lak mozgásos, szabadtéri programjai, önismereti, lelki alkalmai és a közös munka – például a csapatos paprikáskrumpli-készítés – ezen próbálnak segíteni. A kötélhúzástól, színeslabda-dobóversenytől a bizalomjátékokig, a kézműveskedéstől a videóklip-készítésig számtalan tevékenységötlet teret kap délutánonként. Judit nővér tinédzsereknek szóló közösségépítő és hitélettel kapcsolatos foglalkozásait tréfásan „farkasszelídítőnek” nevezik. A kamaszokra különös gondot fordítanak, főleg hogy megelőzzék az iskolai lemorzsolódásukat és a személyes jövőt illető teljes motiválatlanságot. Az alapítvány évente tíz-tizenkét fiatalt anyagilag is támogat középiskolai tanulmányaiban, egy ösztöndíjprogram keretében. A „Lehetőségek Iskolájában” a nővérek helyi felnőtteknek segítenek a kimaradt általános iskolai osztályok pótlásában, a szakma vagy az érettségi megszerzésében. A munkanélküliségen is enyhítettek egy keveset: több arlói családanya is segédgyermeknevelői állást kapott a Befogad-lakban, sőt van testvérpár, akik itt „járták ki” a napközit, és most szintén a ház munkatársai.
Társak a törődésben
Az Elfogadlak Alapítványt vezető Rita nővér szerint ahhoz, hogy minél több lehetőséget tudjanak teremteni a családoknak, elsősorban figyelniük kell. Elengedhetetlen az akár évekig tartó ismerkedési folyamat. „Amikor egy háznál gyermek születik, nem hogy nem várnak hat hétig, mint a jólétben élő családoknál szokás, de egyenesen zokon veszik, ha néhány napon belül nem megyünk el meglátogatni és megáldani az újszülöttet. Korábban ha kézbe vettem egy ilyen pici csecsemőt, összeszorult a szívem, hogy az ő hátrányos helyzete már jóval a pólyáskora előtt elkezdődött. Meg kellett tanulnom, hogy én egy számomra világos, fenntartható struktúrában élek, és hogy bármit tehessek, ahhoz először azt a világot kell értenem, amiben ők mozognak: nem is elsősorban a cigányság kultúráját, hanem a szegénység kultúráját, amiből sok észérvekkel alá nem támasztható döntés vagy önsorsrontó szokás következik. Elsőre nehéz megérteni, hogy egy anya nem viszi iskolába a gyerekét, ha nem tud neki tízórait csomagolni. Nem könnyű feldolgozniuk azt sem, ha a gyerek előrébb jut a tanulásban, mint ők – ez ráadásul gyakran azt is jelenti, hogy a fiatal nem marad itt. De rengeteg érték van bennük amellett is, hogy a tanulásban, fejlődésben esetleg lemaradnak, vagy nehéz szociális helyzetet örökölnek. A legfontosabb üzenetünk az a gyerekek felé, hogy van helyük, van létjogosultságuk, van terük, vannak lehetőségeik, és mindebből nem fogynak ki. A másik, amit nagyon törekszünk átadni, hogy amit akarsz, hogy veled tegyenek, azt tedd te is a másikkal” – mondja Rita nővér.
Vannak holtpontok. Egy huszonéves fiú, akit gyerekként súlyosan bántalmaztak otthon, és akin a nővérek egy támogató család férfi tagjával vállvetve segítettek éveken keresztül, biztonságos lakhelyet és szakmaszerzést is elérhetővé téve neki, végül mégis kimaradt az iskolából. Miután az esetet fölidézte, Rita nővér körbemutat a kápolnában: „A legnagyobb küzdelmeink itt zajlanak, és ez rendben is van. Erre csak szociális munkásként nem lennénk képesek. Ha nem lenne Isten, ezt nem lehetne csinálni.” A nővérek napi zsolozsmája, a mindennap legalább egyórányi, havonta egynapi és évente egy teljes hétnyi kizárólag Istennek szentelt idejük Arló település statisztikákból kimutathatatlan erőforrása.
A nővérek nem „csak” magukat hozták a településre. Szolgálatukat önkéntesek is segítik, rövid távra, az iskolai közösségi szolgálat részeként, de akár egész évre is fogadnak fiatalokat – sőt, az arlói gyerekeknek szervezett táborokban még külföldi önkéntesek is rendszeresen szolgálnak.
A szegregátumokban élő családok társadalmihátránya belülről nézve leküzdhetetlennek tűnik, és sokszor a fiatalok inkább meg sem kísérlik a kitörést. A bizalmat megelőlegező hozzáállásnak és az alapítványt segítő, jobb módú családoknak ezért sorsfordító szerepük van. Rita nővér az egyik „lányuk” példáját említi, aki halmozottan hátrányos helyzetű gyerekként, kivételes erőfeszítései árán eljutott az érettségiig, és most jogi pályára készül – elszántsága mellett mindehhez több támogató család nyolc évig tartó állandó pártfogására is szüksége volt.
Az arlói családok többségében már több generáció számára természetes a barna ruhás, sötétkék-fehér fátylas szerzetes nővérek jelenléte. A helyiek mind nagyobb bizalma növekvő felelősséggel is járt, és ahogy egyre többen fordultak hozzájuk, a kisnővérek egyre inkább érezték a kapacitásaik végességét. 2020-ban ezért – Ráhel nővér szavaival élve – karácsonyélményt jelentett számukra, hogy hosszú távra Arlóra érkeztek a jezsuiták.
A Jézus Társasága a Felzárkózó települések nevű kormányprogram egyik megvalósító szervezeteként indított cigánymissziót Arlón, a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét-módszertanára alapozva – és a helyieknek a kisnővérek szolgálatából fakadó nyitottságára is építve.
A nővérek korábban is együttműködtek a jezsuitákkal – például az ösztöndíjprogram révén több arlói fiatal tanul a miskolci jezsuita gimnáziumban –, de most „az örömökben és a nehézségekben való osztozás lehetőségét” kapták ajándékba, ahogy Ráhel nővér mondja. A nővérek úgy élik meg, hogy a Jezsuita Jelenlét Program erősíti és ki is egészíti az ő munkájukat, hiszen a jezsuiták tevékenysége olyan területekre is kiterjed, amelyekre a kisnővéreknek nincs módja – ilyen például a baba-mama klub, az egészségügyi szűrővizsgálat megszervezése és megvalósítása, szociális alapellátás biztosítása a Jelenlét Házban, a családok otthonában végzett szociális munka vagy épp az élményalapú hangszeroktatás, a Szimfónia program. Utóbbinak egyébként éppen a Befogad-lak ad otthont, nem ritka, hogy egy-egy gyerek mondjuk Janka nővér udvari játékdélutánjáról ül be egy gitár vagy cajon mellé a jezsuiták zeneórájára.
Gazdagság Arlón
A szerzetesléttel együtt járó áthelyezések miatt a most Arlón élő hat nővér egyénenként eltérő időt töltött eddig a községben, még az 1994-ben az elsőkkel érkező Anna nővér is hosszabb-rövidebb megszakításokkal lakott itt. Ám a nővérek szerint Arló azt is belső formálódásra készteti, aki csak néhány napot tölt el a településen. „Ide nem lehet úgy belépni, hogy »én nem fogok megváltozni«”– Rita nővér fogalmaz így, szerinte őt az arlói szolgálat egyre nyitottabbá és rugalmasabbá teszi. Ráhel nővér a megajándékozottság örömét találta meg (újra) itt, és nemcsak azért, mert mint mondja, az arlóiak közvetlenek és vendégszeretők, vagy mert a híres tó épp azon a télen fagyott korcsolyázhatóra, mikor ő, a volt jégtáncos szerzetes ideérkezett, hanem mert a nem választott szegénység közelsége emlékezteti, mennyi mindent kapott és kap Istentől.
„Akikkel törődünk, azoknak az arcáról Isten néz vissza ránk. A napkeleti bölcsek aranyat, tömjént és mirhát vittek, és az élő Istent kapták – nagyjából ilyen arányokkal dolgozunk mi is”
– foglalja össze Rita nővér a szolgálatukat, mintegy Arló „saját” betlehemi jelenetét.
A kisnővérek a „tulajdonképpeni” betlehemesre minden évben, így idén is együtt készülnek a gyerekekkel. A Befogad-lakban ötvenfős pásztorjátékkal – jó pár „néma”, de nagyon lelkes pásztorral, csillaggal és angyallal – kezdődik a szenteste napja. Délután a tornateremben gyűlnek össze a feldíszített fa körül, gitáros dalokat énekelnek. A tülekedés a jászolnál hasonló ahhoz, mint mikor a focipályán lógnak fürtökben a labdát hozó önkéntesen a gyerekek, ahogy a nővérek mondják. Rendszerint szó esik a kisded Jézusnak adható ajándékokról is. „Annál azért többet nélkülöznek, hogy a csoki ilyenkor eszükbe jusson. De a gyerekek szemében a Jóisten gazdag, mert mindene megvan, amire szüksége van. Ezért szalma közé rejtett rajzot, éneket, rövid verset hoznak neki – olyasmit, ami csak önmagukból adható oda.” A budapesti plébániákról adományként érkező ajándékcsomagokat együtt bontják ki a családokkal, egyrészt mert sokszor meg kell mutatni, mi mire való, mivel hogyan lehet játszani, másrészt időt hagyva a közös örömre – mielőtt ki-ki hazatérne az otthonába.
Az – általában csak névleg – éjféli mise előtt a zsibongást a nővérház kis konyhájának, majd kápolnájának bensőséges csendje követi. A nővérek kihúzzák és meglepik egymást, kedves szokás szerint „telefonos ajándékot” adnak egymás családjának, felhívják őket, együtt énekelnek nekik. Az ünnepi vacsora előtt Szent Ferenc Kisnővérei tíz mécsest gyújtanak: az Atya, a Fiú és a Szentlélek imádására, Szűz Mária és Szent József tiszteletére, illetve békét és áldást kívánva mindenkinek az elöljáróktól, az apostolutódoktól kezdve Izrael népén át egészen önmagukig, „…ennek a szent vacsorának örömére, mely már előre jelzi azt a második asztalt, melyről az éjszaka közepén titokzatosan Krisztust vesszük magunkhoz. Hogy ezt és minden étkezést szeretetben, a szív örömében költsük el, míg asztalhoz nem ülhetünk Isten országában.”
Fotók: Pásztor Péter
