„Fontos, hogy ők is megajándékozottnak érezzék magukat”

Palóczné Kovács Beátával, a jezsuita önkéntesprogram vezetőjével beszélgettünk

“Az önkéntesség hatékony eszköz lehet ar­ra, hogy kilépjünk a megszokott kereteinkből, szembesül­jünk nehezebb élethelyzetekkel, és ez akár terápiás jellegű is lehet. Ráadásul az önkéntes a maga teljességében élhe­ti meg adottságait, használhatja képességeit, és reálisabb önismeret birtokában kompetensnek, értékesnek érezheti magát.”

1 Mi az első személyes élményed az önkéntes­ségről?

– Egyetemista voltam, amikor a Máltai Szeretetszol­gálat munkatársai megkértek, hogy egy diákcsapatot kí­sérjek Németországba. Tolmácsolnom kellett nekik. Ab­ban az időben nyíltak meg a határok, így ezzel az úttal nagyszerű lehetőséget kaptunk nemcsak egy másik kul­túra megismerésére, de megtapasztalhattuk a határtalan Európát is.

2 Két évtizede dolgozol a jezsuitáknál.

– Igen, pontosabban 2023 márciusában lesz húsz éve, hogy a jezsuitákhoz szegődtem. Tartalmas, „építke­zős” és változatos időszak volt ez. 2013-ban Forrai Tamás provinciális atya kérésére indítottam el a fejlesztési irodát, amely azóta is fontos háttérszolgálatot nyújt a különböző intézményeinknek kulturális, oktatási és felzárkóztatási területeken, de a lelkigyakorlatos munkáinkban is. Ezt a munkát segítettem öt éven át a Jézus Társasága Alapítvány kuratóriumi elnökeként is. Ez idő alatt a JTA elnyerte az Etikus Adománygyűjtő Szervezet minősítést, ami komoly mérföldkő egy civil szervezet életében.

3 Három szó az önkéntességgel kapcsolatban.

– Szabadon, örömmel, szeretettel. Fontos számom­ra, hogy megszólítva érezzem magam, és kész legyek adni valamit magamból, az időmből a közösségnek. Hogy ez sok vagy kevés, azt nem feltétlenül az én feladatom el­dönteni – majd megítélik azok, akik felé ezt a felajánláso­mat teszem.

4 Négy gyermeked van, főfoglalkozásodat tekintve családanyaként határozod meg magad. Az anyaság is egyfajta önkéntes munka?

– Nahát, az anyaságnak erre a megközelítésére nem is gon­doltam, de most, hogy kérdezed, igen. Önként és dalolva vágtam bele férjemmel ebbe az élethosszig tartó nagy ka­landba.

5 Mintha az önkéntesség a fiatalok között egyre népszerűbb, egyre természetesebb dolog lenne. Mi a helyzet az ötven pluszosok és a nyugdíjasok körében? Mennyire elterjedt az ő körükben az önkéntesség?

– Az önkéntesség a magyarok mindennapjaiban, de szem­léletében sem gyökerezik olyan mélyen, mint Nyugat-Eu­rópában. Ennek megvan a maga történetisége: gondoljunk arra, hogy az önkéntes munkának a rendszerváltozás után meg kellett szabadulnia a kommunista szombatok, a tár­sadalmi munka attitűdjétől. Nyáron Skóciában járhattam, ahol meglepődve tapasztaltam, hogy rengeteg nyugdíjas dolgozik önkéntesként. Ez szembeötlő különbség volt az itthoni tapasztalatokhoz képest. Ugyanakkor azt is elmond­hatjuk, hogy mára a társadalom széles rétegét érinti az ön­kéntesség, az elmúlt időszakban egyre több fiatalt. Az is­kolai közösségi szolgálatnak köszönhetően az önkéntes munka ma már egyre természetesebb a diákok számára, így rácsodálkozhatnak, ők is mennyi mindennel ajándékoz­hatják meg a világot.

6 Hat. Egy szójátékkal élve: hat-e az önkéntes munka azokra, akik maguk is súlyos problé­mákkal küzdenek? Vagyis lehet-e az önkén­tesség terápiás eszköz?

– Úgy gondolom, az önkéntesség hatékony eszköz lehet ar­ra, hogy kilépjünk a megszokott kereteinkből, szembesül­jünk nehezebb élethelyzetekkel, és ez akár terápiás jellegű is lehet. Ráadásul az önkéntes a maga teljességében élhe­ti meg adottságait, használhatja képességeit, és reálisabb önismeret birtokában kompetensnek, értékesnek érezheti magát. Ugyanakkor nagyon nem mindegy, milyen jellegű és fokú az a bizonyos probléma. Mert lehet, hogy a „terá­pia” útján nem az önkéntesség, hanem egy szakember fel­keresése az első lépcsőfok…

7 A hetedik napon… Miből töltekezik az, aki ilyen munkát vállal?

– Számomra a hét minden napján hatalmas muníci­ót ad az, ha a munkám nyomán mosolygós, hálás arcokat látok, előmozdítója és tanúja lehetek szép kezdeményezé­seknek, mindennek, ami összeköt.

8 A nyolc a teljesség és a tökéletesség száma. Mitől lesz jó egy önkéntesrendszer?

– Könnyebb dolgom lenne, ha ezt egy-két év múlva kérdeznéd meg, amikor már rendszerben látom a jezsui­ta művek köré szerveződő önkénteseket. Az ignáci hagyo­mányra építő program felépítése a cél, amely jól ismeri a külső és belső igényeket, a kihívásokat, az elvárásokat, és kellőképpen rugalmas. Olyan rendszer, ami összeköt és nem elválaszt, ami maga is ad.

9 Mit gondolsz: kilenc vagy egy híján tíz? Félig tele vagy félig üres a pohár?

– Hajlamosak vagyunk borúlátóan, sötét szemüve­gen át nézni a dolgainkat, életünket. Pedig ha a nehézsé­gekben tudatosan lehetőséget és kihívást látunk, alkalmat a kreativitásra, akkor mindjárt könnyebben és örömtelib­ben lehet játszani az élet játékát. Egyszóval: határozottan félig tele a pohár.

10 Szeptember elején, azaz már több mint tíz hete kért fel Vízi Elemér tarto­mányfőnök a jezsuiták önkéntesprog­ramjának megszervezésére. Hogyan alakul ez a munka?

– Jelenleg a tervezés időszakában vagyunk. Az önkéntese­ket és az őket fogadó jezsuita műveket is támogató prog­ram kialakításához az eddigi tapasztalatokat szeretném felmérni, hisz a jezsuiták nem most kezdtek el önkénte­sekkel foglalkozni. Arra is kíváncsi vagyok, kik azok, akik a jezsuitáknál önkéntes feladatokat vállaltak, hogyan és milyen hívásra kapcsolódtak be a munkába. Terveink kö­zött szerepel egy képzési és szolgáltató központ kialakítá­sa. Ugyanakkor számunkra fontos a kapcsolódás egymás­hoz és más önkéntes szervezetekhez, ezért a munkánkban hálózatépítésre is törekszünk. Ez még mind a jövő zenéje, de az sem titok, hogy a szervezés során az országhatáron túlra is szeretnénk kitekinteni.

Fotó: Pásztor Péter