Ferenc pápa csíksomlyói látogatása egy – II. János Pál pápa által tett – ígéret örömteli beváltása volt. És alkalom Berecz András számára az elmúlt négy évtized csíki zarándoklatainak áttekintésére. Az ének- és mesemondó a pápai szentmise hétvégéjén három előadóesten is elmesélte, miért érdemes Isten bolondjának lenni, és szabad-e nevetni a templomban.
A pápai mise hétvégéjén Csíkszeredában a Segítő Mária katolikus gimnázium dísztermében adott elő Isten bolondjairól. Ahol máskor misét tartanak a középiskolásoknak, most tréfás meséket mondott. Egy pulpitus mögül nevettette az embereket. Nem esett zavarba ettől a helyzettől?
Voltam már hasonló helyzetben. Először Szegeden próbáltam ki, a „Ferences esték”-en. Ez valamikor a nyolcvanas években volt. Akkor még izgultam is kicsit. Nem pontosan tudtam, miben vagyok, de éreztem – s tán a meghívók, a ferences barátok is –, hogy ez itt most valami különös kísérlet. Nem is tudom, hol láthattak, s mi alapján döntötték el, hogy beeresztenek a templomba. Énekeltem s meséltem én Szegeden egyetemi klubban, könyvtárban, kocsmában is. Talán valamelyiken bent ült valamelyikük, s úgy eldőlt a sorsom, irány a szószék?
A saját bőrén tapasztalhatta meg, szabad-e a templomban nevettetni…
Mindig érdemes felmérni, kik hallgatják az előadást. Vannak, akik már az elején nevetnek, mások még az est végén is félve mosolyognak, vajon szabad-e. És persze akad olyan is, aki megbotránkozik, mérgesen méreget. Ha ilyet látok, lejjebb veszem én is. Valami igaza neki is van, biztos. A nagy leckét nekem is sokat kellett s tán kell is még tanulnom: meddig mehet el a tréfa, hol a móka határa? Vagy másképpen: megérezni, Weöres Sándor iskolájába kucorodva, hogy hol van a „rajtunk” és hol van a „bennünk”. Ő írta: „Isten rajtad: végtelen könny; Isten benned: végtelen mosoly.” Könny és mosoly! Isten egyik szeme sír, másik nevet? Melyiket látjuk meg a ködön át…? Főleg ifjúkoromban sokszor kellett szégyelljem magam. A mókamester, mikor belejön, olykor eszét (ízlését) veszti. Megszokja, hogy a tisztelet neki nem igazi hangneme.
Tisztelet és humor nem is könnyen férnek meg egymás mellett. Ezért a tiszteletlenség, szentségtelenség nagy kísértése.
Shakespeare idősebb hercege az Ahogy tetszikben, miután az okos bolondot a bölcs ellenében egekig magasztalja, meg is bírálja: „…Ami dagadt fekélyt, ért nyavalyát fölszedett veled a szabadosság, mind ráokádnád a világra.” A teljes igazság talán a levegőben van. Változik az emberiség, minden változik, az állandó is mozgásban van. A megszólalás, a hangnem új fajtáit keresi az örök igazság is. Hiszem s látom, hogy a mosoly, a derűs hangvétel sokak megszólításában eredményes és pótolhatatlan.
(fotó: Eöri Szabó Zsolt)
(…)