Hová tart a technológia?

A generatív mesterséges intelligencia és a jövő perspektívái

Egy későbbi századból visszatekintve korunkat valószínűleg úgy fogják nyilvántartani, mint a generatív mesterséges intelligencia megszületésének időszakát. Vajon azoknak lesz igazuk, akik osztatlan lelkesedéssel üdvözlik a változásokat, vagy inkább azoknak, akik világvégét idéző (disztópikus) előrejelzéseket tesznek? Ilyen széles skálán mozgó vélemények között nehéz eligazodni.

Bár a jelenleg zajló folyamatokat (tör­ténelmi távolság híján) lehetetlen meg­ítélni, minden jel arra mutat, hogy az információs és technológiai forra­dalom azon (korai) fázisában élünk, amely „hódító útjára indította” a gépi „intelligenciát”. Sokakat izgat a kérdés, mit hoz a jövő. A közelmúltban kény­telenek voltunk megtanulni néhány új keletű kifejezést – ilyen például a gépi tanulás, az algoritmus vagy legújabban a nagy nyelvi modellek –, ám mind­ez csak a kezdet. Az új technológiák máris rohamléptekkel alakítják át az életünket, a szakemberek szerint pedig további elképesztő lehetőségeket tar­togatnak. Persze egyre több szó esik a veszélyekről is. Írásomban arra vál­lalkozom (bár a lehetetlennel határos), hogy néhány szempontot adjak a tájé­kozódáshoz.

„Okos” telefon?

Kezdjük talán messzebbről: íme egy gondolatkísérlet. Vajon mit szóltunk volna, ha az 1970-es években egy jövő­ből visszaért időutazó a következő jós­lattal áll elénk: egy frissen feltalált esz­köz révén az emberiség nagy részének nemsokára lehetősége lesz a fizikai tá­volságtól függetlenül gyorsan és haté­konyan kommunikálni, valamint egy­mással együttműködni is? E „kütyü” segítségével hozzáférhetünk az emberi­ség csaknem teljes tudásához, és képe­sek leszünk bámely információt (ada­tot, zenét, filmet, a megjelent könyvek jó részét, újságokat és szakcikkeket stb.) szinte azonnal előkeresni. Az sem lesz akadály, hogy bármely szöveget bármely tetszőleges nyelvre másodpercek alatt lefordítsunk.

_____________________________

Nos, ez az eszköz ma a ren­delkezésünkre áll: ott van mindannyiunk zsebében. A szak­emberek (és az őszinte sci-fi-írók) rendszerint megvallják, hogy valóban álmodoztak ilyesmiről, de azt gondolták, sok­kal hosszabb időbe telik majd a kifejlesztése.

_____________________________

Azt azonban még éppen csak kezdjük kapiskálni, hogy az új eszköz mi­lyen hatással lett az oktatásra, a kutatásra, valamint a kultúra és a gazdaság működésére.

A technika kétélű kardja

De vajon csupa jó hír a technika haladása? A jelenségnek kétségkívül létezik negatív olvasata is. Ha például a hetve­nes évekbe visszatért jövőutazó arról is beszámolna, hogy ez a varázslatos eszköz (amelynek ötven év elmúltával az emberiség nagyobbik hányada a birtokában van) kapcso­lati és figyelemzavart okoz a gyermekeinkben, néhány egy­szerű (közösségi médiának nevezett) applikáció révén akut érzelmi válságot okoz a kamaszok körében, a felnőtt lakos­ságot pedig figyelemzavarral, valamint kóros stresszel és alvásproblémákkal fenyegeti, ugyanilyen lelkesek lettünk volna? Igaz ugyan, hogy tökélyre fejlesztettük a pascali ér­telemben vett „szórakozást/elszórakozást” (divertissement), de már az eddigi változások is azzal fenyegetnek, hogy el­veszítjük az élet értelmét és az élvezetére való képességet (nem is beszélve az Istennel való kapcsolatról: az imáról és a szemlélődésről). Mit szólnánk, ha az illető időutazó arra is felhívná a figyelmünket, hogy az új technológia ré­vén kiszolgáltatottá válunk a manipulációval és az illegális adatgyűjtéssel szemben (hiszen a titokzatos eszköz „ismeri” a bankkártyánk számát, „olvassa” a leveleinket, „számon­tartja” a földrajzi koordinátáinkat, sőt – ha megbízzuk vele – még akár a naponta megtett lépéseinket is „megszámol­ja”).

_____________________________

Ki gondolta volna, hogy korunk legmeghatározóbb ta­lálmánya, a közösségi média kommunikációs „buborékba” („visszhangkamrába”) zár bennünket, ahol már csak a saját véleményünket halljuk vissza, s ezzel soha nem látott mér­tékűvé fokozza a társadalmi megosztottságot?

_____________________________

Bizony, az az eszköz, amelyet „okostelefonnak” nevezünk, igencsak ellent­mondásos hatást keltett: globális információs hálóval kötött össze bennünket, ám ebbe mintha mi magunk is belegaba­lyodtunk volna. Felébresztette lelkünk legrosszabb démonait (erőszak, pornográfia), ráadásul olyan nehéz letenni, hogy epidémia mértékű függőséget okozott. Vajon még mindig van kedvünk az ünneplésre?

Kiszolgált ízlések

És ennek a történetnek még éppen csak a legelején tartunk. A közösségi média eddig még voltaképpen rendkívül pri­mitív eszközökkel dolgozott. Lényegében az adta a varázsát, hogy a keresőmotorokat úgy programozták, hogy a koráb­bi kattintásainkat figyelembe véve, az érdeklődési körünk alapján ajánlják a hírportálok cikkeit vagy éppen a soron következő YouTube-videókat. Az online világ már ezzel is elképesztő hatalomra tett szert felettünk: nem csupán ké­pes ott tartani bennünket a képernyő előtt, de manipulálja a nézeteinket, polarizálja a politikai diskurzusainkat, aláássa a mentális egészségünket, valamint destabilizálja a demok­ratikus társadalmainkat. (Nota bene: az amerikaiak – bár a történelem legfejlettebb információs-technológiai társa­dalmában élnek – máig nem tudnak megegyezni arról, hogy ki nyerte a legutóbbi elnökválasztást, reális veszély-e az ég­hajlatváltozás, és hasznos dolog-e be­oltatni magukat a Covid–19 ellen…) Pedig egészen a legutóbbi időkig még csak ember által előállított információs tartalmakkal volt dolgunk. Nemrégi­ben azonban valami lényeges változás következett be.

 …az új technológia ré­vén kiszolgáltatottá válunk a manipulációval és az illegális adatgyűjtéssel szemben (hiszen a titokzatos eszköz „ismeri” a bankkártyánk számát, „olvassa” a leveleinket, „számon­tartja” a földrajzi koordinátáinkat, sőt – ha megbízzuk vele – még akár a naponta megtett lépéseinket is „megszámol­ja”). (Fotó: iStock)

A „következő nagy dobás”

2022. november 22-én egy egészen új technikai találmány vált széles körben hozzáférhetővé, amelynek jövőbeli ha­tásáról egyelőre csak annyi biztos, hogy a korábbiaknál jóval nagyobb felfordu­lást fog okozni. Az OpenIA kaliforniai induló vállalat hozzáférést biztosított a ChatGPT elnevezésű „mesterséges intelligencia” által támogatott „nagy nyelvi modellhez”. Ezzel új fejezet nyílt a technika történetében. Az alkalma­zásra öt napon belül egymillióan re­gisztráltak, két hónap leforgása alatt pedig a felhasználók száma megha­ladta a százmilliót. Ezzel a Chat-GPT „minden idők leggyorsabban növekvő fogyasztói alkalmazásává” vált (a Face­booknak/Metának ugyanezen szám el­éréséhez négy és fél évre volt szüksége, és még a TikToknak is kilenc teljes hó­napba telt ugyanez az eredmény). De vajon mit tud ez a chatbot, amely a tel­jes ismeretlenségből szinte egyik nap­ról a másikra a világ jövőjének egyik potenciálisan kulcsfontosságú szerep­lőjévé lépett elő?

Lélegzetelállító ütemű fejlődés

A ChatGPT az úgynevezett generatív mesterséges intelligencia egy példánya, amely emberhez hasonló gondolati tar­talmak létrehozására képes, egyszerű­en azon az alapon, hogy az interneten találtható óriási mennyiségű szöveges, valamint kép- és hangalapú informáci­óval tanították be.

_____________________________

Az emberiség törté­netében először vált lehetségessé, hogy felhasználóként (bár egyelőre csak írás­ban) közvetlen kapcsolatba lépjünk egy nagy teljesítményű (nem biológiai, hanem szilikonala­pú) „intelligenciával”. Párbeszédbe léphetünk és cseveghe­tünk „vele”, „ő” pedig készséggel válaszolgat a „neki” feltett kérdéseinkre.

_____________________________

Mindenkit meglepett, hogy a chatbot milyen komplex feladatok végrehajtására képes. Mivel „megtanul­ta” („meghekkelte”) az emberi nyelvet, információval tud szolgálni bármely nyelven és bármely tetszőleges témáról, amelyről az interneten valaha is szó volt. A legmeglepőbb sajátossága azonban az, hogy mindezt „kreatív módon” te­szi: képes önálló szövegeket, képeket és videókat létrehoz­ni. Ez tette az OpenAI-t páratlan sikerű kezdeményezéssé. Ráadásul a ChatGPT nem a fejlődés utolsó állomása, csak egyike az első lépéseknek. Megjelenése óta szinte hetente jelennek meg az újabb és újabb fejlesztések (a Google piac­ra dobta a Bardot, a saját chatbotját, amely a keresőmotor­ját hivatott segíteni, és háromszázmillió dollárral beszállt az Anthropicba is; hozzáférhetővé vált a GPT-4, amely a koráb­bi modellnél is nagyobb teljesítményű; szintén a Google ki­hozta a PaLM 2-t; és a Baidu is – amely a kínai Google-ként ismeretes – jelentkezett egy Claude elnevezésű chatbottal). Röviden tehát: a nyilvánosság terébe lépett egy olyan (nem közvetlenül emberi) „intelligencia”, amely meglepő szín­vonalon (és egyre jobb minőségben) képes kreatív módon szövegeket „írni” (például iskolai esszéket vagy szakdolgo­zatokat is), „lefordítani” őket, továbbá képeket „rajzolni”, ze­nét „szerezni”, sőt számítógépes programokat is könnyedén „létrehoz”. Mindez csupa jó hír volna?

Vagy inkább visszalépés?

Mielőtt azonban átadnánk magunkat az eufóriának, meg­jegyzendő, hogy a program nem működik hibátlanul: időn­ként „hallucinál” (vagyis „képzelődik”, hamis dolgokat állít), ráadásul a probléma nem látszik egykönnyen kiküszöböl­hetőnek. További gond, hogy ijesztően könnyű vele „fake” képeket, hangokat és videókat is gyártani (deep-faking). A le­hetőség máris felkeltette a bűnözők érdeklődését: az ame­rikai Federal Trade Commission (Szövetségi Kereskedelmi Bizottság) jelentése szerint a tavalyi évben az Egyesült Ál­lamokban máris tizenegymillió dollár értékben követtek el csalást olyan módon, hogy a „mesterséges intelligencia” se­gítségével utánozták valakinek a hangját, vagy mozgóképes avatárt készítettek róla, és így csaltak ki pénzt a gyanútlan hozzátartozókból. Ha tehát a jövőben nem látunk valakit szemtől szemben, többé nem bízhatunk az önazonosságá­ban? Úgy tűnik, ez a helyzet.

_____________________________

A legnagyobb veszélyforrásnak azonban nem is a szerződéshamisításhoz és az adócsaláshoz segítséget nyújtó „mesterséges intelligencia” látszik, hanem az, amely intim kapcsolatokat utánoz valódi emberekkel.

_____________________________

Daniel Dennett amerikai filozófus szerint a dolog egyáltalán nem vicces, voltaképpen inkább a civilizációnkat fenyegető jelenség. Mintha új hangsúlyokkal vetődne fel a régi kérdés: mit jelent embernek lenni?

Mire vezet mindez?

Még a szakemberek (filozófusok, teológusok, történészek, jogászok, közgazdászok stb.) véleménye is megoszlik azzal kapcsolatban, hogy voltaképpen mi is történik a „mester­séges intelligencia” belépésével (vagy egyenesen betörésé­vel) a kultúránkba. Egyesek kicsinyíteni igyekeznek a dolog jelentőségét, és kézlegyintéssel próbálják elintézni a dol­got. Szerintük ez is csak olyan csoda, amely három napig tart: az emberiség kétszázezer éves történelme során na­gyobb traumákat is átélt már. Mások mintha az ellenkező irányban sarkítanának. Ők a tűz használatba vételének, a kerék vagy az írás feltalálásának jelentőségéhez hason­lítják a „generatív mesterséges intelligencia” elterjedését, és apokaliptikus képet festenek a jövőről (az oktatás lehe­tetlenné válik, tömegek válnak munkanélkülivé, és kihal – vagy éppen „megistenül” – az emberiség).

Egy kiegyen­súlyozottabb szemlélet szerint a kétségbeesett vészmadár­kodás éppúgy hamis alternatíva, mint a nemtörődömség. Bár a jövő elvileg beláthatatlan – és jószerével analógiáink sincsenek annak modellezésére, ami következik –, néhány jóslat felelősséggel megkockáztatható. Úgy tűnik, valóban történelmi léptékű változás előtt állunk. A „mesterséges intelligencia” – ha nem pusztít is el bennünket – néhány évtizeden belül soha nem látott mértékben átalakítja majd a gondolkodásunkat és az életvitelünket: felforgatja az oktatási rendszert és a tudomány világát (megkérdőjele­zi a szellemi munka olyan alapfogal­mairól alkotott elképzeléseinket, mint a kreativitás, a szellemi tulajdon vagy a szerzői jogok, és új pedagógia beve­zetésére lesz szükség az általános is­koláktól az egyetemekig); szükséges­sé teszi az egészségügy átszervezését (és megváltoztatja az emberképünket); átalakítja a gazdaságot (főleg a mun­kaerőpiacot, amivel alaposan feladja a leckét a közgazdászoknak és a poli­tikusoknak); megváltoztatja a politikát is (válságba hozva a demokráciát) és a hadviselést (mesterséges intelligenci­án alapuló fegyverrendszereket hoz lét­re); végül, de nem utolsósorban pedig kihat az emberi gondolkodás egészé­re (arra, hogy mit tekintünk „valóság­nak” és „igaznak”).

E hatás várhatóan a technokrata (kalkulatív, manipulatív, merkantilista) szemlélet további erősö­désének irányába mutat majd. A meg­felelő válasz minderre nem a kétség­beesés, hanem az események nyomon követése, a felkészülés és a felelős cse­lekvés lesz.

(Folytatjuk.)


Megosztás