– Egy éve vagy a közösséged hivatásgondozója.
– Közösségünk jövője szempontjából a hivatásgondozás kulcsfontosságú terület. Szükségem volt néhány hónapra, hogy valóban „beleálljak” a feladatba, mert egyszerre volt vonzó és ijesztő. Sok a munkám, ami kibővült ezzel a felelősséggel, de addig nem kezdtem el, amíg meg nem láttam benne Isten akaratát. Minden ember a szívében hordja az Istentől jövő és felé vezető életet, ebben nekem az a hívásom, hogy az élet felé segítsem azokat, akiket Isten rám bíz. Segítem a döntést, hogy valakit a szerzetesség vagy a házasság felé hív-e Krisztus. Gyakran azokra a lelki akadályokra, félelmekre kell ránézni, amelyek nem engedik, hogy valaki elinduljon a saját útján. Az Emmausz hivatáskereső programunk tapasztalatai alapján azt látom, hogy olyan lányok keresnek bennünket, akik alapvető keresésben vannak, például abban, hogy hol a helyük az életben. Kevesen jönnek kristálytiszta, letisztult kérdésekkel. A hivatáskereséshez kell egyfajta bátorság is. Most azon dolgozom, hogy újfajta, dinamikusabb, akár sportosabb programokat is kínáljunk a jövőben.
– Majdnem két évtizede vagy szerzetesnő. Mi tart meg a hivatásodhoz való hűségben?
– A hűség, ami minden nehézség ellenére természetes, ott volt a családomban. Olyan, mint a levegő, amit beszívunk. Később, felnőtt fejjel láttam csak meg, hogy ezáltal milyen értékes ajándékot kaptam a szüleimtől, hogy az ő hűséges kapcsolatukban élhettem, hiszen ez alapvető biztonságot és bizalmat nyújtott számomra. Amikor a szerzetesség vágya megjelent a szívemben, azt a meggyőződést vagy inkább tapasztalatot kerestem, hogy Isten meg tudja-e adni azt a boldogságot, amit a szüleimnél láttam. Ezért egy évet szántam arra, hogy „megfigyeljem” Istent, lehet-e valódi társam, ami után visszatekintve fedeztem fel, hogy ez volt életem addigi legboldogabb éve. Isten van, hűséges, és megtart.
– Három kedvenc könyved, olvasmányod.
– Mustó Péter Csendben születik az élet című könyvét gyakran forgatom. Különösen Péter atya azon „tételmondata” ragadott meg, mely szerint az a legfontosabb, hogy az élet sikerülni akar. Ez a gondolat nagyon sok nehézségen átsegít. A közelmúltban olvastam Edith Eva Eger A döntés című kiváló könyvét. A szerzőt tizenhat éves korában családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Túlélte, és sok embernek segít feldolgozni a traumáit. Szeretem a Harry Potter-könyveket is, amiket nagyon praktikus okokból kezdtem el olvasni. Ugyanis részt veszek a MAGIS, a Szent Ignác-i lelkiségen alapuló nemzetközi ifjúsági program szervezésében, s ehhez szükség volt arra, hogy felfrissítsem angoltudásomat. Így kerültek a kezembe eredeti nyelven ezek a regények, amiket alig lehet letenni, olyan olvasmányosak.
– Négytagú közösségben élsz.
– Szerzetesi közösségemet áldásnak élem meg. Nagyon családias a hangulat. Van tér és idő egymásra figyelni, segít, hogy hasonlóan látjuk a világot, egy az irányultságunk, közös a küldetésünk. Ha valami történik körülöttünk, az valahogyan együtt rezdül bennünk. Talán az adja a közösségünk erejét, hogy figyelünk egymásra, teret engedünk a másiknak. Jellemző ránk a segítőkészség, próbáljuk szem előtt tartani a másik javát. A karantén embert próbáló időszaka nagyban erősítette a kapcsolatainkat, hiszen sok időt töltöttünk együtt.
– Öt év egyetem után döntöttél úgy, hogy szerzetesnő leszel.
– A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem marketing szakán szereztem közgazdász képesítést. Ezt követően jelentkeztem a Jézus Szíve Társaságába. Informatikai gimnáziumba jártam, alapvetően három szak érdekelt, amikor azon gondolkodtam, merre tanuljak tovább. A pszichológia, a jog és a közgazdaságtan között hezitáltam. Mivel meglehetősen gyakorlatias ember vagyok, azt tartottam szem előtt, hogy olyan szakmát tanuljak, amivel jó munkahelyet lehet találni, és szerettem utazni. Ezért döntöttem végül is a marketing mellett.
– Hat évig dolgoztál az INIGO csoportban. Ez egy jezsuitákból és Szent Ignác-i lelkiségű szerzetesnőkből álló, lelkigyakorlatokat adó közösség, amelynek tagjai fiatal felnőtt társaikkal együtt szolgálnak.
– Számomra ez igen kiemelkedő időszak volt. A csoport jelmondata – „Isten munkatársai vagyunk” (1Kor 3,9) – nagyon érezhető, megélhető ebben a csapatban. Végig megéltem Isten közelségét. Számomra különösen fontos munka lett a kedd esti INIGO-imaestek szervezése. Az elődöm így adta át nekem: „Úgy tekints rá, mint a saját gyerekedre.” Ez sikerült is, fejlődött, változott a program, saját zenekarunk alakult. Évközi időben hetente ötven fiatal jár az imákra, adventben és nagyböjtben pedig gyakran megtelik a Jézus Szíve-templom. A vírushelyzet alatt a fiatalok kérték, hogy folytassuk online. Az iskola- és a húsvéti missziókat is nagyon szerettem, egy-egy ilyen hétvége húsz-harminc ember összefogásán alapult.
A MAGIS szervezésében való részvétel is fontos számomra. 2014-ben, Budapesten vettem először részt benne, rögtön megfogott a program dinamikája, mélysége, ereje, a találkozások lehetősége. A 2016-os litvániai MAGIS során mexikói, paraguayi és argentin társainkon keresztül tapasztaltam meg a krisztusi barátságot. Az idei évre tervezett nagy nyári MAGIS-programot mi, magyarok szerveztük. Márciusra már hetvenszázalékos készültségnél ért bennünket a koronavírus, s egy évvel elhalasztódott a program.
– Idén nyáron hét napot töltöttél az ausztriai Mariazellben.
– Közösségünk fenntart ott egy zarándokházat, ahová már szinte hazajárunk. Mária nagyon fontos személy a lelki életemben, ezért minden évben egyszer elmegyek egy Mária-kegyhelyre, hogy hálát adjak szeretetéért, támogatásáért. Isten az élet hordozója, és hálás vagyok, hogy ebben Mária milyen jelentős segítő szerepet játszik. A kegyhelyek kisugárzása, Isten kézzelfogható jelenléte nagyon megerősít a lelki életemben.
– Miért lehet viccesen úgy fogalmazni, hogy a síelés a nyolcadik szentség?
– Tavaly egy csoport fiatallal elmentünk síelni Mariazellbe, ahol MAGIS-jellegű dinamikára építettük a programot: a reggeli lelki impulzust követően egész nap síeltünk, majd szentmise következett, a napot MAGIS megosztó kör és examen zárta. A síelés dinamikussága, a csodálatos természet, a csapat nagy élményt jelentett mindannyiunknak. Könnyű volt felfedezni Isten jelenlétét, nagy közösséget és mélységet éltünk meg együtt. A résztvevők az idei hetet már „szent síelésnek” nevezték el.
– Az év kilencedik hónapjában járunk. Hogyan élted meg ezt az évet eddig?
– Sokkal jobb, mint amire számítottam. Alapvetően nagyon aktív, pörgős ember vagyok, számos dolgot szeretek csinálni párhuzamosan, és nehezen látom be, hogy ez túl sok. A vírus okozta karantén abban segített, hogy leálljak, arra figyeljek, ami van, ami fontos. Azt tanulom, hogy nem az elvégzett munka mennyisége számít. Inkább legyen kevesebb, de jelenjen meg benne az élet. Azt tanulom, hogy nem lehet folyamatosan nagy fordulatszámon pörögni.
– Miben változtál a tíz évvel ezelőtti önmagadhoz képest?
– Tíz éve még az örökeskü előtt álltam. Már túl voltam a szerzetesi élet első, „rózsaszín ködös” időszakán, éltem a hétköznapok valóságát. A hitem volt próba alatt. Ez a periódus arról szólt, hogy erősen fogjam Isten kezét. A megpróbáltatások időszaka volt számomra, de ha utólag belegondolok, sokat növekedtem ekkor a szeretetben. Megtapasztaltam, hogy valóban minden kegyelem. Régebben jobban támaszkodtam a magam adottságaira, az erőmre, mert tudtam, hogy erős vagyok. De miután megtapasztaltam a gyöngeségemet, és találkoztam az erős, hűséges, irgalmas Istennel, aki hordoz engem, rájöttem, hogy ő az én erőm forrása. Az elmúlt évtizedben talán több tér nyílt Istennek, több tér az emberségre, szeretetre. Régen nagyon tudtam, hogyan kell, hogy történjenek a dolgok, most már el tudom fogadni, hogy úgy is jó lehet valami, ha nem úgy lesz, ahogyan szeretném. Ennélfogva talán könnyedebb is lettem, rájöttem, hogy nem kell annyira „belefeszülni” a feladatokba. Az örökesküm előtt elvégzett harmincnapos Szent Ignác-i lelkigyakorlat nagyon segített Isten ilyen irányú működésének felismerésében, nagy hála ébredt bennem. Láttam, hogy Isten hogyan működik, és az élet sikerülni fog, mert sikerülni akar. Nekem csak annyi dolgom van, hogy ezt a működést megengedjem.
Fotó: Hegedüs Márton
A cikk A SZÍV Jezsuita Magazin 2020. szeptemberi számában jelent meg, ide kattintva belelapozhat, megvásárolhatja, vagy akár elő is fizethet a lapra!