„Íme, hitünk szent titka” – hangzik el minden szentmisében az átváltoztatáskor. De pontosan mit is értünk ezen, illetve személyesen mit jelent nyolc jezsuitának?
Forrai Tamás – a torontói Szent Erzsébet-egyházközség plébánosa
A titokkal nehezen kezdünk bármit egy olyan világban, amelyben ez sokak számára a „még meg nem fejtett” dolgokat fedi le. Pedig titok a szeretet és a szerelem, a jó és a jóság is. Nem azért, mert nem értem, hanem mert minél inkább belemerészkedem, annál mélyebb lesz. Hitünk szent titkának megértéséhez így több kell, mint a fejünk. Az értelem nem az egész ember. A misében persze oly gyakran egyszerűen figyelmetlenül átsiklunk e részen, rutinból válaszolunk rá. Pedig amit itt kimondok, azt minden érzelmemmel, akaratommal, hitemmel kellene kimondanom, hogy az eucharisztia valóban ajándékká, személyes élménnyé, valóságos megtapasztalássá váljék számomra.
Vértesaljai László – a Vatikáni Rádió munkatársa
Abban a megszentelt, „színében átváltozott” falat kenyérben és korty borban benne rejlik Isten minden iparkodása, hogy nekünk, a törékenynek, aki csak tól–ig ér és ért, valahogyan, valami megfoghatóba belegyömöszölje önmagát, teljes valóját. S ez a megfogható, ez a „vegyétek, egyétek és igyátok”, ez a „hitünk szent titka” valójában Isten-foglalat. Jó tömény, sűrű Isten! Égő csipkebokor, az Isten név szótlan tetragramja, a próféták jövendölése, kuporgó Logosz-magzat, kiáltott Szó, kitártan fölmeredő néma Test. Isten szelíd, alázatos, ehető-iható szeretete. Igen, méltatlan kezeinkből kikerülő eledel. Minden kis ütött-kopott tabernákulum hűséges lakója. Akarja, hogy együk és igyuk. Áradni, élni és éltetni akar bennünket… Letérdelek előtte. Ámen!
A Jezsuita Nyolcas rovatunk teljes tartalma A Szív áprilisi számában olvasható
