A magyar történelem egyik legismertebb eseménye az 1526-os mohácsi ütközet, amelyre emlékezve rendszerint II. Lajos király halála, a Magyar Királyság katonai veresége és az ország későbbi három részre szakadása áll a középpontban. Kevésbé ismert azonban, hogy a csatatéren a magyar egyház vezetői rendkívül nagy számban képviseltették magukat.
A Szív 2026. július-augusztus
Az egyház Mária igenjével kezdődik
A modern katolikus egyháztan egyik legjelentősebb felismerése, hogy az egyház nem érthető meg kizárólag intézményi, szociológiai, jogi vagy történeti kategóriák alapján. Az egyház nem egyszerűen szervezet, nem pusztán jogi struktúra, nem csupán tanító és kormányzó intézmény. Mindenekelőtt misztérium, Isten üdvözítő tervének történelmi és szentségi megjelenése. E misztérium mélyebb megértésére tette az egyik legnagyobb
hatású kísérletet Hans Urs von Balthasar svájci teológus, amikor kidolgozta az úgynevezett Mária-elv és Péter-elv tanítását.
Szent Ignác valódi arca
Jókai Mór az 1850-es években lett igen felkapott író, ekkor kezdett el utazgatni, hogy regényeihez ihletet találjon, útirajzait pedig az első magyarországi illusztrált hetilapban, a Vasárnapi Ujság hasábjain tette közzé. 1858-ban több részben jelentette meg a magyar Tempevölgyről, azaz a Balaton-vidékről szóló „táj- és utiképeit”, ekkor számolt be arról, hogy a tihanyi bencés kolostorban található „Loyolának viaszképe, mi annak halotti arczáról lön eredetileg levéve, mint ezt az átadó hiteles okirat bizonyítja”. Jókai ezt a latin nyelvű dokumentumot is közli, sőt, egy bájos rajzocska segítségével bemutatja a becses ereklyét az olvasóknak. Tulajdonképpen ez az 1556. július 31-én készült viaszlenyomat őrzi leghitelesebben Ignác arcvonásait. De mit keresett Tihanyban?
Az Út is jön felénk
Isten nem tömeggyártásban gondolkodik – vallja Nagy Bálint SJ, aki több mint tíz éven át a jezsuiták hivatásgondozójaként segített fiatalokat életük nagy döntéseinek meghozatalában. Most, hogy lezárul e szolgálata, arra kértük, idézze fel a legfontosabb tapasztalatokat: hogyan változott a hivatáskeresők világa, mi vonzza ma a fiatalokat a szerzetesi élethez, és mit jelent számára személyesen elengedni ezt a feladatot. Szó volt még a sportól, a lelki életről és arról, hogy az élet mozgásban van. Continue reading „Az Út is jön felénk”












