A gimnázium, a Szent Bertalan-templom Boldogságos Szűz Mária-oltára, a zeneiskola épülete, a Szent Urbán-templom, a Nepomuki Szent János-kápolna, a Kálvária-templom. Mind-mind Gyöngyös nevezetességei, azonban ma már csak kevesen tudják, hogy mindezeket a Jézus Társasága hagyta a városra.
A jezsuiták 1634-ben alapították meg a gyöngyösi gimnáziumot és missziót, majd két rövid megszakítással egészen a Társaság 1773-as feloszlatásáig tanították a vidék ifjúságát, és szolgálták a környékbeli lelkeket. Száznegyven év alatt 281 jezsuita – két coadjutor, 107 magister és 172 pater – szolgált a városban. Nekik köszönhető, hogy a török hódoltsági területen fekvő település néhány év alatt a térség oktatási központja és a kereszténység egyik erős bástyája lett.
Iskolaalapítás nehéz időkben
1633-ban a Jézus Társasága egyik tagja Gyöngyösre érkezett, és – ahogy Karcsu Antal Arzén, ferences egyháztörténész korabeli források alapján felidézi – „elragadó ékesszólásával annyira megnyerte a polgárok és mindenki szíveit, hogy azok elüljárói a tanoda felállítását elhatározták”. A nemes gondolatot követően a város elöljárói levelet írtak Forró György tartományfőnöknek, aki viszont oly mértékű emberhiánnyal küzdött, hogy nem tudta első szóra teljesíteni a gyöngyösiek kérését.
Nehéz idők voltak ezek, hiszen a mohácsi vész után Gyöngyös is a török félhold árnyékába került, és még száz év után sem volt remény arra, hogy az idegen uralom valaha is véget ér. Ezen a vidéken papként és szerzetesként szolgálni ugyanolyan veszélyes vállalkozásnak számított, mint misszionáriusként útra kelni a világ távoli tájaira.
Régi adósságunk helyreigazítani azt a több műben is idézett tévedést, hogy az első Gyöngyösre érkező jezsuitát Pap Ferencnek hívták, ugyanis a legújabb kutatások megerősítették, hogy akkoriban nem szolgált ilyen nevű atya a Társaságban. (A tévedést az okozhatta, hogy Paczoth Ferenc egyik latinul írt levelét rövidítve, P. Ferenc néven írta alá, s mivel pater, azaz felszentelt pap is volt, egy későbbi krónikás „Pap” Ferencként fordította és jegyezte le a nevét.) Ezzel együtt bebizonyosodott, hogy a gyöngyösi gimnázium és jezsuita missio 1634-es megalapítása mindenekelőtt Paczoth Ferenc atyának, a pécsi rendház superiorjának köszönhető. Ugyanis ő volt az, akit Forró György 1630-ban a török hódoltsági missziók vezetőjévé nevezett ki, és 1633. április 1-jén ő írt levelet Rómába, amelyben Muzio Vitelleschi jezsuita rendfőnök figyelmébe ajánlotta a gyöngyösi iskolaalapítás tervét a hódoltsági katolicizmus megerősítése érdekében. Bár 1633-ban épp a kecskeméti misszió megalapításán munkálkodott, ő lehetett az az ékesszóló jezsuita is, aki Pyber János egri püspök buzdítására és Keresztesi Máté gyöngyösi plébános meghívására 1633 derekán Gyöngyösre érkezett.
Bár Pyber János – aki ifjúként maga is a jezsuiták tanítványa volt – 1633 novemberében elhunyt, a gyöngyösi iskola ügye nem szállt vele együtt a sírba. Az új egri püspök, Lósy Imre, aki Pázmány Péter esztergomi érsek általános helynöke volt, és egykor szintén a jezsuitáknál tanult Rómában, még buzgóbban karolta föl az ügyet. Ezzel egy időben a gyöngyösiek is tovább szervezkedtek: engedélyt kértek a török hatóságoktól, és újabb levelet címeztek Forró Györgynek, aki végül 1634. október 2-án kelt válaszlevelében ezt írta: „A kelmetek kegyes kívánságát gyakorta forgatván szemem előtt és magam indulatjából is viseltetvén szerzetünk föladata szerint azon, a kelmetek földjén föltermett ifjaknak Isten szerint való nevelésére és tanítására, egy tudós mestert rendeltem kelmetek kezeibe, a mi magunk szerzetéből, ki Pater Magdaleniczczel együtt Gyöngyösön ez idén elkezdje az iskolában a tanítást. Pater Sztankovics Ő kegyelme leszen ezeknek gondviselő elöljárójuk Gyöngyösön, kiknek békességes megmaradásukra, csendes állapotukra, táplálásukra és egyéb szükségleteikre, hogy kegyelmeteknek is gondja legyen, kérem kelméteket.”
Így érkezett meg Gyöngyösre 1634 novemberében „a tudós mester” Beregszászi János, valamint két atya: Magdalenicz Tamás és Sztankovics János superior. A jezsuiták iskolájába néhány napon belül 117 tanuló jelentkezett, ezért az 1634. november 27-én megtartott fényes ünnepség után elkezdődhetett a tanítás. A kecskeméti missziót végleg feladva, 1634 végén csatlakozott P. Pestvármegyei András a tanári karhoz, P. Paczoth Ferenc pedig hommonai házfőnökként folytatta szolgálatát.
„Állandó életveszélynek kitéve”
„A Szt. Bertalan-templom közelében kellett lennie annak a szegényes hajléknak, melyben a rendtagok és a két tantermet igénylő gimnázium meghúzódtak” – állapítja meg az alapítás körülményeiről Forgács Ferenc, azaz a missziós rendház és az iskola kezdetben egyazon épületben volt. Mivel a gimnáziumnak nincs alapító okirata, és a tartományfőnök sem egy új iskola alapításáról írt a leveleiben, több jel is arra mutat, hogy a jezsuiták a mai zeneiskola helyén álló plébániai iskolát alakították át gimnáziummá oly módon, hogy a jezsuita tanárok a Társaság által 1599-ben kiadott egységes tanrend – a Ratio Studiorum – szerint kezdtek tanítani, és a már meglévő iskolát felsőbb osztályokkal bővítették. A négy gimnáziumi osztályba 1636-ban már mintegy kétszáz tanuló járt, és az iskola néhány éven belül kibővült a szónoklati és költészeti osztállyal, ugyanis az 1647. évi Catalogus Petrus Boldizsár pátert már „rhetor et poeta”-ként tartja számon.
Mivel a jezsuitáknak kezdetben nem volt saját templomuk, jó ideig a Szent Bertalan-plébániatemplomot használták. Novák Márton házfőnök kezdeményezésére 1644-ben megalakult a Nagyboldogasszony-társulat (Mária-kongregáció), amelynek már az első évben kétszáz tagja lett. A gyöngyösi misszióról szóló 1655-ös rövid jelentés arról tudósít, hogy „a gyöngyösi jezsuiták a török hódoltság alatt álló hetven faluról gondoskodnak, a néhány szerzetes-pap fáradhatatlanul és folyamatosan szolgál – mind a törökök, mind a szomszédos kálvinisták miatt – állandó életveszélynek kitéve”. Derkay György házfőnök egyik leveléből azt is megtudhatjuk, hogy 1656-ban az első rendházként szolgáló „Boza pap házából” átköltöztek a „puszta kántor házába”, ami a mai Szent Bertalan utcában található kereskedelmi szakközépiskola, a „Keri” telkén állt.
A másik jezsuita vallásos társulat, a Halálra vált és a Keresztfán megholt úr Jézus titulusa alatt virágzó Gyöngyösi Congregatio – röviden Agonia Christi Társulat – megalapítását Ordódy János házfőnök kezdeményezte, és az 1670. szeptember 14-i alapítását pápai bulla is megerősítette. Az ünnepélyes alapítást követően – Báthory Zsófia és I. Rákóczi Ferenc mellett – mintegy nyolcezren iratkoztak be a társulat Bécsből hozatott albumába mindössze nyolc nap alatt. 1672-ben Lőcsén jelentette meg Ordódy János Lelki virágos kert című lelkigyakorlatos könyvecskéjét „az üdvösséges halált szomjúzó híveknek”, hogy „ezt gyakorolván, s ebben mulatozván, ki-ki a Szent Halálra és az örökkén való boldog feltámadásra magát tehesse érdemessé”.
A kiváló szónoki tehetséggel megáldott jezsuiták hatására a protestánsok közül többen is visszatértek a katolikus hitre, ami érthető módon egyesekben ellenszenvet váltott ki. Thököly Imre kurucai kezdetben csak fenyegetőztek, viszont 1682-ben elvették az iskolájukat, és kiűzték őket a városból.
A jezsuiták visszatérésének ügyét azonban nem más karolta fel, mint Széchenyi György prímás. Dörgedelmes leveleiben nemcsak a jezsuiták iskolájának visszaadását követelte, hanem azért is kardoskodott, hogy az 1555 óta a protestánsok birtokában lévő Szent Urbán-templomot a jezsuiták használhassák. Végül a gyöngyösi katolikusokból toborzott csapatok túlerejét látván a protestánsok 1688. május 25-én ellenállás nélkül adták át a templomot a hozzá tartozó javakkal együtt. A főpásztor egy későbbi levelében e szavakkal jutalmazta a gyöngyösi híveket: „Gyöngiesi Catholicus oly dolog az, olly Titulus, olly név, miuta fent ál Magiar Ország, mindenkor híres volt, szép, tisztes, böcsületes és dichőséges. Vagy voltak másutt igaz Pápisták vagy nem, de mindenkor voltak Gyöngiösön…”
A leggyöngyösibb jezsuita
A törökök kiűzése után nem sokáig tartott a béke: II. Rákóczi Ferenc vezetésével 1703-ban elkezdődtek a magyar szabadságért vívott harcok, a városból kiűzött protestánsok pedig vallásuk szabad gyakorlását és templomuk visszaadását követelték a támogatásukért cserébe, így a 1705. évi szécsényi országgyűlés egyik határozata a Szent Urbán-templom és javainak visszaadásáról is döntött.
A rendház történetírója rögzíti, hogy 1706. március 17-én „távozni kellett a városból a hívek s ifjuság által oly őszintén szeretett jezsuitáknak, azok legbensőbb részvétsajtolta könnyeitől s áldásaitól kísérve”. Mivel a gyöngyösi rendház első historia domusa még lappang, nehéz rekonstruálni, pontosan mi történt ezekben a hónapokban. Az viszont bizonyos, hogy a jezsuiták nem mind rögtön, az előírt időpontban adták fel a várost, ugyanis Balogh Tamás házfőnök 1707. március 22-én Gyöngyösön hunyt el – ezzel is kiérdemelve „a leggyöngyösibb jezsuita” és „legjezsuitább gyöngyösi” címet. (P. Balogh Tamás SJ 1653. december 15-én született Gyöngyösön, a Jézus Társasága által vezetett helyi gimnáziumban folytatott tanulmányai után itt lépett be a rendbe 1672-ben, majd harminc év után, 1702-ben a rendház elöljárójaként tért vissza szülővárosába). 1708-ra Hradishai Pált rendelték házfőnöknek, de hiába várta először Győrben, majd Pozsonyban s végül Budán, hogy visszatérhessen Gyöngyösre, ezt már nem élhette meg, ugyanis 1710. november 19-én Budán tért meg Teremtőjéhez. Az 1711. évre P. Velencei Mártont rendelték superiornak, P. Nagy Andrást pedig concionatornak. 1710 decemberében érkeztek Gyöngyösre, amit az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött – 1711 és 1773 között vezetett – Historia Residentiae is tanúsít.
Új építkezések kora
A száműzetésből visszatérő jezsuiták 1711. május 4-én nyitották meg újra az iskola kapuit háromszáz tanuló jelenlétében. Újraalapították a Mária-kongregációt és az Agonia Christi Társulatot, melynek tagjai nagylelkű adományokkal és egyéb módon segítették a jezsuita atyákat, akik tanítottak az iskolában, éjjel is jártak a betegekhez, prédikáltak a helyi és egyéb templomokban, és rengeteg időt szenteltek a hívek gyóntatására. Minden vasárnap hitoktattak a Szent Urbán-templomban, amelynek hatására sokan megtértek a bűnből és a „hittévelyből”.
Az Agonia Christi Társulat tagjai 1721-re 259. r. forintot gyűjtöttek össze, hogy kálváriát építsenek a Szent Urbán-templom mögötti Úr Dombján, a Gyöngyöspata felé vezető út mellett. Kezdetben csak egy kápolnácska épült, amelybe Krisztus koporsóját helyezték el, azonban a hívek később egy nagyobb kápolnát építettek, amely számos átépítés után 1921 és 1952 között élte fénykorát közkedvelt zarándokhelyként. Sajnos a kommunizmus évtizedei ezt a templomot sem kímélték, éppen ezért a gyöngyösieknek nagy örömére szolgál, hogy Ternyák Csaba egri érsek lehetővé tette, hogy az omladozó műemlék hamarosan egy katolikus óvoda főépületeként keljen új életre.
1736-ban Horváth Mihály superior kezdeményezésére épült fel a patak hídjánál álló kis nyolcszögletű kápolna Nepomuki Szent János tiszteletére. Mivel vizes talajra épült, az elmúlt évszázadokban többször is pusztulás fenyegette, de végül mindig akadt valaki, aki mentette, így a kápolna még ma is áll, sőt 2022-ben is megújult.
Egy nagyobb iskola építése céljából 1749-ben Hedri Antal házfőnök kérte vissza a várostól a Szent Bertalan-templom mögötti telket, amelyen egykor a plébániai iskola s a jezsuiták első missziós háza is állt. 1752. október 7-én avatták fel az új iskolaépületet, amely ma a Pátzay János Katolikus Zeneiskolának ad otthont.
A város legrégibb, 1750-es évek elején készült térképe már jelöli az U alakú új rendházat is, melyet kőfallal vettek körül, és a Bene (ma Szent Bertalan) utcára nyíló kapun keresztül lehetett megközelíteni. A gazdag könyvtárral rendelkező rózsaablakos rendház a második világháború során olyannyira megrongálódott, hogy le kellett bontani, az viszont vigasztaló, hogy a helyén álló épületben 1954 óta működik a kereskedelmi szakközépiskola, 2012-től katolikus középiskolaként.
A rendtagok 1759 és 1771 között kívül-belül újjáépítették és sajátjukká formálták a Szent Urbán-templomot, melyet sikerült eredeti szépségében megőriznie a gyöngyösieknek. Amikor az 1764-ben faragott barokk templompadokból szemléljük a Mária mennybevételét ábrázoló főoltárt, valamint Loyolai Szent Ignác és Xavéri Szent Ferenc gazdagon díszített mellékoltárait, egy pillanatra úgy érezhetjük magunkat, mintha kétszázötven évet visszautaztunk volna az időben.
A rend feloszlatása után
Amikor 1773. július 21-én XIV. Kelemen pápa feloszlatta a Jézus Társaságát, öt jezsuita páter és egy magiszter szolgált Gyöngyösön. A levéltári feljegyzésekből megtudhatjuk, hogy a harminchárom éves, egri származású P. Szuhányi Ferencet gróf Eszterházy Károly egri püspök fogadta be, aki így világi pap tanárként térhetett vissza Gyöngyösre.
A jezsuitáknál tanult egri püspök mindent megtett, hogy a gimnázium tovább működjön: először a piaristákat kereste meg, majd a salvatoriánus ferencesek tartományfőnökétől kérte, hogy vállalják el az iskola vezetését. Végül 1776-ban a ferencesek átvették az iskolaépületet, valamint a jezsuiták oktatáshoz használt eszközeit és könyveit, melyek egy része még ma is megtalálható a gyöngyösi Ferences Műemléki Könyvtárban, míg a jezsuiták többi hagyatékát a Szent Bertalan-templom kincstára őrzi.
1776-ban visszatért Gyöngyösre a korábban spirituálisként szolgáló Potschuch János atya is, aki 1789-ig látta el az igazgatói feladatokat. Őt Szuhányi Ferenc követte az igazgatói székben egészen 1799-ig, így a rend feloszlatása ellenére Gyöngyösön még huszonhat éven át a (volt) jezsuiták vezették a gimnáziumot, ami ma Berze Nagy János nevét viseli. Az intézmény háromszázkilencven éves fennállása alatt nagyban hozzájárult a környék fiataljainak szellemi fejlődéséhez, és számos kiváló egyéniséget adott a nemzetnek. Az iskola padjait koptatta többek között Bugát Pál, az orvosi nyelv megújítója, Bajza József, Vachott Sándor, Vahot Imre, Zalár József írók és költők, Török Ignác, az aradi vértanúként elhunyt tábornok és Richter Gedeon, a magyar gyógyszeripar megteremtője is. Több gyöngyösi fiatalt is a jezsuiták iskolája indított el az egyházi szolgálat útján: legalább egy tucat gyöngyösi lépett be a jezsuita rendbe, és itt kezdte meg tanulmányait a gyöngyösi születésű Széchenyi Pál kalocsai érsek és a boldoggá avatásra váró Hám János szatmári püspök, kinevezett esztergomi érsek is.
A szerző a gyöngyösi gimnázium egykori diákja, katekéta-lelkipásztori munkatárs.
FORRÁSOK
Dezséri Bachó L.: A gyöngyösi jezsuiták története, kiadatlan kézirat, 1944
Forgács F.: Gyöngyös története – Erdős T. (szerk.): A Gyöngyösi Állami Koháry István Reálgimnázium Értesítője az 1928–1929. tanévről, Gyöngyös, 1929
Karcsu A. A.: A gyöngyösi rendház története, 1872
Molnár A.: Mezőváros és katolicizmus, Budapest, 2005