Halász Árpád állatkoordinátor, mesterkiképző, nemzetközi teljesítménybíró, a hazai kutyás élet meghatározó személyisége. Több mint huszonöt éve foglalkozik filmezéssel is, hollywoodi és több hazai, európai film és reklám kikerülhetetlen állattrénere. Kutyatartásról, önismeretről, állatvédelemről beszélgetünk, de a filmes világ kulisszái mögé is bepillantunk.
Mi volt az első állatod?
Panelban nőttem föl, és már kisgyerekkoromtól könyörögtem mindenféle állatért, de természetesen az volt a válasz, hogy ott nem lehet állatot tartani. Egyszer aztán az ingembe dugva hazavittem egy lábatlan gyíkot, erre anyukám bemenekült a vécébe, és azt mondta, addig nem jön ki onnan, amíg nem tüntetem el a lakásból. Ezután már lehetettek halaim, díszmárnák, gurámik, guppik stb. Őket sokat figyelgettem, majd elkezdtem tanítgatni. Fogtam legyet, vagy egy anyacsavart kerestem, azt zsinórra kötve belógattam az akváriumba, és azzal próbáltam rávenni a halakat, hogy arra ússzanak, amerre gondolom. Aztán kerültek kisállatok, papagájok, pinty, ugróegér, hörcsög és mindegyiküket próbáltam tanítgatni. Hellyel-közzel sikerült is, de mindig is kutyát szerettem volna, csak hát azt a panelba nem engedték. Nem messze a házunktól, a park túloldalán volt egy kutyaiskola, amikor időm volt, ott lógtam a kerítésen és figyeltem, mit csinálnak a kutyákkal. Észrevettem a kutyák közti különbségeket, és láttam, hogy mennyire ügyesek. Aztán tizennégy évesen kaptam egy kuvaszt.
A panellakásba jöhetett egy kuvasz?
Igen, és ez nagy kihívások elé állított. Azt gondoltam, hogy majd ez a kutya, ez majd mindentől megvéd engem. Két és fél hónaposan hoztuk el, és ahelyett, hogy megvédett volna, három lépcsőfokot gurult a lépcsőházban. Gondolkoztam, hogy fog ez engem megvédeni? Nekem kellett rá vigyáznom és felnevelnem. Nagyon sokat csavarogtunk, jártuk a parkot, a várost. Mivel nagyon megnőtt, az én fizikumom még nem volt elég erős ahhoz, hogy domináljak. Például erősen emlékszem arra a pillanatra, amikor egyszer csak kiszaladt az útra egy autó elé, hiába szóltam rá, hogy álljon meg, valamiért úgy döntött, hogy kiszalad. Nagyon megijedtem, de szerencsére fékezett az autó, nem lett nagyobb baj. Akkor én a nyakörvénél fogba behúztam a járdára, amiért még meg is morgott. Annyira ideges voltam, hogy nem fogad szót, hogy beleharaptam a fülébe. Nem volt olyan erős a fizikumom, hogy másképp hassak rá. A kuvasz persze nagyon meglepődött, és ettől kezdve nagyon jó irányban változott a kapcsolatunk, elfogadta a vezetésemet. Jártunk kutyaiskolába, nagyon figyeltem, én is tanultam, nemcsak a kutya.
Fotók: Halász Árpád archívuma
Egyfajta partnerségben kell lenni a kutyával?
A kutyát vezetni kell, arra van szüksége. Gondoljunk arra, hogy a farkastól származik, falkából jön, ahol szükség van egy vezetőre, hogy ne sodródjanak veszélybe a falka tagjai. Egy kiegyensúlyozott, jó vezetőt jól követnek, mert az megmutatja a helyes utat. De ezt úgy tudom elérni, ha a ranglétrán feljebb vagyok a kutyámnál, és mindent megteszek azért, hogy ő ezt megértse. Ha lúzer vagyok vagy gyenge, a kutya akar vezetni, mert bele van kódolva, hogy a csapatnak, a falkának erős vezetőre van szüksége.
Gödöllőn a vezetéseddel működő Kutyasport Központ jelmondatának meglepő üzenete van: „A kutyám lehetőség, hogy jobb ember legyek”. Hogyan lehet érteni ezt a mottót?
Úgy, hogy a kutya tükröt mutat. Ha a kutyám hektikus, ideges, akár más kutyával vagy az emberekkel szemben agresszív, az mind-mind az én hiányosságom, nekem állít tükröt. Vannak gazdák, akik az életben nem akarnak döntéseket hozni, felelősséget vállalni, nem vezetők. Ezzel semmi baj nincsen. De mihelyst elkezdek felelősséget vállalni egy élőlényért, muszáj vezetővé válnom. Függetlenül attól, hogy tizennégy éves vagyok vagy hetvennégy. Van, aki azt mondja, hogy ő csak puszilgatva akarja nevelni a kutyát. Ezzel sincs semmi baj, hogyha egyébként a kisugárzása, a lénye olyan, hogy a kutya elfogadja vezetőnek. Akkor van baj, amikor nem hozzáillő kutyát választott a gazdi és a kutya sokkal erősebb karakter, dominánsabb, nagyobb az energiaszintje. Ilyenkor jönnek a problémák. Régen a pásztorok zsigerből tudtak bánni a kutyáikkal, ma már egy kicsit műanyag a világ, részben az online térben létezik az ember, nagyon nehezen tér vissza a fizikai világba. Ha valakinek kutyája van, akkor ki kell tudni mondani, hogy „most nem arra megyünk, hanem erre”. Meg kell tanulni irányítani. Egy kutya olyan fejlődést hozhat a gazdája életében, ami kihat a párkapcsolatra, illetve a munkahelyi életre is. Nem kevés olyan kutyatartó ember van, aki sokkal magasabb pozícióba került, mert egyébként egy izguló, szorongó ember volt, de azáltal, hogy megtanult irányítani és vezetni, magabiztossá vált. Akár a párkapcsolatban is történhetnek változások azáltal, hogy a kutya hatására képesek vagyunk átalakulni, és ez rendbe hozza a kapcsolatainkat is.
Milyen módszer az, amivel segítitek a kutyák gazdáit a tanulásban?
Már abból sok minden látszik első pillantásra, ahogy a gazda a pórázt fogja. Lassan, fokozatosan formáljuk őt, sokat kérdezünk. Nem zúdítjuk rá a „megoldásokat”, hanem lépésről lépésre, tapasztalati úton segítjük a formálódását. Saját élmény alapján sokkal hatékonyabb a tanulás.
Vannak olyan nyugat-európai jóléti társadalmak, ahol ölebeket tartanak gyerek- vagy unokapótlékként, például babakocsiban tologatják őket. Mi erről a véleményed?
Ha ezeknek a kutyának ki van elégítve a mozgás- és érzelmi igénye, akkor ez nem baj. Lehet, azért tologatják babakocsiban, hogy a forró aszfalt ne égesse meg a lábát, vagy mert idős a kutya, vagy rövid a lába stb.., ez nem probléma. Akkor káros, ha ezt egy ezer négyzetméteres telken csinálják. Elküldeném egy kutyás tanfolyamra azokat, akik gyereket szeretnének vállalni, mert egyáltalán nem biztos, hogy a nevelést illetően a két szülő mindenben egyetért. Rengeteg kompromisszum, rengeteg felelősség egy kutya. A nyaralást úgy kell megszervezni, az autót úgy kell felszerelni, a lakást úgy kell takarítani, hogy az megfeleljen a kutyának is. Mert mondjuk hullik a szőre. Ez jó felkészülés a gyerek maszatos kezére is. Amikor a kutyának elmagyarázom, megértetem vele, hogy most ne ugorjál rám, mert koszos lesz a ruhám, de játékidőben rám ugorhatsz, akkor arra is felkészülök, hogy a gyerekemnek elmagyarázzam, hogy nem most kell csokit enni. Nem baj az, hogyha babakocsiban tolják a kutyát. A baj az, hogyha ez annyira eltorzul, és annyira túlzásba viszik, hogy már nincsen kielégítve a kutyának a kutyaigénye. A kutya szeret kutya lenni.
Kerülni kell a túlzásokat?
A kutya kutya akar lenni, de mi emberek ezt el tudjuk torzítani. Minden, ami túlzás, az nem egészséges. Hogyha túletetjük az állatot, túl kövér, az ugyanolyan állatkínzás, mint hogyha a gazda bezárja egy kis ketrecbe és nem kap semmi interakciót. Hogyha tablettákat adunk neki azért, hogy a fű ne sárguljon el, ha rápisil, ez is túlzás, egyfajta állatkínzás. Ha lakásban lakik a kutya, mondjunk mint gyermekkoromban az enyém is a hetedik emeleten, de azt a kutyát rendszeresen sétáltatják, interakcióban van, van kapcsolata a világgal, akkor szociális lénnyé válik. Volt olyan ügyfelem, Ági néni, akinek a tacskója, Boglárka minden nap legalább ötször megsétáltatta Ági nénit. Biztos vagyok benne, hogy Ági néni életét meghosszabbította a kutyája. Nyugdíjas otthonokban hosszabb élete lesz annak a lakónak, akinek van kutyája vagy macskája, mert felelősséggel tartozik érte. Ezért probléma, hogy nem ad oda a menhely mondjuk egy kutyát azért, mert valaki elmúlt hatvan vagy hetven éves. Mert tragédia bárkivel, bármikor történhet kortól függetlenül. Ha egy hetven éves ember kap egy menhelyi állatot, még lehet annak az állatnak jó pár gazdis éve, nem kell egy telepen senyvednie, és egy idős ember életét is boldoggá teheti.
Itt nálatok nemcsak kutyákat látok, hanem óriáskígyótól farkasokon át a tuluig mindenféle állatot. A kuvasz kutyádtól hogyan vezetett tovább az út?
Kezdettől nagyon szerettem a kutyakiképzést, sokat jártam versenyekre meg bemutatókra. Egyszer megkerestek egy filmes felkéréssel, hogy lenne egy munka, ahol egy kutyának egy kémmel kell együtt dolgoznia. A kémet Brad Pitt játszotta a Kémjátszma című produkcióban. Ez még a kilencvenes évek végén volt. Az állatok akkoriban kelléknek számítottak a filmekben, a kellékes hozta az állatokat. Macskát, galambot, kutyát, bármit. De a kellékeseknek nem minden esetben sikerült elérniük azt az állattal, amit a forgatókönyv megkívánt. Ezért keresett meg egy kellékes cég, a Kreatív Moziműhely, hogy segítsek nekik, velük a mai napig jó kapcsolatokat ápolunk. Azt ne firtassuk, hogy a múltban hogyan érték el a filmesek, hogy az állatok az elvárásoknak megfelelően viselkedjenek, de az általam felügyelt állatok nemcsak megoldják a feladatot, hanem boldogok is. Úgy dolgozom, hogy nemcsak az állatvédelmi törvényeket tartjuk be, hanem ha látom az állaton, hogy egy helyzetben nem érzi jól magát, akkor azt elengedjük, nem végezzük el a feladatot, akár a rendezői elvárások ellenére sem. Míg régebben az állatokkal való foglalkozás során az idomár a félelemre alapozott, és kényszerítőeszközöket alkalmazott a produkció érdekében, addig mi pozitív megerősítésekkel, a legmodernebb technikákkal dolgozunk, fenyítés nélkül. Nem idomítunk. Szeretek nyugodt lélekkel tükörbe tekinteni, illetve esténként a lányom és a feleségem szemébe nézni.
Szerencsére egyre jobban teret nyer a közbeszédben az állatvédelem témája. Mire figyeljünk?
Talán olyan árnyoldala van, hogy mostanában mindenki állatvédőnek gondolja magát, de az állatvédelem egy szakma. Nem lehet dilettáns módon állatot védeni. Vannak végletek. Nyilván, ha valaki a kocsija után köti a kutyáját és úgy húzza, azért szerintem – és a közvélemény döntő többsége szerint is – börtön jár. De sokan a kanapén egy sötét szobában kommentelnek, és azt hiszik, hogy ez az állatvédelem. Az állatvédelem nem ez. Az állatvédelem ott kezdődik, amikor meglátod az árokparton az elütött kutyát, összeszeded, berakod az autóba, elviszed, saját pénzeden meggyógyíttatod, utána keresel neki gazdit – ez az állatvédelem. Már az is állatvédelem, ha segítségért telefonálsz. De az nem állatvédelem, hogy a netes fotók alapján osztom az észt, hogy „ne menj be a virágos rétre fotózkodni, mert megzavarod a méheket”. Ez nekem azért már sok. Nem mindegy, hogy valóban „zöldek” vagyunk, vagy „sötétzöldek”. A túlzásba vitt dilettáns, „sötétzöld” állatvédelem óriási problémákat okozhat. Megtörtént eset, hogy egy prémtelepről „sötétzöld” állatvédők kiszabadítottak vadászgörényeket. Hatvan darab vadászgörényt elengedtek a környéken. Mi történt? A ragadozó vadászgörények negyven kilométeres körzetben minden kisállatot kinyírtak. Bementek a portákra, minden baromfival, madárral végeztek, de még az énekesmadarakat sem kímélték. Tehát lássunk nagyon árnyaltan és globálisan, és legyünk nagyon óvatosak az állatvédelemben. Mi a filmes szakmában már nagyon szigorú szabályokat tartunk be, az állatokat érő lelki teher is kínzásnak számít. De olyanokra is kell gondolni, hogy például a kismadarak, a pintyek, papagájok nem bírják a füstöt, ezért olyan jelenetben nem szerepelnek, ahol füstgépet használnak. Az „A” kategóriás amerikai produkciókhoz mindig kirendelnek egy amerikai állatvédőt, aki a forgatás helyszínén jegyzőkönyvezve ellenőrzi, hogy minden kritériumot betartunk-e. Szerencsére ez már bevett gyakorlattá vált, sőt már két magyar kolléga is elvégezte az amerikai képzést, ők is segíthetnek egy-egy forgatáson.
Hogyan bővült az állataitok palettája?
Egyre több produkcióban foglalkoztunk kutyákkal, amikor egyszer lepkékkel hívtak. Harminc lepkére volt szükség egy autós reklámhoz. Gondoltam, megpróbálom összeszedni őket. Kimentem itt hátulról a mezőre, szaladgáltam a lepkék után, énekeltem a Süsüből az „Ó, ha rózsabimbó lehetnék” kezdetű dalt, de egy óra alatt csak négy lepkét tudtam összegyűjteni. Gondoltam egyet, lepkehálókat vásároltam, és megbíztam egyik barátom gyerekeit és unokatestvéreiket azzal, hogy hozzanak lepkéket, száz forintot fizetek darabjáért! Pillanatok alatt meglett a kellő mennyiség. Ezek után dolgoztam galambokkal, macskával, kecskével, tehénnel, mindenféle állattal. Nagyon intenzív tanulási folyamat kezdődött el, figyeltem, hogyan kell bánni velük. Ezáltal gyarapodott a saját állatállományom is, mert egy jól tréningezett macskát nem enged el az ember, főleg ha kihozta a menhelyről. Vagy például az Operettszínházban, a Nabuccóban kellett kisbárány, hát vettem egy kisbárányt, mazsolával tanítgattam. Jött velem pórázon, mint a kutya, a lépcsőn, bárhol, fölment a színpadra, a végén a tapsrendben meghajolt, óriási sikerrel. Aztán az a kisbárány megnőtt, de újra műsorra tűzték a Nabuccót, és ismét kellett egy kisbárány. Így elkezdett gyarapodni az állatállomány, és elkezdtük bővíteni a területet, ahogy tudtuk. Minden bevételt próbáltunk visszaforgatni, akár az állatokra, akár az etetésre, akár a karámokra, a területükre fordítani. Azóta eltelt több mint huszonöt év, már hét hektáron több mint háromszáz állatunk van. Nagyon imádjuk ezt a munkát, akik itt dolgoznak, azok mind szinte szerelmesei ennek a dolognak, mert nem tudnánk enélkül csinálni. Ez nem „kényszervállalkozás”, hanem szenvedély.
A SZÍV | Jezsuita Magazin – 2025. október
1500 Ft