Közeleg a nyári szünet, és az utolsó hetek a legtöbb családban a „túlélésről” szólnak. Mindenki fáradt, az iskolai teendők lassan adják meg magukat, figyelni kell, hogy a színesebb, könnyedebb programokhoz mindent bepakoljunk a megfelelő táskákba, vagy éppen a tanárokkal próbálunk egyeztetni még egy javítási lehetőség érdekében. A hétvégén családi napok, majálisok örvendeztetnek meg, amelyek tényleg vidám, vágyott programok, mégis megterhelő lehet elindulni, sok emberrel együtt lenni, nagyon sok inger ér ilyenkor mindenkit. Az esti fektetést az ablakon még este nyolckor is bekukucskáló napsugár teszi nehézkessé, de reggel már sokkal kevésbé csalogató ugyanaz a napsugár, legfeljebb a kicsik kukorékolnak az óraátállítás óta már fél hattól.
Talán megállunk időnként, és reménykedve pillantunk előre a naptárban: nemsokára véget ér az iskolaév, és itt a nyár. A nyár, a várva várt, minden gyerek álma, amely tíz hét fellélegzést jelent mindenféle iskolai kötelezettség alól, amikor kipihenhetjük magunkat fizikailag és lelkileg, amikor kikapcsolódunk, együtt a család.
Olyan jó, ha így van. Olyan felszabadító, ha vannak napok, amikor megélhetjük ezt az egységet és örömöt. A zsoltárossal együtt adunk hálát ilyenkor: „Valóban milyen jó és örömteli, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan, mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Mert oda rendelte az Úr az áldást: életet mindörökké” (133. zsoltár). Ez az élmény életet ad, táplál, növekedést biztosít, miközben csendes, szelíd, csillogó – valóban, mint a harmat, mint az illatos olaj. Mégis, dörzsölt anyukaként sokszor nem a reményteli sóhaj hagyja el a szívünket, ha a nyárra gondolunk, mert – sok más fontos dologhoz hasonlóan – az örömteli nyárért is gyakran tenni kell, az egységes pillanat részben isteni kegyelem, részben viszont tudatos munka és átgondolás gyümölcse (persze, az átgondoláshoz szükséges bölcsesség is végső soron a Szentlélek kegyelme, de azért letagadhatatlanul szükség van hozzá ránk is). Sokat tudunk segíteni magunknak, ha előretekintve stratégiát gyártunk magunknak, amíg még van egy működő, iskolaidőben kialakult rendszerünk. Akár otthon tudunk maradni a nyári szünet alatt, akár táborokkal, patikamérlegen kiszámolt szabadságokkal fedjük le a szünet napjait, mindenképpen ott a kérdés: hogyan lesz ez jó mindenkinek, beleértve a szülőt is.
Képek forrása: IStock
A nyár első hete a kiengedésé. A testvérek hirtelen sokkal több időt töltenek együtt egymással is, ami alkalmazkodást igényel, új rendszer kialakítását, kialakulását. Hova bújok, ha túl sok? Kivel tudok játszani, kihez hogyan tudok kapcsolódni? Mit tegyek, ha valaki bosszant? Hogyan találom meg magam ebben az új helyzetben? Sok fáradt idegrendszer próbál regenerálódni, ehhez gyakran szülői támogatást szeretne igénybe venni mindenki, egyszerre és azonnal. Nem feltétlenül beszélgetésre gondolok itt, csak egy kis érintésre, figyelemre, mosolyra, szempillantásra, amelyből érezhető, hogy minden rendben van, a helyzet biztonságos, elengedhetem magam. Ha azonban nem érkezik ez a válasz, stresszreakció kezdődhet meg, megkezdődik a figyelemért vívott harc, és igen hamar el tud fajulni, agresszív megnyilvánulások, kiabálás, sírás sebzi meg a korábbi nyugalmi állapotot, amikor már muszáj közbeavatkozni, és a vágyott figyelmet megadni. Igaz, hogy a negatív figyelem is figyelem, de sajnos nem ad belső békességet, időt kell szánni a kapcsolat helyreállására is, hogy újra elérjünk a kiindulópontra. Az első héten ezért igyekszem sok időt tölteni a gyerekekkel a természetben, lehetőleg reggel, amikor még nincs túl meleg, és én sem vagyok lefáradva, mert sajnos az első nagyobb konfliktus után minden szabad energiámat kénytelen vagyok egy darabig a saját regenerálódásomra fordítani, és nem tudunk már elindulni. A természetben az idegrendszer kisimul, a feszültség már húsz perc után csökken – ezt tudományos kutatások igazolják. Mindig van új felfedeznivaló, a természet ezerszínű, mégis megnyugtatóan állandó. Sokféle inger, de ezek mind lágy, csendesen érkező érzetek, amelyek segítenek ellazulni (eltekintve talán a vöröshangyáktól, de akkor álljunk egy hangyabollyal arrébb, és volt egy kis kalandunk). Egyébként a vöröshangyák, a kavics a szandálban, a felkarcolódott térd és a fűszállal megvágott ujj miatt garantált teljes kiakadás és sírás csatornát biztosít annak, hogy a gyermek kiadja a benne felgyűlt feszültséget. Gyakran ez nem a konkrét helyzetnek szól, hanem olyan, mintha kinyithatna egy csapot, amelyen kiáramolhat minden, aminek bent nincs helye, amit fel kell dolgozni. Lehetetlen ezeket szavakba foglalni, mert nem konkrét helyzetek törnek fel, hanem érzések, feszültségek, amelyeket talán hónapok óta raktároz az idegrendszer. A természet kedvesen vállalja a „bűnbak” szerepét, sokkal jobban járunk, ha a szúrós botocska a kiborulás forrása, mint ha az egyik testvér volna az… Ilyenkor a célunk szülőként biztosítani a gyermeki idegrendszert, hogy nyugodtan kiengedhet, ellazulhat. Ezt akkor tudja a legkönnyebben megtenni, ha mi nem zökkenünk ki, hanem segítünk neki. Első lépésként nagyon jó, ha hívjuk lelkünkben a Szentlelket, mert ha ő tart minket, abból a forrásból mi is meg tudunk tartani másokat. El is képzelhetjük, ahogyan az ő fénye áramlik a gerincünkben, kiárad az érintésünkből, a szavainkból. Ezután kezdjünk békésen, lassan lélegezni a gyermek közelében, hangunkat halkítsuk el. Ez segít, hogy nyugodtak maradjunk, és átragad a tükörneuronokkal a szülőjére hangolódott gyermekre is. Valószínűleg tudjuk, hogy gyermekünk milyen érintést szeret ilyenkor, nálunk a kicsik a szoros, mély ölelésben tudnak lecsillapodni, a nagyobbak inkább a finom simítást, esetleg gyengéd masszírozást szeretik, vagy a teljes nyugalmat. Lehet, hogy jól jön egy csendes hely, ahova elvonulhat a gyermek, vagy elég lehet akár egy sötétséget biztosító takaró is. Ha kidugja a fejét, mosolyogjunk, éreztessük a biztonságot. Az első hét egyik hasznos feladata lehet megépíteni a kuckót, amelyet pár hétig meghagyhatunk a nappali vagy a kert egyik sarkában, ahova elhúzódhat az, akinek épp szüksége van rá.
A háztartási teendők is megtöbbszöröződnek, ha többen pakolunk szét napközben, ha többen eszünk otthon. Jó, ha kialakítunk egy nyári napirendet, amelyhez nagyjából tartjuk is magunkat, mert az éjszakai pihenés megalapozza a másnapot, ahogy az is, ha a szülőknek is van idejük töltődni, imádkozni az esti csendesebb órákban. A kiszámíthatóság, a világos, közösen megbeszélt határok szintén jót tesznek mindenkinek. Érdemes egy nagyobb lapra kiírni, felrajzolni a tervezett menetrendet, hogy vizuálisan is megjelenjen, viszonyítási pont lehessen. Megkönnyebbülés, hogy a napirend terén tekintettel lehetünk a családunk belső órájára. Szerencsére nyáron ritkábban van igényünk kalóriadúsabb, nehezebb ételekre, és elegendő lehet csak este enni meleget, hiszen napközben úgyis olyan meleg van, hogy nem is kívánjuk. Tésztasaláta tépett csirkemellel, kukoricával, görög saláta gíroszhússal, chilis bab, mézes-mustáros hús görögdinnyével, csirkés taco, rakott karfiol vagy cukkini, házi pizza… ez utóbbi kelesztési idejétől eltekintve ezek az ételek egy nagycsalád számára is bő fél óra alatt elkészülnek, és hidegen fogyasztva vagy felmelegítve sem veszítenek az élvezeti értékükből, tehát talán könnyebben beilleszthetők egy átlagos napba. A rendrakás, takarítás területén is a nyugalomra törekedjünk. Amikor elcsitult a ház, ideálisan a személyes imaidőnk után, nézzünk körül a nappaliban, hogy mi az, ami kizökkent ebből a békéből. Azt a néhány feladatot csináljuk meg, amelyek nyomán a másnap reménytelien indulhat.
Családunk lelki életéhez is adhat új lendületet a nyár, és nem csak abban, hogy mindennap kérjük a Szentlelket arra a napra. Talán van idő színesebb imákra, nem az egyetlen lehetőség a lelki együttlétre az elalvás előtti negyedóra. Ehhez értékes ötleteket találhatunk a Jezsuita Kiadónál megjelent Így szólt Jézus vagy A tűz embere című kötetekben, illetve a Családok az evangélium szívében honlapon. Kirándulásaink során útba ejthetünk kegyhelyeket, templomokat, a szakrális örökségünk emlékeit, hogy a gyerekeket bevezessük ebbe a hagyományba. Hegycsúcsra érve adjunk hálát, énekeljünk glóriát, különösen ha feszület is várt ránk a csúcson. Kapaszkodjunk a heti szentmisén való részvételbe, sőt akár hétköznap is elmehetünk a templomba. Katolikusként azt is csoda megélni, hogy akármerre járunk, mindenhol az ismert szertartások várnak ránk. Jövet-menet egy pár percre betérhetünk a templomba egy kis elcsendesedésre, így a gyerekeknek otthonukká válik a templomi közeg. Jobban strukturálja napunkat az ima: harangszóra mondjuk el a Miatyánkot, délben az Úrangyala csendülhet fel, a játszást, tevékenykedést talán nem kell félbeszakítani, csak elkezdeni az imát. Előbb-utóbb be fognak kapcsolódni, ha pedig nem, akkor is számít a példa: a szülőnek fontos az ima, naponta többször is.
Végül próbáljuk megelőzni azt, hogy teljesen kimerüljünk a nyári napokon. A szemlélődő bencés kolostorokban kötelező program a rekreáció, pedig talán kevesebb inger éri őket, mint egy szülőt a nyári napokon. Készüljünk a magunk számára tíz–húsz perces regenerálódó időkkel, ha több is jut, annál jobb. Lehet, hogy nehéz ezt megadni magunknak, de próbáljuk elengedhetetlen napirendi pontként őrizni az erre szánt időt. Egy illatos fürdő, egy negyedórás séta, egy finom tea, néhány oldal egy jó könyvből, egy kis szemlélődő ima vagy értékes podcast, s máris nagyobb örömmel és lelkesedéssel nézünk a holnap elé (vö. Péld 31,25).
