A gyógyulás vágya eddigi életem során nem annyira valamilyen fizikai betegség miatt jelentkezett, komolyabb gond a testemmel eddig nem is nagyon volt, inkább a belső, azaz lelki sebzettségem tudatából jöttek a mély sóhajok, amikor azt tapasztaltam, hogy a lelkemben viaskodó árnyakkal nem bírok egyedül. Az időnként jelentkező álmatlanságomnak is valószínűleg inkább spirituális, mint biológiai okai vannak.
Mennyi minden hiányos, kusza lehet az ember szívében, mennyi elintéznivaló vár ránk napról napra, milyen ijesztően értelmetlennek tűnhet sok minden az ember életében! Ilyenkor a Jóistenhez sóhajtok. De jó lenne csakugyan teljes életet élni, azaz egészségesnek lenni a szó lehető legtágabb értelmében! Ehelyett megüli a lelkünket a gond, nem győzünk restelkedni, amikor pszichikai és spirituális éretlenségünk jeleivel szembesülünk. És persze idővel jelentkezhetnek azok a szorongásaink is, amelyeknek táptalaját véges testi adottságaink képezik. Merthogy előbb-utóbb betegek leszünk, és érezzük, hogy bizony múlik az idő, már kopaszodom, őszülök, és ha nadrágot vásárolok, egyre nagyobb méretűvel vagyok kénytelen betérni a próbafülkébe. Pedig hát sportolok, igyekszem kevesebbet enni, aztán mégis.
Azt hiszem, a Jóisten néha eléggé rákapcsol, hogy kiemeljen a meddő elbambulásaimból. Néha egymás után jönnek az angyalai, hogy vigasztalgassanak. Felemelik a tekintetem, és arról győzködnek, hogy a jóságos Isten tervébe bizony még a sok hiábavalóságnak tűnő vívódásaink is egészen jól beépülhetnek. Isten ingyenes irgalmának ezeket a tapasztalatait, ahogy küldöttei jósága által hozzám hajol és megvigasztal, a hit gyógyító erejének élem meg. A gyógyulás a hit erejéből sohasem csak egy-egy konkrét hiányosságunkat érinti, az Istentől kapott gyógyulás mindig az egész lényünket átjárja. Amikor a hit fénye felragyog az életemben, szellemileg máris pallérozottabbnak élem meg magam, spirituális értelemben a helyemen vagyok, és ha valami betegség miatt éppen az ágyat nyomom, máris máshogy fáj a nyavalyám. Ha megélhetjük, hogy az életünk a hit által elindul a gyógyulás útján, tehát egészségesek leszünk a lehető legteljesebb értelemben, az sosem csak a magunk erejéből történik, hanem mindig benne van Isten keze is. A legnagyobb csoda azonban az, amikor hitünk alapján a kiteljesedés auráját nemcsak az első látásra kicsattanóan egészségesen és kiteljesedetten, hanem a hiányoson, a satnyán, a betegségtől meggyötört sorsokban is képesek vagyunk észrevenni.
A Názáreti Jézus az evangéliumok tanúsága szerint kétféleképpen gyógyított. Vannak olyan csodás történetek, amelyekben a betegeknek egyszerűen csak azt mondja: „Menj, a hited meggyógyított téged!” (Lk 17,11–19). De olvashatunk olyan gyógyulásokról is, amikor Jézus köpött egyet a földre, a nyálból sarat készített, majd ezzel a különös anyaggal bekente a vakon született ember szemét (Jn 9,1–12). Vigyázzunk tehát a vakbuzgósággal, amikor a hit gyógyító erejéről beszélünk önmagában. Voltak ugyanis esetek, amikor maga Jézus is gyakorolt egyféle kúrát, saját maga által készített gyógyító kenőccsel. A hit gyógyító erejét és a természet adta, illetve az ember által kitapasztalt gyógymódokat nem szabad szembeállítani egymással. Isten ajándéka és az ember erőfeszítései a csoda megszületésében nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Végső soron mind a hit, mind az emberi ész és a sok képességünk a jóra, a testi és lelki gyógyításra Isten ajándéka. Ezt csakugyan belátni már önmagában felér egy csodával.
A cikk A SZÍV Jezsuita Magazin 2021. márciusi számában jelent meg, ide kattintva belelapozhat, megvásárolhatja, vagy akár elő is fizethet a lapra!