Tanulmányomban a gyakorlati életben és a lelki egészség szempontjából igen jelentős, ugyanakkor a szakirodalomban alulreprezentált témával, a humorral foglalkozom. Különféle humorelméletek ismertetése után bemutatom a humorérzék fejlesztésének lehetőségét, mely a lelki egészség megőrzésének előmozdítója lehet. Írásom gondolatmenete a szükséges fogalomtisztázástól a humorelméletek tárgyalásán keresztül a humorérzék fejlesztésének lehetőségeihez érkezik meg. S hogy elkerüljünk egy „alattomos” csapdát – a humorral való foglalkozást egy tökéletesen sótlan dolgozat keretében –, a gyógyító humor egyik mesterét, magát Mary Poppinst és a róla szóló, azonos című filmet hívjuk segítségül, hogy a nehezebben érthető elméleteket könnyebben fogyaszthatóvá tegye egy „kiskanál cukor” segítségével.
Humor és humorérzék
Ha szánunk rá egy kis időt, és feltesszük magunknak a kérdést, hogy mi is a humor, néhány perc alatt számos aspektusát össze tudjuk szedni e fogalomnak. Ha pedig másoknak is feltesszük ezt a kérdést, egészen színes összefoglalását kaphatjuk a humornak.
Mi tehát a humor – csak úgy egyszerűen, első nekifutásra? Az, amin nevetünk. Ami vicces. Ha valakinek van humora, azzal jó együtt lenni, szívesen vagyunk a társaságában, mert nevetni jó. A humoros ember jó vicceket mond, mindenből tud viccet csinálni, akinek van humorérzéke, az könnyen nevet bármin, és könnyen meg is nevettet másokat. Van olyan ember, akiből csak úgy dől a humor, van, akinek fárasztó a humora, másnak meg gyilkos viccei vannak. Van, aki rajong az „angol humorért”, van, aki rosszul van tőle.
Az érdekesség kedvéért álljon itt egy kis, nem reprezentatív, ismerősi körben végzett közvélemény-kutatás a humor definíciójáról (a kiemelések tőlem valók):
„Ha valaki más, szokatlan szempontból tud ránézni valakire, valamire, saját magára, és nem a dolog súlyossága, hanem a könnyedebbé tétele van szem előtt. Vagy ha a negatív jelenségeket eltúlozva adja elő (például egy kabaréjelenet), hogy fölhívja rá a figyelmet.”
„A humor egyfajta mulattató válasz a külvilág nehézségeivel való szembenézésre.”
„A humor az, amikor valamit nem gondolsz komolyan, mégis mondod, hogy a másikat megnevettesd, felvidítsd, bátorítsd. Vagy hogy a saját félelmeiddel/aggodalmaiddal könnyebben megbirkózz. Amikor hülyeségeket beszélsz, csak hogy elvedd a dolgok élét. Vagy mert úgy érdekesebb és színesebb(nek tűnik) az élet/te magad.”
„A humor felülemelkedés a problémákon.”
„Szerintem a humor istenbizonyíték. A humor hozzásegít, hogy nevess, és így kilépj magadból, a gondjaidból, az időből: nevetés közben nincs múlt és jövő, csak jelen van, de az a maga tökéletességében. A jó humor cinkos, csak azonos ismereti háttérrel működik, összekapcsol, egységet teremt. Így benne van az összetartozás öröme is. Szokták mondani, hogy a humor az élet sója, és ebben is van valami. Az a pici fűszer, ami az egésznek valami kis ízt ad, amitől le bírod nyelni, bármit kell is magadba nyomni, erőltetni. Esetleg ami elviselhetővé teszi a legnehezebb helyzeteket is. Ha egy veszekedés közben/után valaki megpróbálja kívülről nézni önmagát, ha igazán őszinte magával, képes kinevetni magát. Egy jó humorú ember így könnyebben megbocsát másoknak és magának is.”
A válaszokból tökéletesen kirajzolódik a humor fantasztikus sokszínűsége. Megjelenik a kifordított nézőpontja („szokatlan szempontból”, „kívülről nézni önmagunkat”), facilitáló jellege („könnyedebbé tétel”), szociális vonatkozásai („az összetartozás öröme”, „a másikat megnevettetni”), megküzdési stratégia szerepe („a külvilág nehézségeivel való szembenézés”, „felülemelkedés a problémákon”) és transzcendens mivolta („istenbizonyíték”, „kilépni magadból”).
A fentiekből tisztán látszik, hogy a hétköznapi ember számára is milyen határtalanul összetett téma a humor, ebből azonban az is sejthető, hogy a humor definícióját egyáltalán nem könnyű pontosan meghatározni.
Ha ugyanezt a kérdést a tudománynak tesszük fel, szintén számtalan értékes választ kaphatunk. Hasonló lelkesedéssel, de teljesen mást fog felelni egy filozófus, egy nyelvész vagy egy pszichológus. Mivel minket most leginkább a lélektani tényezők foglalkoztatnak, szűkítsük vizsgálódási területünket a pszichológia vidékére.
A fentebb vázolt sokszínűség valamelyest az elméletek alkotóit is zavarba ejti. A humor fogalmának meghatározásakor, mintegy elkerülő mechanizmusként, a szakirodalomban népszerű és logikus gondolatmenet a szó etimológiájának felvázolása vagy a humor jelentésváltozásai hosszú sorának ismertetése. Aki viszont bátran beleveti magát a feladatba, fontos felismerésekre juthat. Séra László az elsők között hívta fel a figyelmet arra a problémára, hogy a humor és a nevetés fogalmát, bár valóban igen szoros kapcsolatban állnak, a kutatás számára nem felcserélhető fogalmak. Az ő megfogalmazásában a „humor szó […] egyrészt a teremtő helyzetet jelenti, másrészt azt közvetíti, ami szórakoztató, a komikusat, a nevetségest, a gúnyosat, a szellemességet fejezi ki. De ma is megvan még a temperamentális értelme, amely »diszpozíciót« (fogékonyságot) jelent a humorra”.[1]
Ebben a kérdésben visszanyúlhatunk Seligman és Peterson szerzőpáros erénykatalógusához, akik a humor erényének meghatározásakor így fogalmaznak: a nevetés és az ugratás kedvelése, mások mosolyra fakasztása, az élet naposabb oldalának lát(tat)ása és tréfacsinálás.[2]
Rod A. Martin például egyenesen a humor szó túlontúl széleskörű értelmezéséről, vagyis ernyőfogalommá válásáról panaszkodik – még a pszichológiai kutatások keretein belül is.[3] Az amerikai pszichológus szerint a humor jelentéseibe az ellenséges, romboló hatású, ugyanakkor a jó szándékú, gyógyító humor egyaránt beletartozhat; ugyanezzel a szóval jelölhetjük a mások kinevetéséből fakadó, rosszindulatú, de az őszinte, másokkal együtt nevető, pozitív hatású humort is. A problémát véleménye szerint leginkább az jelenti, hogy egy ilyen tisztázatlan fogalmat használva a kutatások során lehetetlen szétválasztani a humor pozitív és negatív oldalait, így a lelki egészség összetevőit kutatva nem is juthatunk egyértelmű eredményre.[4]
Szerencsére azért a helyzet nem reménytelen, ugyanis a gyakorlatban a kutatók legnagyobb része egy pontos definíció helyett megelégszik azzal, hogy meghatározza a humor általa vizsgálni kívánt vonatkozásait, s a többit afféle „úgyis tudjuk, miről van szó” témaként kezeli. Ennek fényében, mintegy a tudomány hallgatólagos beleegyezésével, mi is megelégedhetünk ezzel a megoldással.
Azonban nem volt hiábavaló e rövid áttekintés, mivel nem árt, ha tisztában vagyunk a téma sokszínűségével és a megközelítési lehetőségek sokaságával. Egyrészt ezzel a háttértudással elkerülhető a felületesség hibája, másrészt gondosabban tudunk válogatni a minket érdeklő résztémák között.
De hogy valami konkrét kapaszkodónk is lehessen a fejezet végére, forduljunk a pszichológiának a humorkutatásban is jártas képviselője, Bagdy Emőke felé, aki így fogalmazza meg a humor lényegét:
„…a humor állapot, hangulat, életfilozófia, amelyben nem kell mindig feltétlenül nevetni, de a dolgok mélyén mindig ott a derű és a jókedv, az élet ellentmondásait felismerő, bölcsen megmosolygó és kinevető, de mégiscsak elfogadó szemlélet. […]
A valódi humor összetett, többrétegű (kor-, kultúra-, életkor-, nem-, ízlés-, személyiség-, fizikai- és lelkiállapot-, körülményfüggő) fogalom […] a bántás és fájdalom nélküli nevetségesség, azaz amikor az élet dolgainak, történéseinek össze nem illései, eltolásai, túlzásai, különösségei, hibái, kontrasztjai, ütköztetései, átszerkesztései, értelmetlenségei vagy többértelműségei, azaz az elvárás és a valóság meg nem felelései ártalmatlan feszültséget keltenek, és e feszültség oldódását boldog, örömteli állapot kíséri.”[5]
Mivel e leírás kellően széleskörű, gazdag, és tömören magában foglalja az elmúlt évtizedek néhány humorkutatási vívmányát, nyugodtan tekinthetjük a magunk céljai számára tökéletes kiindulópontnak.
Humorelméletek
A humor jelensége összetettsége folytán számtalan irányból kutatható. Ha csak a pszichológiai megközelítést vesszük, a humor kognitív, motivációs és érzelmi vonatkozásait tekintve egyaránt vizsgálható. Léteznek az egyénre jellemző állandó és változó összetevői, ahogy genetikus és környezeti faktorok is kapcsolódnak hozzá. Beszélhetünk a személyiségfejlődéssel párhuzamosan általánosan érvényes humorfejlődési szakaszokról is. A kutatók folyamatosan dolgoznak a humor különböző fajtáinak, összetevőinek, hatásainak és funkcióinak feltárásán.[6]
Mindezen szempontok részletes vizsgálata természetesen meghaladja e tanulmány kereteit, így az elméleti megközelítés során néhány olyan humorral foglalkozó elméletet fogunk áttekinteni, melyek a lelki egészség kialakítása és fenntartása felől vizsgálódva valamilyen szempontból lényeges elemeket tartalmaznak.
De mit keres itt Mary Poppins?
Az alapfogalmak körüljárása után itt az ideje, hogy a tanulmány alcímével kapcsolatban is némi magyarázattal szolgáljunk. Szerencsére ennek az 1964-ben készült, de máig igen népszerű filmnek és a humornak a viszonya jóval magától értetődőbb, mint az eddigi alapfogalmak meghatározása, mivel ez a film alapvetően a humor eszközeivel beszél a humor hatásáról. Igen hálás anyagot szolgáltat tehát a humor elméletének gyakorlati megjelenítéséhez.
A történet – igen lecsupaszítva – arról szól, hogy egy leginkább humortalannak és sótlannak leírható angol bankár, Mr. Banks családjába új nevelőnő érkezik, és rövid idő alatt felforgatja az életüket. Természetesen ezt csak a családfő éli meg rendbontásnak, hiszen Mary Poppins nem tesz mást, csak egy békés és boldog családi élet felé tereli őket. A történet játékos dinamizmusát az adja, hogy a Mary Poppins képviselte „nevelési elvek” hatására a kissé merev és szögletes családfő vidám és bolondozó apukává válik.
A két karakter közelebbi megismerése segítségünkre lesz a humor hatásainak bemutatásakor, ezért szenteljünk nekik egy-egy bekezdést.
Mr. Banks a film elején hallható bemutatkozó dalából szinte minden lényeges kiderül róla. Egy hosszú munkanap után hazaérkezvén arról énekel, milyen jó neki, amiért otthona és családja menetrend szerint működtethető, az élete kiszámítható. Ő a család méltóságteljes ura, akinek otthon csak annyi a dolga, hogy esténként a lefekvéshez előkészített gyerekeit egy barátságos hátba veregetéssel ágyba küldje. Mindezt úgy, hogy minden olyan körülményt, amely eltér a normális menetrendtől – például hogy a gyerekei eltűntek –, elsőre észre sem veszi. Rabja a számára élvezetes megszokásainak, s ha valami mégis kizökkenti, úriember módjára és kellő határozottsággal, azonnal kész a probléma megoldására.
Mary Poppins a Banks gyerekek által írt újsághirdetésre jelentkezik a családnál, de már az első találkozásnál felsejlik Banks papa számára, hogy „valami nincs rendben vele”. Az említett hirdetést ugyanis valóban a gyerekek fogalmazták, de Mr. Banks badarságnak minősítette a szöveget, és már korábban összetépte s a kandallóba dobta a papírt. Mikor azonban Mary Poppins megérkezik, mégis ennek a hirdetésnek a kívánalmait olvassa fel, és mindenben meg is felel nekik: derűs, sokféle játékot ismer, kedves, szellemes, és nem szidja a gyerekeket. S mindezt kiegészíti azzal, hogy ő valóban sosem mogorva, kivételesen szórakoztató játékokat tud, és kedves, ugyanakkor rendkívül határozott is. Mindezen tulajdonságokat pedig finoman áthatja valamiféle varázslatos bűverő, amely azonban nem teszi elérhetetlenül természetfelettivé a karakterét, csak hangsúlyozza az emberi értékeket.
A két ellentétes személyiség kölcsönhatásainak történetéből épül fel tehát a film mondanivalója. Látjuk, hogy a korábban a feszes szabályokban és a katonás, komoly rendben hívő bankár életét hogyan teszi boldogabbá és teljesebbé a humor számos hatása. A következőkben – a különféle megközelítéseket alkalmazó humorelméletek megismerése által és a film tanulságait levonva – mi is elindulhatunk ezen az úton, és végiggondolhatjuk, milyen módon lehetséges beengedni a humort az életünkbe.
(…)
A tanulmány teljes terjedelmében az Embertárs legújabb számában olvasható
Fotók: imdb.com, wikipédia
[1] Séra L.: A nevetés és a humor pszichológiája, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980, 14.
[2] Nagy H. – Oláh A.: A pozitív pszichológia hozzájárulása a megküzdés értelmezéséhez, i. m.
[3] R. A. Martin: Sense of Humor: http://www.humoursummerschool.org/01/articlesNhandouts/PosPsych.pdf 2003.
[4] Érdekes egyébként megfigyelni, hogy a humorral tudományos szinten foglalkozó cikkek, könyvek inkább kibújnak a definíciókeresés problémája alól, míg a népszerűsítő jellegű, tudományosan kevésbé megalapozott írások nagyobb lendülettel vetik magukat a humor meghatározásának feladatába. Ez talán a humor fogalmával kapcsolatos, a tudományos életben már egy ideje érzékelhető (és a fentiekben röviden vázolt) bizonytalanságnak köszönhető, amely a lelkes amatőröket kevésbé bénítja meg, de a kutatók érthető módon lassabban találják meg az igényeiknek megfelelő megfogalmazást.
[5] Bagdy E.: Ma még nem nevettem, Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2011, 139.
[6] W. Ruch: Psychology of Humor in V. Raskin (szerk.): The Primer of Humor Research, Mouton de Gruyter, Berlin–New York, 2008, 17–100.
