Számos kisebb-nagyobb szülést-születést tapasztalunk meg életünk során. Sokat készülünk valamire, és végre megvalósul. Megszületik a kezünk alatt valami, ami addig nem volt.
Igazán különleges számomra, hogy hetedik újszülöttünket ringatva írhatom ezt a cikket. (Jó, éppen nem én ringatom, mert az ölemben lázas-nyűgös kétéves kislányunk foglal helyet, ezért a manócska a férjem karjában pihen. De akkor is.) Számos kisebb-nagyobb szülést-születést tapasztalunk meg életünk során. Sokat készülünk valamire, és végre megvalósul. Megszületik a kezünk alatt valami, ami addig nem volt. Mi születünk meg valamivé, ami korábban nem voltunk: befejezünk egy tanfolyamot, iskolát, változik az életünk. Minden születés hasonlóan megy végbe: várakozás, készülődés, ami bizony időnként nem könnyű, már-már feladnánk, majd egy nagy nekirugaszkodás, fájdalmas erőfeszítés – s a megkönnyebbülés, a felszabadult öröm a kegyelem áradása és az új születése miatt. Aztán következik egy időszak, amikor minden lecseng, újra meg újra átgondoljuk az életet, mely rendeződik, és az új mederben folyik tovább. A teremtés munkájában veszünk részt, általunk is gyarapodik a világ, és (remélhetőleg) szépül.
Ember voltunk egyik nagy lehetősége és ígérete ez.
(…)