Látványos körmenetekkel és rézfúvós zenei aláfestéssel segítették a rekatolizáció ügyét, s a templomuk és a gimnázium mellett patikát, de úttörő módon még árvaházat is nyitottak a jezsuiták Kőszegen az 1700-as években. Igyekezhettek is a lakosság kedvében járni, hiszen csak évtizedes ellenállás és némi karhatalmi fenyegetés után engedte betelepülni a derék pátereket a városba a büszke és akkoriban színtisztán protestáns polgárság.
„Isteni rendeltetése lett ennek a nemzetnek, [s] volt még külön ennek a városnak, hogy saját testével és várával maga is a nyugat bástyája legyen. Talán, mert ennek a rendeltetésünknek egészen megfeleltünk, azért akadt meg éppen városunkon egy világrészekbe és a jövőbe is belelátó szem, és talán ezért támadt fel a nagy Pázmány Péterben először a kőszegi gimnázium terve. Már 1626-ban. A becsülettel kiszolgált régi katonai vár helyébe a változott időknek megfelelő új várra volt szükség. Kultúrbástya kellett a magyar határ szélén, amely a széles, páncélos mell helyett a magas gondolatoktól domború homlokát és nemes eszmékkel telített szívét feszítse szembe új veszedelmekkel” – mondotta dr. Freyberger Jenő tábornok, városi tiszti főügyész az 1932-es ünnepélyes tanévnyitón alma materében, a kőszegi gimnáziumban, amelyet addigra már több mint száz esztendeje a bencés rend mondhatott magáénak, ám eredetileg a Jézus Társasága alapította.
Fotók: Ohr Tibor
Pázmány első tervétől azonban csaknem ötven év telt el, mire az első két jezsuita misszionárius megérkezett a városba. Az osztrák rendtartomány 1626-ban inkább Győrt választotta, sőt még Sopronban is előbb telepedtek meg, mint az akkoriban szinte teljesen protestáns Kőszegen. A jezsuita bíboros halála előtt nem sokkal, a nagyszombati egyetem megnyitása alkalmával újra felvetette a kőszegi kollégium alapításának ügyét, s azt ajánlotta, „mindent úgy kell elintézni, hogy az illető városok polgársága ne panaszkodhassék jogosan az intézetekből rája háramló terhek miatt; így az ősi, most a protestantismus kezén levő plébániai házat s templomot kellene minden tartozékaikkal visszavenni s ezeket a collegium alapítására fölhasználni” – idézi intelmeit Kazy Ferenc SJ feljegyzései alapján az iskola 1894/95-ös évkönyvében olvasható intézménytörténeti összefoglaló.
Széchenyi György püspök húsz éven át dolgozott e terv megvalósításán, ám az udvar érdektelenségén, illetve a városi polgárság ellenállásán rendre elakadt. A vasvári békekötést követően a katolikus főurak mindent megtettek Kőszeg rekatolizációja érdekében, több alkalommal csaknem fegyveres összetűzésbe is keveredtek a felek, míg végül a határozott nyomásnak engedve 1675. október 22-én beadta a derekát az ekkor már szabad királyi város. Ám a tervezett jezsuita székház alapkőletételére csak két évvel később kerülhetett sor, az alapítólevelet pedig majd 1680-ban, az épület elkészültekor írta alá immár érsekként Széchenyi György.
Heretikusok temploma
Győrrel és számos más korábban bemutatott várossal szemben Kőszegen nem építettek új, nagyszabású barokk templomot a jezsuiták – vélhetően nem is csak Pázmány javaslata miatt, hanem mert bizonyára nem is tűrte volna el a város. A német ajkú protestánsoktól visszavett templom az 1400-as évek legelején épült Szent Jakab apostol tiszteletére gótikus stílusban. A jezsuiták „mindössze” a szentély fölötti, úgynevezett Sanctus-tornyocskát és a kápolnákat építették hozzá, minimális mértékben barokkizálták a homlokzatot, illetve a liturgikus berendezést alkották újjá. Szükség is volt utóbbira, hiszen amint a kőszegi jezsuiták historia domusa beszámol róla, 1676-ban „a »heretikusok« által profanizált, két leromlott, poros és piszkos oltárt találtak az átvett templomban eldugva, amelyeket helyreállítva visszaadtak a nyilvános tiszteletnek”. Az istentiszteletnek igyekeztek minden egyéb eszközzel is megadni a módját. Már ebben az évben nagyszabású úrnapi körmenetet vezettek, melyhez a vár ura, Draskovics Miklós és családja liturgikus ruhák adományozásával és trombitások kölcsönzésével járult hozzá. Ugyanő nem sokkal később új orgonát építtetett a templomban, a trombitások pedig ekkortól fogva olyan sűrűn működtek közre a vasárnapi szentmiséken és ájtatosságokon, hogy 1719-ben a tartományfőnök írásban volt kénytelen elrendelni, hogy az atyák legalább a Mária-ünnepeken tartsanak magyar nyelvű prédikációkat is, hogy a hívek ne csak a muzsikaszó miatt járjanak a templomba… Mindenesetre míg 1678-ban még csak huszonkilenc fő katolizált, 1701-ben már ezerre rúgott az áttértek száma, s közöttük volt Svetits János, a város bírája – mai szóval polgármestere – is.
A Szent Jakab, Szent Ignác és Xavéri Szent Ferenc napján különösen nagy pompával megtartott körmenetek és a muzsikaszó mellett a misszió hatásos eszközéül szolgált az andocsihoz hasonlóan csodatévő hírében álló, öltöztethető Mária-szobor is, melyet a(z eredeti) Harmonia caelestist jegyző Esterházy Pál nádor adományozott a jezsuita templomnak. Ő volt a mecénása a ma is álló díszes barokk főoltárnak is, melyet 1702-ben szenteltek fel. Az oltár főhelyén eredetileg egy Szent Jakab apostolt ábrázoló táblakép állott, ám nem sokkal később ennek helyére került a csodatévő Mária-szobor. Mellette balról és jobbról Szent Ignác és Xavéri Szent Ferenc alakja, lejjebb pedig Szent Péter és Pál apostol látható – ahogy a szükség diktálta, illetve ahogy a templom jótevői engedték, idővel ezeket is egyre díszesebbekre cserélték. A hitéletet és a szomszédos iskolában zajló oktatást ugyanis többször is egy-egy évre megszakították tűzvészek, illetve a Thököly-felkelés. Az újraindulások támogatói közé a jezsuitáknál nevelkedő nemes ifjak szülei mellett idővel a város tehetősebb – immár katolikus – polgárai is felsorakoztak. Különösen kiemelkedett a jezsuita templom mecénásai közül Svetits János leánya, Erzsébet. A XVIII. század első felében nekik köszönhetően készülhetett el sorban a Xavéri Szent Ferenc-kápolna és oltára, majd a mai napig használatban lévő faragott padok, a Gonzága Szent Alajos-oltár, illetve a szószék.
Az e sorok írása idején éppen átfogó restaurálás alatt álló templomot az 1773-as feloszlatást követően néhány zűrzavaros évet követően a piaristák kapták meg, majd 1815 és 1948 között a bencések szolgáltak benne. A mellékoltárok képeit a XIX. század elején cserélték bencés vonatkozásúakra, a ma a templom fő látványosságának számító gótikus falképeket pedig az 1930-as években tárták fel.
A kultúrbástya
Az iskolai oktatás a templommal szomszédos plébániaházban kezdődött meg 1677-ben. Mire a történelmi belváros legnagyobbjának számító, egyedüliként kétemeletes kollégiumépület elkészült Pietro Orsolini itáliai építőmester tervei alapján, már száznyolcvan diákot tanítottak az atyák. A századfordulóra a felsőbb osztályok is sorra elindultak, s hogy a mind népesebb diákság elférjen, egy további kisebb iskolaépülettel bővült a jezsuiták háztömbje. A tanulók létszáma a XVIII. század közepére elérte a hatszázat – bár többségük nem nemesi származású volt, a jezsuiták növendékei közé tartoztak a várúr fiai, illetve a környékbeli nemesség sarjai: Batthyányak, Esterházyak, Nádasdyak. A háztörténet, illetve a városi krónikák tanúsága szerint a diákok megzabolázása nem lehetett könnyű feladat. A feljegyzések rendszeresen utalnak gyümölcsdézsmálás, fűgázolás, szőlőrontás, fatördelés, illetőleg városban való lövöldözés miatt érkezett panaszokra, és az sem volt ritka, hogy babonás vagy eretnek könyveket, továbbá szerelmes, illetőleg malac verseket koboztak el a nebulóktól.
Az 1773-as feloszlatást követően a piaristák átvették a templommal együtt az iskolát is, ám a kegyes tanító rend nem maradt sokáig a határvidéken, királyi rendelettel ugyanis Kaposvárra helyezték át őket. A kőszegi kultúrbástyát 1815-ben a bencések kapták meg, és egészen a XIX– XX. század fordulójáig lényegében változatlanul vitték tovább. Amikor azonban nyolcosztályos főgimnáziummá avanzsált az iskola, újabb osztálytermekre és még több szerzetes tanárra lett szükség. Ezért jelentősen átalakították a kollégiumépületet: kibővítették egy új szárnnyal, áthelyezték a bejáratot, tágasabb főlépcsőházat építettek, s ekkor nagyobbították meg a külső és belső nyílászárókat is. Ebben a formájában működött tovább az iskola egészen az 1948-as államosításig.
Csukacsont, rákszem, rókatüdő
1743 óta a kollégiumépület földszintjén több helyiség nem oktatási és nem is hitéleti célokat szolgált. Amint az Győrött, Fehérváron, Egerben és természetesen külhoni rendtartományokban is szokás volt, a természettudományokban és orvoslásban járatos jezsuiták nemcsak a rendtagok és diákjaik, hanem a környéken élők körében is igyekeztek elősegíteni a lélek mellett a test gyógyulását is, s ennek érdekében nyilvános gyógyszertárakat nyitottak. Ezek berendezése, ahogy szinte mindenhol, Kőszegen is fennmaradt (a bútorzatot kilenc esztendő alatt készítették a templomi padsorokat is kifaragó jezsuita segítő testvérek), ugyanis egy élelmes vállalkozó a rend 1773-as feloszlatásakor itt is lecsapott a beköltöző új szerzetesek számára idegen, másra pedig nemigen használható holmira. Kőszegen azonban a jezsuita patika nem az eredeti helyén áll, ugyanis a derék polgár, aki megvásárolta, magával vitt mindent, s négy évvel később a tér túlsó oldalán nyitotta meg saját apotékáját Arany Egyszarvú néven. Az üzletbe ma is betérhetünk – itt működik ugyanis a kőszegi patikamúzeum. A kiállított tárgyak között láthatók azok a zöld fatégelyek is, melyeken olyan különös, XVIII. századi orvosságok nevét olvashatjuk, mint a csuka-állkapocscsont, rákszem vagy épp a rókatüdő.
Konvertiták árvaháza
Volt a kőszegi jezsuitáknak egy olyan kezdeményezésük is, amely szinte egyedülállónak bizonyult a rendtartományban. 1741-ben a város megnyitotta az ország ötödik és első kimondottan katolikus árvaházát. Kelcz Imre jezsuita népmisszionárius pár évvel később meglátta és meg is ragadta a lehetőséget, hogy az árvaház ügyét is a rekatolizáció szolgálatába állítsa. Kezdeményezte, hogy az intézmény – immár jezsuita vezetés alatt – ne csak a várost, hanem az egész vármegyét szolgálja, s oda az általa újraalkotott szabályzat szerint „csakis olyan zsenge korú fiúk [és lányok] vétessenek fel, akik vagy eretnek szülőktől származnak, vagy abban a veszélyben forognak, hogy eretnekké lesznek”. Svetits bíró közbenjárására 1749/50 fordulóján a jezsuitákra bízták az intézményt, mely ettől fogva Konvertiták Árvaháza névre hallgatott. Kelcz atya számos nemest nyert meg az ügynek, és alapítványok sorával biztosította az árvák neveléséhez szükséges költségek, ideértve a bőséges és egészséges koszt árának fedezetét. A legnagyobb adományt Adelffy Antal kőszegi táblabírónak köszönhették, aki vagyonát a házra hagyta. A stabil anyagi háttérnek is betudható, hogy az árvaház jócskán túlélte a jezsuita időket. A két kiváló férfiú emléke előtt tisztelegve az intézmény 1792-től Kelcz–Adelffy Árvaház néven működött, egészen az 1930-as évekig, amikor is a gimnázium internátusává alakult – bizonyos szempontból vissza.
Kreatív és fenntartható?
A bencés idők 1950-ig tartottak Kőszegen. A szerzetesek kiűzése után a kollégiumépületben lakásokat alakítottak ki, majd a Kőszegi Járási Tanács költözött ide. 1952-ben védett műemléknek nyilvánították, s hamarosan kiürítették, ugyanis a járást megszüntették. Az épület ekkortól fogva egészen a közelmúltig csak pusztult. Bár a bencések 1990-ben visszakapták a tulajdonjogát, átfogó megújulásra csak a 2010-es években került sor, amikor is a Kreatív Város – Fenntartható Vidék elnevezésű kormányzati fejlesztési program keretében a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete székháza lett, és Gutowski Robert bencés öregdiák tervei alapján újra oktatási helyiségeket és vendégszobákat alakítottak ki benne. Mivel a kőszegi belváros nagyszabású, évtizedes felújítási programja keretében hamarosan a szomszédos Szent Jakab-templom is visszanyeri egykori barokk és gótikus pompáját, csakugyan kevés híja lesz, hogy – amint a városfejlesztők álomprojekt-leírásában olvasható – Kőszeget Közép-Európa Oxfordjaként emlegethessük. A hasonlat mindössze egy helyen sántít: az angol egyetemvárosban jelen vannak a jezsuiták…
FORRÁSOK:
Vecsey Lajos: A kőszegi róm. kat. Kelcz–Adelffy árvaház története
Borossay Katalin: A kőszegi jezsuiták háztörténete – egy reménybeli szövegkiadás elé
Mentényi Klára: A kőszegi jezsuita, majd bencés rendház kutatása
Miszlivetz Ferenc: Oxford az Alpokalján. Megújult bencés rendház, Kőszeg
Pacher Donát: A kőszegi gymnasium története
Granasztóiné Györffy Katalin: A kőszegi Szent Jakab-templom mecénásai a jezsuiták idején
Szelestei N. László: Adalékok a kőszegi jezsuiták történetéhez