„Mindenek Szívének, azaz Jézus Szívének szenteljük dolgainkat szeretettel!” Bíró Ferenc jezsuita atya ezzel a mottóval indította útjára több mint száz éve a KORDA könyvkereskedés üzleteit és a kiadót, amely a korabeli Magyarország jelentős katolikus intézményévé vált.
A Szív cikkei
A rózsafüzér dicsérete
Az alábbiakban személyes tapasztalatok alapján arról szeretnék vallani, hogy az imaélet változik, hogy a rózsafüzér éltető forrás, és hogy papként a hívek gyakran több lelki ajándékkal halmoznak el minket, mint amennyit mi valaha is képesek volnánk adni nekik. Azzal a reménnyel írok, hogy valamiképpen kiérződik gondolataimból, milyen jó dolog is imádkozni.
Fájdalmas úton
Mélyen megrendülve értesültünk egykori kedves kollégánk, Rudan Mária háromgyermekes édesanya haláláról. A jezsuitáknál kezdett el a gyermekvédelem témájával foglalkozni, majd 2019-től a Szerzetesi Irodán az Emberi Méltóság projekt vezetője lett. Felfoghatatlan veszteségükben együttérző szívvel és imával gondolunk az egész családjára. Máriára A Szív magazin 2021 áprilisi számában megjelent, nekünk adott interjújával emlékezünk.
Aktivált múltunk
Szülőnek lenni annyi, mint továbbadni az örökségünket. Tudjuk nem látni, de nem tudjuk nem megélni. A magunk és az őseink múltja dolgozik, erőforrásokkal lát el, támaszt, teremt, szívet fájdít, dühít, szembesít, helyet kér. Gyerekeinkkel való kapcsolatunkban, szavainkban, tetteinkben. Velünk van.
„Szállj el, kismadár!”
Hogyan óvja, védi, segíti – és el tudja-e engedni a vidéki családi fészek egy kistestvérből felnőtt férfivé cseperedett, de mégsem önálló Down-szindrómást? Hogyan változtatja meg egy fogyatékkal élő ember a közvetlen környezetét? Csapás vagy esély egy súlyos betegség? Fogadják szeretettel Jacsó Isti és családja történetét!
„Ha a Jóisten hív, alkalmassá is tesz”
Almásy Tamás atyának, a Budapest-Pestújhelyi Keresztelő Szent János plébánia kormányzójának különleges küldetése is van: a mozgássérültek lelki gondozásának referense immáron hetedik éve. Súlyos balesetéből felépülve lépett a papi pályára, és most egy igen aktív közösség vezetője, folyamatosan építkezik, szépíti, gazdagítja környezetét. Kitartása, szívóssága mellett egyszerű, mély hitről tesz tanúságot.
A „lázadó magyar szellem” megszelídítői
Csaknem száz éven át, 1860-tól 1948-ig voltak jelen a jezsuiták a fűszerpaprikájáról, népi hímzéséről és érsekségéről híres városban. Itt működött a rend egyik legjelentősebb modern kori gimnáziuma Magyarországon, mely mindmáig őrzi az egykori virágkor emlékeit.
Írásban beszélni
Nyáron a Nők Lapja mutatta be Pataki Pankát, és nyolc részben közölte írásait, ősszel a közszolgálati televízió készített róla félórás műsort. A huszonöt éves autista lány nem tud beszélni, de édesanyja, Klára több-kevesebb segítségével szenvedélyesen ír.
Egy képzelt életrajz és a csoda anatómiája
Ha van valódi, felfoghatatlan csoda, az az, hogy az Isten a valóságunkon átszűrve, olyan tapintatosan cselekszik, hogy szinte észrevétlen marad.
„A tabukat el kell felejteni”
Gyógypedagógiával foglalkozott, látássérülteket segített, s utána vakvezetőkutya-kiképző lett. Kállai-Mikola Gyöngyvérrel beszélgettünk a látássérült emberek helyzetéről és társadalmi megítéléséről, négylábú segítőkről és harminchárom háziállatáról.