Lilu vasárnap már korahajnalban felébredt. A felhők rózsaszínben ragyogtak, a föld felett lebegett a hajnali köd. A kisegér megbűvölve nézte a varázslatos tájat, és nagy béke költözött a szívébe. Távoli harangszót hozott a szél, a hang szétterült a tájon, beleolvadt a ködös hajnalba, és az első napsugarakkal együtt hirdette, hogy nagy öröm köszöntött a világra. A kisegér hirtelen felpattant. Tovább olvasom „A kisegér és a kókonya”
A Szív cikkei
A digitális technológiák Janus-arca – 2. rész
Amennyiben a közösségi hálót „emberhalászatra” használjuk, azaz tudatosan a megbocsátás és az empatikus gondolkodás terévé varázsoljuk, bennünk és a képernyő „túloldalán” lévőkben is elmélyül Isten minden értelmet meghaladó szeretetének pozitív tapasztalata. Tovább olvasom „A digitális technológiák Janus-arca – 2. rész”
Por és hamu
Sokat gondolkodtam azon, mennyire jellemző, hogy valaki vallási kontextus nélkül, a templomok falain kívül az alázatról beszéljen. Milyen gyakran fordul elő, hogy valakinél mondjuk hiányolják, tehát számonkérik rajta az alázatot, vagy esetleg azt mondják róla, hogy túltolja? Pedig a mindennapi élet bőven hoz olyan helyzeteket, amikor jó lenne alázatosnak lenni. Tovább olvasom „Por és hamu”
„Mintha egy másik világban járnánk”
Ikematsu-Papp Gabriella műfordító másfél évtizede él Japánban. E-mail-fordultával készült interjúnkban sok más mellett elmondja, hogyan kísérte pályafutását árnyékként Nemeshegyi Péter SJ, és természetesen arra is megkértük, segítsen eligazodni a japán írás útvesztőjében. Tovább olvasom „„Mintha egy másik világban járnánk””
A félelmet legyőző írástól a teremtésig
„Nem elég lemenni a magunk mélyébe” – állítja az alkotói folyamatról Barnás Ferenc. Az Aegon-díjas prózaíró az önvarázslásról, a jelenlét élményéről és a vallásról is megosztotta velünk gondolatait. Tovább olvasom „A félelmet legyőző írástól a teremtésig”
„Minél többször olvasod, annál ízesebb”
A Biblia nemcsak a „könyvek könyve”, hanem könyv a könyvek között: a világirodalom vitathatatlan klasszikusa. Ezért sem meglepő, hogy ismét és ismét új fordításokat hív életre. Minden fordító számára kihívást jelent a pontosság és az olvashatóság közötti egyensúly megteremtése és fenntartása. Tovább olvasom „„Minél többször olvasod, annál ízesebb””
A megörökítés gesztusa
Mitől érdekesek egy jezsuita szerzetes édesanyjának az 1980-as években írt visszaemlékezései? Id. Hofher Józsefné Krenn Borbála Amire még emlékszem címmel megjelent memoárját olvasva feltárulnak előttünk a XX. századi Budakeszi, sőt, részben Budapest és az egész az ország társadalmi viszonyai, megismerhetjük a korabeli oktatási helyzetet, a főváros-széli kiskereskedelem miliőjét, s a Jezsuita Kiadó gondozásában megjelent szövegértékes forrásszöveg azok számára is, akiket a második világháború vagy az ’56-os forradalom tapasztalatai, a magyarországi németek 1946-os kitelepítése és az így szétszakított családok sorsa vagy az államszocializmus évtizedeinek életstratégiái érdekelnek. Tovább olvasom „A megörökítés gesztusa”
Így írunk mi
A Jézus Társaságában mindig is nagy hagyománya volt az írásnak. Hamar eszünkbe juthatnak különböző jezsuita szerzők könyvei, teológusok, filozófusok vagy tudósok történelmet megváltoztató híres írásai, esetleg jezsuita költők versei. Mélyebben belemerülve a jezsuita írás történelmébe és hagyományába, egészen a rendalapítóig kell visszanyúlnunk, akinek a lelkisége és gyakorlatiassága azóta is meghatározza az írás kultúráját a Jézus Társaságában. Tovább olvasom „Így írunk mi”
A református szerzetes
Bakonybélben csendes hétköznap van. A völgyben megül a köd, és csapdába ejti a kályhákban égő fa félreismerhetetlen szagát. A Szent Mauríciusz Monostorban készül az ebéd: karfiolkrémleves, párolt lencse, virsli és cékla. Beszélgetés közben minden hétköznapi téma hasonlóképp gazdagodik, ahogyan a nem igazán különlegesnek hangzó cékla készül: János testvér szójaszószt, római köményt, kevés rumot és sok gyömbért is tesz a mélyvörös szeletek mellé. Tovább olvasom „A református szerzetes”
Írni vagy nem írni? Ez itt a kérdés…
Eddigi szülői és pedagógusi tapasztalataim alapján azt látom, az írás is olyan területe a nevelésnek és a tanításnak, ahol a gyerekekhez való viszonyunk egésze érezteti a hatását. Négygyermekes családapaként, középiskolai és főiskolai tanárként sokféle módon köszön rám az írás: az alkotás útjaként, nevelési kihívásként, feladatként, csiszolandó képességként, mint a hétköznapi kommunikáció minőségének egyfajta jelzője, a gyermek benső történéseinek „lecsapódása”, a szem mellett a lélek másik tükre… A következőkben az írás hat olyan kapcsolatát jellemzem röviden és a teljesség igénye nélkül, amelyek átgondolása hasznos lehet a ránk bízott gyerekek nevelése során. Tovább olvasom „Írni vagy nem írni? Ez itt a kérdés…”